119. Zsoltár 34

„Oktass, hogy megőrizzem a te törvényedet, és megtartsam azt teljes szívemből.” Zsoltár 119; 34

Az előző igeversben azt olvastuk, hogy „taníts meg Uram!”. Most azt olvassuk, hogy „oktass”. A kettő nem ugyanazt jelenti. Az eredeti szöveg ugyanis eltér. Az „oktass” egészen mást takar. Az Aranyos Biblia fordítása adja vissza talán a legjobban. (Ez a fordítás Károli vizsolyi Bibliájától számított hatodik javított kiadás 1685-ből). „Adj énnékem oly értelmet, …”

Ki adhat észt, értelmet egy embernek, amellyel megértheti Isten Igéjét, törvényét, beszédét, parancsolatait, utasításait, ha nem maga Isten? Ki taníthatja meg az embernek érteni az Isten beszédét, ha nem maga Isten? Ki magyarázhatja meg egy könyv értelmét egy embernek, ha nem a szerzője?

Világi életemben sokszor volt vágy a szívemben olvasni a Bibliát. Kezembe is vettem nem egyszer. Nekifutottam sokszor. Próbálkoztam. De minden hiába volt. Nem értettem. A szavak idegenek voltak, nem szóltak hozzám, nem mondtak semmit.

De hogyan jut el egy ember oda, hogy érthesse Isten parancsait, törvényeit, beszédét? Én hogyan jutottam el oda? Úgy, hogy olyan emberek, akik már ott voltak, azok elmondták, hogy miként lehetséges. Én is most ezt teszem. Istentől értelmet kaptam, hogy értsem Istennek beszédét, kapcsolatba kerültem a szerzővel, akiről nagyon sokat megtudtam az Ő könyvéből. 

Ő először elküldte az Ő Fiát, aki megnyitotta a tanítványok értelmét, hogy értsék az írásokat, amelyek Ő róla szóltak. (Lukács 24; 45) Majd parancsot adott nekik, hogy menjenek el és tegyenek tanítványokká minden népeket, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit Ő parancsolt nekik.(Máté 28; 19-20) Ehhez az Ő jelenlétét ígérte, amit pünkösdkor meg is adott nekik az Ő Szent Szellemében. És így indult az egész.

Amit több ezer évvel ezelőtt csak az izraeli zsoltáros mondhatott el, mert csak Ő ismerte az Örökkévalót, éspedig a fenti igét: „oktass, hogy megőrizzem a te törvényedet, és megtartsam azt teljes szívemből”, azt ma sok más ember is elmondhatja, mert Jézus Krisztus eljövetelével kijelentetett az Örökkévaló minden népnek Őbenne, és sokan megismerhették az Ő kegyelmét, hiszen a tanítványok is engedelmesen eleget tettek az Úr parancsának, és még sokan mások is.

Igen, lehetséges az, hogy Isten értelmet adjon arra, hogy megértsük az Ő beszédét, igen, lehetséges az, hogy Isten erőt adjon arra, hogy meg is tudjuk tartani, azaz engedelmeskedni tudjunk Neki, és igen, lehetséges az, hogy Isten birtokolja a mi teljes szívünket, ha mi készek vagyunk odaadni azt neki.

Azért írom most ezt a cikket, hogy tudja meg minden ember, hogy Isten él, és hogy Ő igen tud adni nekünk, embereknek jó dolgokat, ha mi készek vagyunk azokat elfogadni. Egy ilyen jó dolog az Ő Igéje, beszéde, útmutatása az élethez. És ha Istenhez fordul valaki Jézus Krisztus nevében, akkor Istennek van hatalma ma is megnyitni az értelmét, hogy értse a Bibliát. Márpedig a legnagyobb szüksége az embernek ma Isten beszédére van. Ezt sokan nem így hiszik ma és nem így gondolják, de ez nem változtat a helyzeten.

A gonosz uralja világunkat napjainkban, a gonosz uralja az emberek szívét. Szükség van a jóra jobban, mint valaha. És egyedül Isten tud jót adni, mert az ember romlott a földdel együtt, amin él. Aki tehát vágyik a jóra, annak van egy jó hírem: Isten jó. Tőle csak jó származik. Tőle kell kérni, Jézus Krisztus nevében. Ő senkit nem utasít vissza, aki hozzá megy.

„Valakik pedig befogadták őt,…” János 1; 12

Isten jósága része akar lenni minden ember életének. Isten szól ma is és kéri a befogadását, akár kétezer évvel ezelőtt.  Isten szeretné, hogy a világ befogadja Őt, de egyre inkább elutasításban van része. Mégis az egyén szívét megszólítja az Ő beszéde által azokon keresztül, akik befogadták Őt, akik megértették Őt, akik őrzik Őt, és akiknek szíve teljesen az Övé.

119. Zsoltár 33

„Taníts meg Uram a te rendeléseidnek útjára, hogy megőrizzem azt mindvégig.” Zsoltár 119; 33

Aki szereti Istent és megismerte Jézus Krisztust, annak szíve vágya tanulni Tőle. Mit tanulni? Új életformát, új erkölcsöt, új értékrendet. Ezt adja nekünk Isten a Biblián keresztül. A Biblia nem más, mint egy új világ értékrendjének összeállítása. Ebbe az új világba újjászületés által léptünk be, amikor hinni kezdtünk a názáreti Jézus Krisztusba. Ő új életet adott, új világba vezetett be és ennek a világnak új értékrendje van. Aki pedig hinni kezd és olvasni kezdi a Bibliát, annak az élete átformálódik, megváltozik és Jézus Krisztus természetét kezdi felvenni.

Ezeken a megtapasztalásokon átmenve az ember azt látja, hogy mindenképpen az a jobb, amit Isten tár elénk. Azt látja, hogy Isten szerető Isten, és jót akar az embernek. Egy jó életet, nyugodt lelkiismeretet, békés környezetet és közösséget. Az ember rájön, hogy ez az út az igazi, a helyes és ezen akar járni. És ez jó. És ezzel mindenki így van, aki kereszténnyé lesz. Az igazi kihívás az igevers második részében van: „… hogy megőrizzem azt mindvégig.” A kulcsszó a mindvégig.

A kérés az Úr fele nagyszerű, helyes és csodálatos, ami a tanulást illeti. Viszont az igazi kiáltás, kérés abban rejlik, hogy képesekké tegyen minket az Úr mindvégig kitartani és megmaradni az Ő igéje, rendelései, parancsolatai mellett.

Egy nagyon fontos dolog ez, hiszen minden ezen múlik. Nem elég nekünk tanulnunk az Úrtól, meg is kell, hogy őrizzük mindazt, amit tanultunk éspedig mindvégig. Miért mindvégig? Hadd válaszoljon maga az Úr: „De aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.” Máté 24; 13

Az üdvösség, az ország, a királyság birtokba vétele, az örökséghez jutás a tét. És ez minden egy keresztény számára. Ott lenni a Királlyal az Ő királyságában és örvendezni az örökségnek, áldásnak, amit nekünk készített és ebben örökké élni, ez a célunk, életünk értelme. Ehhez az út az Ő rendeléseinek megtanulása és azoknak megőrzése, megtartása mindvégig. Sokan elindulnak ezen az úton, és jól indulnak, de útközben eltévednek, letérnek a helyes útról és végül nem oda érkeznek meg, ahová a kezdetben gondolták vagy hitték. És ez súlyos dolog. Szellemben indulni és testben végezni sokkal rosszabb, mint testinek maradni mindvégig. Megismerni az igazságot és megszabadulni, majd eltérni attól és újra börtönbe kerülni, ez a rosszabbik verzió.

Amíg az ember a bűn rabszolgája és nem ismeri a szabadulás útját, addig nem is tudja, hogy börtönben van. A bűn börtönében. De, amikor valaki hallja azt, hogy van szabadulási lehetőség, ráeszmél a rácsokra, a bilincsekre, és szabadulni akar, akkor jön a szabadító és megszabadítja. Ebben a szabadságban az ember ezerrel halad az új úton, amit Istentől kap. Ezek után viszont eltérni és visszamenni a börtönbe, bárhogy is nézzük butaság. Mégis sokan eltérnek, eltévelyednek vagy elvesznek. Sajnos.

Ezért fontos nekünk megértenünk, hogy mindvégig szól utunk, amire Isten elhívott. Nem egy napra, nem egy évre, nem tíz évre. Örökre. Akár a házasság. Örökre szóló szövetség. Ahogyan a házasság intézményének, kapcsolatának a lejáratási kampánya folyik napjainkban, ebben a szörnyen elfajzott, bűnös világban, ugyanúgy a gonosz azt sem nézi jó szemmel, ha valaki az Istennel, Jézus Krisztussal kötött szövetségéhez mindvégig hűséges szeretne lenni.

Ahogyan a világ azon dolgozik, hogy a házastársakat eltávolítsa egymástól, a gonosz azon dolgozik, hogy a hívőket eltávolítsa Istentől és az Ő beszédétől. Miért? Mert a kommunikálás alapja a beszéd. Isten az Ő beszédén, rendelésein keresztül közli velünk a helyes irányt, hogy hazataláljunk oda, ahol Ő van. A sátán nem akarja ezt. Ezért megtesz mindent, hogy a világ szebben csillogjon, mint Isten királysága, megtesz mindent, hogy visszacsábítson. Ha meg nem megy csábítással, erőszakhoz folyamodik.

De nekünk tudnunk kell, hogy erős szövetségesünk van, aki erősebb nála. Ő hatalmas, hogy megtartson minket az üdvösségre. Nekünk hinnünk kell, kitartanunk kell az Ő beszéde mellett, az Ő elvei mellett MINDVÉGIG. Nincs más út. A végsőkig harcolnunk kell a bűn ellen, a gonosz ellen, az ő csábítása ellen. Harcolnunk kell a végsőkig, hogy győztesek lehessünk és elvehessük a jutalmunkat. Mert hát a győzteseknek jutalom jár. A győzteseknek hatalom jár. A győzteseknek dicsőség jár.

„Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében.” Jézus Krisztus. Jelenések 3; 21

119. Zsoltár 32

„A te parancsolataid útján járok, ha megvigasztalod az én szívemet!” Zsoltár 119; 32

Többféle fordításban olvastam a fenti igeverset, hogy megértsem üzenetét. A „járok” szót szinte minden más fordítás „futok” – ként fordítja, mert hát ez az eredeti jelentése. Lehet, hogy valamikor a zsoltáros futott Isten parancsait megcselekedni, de mára ez már járássá lassult és ezt a tendenciát követi egyre inkább.

Isten kijelölt minden Benne hívő ember számára egy utat. Ezen az úton az Ő parancsai szerint kell járni. Az Ő parancsai benne vannak a Bibliában. A fenti ige szerint Ő teszi képessé a szívünket, ami a szellemi élet központját takarja, hogy akarjuk cselekedni az Ő parancsait. Ha Isten nem tenne képessé bennünket arra, hogy az Ő Igéje szerint éljünk, mi magunktól ezt nem tudnánk megtenni.

A „megvigasztalod” szó eredeti jelentése: „készségessé teszed”, vagy „kiszélesíted, kitágítod”, vagy „szabaddá teszed”. Tehát azt láthatjuk, hogy Isten mindenképpen munkát végez az emberi szívben, azaz az ember szellemi életének központi részében. Aki hinni kezd Istenben, annak a hitére válasz érkezik Istentől. Isten kijelenti az Ő Fiát, Jézust, az Ő Szelleme által és ilyen formán elkezdődik az élő hit munkálkodni az ember szívében.

Isten Igéjének élő, ható ereje van, ami át tudja formálni Isten Szelleme által egy ember életét, szívét. Készségessé teszi Isten az emberi szívet az Ő beszédének befogadására, kitágítja, kiszélesíti, hogy képes legyen az emberi szív, szellem befogadni Istent. Milyen csodálatos gondolat. Az Ige azt írja Istenről, hogy az egek egei nem tudják Őt befogadni. Hogy Ő nem lakik kézzel csinált templomokban. Isten olyan hatalmas. Mégis van egy hely, amit Ő maga választott, amely be tudja Őt fogadni és ahol Ő akar is lakozni. És ez az embernek, vagyis az Ő teremtményének, a szíve.

Ha Istent befogadta egy ember szíve, akkor az a szív kétségtelenül megváltozik. Isten nem jár el nyomtalanul sehol. Ahol ott jár, ott marad a kézlenyomata. A szív pedig nem átjáróként használ Isten számára, hanem állandó lakhelyként. És Ő átformálja és lakhatóvá teszi a szívet a maga számára. Ez az emberben csodálatot vált ki, bámulatot vált ki, mert látja saját életét, szívét átváltozni, átalakulni valami addig nem ismert jóvá, csodálatossá, széppé, szabaddá. És ettől az örömtől, ami az Istennel való találkozásból fakad, megfutamodik az ember. Elkezd futni egy olyan úton, amit addig nem ismert. Ez az út az Isten által kijelölt út, amelyen az Ő parancsolatai igazítanak el. És az új szív örömében boldogan fut az ember, hogy cselekedje Isten beszédét.

Akkor miért lesz idővel a futásból járás? Miért lankad meg az ember sokszor ezen az úton? Talán, mert elfelejti, hogy ki az, aki szívében lakozást vett? Elfelejti azt a találkozást, ami megváltoztatta az egész életét annak értelmével együtt?

Fontos megemlékeznünk Isten nagyságáról, az Ő cselekedeteiről az életünkben. Fontos Vele kapcsolatban lennünk, fontos figyelnünk az Ő beszédére, parancsolataira. Fontos ápolnunk a közösséget az Igével azért, hogy lankadó hitünk megerősödjön, megfáradt lelkünk felfrissüljön, hiszen Ő az, aki megelégítheti az emberi szív szomjúságát, az emberi lélek vágyódását. Az Istenbe vetett hitünk, bizalmunk által nyerhetjük vissza erőnket a futáshoz, ez a hit pedig hallásból származik, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.

 Kicsoda hát az, aki lakozást vett a mi szívünkben? Kicsoda hát az, aki bennünk akar lakni és velünk akar lenni? Kicsoda hát az, aki soha nem fárad el bennünk való munkálkodásában, csakhogy kimenthessen ebből a világból, hogy végül szemtől-szembe megláthassuk Őt?

„Hát nem tudod-e és nem hallottad-e, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremtette a föld határait? Nem fárad, és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsessége! Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el!” Ézsaiás 40; 28-31