Ott jártam a hegyen,
Ahol a kereszt áll,
A múlt a jelennel,
A jelen a jövővel,
Az idő az idővel
Egybeforr és vár.
Felnézek a keresztre,
Az idő alagutján át,
Visszanéz rám Jézus,
Az Egyetlen Krisztus,
Nincs semmilyen gesztus,
Nem látok glóriát.
Amit mégis látok,
Az hatalmas fájdalom,
Ahogyan gyötrődik,
Lelkében őrlődik,
Szeméből érződik
Terror és borzalom.
Fájdalma nem testi,
Habár az is megtört,
De a súly a lelken,
Az összetört lelken,
Onnan bentről serken,
Ahol minden eltört.
Mindezeket tudom,
Megtanultam, hiszem.
Most mégis ott voltam,
Most mégis Őt láttam,
Most mégis beláttam
Mindezt csak sejtettem.
Csak sejteni tudtam
Gonoszságom voltát,
A kereszt feltárta,
Szívemet átjárta,
Lelkemet tépázta:
Láttam Uram poklát.
A poklot, mely bűnömért
Engem illett volna,
Terror és borzalom,
Gyötrődés, fájdalom,
Büntetés, bántalom
Mind nekem járt volna.
És mégis, valahogy
Mind elkerült engem,
Helyettem szenvedett,
Helyettem veretett,
Mert engem szeretett,
Engem, engem, engem!
Ott állok, nincs kereszt,
Nincsen már fájdalom,
Csak az emlékezés,
Majd a felébredés
És a megérkezés.
Boldogan, szabadon.
