119. Zsoltár 50

 “Ez vigasztalásom nyomorúságomban, mert a te beszéded megelevenít engem.” 

Zsoltár 119:50 

“Ez az én vigasztalásom az én nyomorúságomban: hogy a’te beszéded megvigasztal engemet.” – mondja a Károli fordítás egy jóval korábbi verziója, amit ARANYAS Biblia néven ismerhetünk. Mit mond itt nekünk a zsoltáros? Hogy a nyomorúságában egyetlen vigasza az, hogy Isten beszéde által élhet egy olyan életet, amely felette áll ennek a földi létezésnek, amely sokkal több, mint ez a földhözragadt testi létezés. Azt mondja nekünk, hogy ebből a fajta életből számára csak jó származik, hiszen ez a természetfölötti beszéd általi élet számára tartalmazza a gyógyulást, megújulást, boldogulást a nyomorúságban, az elégedettséget, a megmenekülést a haláltól, a megtartatást, a megmaradást, a sikert és még sok egyéb jót, amit az ember kívánhat.

 

Ebben a földi életben sok nyomorúságot kell az ember megéljen. És a héber kifejezésben is sok minden benne van. Jelentése tartalmazza a szenvedést, a csapást, a betegséget, a szerencsétlenséget, a nyomorult állapotot, a szegénységet, a nincstelenséget, az elnyomást. Időről-időre mindezeket megtapasztaljuk földi életünk során. Ez a világ mindezeket “biztosítja” számunkra. Ez a földi élet mindezeket “biztosítja” számunkra. Találóan fogalmaz erre nézve Mózes a 90. Zsoltárban: “A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk.” Zsoltár 90:10. Vagy idézhetjük Jóbot az ő könyvéből, amely a Biblia része szintén: “Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.” Jób 14:1.

 

Tehát igaz az Írás, életünk bővölködik háborúságban, nyomorúságban, fáradságban, betegségben, szenvedésben, nincstelenségben, szerencsétlenségben, elnyomásban – ha nem is így egyszerre, de időnként mindannyian megtapasztaljuk ezeket életünk során. És, hát ezek az állapotok nem jó állapotok, nem örömteli állapotok, nem felüdítő állapotok, hanem igenis nyomorúltul tudja magát érezni az ember, amikor ilyen helyzetekbe kerül. És főleg, ha hosszab ideig kell elviselni ezeket az állapotokat. És ilyenkor bizony, ha nincs mibe kapaszkodni, ha nincs amiben reménykedni, ha nincs akiben reménykedni, vagy kapaszkodni, válságos helyzetbe kerülhet egy ember. Lehet ilyen állapotoknak tragikus kimenetele is. Ilyenkor folyamodnak emberek öngyilkossághoz, váláshoz, lopáshoz és egyéb törvényellenes cselekedetekhez, amelyek által még nagyobb nyomorúságba taszítják magukat, vagy hozzátartozóikat.

 

A zsoltáros szavai azt mondják ma is nekünk, hogy az egyetlen vigasz ilyen helyzetekben az, ha Isten beszéde táplálja bennünk azt az életet, ami Tőle jön. “... hogy a Te beszéded megelevenít engem” – ami azt jelenti, hogy: meggyógyít engem, életben tart engem, életre kelt engem, megment a haláltól engem, visszaad az életnek engem, boldogulok, egészséges leszek, sikeres leszek, ÉLEK. És mindez Isten beszéde, ígéje által történik.

 

Isten egy valóságos személy, lehet Bele kapaszkodni, lehet Benne reménykedni a nyomorúságban. Ő tud szólni hozzánk, tud velünk beszélni olyan módon, ahogyan földi ember nem képes, meg tud vigasztalni, vissza tudja adni az életkedvünket, örömöt tud adni, boldogságot lelhetünk az Ő szavaiban, akár a zsoltáros. Csak hozzá kell forduljunk. Ő lépett felénk az Ő Fiában, Jézus Krisztusban. A nyomorúságban, és nemcsak, mi is lépjünk felé. Szólítsuk meg az Úr Jézust, kérjünk segítséget Tőle. Ő pedig válaszol. Az Ige válaszol. És megvigasztal, és táplál, és megoldja a nyomorúságunkat... megelevenít, életet ad, életerőt ad, amely túlszárnyalja a puszta földi életünket, létezésünket és a nyomorúságunkat. Ámen.

 

“Felele neki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk?

Örök életnek beszéde van te nálad.”

János 6:68

119. Zsoltár 49

“Emlékezzél meg a te szolgádnak adott igédről, amelyhez nekem reménységet adtál!” Zsolt 119:49

 

 

Ha Isten szolgája vagyok, van egy csodálatos dolog ebben: Isten beszél velem. Abban az esetben, ha szolgálom őt, mint rabszolgája. Mert rabszolgát is jelent ez a “szolga” szó. És ebben van valami. Korunk embere a rabszolga szó hallatán valami nagyon rosszra gondol, hiszen az emberiség tapasztalata a rabszolgasággal kapcsolatban rossz. Amikor viszont Isten szolgálatáról beszélünk, mint rabszolgaságról, egészen másról beszélünk. Itt nem kényszerről, kényszerítésről, durva, embertelen bánásmódról beszélünk a gazda részéről. Itt szeretetről beszélünk. Itt önkéntességről beszélünk.

 

A rabszolgákat régen adták-vették és tulajdonukként kezelték gazdáik. Emberséges, méltóságos bánásmódban nem biztos, hogy sokan részesültek rabszolgaként (volt kivétel). Viszont nem a szeretet diktált ezekben a gazda-rabszolga kapcsolatokban.

 

Az Istennek való szolgálat, rabszolgálat viszont a szereteten alapszik. Istenről azt írja a Biblia, hogy Ő maga a szeretet. 1János 4:8.16. Aztán a Szeretet elküldte a Fiát, mert szerette ezt a világot, hogy megmentse általa a pusztulástól. János 3:16-17. Aztán a Fiú, mert szerette Istent, az Atyát, és mert szerette az embert, eljött és rabszolgává lett, hogy Istennek és embereknek szolgáljon (Filippi 2:7), és megváltsa az embert, megvásárolja az Ő drága vérén Istennek mindazokat, akik hisznek Benne és hisznek Neki. 1Péter 1:18-21.

 

Rabszolgaságának csúcspontja kereszthalála volt! Mindvégig azt csinálta, amit Isten akart Tőle, egészen a halálig, és még a halál fajtáját is elfogadta, amit Isten kiszabott rá. Filippi 2:8.

 

Miért? Miért tette ezt? Mert szeretett!

Isten szolgája ma miért szolgálja Istent? Miért áll rabszolgaként Isten szolgálatába valaki ma? Mert szeret! Kit szeret? Istent! Miért? Mert Isten szeretete, Isten Fiának szeretete, amely a keresztben nyilvánult meg, elérte a szívét, lelkét, szellemét még akkor, amikor Istent nem ismerte. És amikor Isten szól a sötét emberi szívhez és az ige világosságot gyújt, akkor reménység keletkezik, olyan, amit addig nem tapasztalt az ember. Akkor szeretet tölti meg a szívet, akkor felismerés, hit származik egy olyan személyre nézve, aki maga a Szeretet. És a szolgálat belülről jön, a szolgálatkészség belülről fakad fel és viszi az embert bele ebbe az önkéntes rabszolgaságba, amelynek íze nem e világból való.

 

Isten AD. Ez jellemző RÁ. Mert ez jellemző a szeretetre.Az ADÁS. Mit ad Isten annak, aki Őt szolgálja? Igét! Beszél vele! És ez nem e világból való dolog. Egy másik világból szól egy láthatatlan személy hozzánk. És ez nem e világból való beszéd. Ez a beszéd átível világok fölött, ez a beszéd a teremtett világot összetartja, ez a beszéd az emberi életet fenntartja és folyamatosan táplálja, megújítja, betölti. Reménységgel. 

 

És Isten nem felejti el, amit mond, vagy megigér. Ő nem feledékeny, mint mi, emberek. Talán a zsoltáros magából (mint ember) indult ki, amikor arra kérte Istent ne feledkezzen el az igéjéről, amit neki adott. Hiszen tudta, hogy az a beszéd, az a szó, az egyetlen reménysége ebben a reménytelen világban. Ezt ma is tudjuk. Isten beszéde az EGYETLEN biztos pont ebben a bizonytalan világban. És ezért kell kapaszkodjunk BELE. És függjünk TŐLE, mint rabszolgák, akiknek Uruk SZAVA az egyetlen reménységük. Úgy legyen. Ámen.

 

“Uram, örökké megmarad a te igéd a mennyben.” Zsoltár 119:89

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Kívánni ilyenkor mi mást lehet?

Csak azt, hogy a húsvét drága fénye,

Hatoljon be mindenki szívébe.

 

A fény, a világosság, Atya dicsősége,

Amely már rég eljött mi hozzánk e földre.

A földre, mely általa született hajdanán,

És rajta az ember, a teremtés hajnalán.

 

Ő a testté lett szó, az örök élő IGE,

Melyben van az ÉLET, mindnyájunk BÉKÉJE!

Ő maga az ISTEN, ki minket teremtett,

És képmását adta, és életre keltett.

 

Ő általa lészen nekünk világosság,

Szellemünk és lelkünk általa boldogság!

Nem mindenki hiszi, ez tény és valóság,

De Ő itt járt köztünk, Ő a világosság!

 

Ő Jézus, a Krisztus, élő Isten Fia,

Aki az életét értem feláldozta.

Nem kímélte magát, keresztem vállalta,

Hogy én meneküljek a haragtól általa.

 

Meghalt, hogy én éljek, helyettem szenvedett,

Váltság volt halála: „Elvégeztetett!”

De a sötétségnek legvadabb ereje 

Sem tarthatta fogva, elszakadt kötele!

 

Mert a világosság sötétséget győzött,

Az élet a halálból újra elkezdődött!

Feltámadt a sírból, újra él örökké,

S én, aki elhittem, már nem félek többé!

 

Behatolt szívembe Isten drága szava:

„Legyen világosság!” – szólt s kiderült abba’,

A sötétség helyére világosság került,

Életemnek ege immáron kiderült.

 

Húsvétnak ünnepe ezeket harsogja:

Győzött az örökké élő Isten Fia!

Győzött Jézus Krisztus, a halálon erőt vett,

A gonosz minden hada legyőzettetett!

 

Krisztus feltámadott és én is Ővele,

Ezt kívánom neked, hogy szívednek hite

Megelevenedjen az ő halálában,

S megtaláld Őt az Ő feltámadásában!

 

Legyen a húsvét számodra új kezdet,

Amikor imára kulcsolod kezedet! 

119. Zsoltár 46

„És a királyok előtt szólok a te bizonyságaidról, és nem szégyenülök meg.” 

Zsoltár 119; 46

Gondolkodván ezen az igeversen és nézegetve az eredeti szavak jelentését valamit megláttam, ami felvillanyozott, felvillanyozta szellemem. Miközben azon gondolkoztam, hogy miképpen szólhatok én egyszerű emberként királyok előtt Isten bizonyságairól, a figyelmem egyik szóra terelődött, éspedig a „szégyenülök” szóra. 

Ugyanis ennek a szónak a másodlagos jelentése csalódást jelent, mégpedig a várakozásban, a reménységben elszenvedett csalódást jelenti, amikor valaki várakozik valamire, de nem sikerül és ezért csalódás éri, vagy reménykedik valamiben és az nem jön be és ezért csalódik. Azután pedig a „szólok” szóra terelte figyelmemet az Úr, aminek mögötte a héber „dábár” szó lapul, ami igét jelent és a tudósok a görög „logosz” és „rhéma” szóval párosítják. Mi jött le ebből nekem? 

Hogy az Isten beszédében, az Igében nem fogok csalódni soha. Hogy amit Isten mondott az igaz és megbízható és arra alapozhatok. Sőt az egész életemet ráépíthetem az Ő kijelentéseire, mert nem fogok csalódni, amíg várakozok, hogy beteljesedjenek. Hogy a reménységem, amit Isten Igéjébe vetek nem fog megszégyeníteni. Honnan tudhatom viszont ezt olyan biztosan? Mi volt az, amitől ennyire meggyőződtem? Honnan vagyok olyan biztos a dolgomban?

Nos, ahhoz, hogy ezekre válaszolni tudjak, az Újszövetséget kell, hogy segítségül hívjam, mert ott vannak leírva azok, amiktől meggyőződtem és hitre jutottam. A János evangéliuma így kezdődik: „Kezdetben volt az Ige.” János 1; 1 Ez a blogomnak is a címe, és ez mindent elmondott nekem és ma is elmond. Az az Ige, amelyre alapozhatom az életem, amelyben megbízhatok, amely nem fog csalódást okozni, amely reménységet adott és ad mindennap, amely szabályozza az életem folyását és igazgat, amely újjászült és bátorít nehéz helyzetben, MÁR a kezdetben LÉTEZETT. 

Továbbá azt olvasom RÓLA: „Mert Ő benne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; MINDENEK Ő általa és Ő reá nézve TEREMTTETTEK; és Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn.” Kolossé 1; 16-17

Tehát az Ige mindenek előtt létezett és minden általa lett, ami lett: „Minden Ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett” János 1; 3 – akkor most lehet ebben megbízni? Lehet erre az Igére alapozni egy egész életet? A válaszom az, hogy IGEN, LEHET. Sőt azt mondom, hogy kell is.

Picit továbbmennék: „És az Ige testté lett és lakozott mi közöttünk…” János 1; 14. Ha ez eddig nem volt elég meggyőző és nem hiszi el valaki, hogy az Ige, az isteni szó mindenek előtt létezett és, hogy minden erre a szóra állt elő, amit ma láthatunk, akkor ez az előbbi mondat a Bibliából azt mondja, hogy ez az isteni szó emberi testet öltött és eljött közénk, emberek közé a földre és közöttünk lakott, velünk töltött időt. Miért tette ezt? Hogy az Ő általa teremtett ember befogadja Őt, hogy újjá tudjon születni, hogy elhomályosult szellemi szemei kitisztuljanak és fel tudja ismerni Teremtőjét, aki szereti őt, és vissza akarja fordítani magához, hogy ezáltal az ember élete megváltozzon, rendbe jöjjön olyan isteni alapelvekre épülve, amelyek mind megtalálhatók Benne, vagyis az Igében.

És igen, voltak és vannak, akik befogadták, befogadják Őt. És ez a befogadás egy új kezdetet jelent minden ember életében, aki ezt a lépést megteszi. Egy újjászületést jelent fentről, Istentől. 

Erről tudok én is tanúskodni, ez Isten bizonysága számomra is. Ez az, amiről a zsoltáros a fenti igében beszél, és erre felépítettem az életemet, erre alapoztam hitemet, és ma is, ha kell, királyok, uralkodók előtt is elmerem mondani ezeket a bizonyságokat, mert tudom, hogy igazak. Mert, ahogy egyik fentebbi igében olvashatjuk, a királyokat, uralkodókat is ő teremtette, helyezte hatalomra, ők is az Ige által vannak és engem ez még jobban megerősít.

És tudom, hogy amit elvégzett az életemben az előre mutat, hogy amiket ígért, amikre alapoztam az életemet, azok be fognak teljesedni, és a reménységem, amit az Ige ad minden nap tudom, hogy SOHA, de SOHA nem fog MEGSZÉGYENÍTENI! 

Erről pedig maga Isten tett bennem bizonyságot és tesz ma is az Ő Szelleme által, akit adott az Ige mellé, hogy meggyőződésem, hitem teljes legyen: 

„A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Szellem által, aki adatott nékünk.” Róma 5; 5  

119. Zsoltár 35

„Vezérelj a te parancsolataidnak útján, mert gyönyörködöm abban.” 

Zsoltár 119; 35

Egy dolgot leszögez itt Isten Igéje: az Ő parancsolatainak útján járni nem lehet vezetés nélkül. Ha valaki ezt teszi azért, mert nem szereti, ha vezetik, el fog tévelyedni és célt fog téveszteni. A zsoltáros nagyon jól megfogalmazza, hogy szüksége van vezetésre azon az úton, amelyet Isten készített az ő számára, hiszen ez nem emberi dolog, ez nem olyan, amit ember magának barkácsolt össze, hanem ezt Isten készítette. Ez az ember számára jó, kitaposott, előkészített út, amelyben neki csak követnie kell Isten vezetését. Sajnos sokan elmennek ennek megértése mellett és nem akarják, hogy Isten vagy bárki, aki Istentől rendeltetett, vezesse őket. Pedig alátámasztja a Biblia ezt a tényt, hogy egyedül Isten vezetésével érhetünk célba.

Szeretnék idézni igéket a Nehémiás könyvéből ennek alátámasztására, amikor is ezt a tényt felismerték azok az emberek, akiket Isten kegyelme hazahozott fogságukból. Gyönyörű imát mondanak el a nép előtt ezek a szolgálók, amelyet ma is sok vezető, szolgáló átvehetne, megérthetne a néppel együtt.

„Te vagy egyedül az Úr!” Nehémiás 9; 6

Így szól az első kijelentés. És ezt nagyon fontos felismernie és elismernie minden hívő embernek, mert ha nem így hiszi, tudja, gondolja, akkor nem is fog az Ő vezetésére hagyatkozni. Sokan ugyanakkor mondják és kérik Isten vezetését, de amikor Isten rendel valakit vezetőnek, hogy igazgassa őket, akkor nem fogadják el, mondván, hogy őket Isten vezeti. De itt is láthatjuk, hogy Isten rendelte a lévitákat, Ezsdrást, a papokat, hogy járjanak a nép előtt.

De nézzük, hogyan vezette Isten az Ő népét, Izraelt a pusztában, és megláthatjuk, hogy csak az Ő vezetésével tudtak bemenni a megígért földre, és ez ma sincs másképpen.

„És felhőnek oszlopában vezetted őket nappal s tűznek oszlopában éjjel, hogy megvilágosítsd nékik az utat, melyen menjenek. És a Sinai hegyre leszálltál, s szóltál velük az égből, s adtál nékik helyes végzéseket, igaz törvényeket, jó rendeléseket és parancsolatokat.” Nehémiás 9; 12-13

„És te nagy irgalmasságodban nem hagytad el őket a pusztában; a felhőnek oszlopa nem távozott el felőlök nappal, hogy vezérlené őket az úton, és a tűznek oszlopa éjjel, hogy világítana nékik az úton, melyen menének. És a te jó lelkedet adtad nékik, hogy őket oktatná; és mannádat nem vontad meg szájuktól, s vizet adtál nékik szomjúságokban. És negyven esztendeig tápláltad őket a pusztában, fogyatkozásuk nem vala, ruháik el nem nyűttenek és lábaik meg nem dagadának. Adtál annakfelette nékik országokat és népeket, és elosztád ezeket határok szerint és ők elfoglalták Sihón földét, és Hesbon királyának földét, és Ógnak, Básán királyának földét.” Nehémiás 9; 19-22

Isten közvetlen módon vezette Izraelt a pusztában negyven éven át. Természetesen akkor is rendelt vezetőket a nép fölé. Ebből azt láthatjuk, hogy ma is vezethet Isten közvetlen módon embereket az Ő Igéje, beszéde, Szelleme által és ma is vannak vezetők, akiket Isten rendel az Ő népe vezetésére. Ma sokan hivatkoznak a Szellem vezetésére, csak elválasztják Őt az Igétől, márpedig Isten soha nem választja el. Amikor Isten közvetlenül vezet valakit, azt az Igén keresztül teszi a Szent Szellem által.

Néhány tanulságot levonva az Izrael népének életéből azt mondhatjuk, hogy: Isten vezetése nélkül nem mehetünk be Isten országába, mert egyedül Ő tudja az utat mutatni, és ezt az Ő Igéje által teszi. Másik dolog: aki nem szereti Isten parancsolatait, végzéseit, törvényeit, rendeléseit, az nem fogja szeretni Isten vezetését sem. 

Ahogy az Ige mondja a fent idézett részben, szükség nekünk felismernünk, hogy Isten csak jó és helyes utasításokat adott nekünk, mi vagyunk azok, akik sokszor okoskodunk, mellébeszélünk, félremagyarázunk, megmagyarázunk. Legyen Isten hozzánk irgalmas, ahogyan Izraelhez is az volt.

119. Zsoltár 28

„Sír a lelkem a keserűség miatt; vigasztalj meg a te igéd szerint!” 

Zsoltár 119; 28

 Ahogy gondolkodtam ezen az igeversen eszembe jutottak Jézus szavai, amit tanítványaihoz intézett az utolsó velük töltött éjszakán. Ezek a szavak egy szomorú tényt tárnak elénk, ugyanakkor egy hatalmas bátorítást, biztatást és buzdítást is:

„E világon nyomorúságotok lesz; de bízzatok: én legyőztem a világot.” János 16; 33b

Mindaddig, amíg ezen a világon élünk fognak érni csapások, bántalmazások, igazságtalanságok, szomorúságok, keserűségek és ezek nem mondhatók örömteli állapotoknak. Inkább nyomorúságos állapotokként éljük meg. Mivel minden múlandó ebben a világban, ezért sokszor tehetetlen szemtanúkként állunk és nézzük, hogy miként változnak meg számunkra kedves dolgok, megszokott dolgok, és hogyan lesznek semmivé felépített álmok, tervek. Látjuk magunkon, környezetünkön, szeretteinken az elmúlást, látjuk a pusztulás megállíthatatlan folyamatát akár életről, kapcsolatokról, társadalmi helyzetekről, pozíciókról legyen szó. Ez fájdalmas. Az ember valami jobbra vágyik. Szeretne jobbat. Szeretné sokszor, hogy bizonyos dolgok örökké tartsanak. És a remény táplálja ezt az érzelmet. Ámde a szomorúság, a bánat, a depresszió mindig visszatérnek, valahányszor e romlandó világ múlása és vele együtt a mi elmúlásunk újból és újból bekövetkezik.

„Sír a lelkem a keserűség miatt…” Az emberi érzelmek megnyilvánulását látjuk itt. Hogyan válaszol az ember a nyomorúságra? Hogyan reagál az ember a nehézségre, bajra, keserűségre, problémára? Sírással, zokogással, lelke fájdalmának könnyekbe foglalásával. Szokták mondani, hogy a sírástól megkönnyebbül az ember. Jó, ha kisírja magát. De itt nem ilyen megkönnyebbülő sírásról van szó, hanem egy bánatos zokogásról, amely nem vigasztalja meg a lelket, hanem emlékezteti újból és újból a nyomorúságra. Erre a sírásra mondja Jézus, hogy: „Boldogok, akik sírnak…” Máté 5; 4

Az ilyen síróknak egy dologra van szükségük: vigasztalásra. Olyan szavakra van szükségük, amelyek megnyugtatják őket, amelyek reményt keltenek szívükben, amelyek elhessegetik a depresszió szomorú felhőjét szívükről, amelyek fényt, világosságot hoznak az életükbe. Olyan szavak ezek, amelyek biztonságot nyújtanak, rejtekhelyet, menedéket biztosítanak egy bánatos, szomorú léleknek. Olyan szavak ezek, amelyek ígéreteket tartalmaznak, olyan ígéreteket, amik biztosan beteljesednek, amelyek nem hamisak, nem hamis reménnyel dédelgetnek. Olyan szavak ezek, amelyek erőt adnak a megfáradtaknak, amelyek megerősítik az erőtleneket: „… mert ők megvigasztaltatnak.” Máté 5; 4

Mégis ki az, aki képes ilyen vigasztalást nyújtani? Ki az, aki ilyen szavakkal tudja a bánkódót vigasztalni, a depresszióst helyreállítani, a síró könnyét letörölni? Ki birtokolja ezeket a beszédeket? Tudna ember így vigasztalni? Tudna az az ember, aki maga is ebben a világban él és szenved nyomorúságában ilyen módon nyugtatni, vigasztalni, biztatni?

„… vigasztalj meg a Te igéd szerint!” Aki ezt elmondta, az tudta a válaszokat a fenti kérdésekre. A Te megszólítás Istennek szól, az ember Alkotójának, Teremtőjének, aki kezdetben szólt és azt mondta: legyen világosság! És láss csodát: lett világosság. (1Móz. 1; 3) Ő az, aki birtokolja ezt a beszédet, amelyben teremtő erő van, amely által lett minden, ami lett. Erről van megírva: „Kezdetben volt az IGE!” János 1; 1

Ez a beszéd, ez az Ige tartalmazza mindazt, amiről beszéltem fentebb, hogy szüksége van az embernek rá ahhoz, hogy megvigasztalódjon. Ez az Ige, ami Isten szájából származik, amely írva van a Biblia 66 könyvében, és a Szellem, amely kitöltetett, hogy megelevenítse az Igét szükséges az embernek, hogy élni tudjon ezen a világon a nyomorúság közepette. Erre az Igére van szüksége a bánkódónak, a gyászolónak, a sírónak, a szomorkodónak, a depressziósnak, a csüggedőnek. Ez az Ige tud menedéket nyújtani, rejtekhelyet biztosítani, támaszt nyújtani, vigasztalást adni.

„… de bízzatok: Én legyőztem a világot.” János 16; 33 Jézus Krisztus a testté lett Ige. Ő az, aki Istentől jött, Ő az, akiben van az élet, Ő az, aki a sötét lélekben világosságot gyújt, Ő az, akit ha befogadunk, akkor megvigasztaltatunk. Hogyan működik mindez? Amikor utolsó estéjén a tanítványaival volt, ilyen ígéretet tett nekik: „És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ad néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Szellemét…” János 14; 16-17a

Ez az ígéret pedig a miénk és a mi gyermekeinké és mindazoké, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. (ApCsel 2; 38-39)

119. Zsoltár 27

„Add értenem a te határozataidnak útját, 

hogy gondolkodjam a te csodálatos dolgaidról!”

Zsoltár 119; 27

Az előző versben elismerte az ember az Úr előtt, hogy az ő útjai nem helyesek, és ezt el is mondta Istennek, Isten meghallgatta beismerő vallomását, sőt válaszra méltatta azt. Aztán kérés hangzik el Isten fele, hogy tanítsa meg az embert az Ő rendeléseire. Ennek a folyamatnak a következő fázisához érkeztünk ennél az igeversnél, hiszen nem elég a tanítás Istentől, szükség, hogy azt meg is értse az ember, szükség, hogy azt forgassa magában, elmélkedjen róla, gondolkodjon el azokon a csodálatos dolgokon, amikre Isten tanítja.

De, ahhoz, hogy az ember megértse Isten Igéjét, újból csak Isten kegyelmére van szükség, hiszen az ember önmagában nem képes arra, hogy belelásson Isten titkaiba, amiket a Biblia tartalmaz. Magára Istenre van újból szükség, hogy „ADD ÉRTENEM…” módjára cselekedjen az emberi szívben, lélekben. Sajnos nagyon sok példa van arra, hogy Istent kihagyva magyarázzák az Ő Igéjét, gondolkodnak, elmélkednek rajta emberi erőfeszítések árán és olyan téves tanításokat és félrevezetéseket szülnek, hogy az igazi Istennel járó ember megborzong azoktól.

Sokan kihagyják, még hívő emberek is sokszor, az igevers első részét, amely azt mondja, hogy: „add értenem…”. A maguk erejéből, a maguk látása szerint, emberi ésszel próbálják összerakni beszédüket, mondanivalójukat Isten Igéjéből, csak sajnos az eredmény is ugyanolyan lesz: puszta üres próbálkozás, amely erőtlen, senkit meg nem győző, nem építő, páraként tovatűnő délibáb, amely pillanatnyi káprázatot idézve elő a végén csalódást okoz.   

Meg kell értenünk két dolgot:

1.  Isten az, Krisztus az, aki megnyithatja szívünket, értelmünket az Ő beszédének értésére, megértésére.

„Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket, hogy értsék az írásokat.” Lukács 24; 45

2. Isten Szent Szelleme az, aki vizsgálja Isten dolgait, ezért Ő általa jelenti ki Isten az Ő beszédét, igazságát, titkait és csodálatos dolgait, hogy mi elmélkedjünk, gondolkodjunk rajta, beszéljünk róla.

„Nékünk azonban az Isten kijelentette az Ő Szelleme által: mert a Szellem mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.” 1Kor. 2;10 (1 Kor. 2; 11-13)

Tehát ahhoz, hogy meg tudjuk érteni Isten tanítását, Isten beszédét, ahhoz szükségünk van Jézus Krisztusba vetett hitre, mint Istenbe vetett hitre, és szükségünk van a Szent Szellemre, mint tanítóra, magyarázóra, kijelentőre, kinyilatkoztatóra, vezetőre, segítőre. Hús testünknek nincs ínyére Isten Igéjének sem olvasása, sem tanulmányozása, sem megértése, sem az azon való gondolkodás, elmélkedés. Mégis, aki erőfeszítéseket tesz erre bűnös emberi mivoltából, annak jó vége nem lehet.

Miért szükség nekünk értenünk Isten beszédét, és az Ő útjait? Jézus maga adja meg nekünk a választ:

„Amely pedig jó földbe esett, ez az,aki hallja és érti az igét; aki GYÜMÖLCSÖT is terem, …”

Máté 13; 23

Isten célja azzal, hogy kibocsájtja beszédét, nem más, mint a gyümölcstermést előidézni emberek életében. Ezek a gyümölcsök Őt dicsőítik, a Mennyei Atyát, az Atya pedig megdicsőíti a Fiút (János 15; 8). Tehát ezért fontos megérteni Isten útmutató beszédeit. De mielőtt a gyümölcsökhöz érnénk, amik cselekedeteket jelképeznek, azelőtt még bejön egy fontos tényező: az igén való gondolkodás. Mert a gondolkodás határozza meg a cselekedetet, a cselekedet pedig egyenlő a gyümölccsel. A gondolatok pedig a szívből származnak, a szív pedig szellemünk felfogó képességének központja. Ide jön be az isteni szó, kibocsájtott ige (Ézsaiás 55; 10-11). És ha a szív vette az üzenetet, akkor továbbítja az értelemnek elmélkedésre, gondolkodásra, ez cselekedeteket eredményez és lám, Isten beszéde nem tér vissza üresen, hanem megcselekszi, amit az Úr akar. Isten Igéjében termő erő van, akár egy magban, ezért is hasonlítja a mi Urunk Jézus maghoz az Ő beszédét.

Ne hagyjuk ki tehát Őt, amikor Isten beszédének megértésére vágyunk, mert az Ő beszédével való igazi közösségben benne van a Mindenható Istennel, az Úr Jézussal és a Szent Szellemmel való közösség is.

119. Zsoltár 23

„Még ha fejedelmek összeülnek, ellenem beszélnek is; a te szolgád a te rendeléseidről gondolkodik.” Zsoltár 119; 23

Miért ülnének össze a fejedelmek, hogy ellenem beszéljenek? Mit ártottam én nekik? Milyen fejedelmekről van szó? Ilyen kérdéseket tehetünk fel ezzel a verssel kapcsolatosan elsőre.

Hogy ha én egy névtelenségbe burkolózó, semmittevő hívő vagyok, aki eljár közbe gyülekezetbe, meghallgat egy-két prédikációt, igehirdetést és ezzel kimerült a keresztény életem, akkor ez az ige rám nem érvényes. Akkor senki nem fog ellenem beszélni, senki nem fog rólam rosszat mondani a hitem miatt, mert senki nem tudja, miben hiszek. Inkább az az ige érvényes akkor rám, hogy:

„Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.” Jakab 2; 17

De, ha hiszek Jézus Krisztusban, ha hiszem, hogy Isten Őt feltámasztotta a halálból, ha számmal ezt ki is mondom, nem titkolom el az emberek előtt, akkor már más szelek fújnak. Miért? Mert a hit nem mindenkié, mondja Istennek beszéde, és amikor hitemet megvallom hitetlenek előtt, akkor két dolog történhet: akik hallják, elfogadják, amit mondok, vagy elutasítják. A tapasztalat azt mutatja, meg Isten Igéjéből is azt tudjuk meg, hogy az elutasítás nagyobb mértékű mindig, mint az elfogadás.

Az elutasítás pedig ütközéshez vezet. Világnézetek, teóriák, elméletek, hagyományok, szokások ütköznek azzal az élő hittel, amit megvallunk. Ráadásul a hitünk mögött ott van Isten igazsága, Isten Igéje, ami teljesen ellene mond az emberi földhözragadt gondolkodásmódnak, amely önmagában primitív. Gondolkodásmódunk korlátozott, elménk behatárolható, de: „… a te parancsolatodnak nincs határa.” (Zsoltár 119; 96)

Isten Igéje, korlátozott elménk számára, korlátlan lehetőségeket tud hit által megnyitni. Éppen ezért, akik hit által szert tesznek igeismeretre, azok tovább akarják adni, amit felfedeztek. De, akik megvetik ezt az ismeretet és e világhoz ragaszkodnak, és e világ kínálta rövid ideig tartó örömökhöz, azok ellene állnak és ellene tesznek ez ismeret terjedésének.

Számtalan példa van a Bibliában arra, hogy fejedelmek, vezető pozíciókban lévő emberek gyűltek össze és azok ellen beszéltek, akik Isten szócsövei voltak, akik Istenbe vetett hitüket nem rejtegették és cselekedetük ezt meg is mutatta. De mindezek közül számunkra a legnagyobb példa maga Jézus Krisztus, aki azért jött a földre, hogy az Atya akaratát megcselekedje. Cselekedeteivel és beszédével hamar felhívta magára a figyelmet, holott a cél nem ez volt, és hamar kivívta az akkori fejedelmek haragját, ellenszenvét, irigységét. A végső összegyülekezésen, Kajafás híres mondatával eldöntötték Jézus sorsát, azaz úgy gondolták, hogy eldöntötték, ugyanis az már rég el volt döntve a Mindenható által. így hangzott a mondandó: „Meg sem gondoljátok, hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen.” János 11; 50

Mindeközben Jézus nem azzal foglalkozott, hogy kimossa magát valahogy, vagy félelmében elbujdosson, hanem továbbra is Isten munkája, Isten akarata volt a fontos számára, hogy cselekedje azt, amiért Isten elküldte.

Mindez nagyon nagy tanulság kell legyen számunkra. Mi sem ijedhetünk meg, nem hátrálhatunk meg küldetésünk elől azért, mert „nagy emberek” ellenünk fordulnak, vagy beszélnek.

Akik elfogadták Isten kegyelmét Jézus Krisztusban és hitre jutottak, megvallották hitüket, és ez cselekedetekben megmutatkozott az életükben, azok Jézushoz hasonlóan fognak szembesülni a világ haragjával, ellenszenvével, irigységével. Azok ellen beszélni fognak, tanácskozni fognak, lehet, hogy az életükre törnek, ahogyan az Úrral tették. Hogy most fejedelmek ülnek össze ellened, vagy kisebb pozíciójú emberek, az rajtad múlik. Mennyire adod át az életedet Istennek? Milyen nagy dolgokra szánod el magad Krisztusért? Lásd az apostolok életét, lásd Pál életét és mindazokét, akik századokon át országokat, királyságokat, birodalmakat forgattak fel, mert hittek Istenben és ezt nem rejtették véka alá. Nem ijedtek meg a földi fejedelmektől, mert tudták, hogy Az, Aki őket elhívta sokkal nagyobb náluk, hogy az Ő Igéje az, ami maradandó, és ami megtartja a lelküket. Nekünk is ez kell legyen meggyőződésünk.

„… szelídséggel fogadjátok a beoltott igét, 

amely megtarthatja a ti lelkeiteket.” Jakab 1; 21

119. Zsoltár 11

„Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” 

Zsoltár 119; 11

Istennek beszéde olyan drága azok számára, akik megismerik Őt, hogy magukba rejtik, magukban őrzik azt. „Szívemben őrzöm szavaidat, mint rejtett kincseket,…” – szól az egyszerű fordítás. Olyan rejtegetésről beszél itt az ige, mint amikor valaki a kincstárba helyezi legféltettebb kincseit, mert azok nagyon értékesek a számára. A kincstár mai nyelven a páncélszekrény, ahová banki letéteket helyeznek, melyeknek nagyon nagy az értéke, és ezért őrzik bonyolult biztonsági berendezések, hogy senki ne tudja azokat ellopni.

Isten szavai felbecsülhetetlen értékűek, de ezt csak azok tudják, akik átélték az Istennel való beszélgetés csodálatos élményét. Csak azok tudják, akiket ez a csodálatos beszéd újjászült, megtisztított és átformált. Csak azok tudják mindezeket, akiknek az élete értelmet nyert azért, mert az Alkotójuknak beszéde elérte szívüket, betöltötte azt az űrt, ami minden szívben tátong Isten beszédének hiányában.

Ez a beszéd kincs mindazoknak, akik megtalálták Teremtőjüket, akik találkoztak a Végtelennel, az Örökkévalóval, a Mindenhatóval, a Mindentudóval, a Láthatatlannal, a Halhatatlannal. Ez a beszéd tőle származik és ez az egyetlen látható, hallható dolog, ami összeköt Vele.

Isten beszéde az, ami az embert helyes útra tereli, jó életre tanítja, célba igazítja. A cél pedig Isten maga, az Ő személye, az a hely, ahol Ő van, az Ő jelenléte, az Ő társasága. Ezért adta Isten az igét, ezért jött Jézus Krisztus a földre, ezért mondta, hogy Ő az út az Atyához, mert Isten annyira szeret bennünket, hogy minden áron, hangsúlyozom: minden áron velünk akar lenni.

Útbaigazításként van előttünk a testté lett Ige, a tanítások, segítségül van bennünk Isten Szelleme, ajándéka, szabadításul adatott nékünk az igazság, a Fiú, a megismerés lehetősége. Mindezekben látni vélem Isten végéremehetetlen, kimondhatatlan szeretetét az ember iránt, aki kezdetben vétkezett ellene és hátat fordított Neki. Ő nem akarja, hogy vétkezzünk többé, nem akarja, hogy elvesszünk bűneink miatt, Ő azt akarja, hogy Vele legyünk mindörökké.

Valaki mégis azt akarja, hogy az emberek ne találják meg Istent, valaki azt akarja, hogy az emberek ne érjenek célba, valaki mást akar az emberre nézve, mint Isten. Ez a valaki nem akarja, hogy az ember találkozzon Istennel. Ezért mindent megtesz, hogy az emberek ne találják meg az utat, ha pedig megtalálták, akkor el akarja őket téríteni a helyes útról. Azt akarja, hogy tévesszék el a célt. A vétek szó ebben az igében céltévesztést jelent. Ezért el akarja lopni a kincset. Ezért kell nekünk jól elrejteni magunkban, bensőnkben, szellemünkben Istenünk beszédeit, amelyek Hozzá vezetnek, hogy az ellenség, a kígyó, a sárkány, az ördög, a gonosz, a sátán ne tudja ellopni azt tőlünk.

Ragaszkodnunk kell Isten beszédeihez, mert az egyetlen esélyünk a célba éréshez az, ha megtartjuk, megfogadjuk és azok szerint élünk.

Ahhoz, hogy ezt megtehessük, Isten képes volt értünk ideadni mindenét, amije volt. Amikor Isten a Fiát ideadta értünk, mindenét ideadta. Minden, ami létezik, ami van, ami fennáll, akár mennyben, akár földön, minden az Ő Fiában lett teremtve, minden az Ő Fiáért lett teremtve, mindennek CSAK az Ő Fiában volt és van és lesz értelme. Mindent érte tett a Teremtő. És mindennek értelméről lemondott értünk. De miért?

Mert a mi életünknek is a Fiúban van értelme. Mi is Ő érte lettünk teremtve, mi is Ő benne lettünk teremtve, mi is Ő általa tartatunk meg és azért vagyunk, mert Ő akarta, hogy legyünk. Egész létezésünk, egész valónk, egész lényünk csak akkor teljes, ha Ő benne vagyunk szívünkkel, lelkünkkel, testünkkel.

Egész életünknek egyetlen célja Isten. Egész életünknek egyetlen értelme Isten. Egész létezésünk lényege, akár földi legyen az, akár örökkévaló, egyetlen és egy: az Örökkévaló Isten.

„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged,

az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” János 17; 3

Ki mehet be Isten országába, királyságába?

Úgy gondolom ez egy nagyon fontos kérdés minden ember életében, főleg keresztények életében, akik hívőkké lettek, új életet kaptak Istentől és elindultak azon az úton, amely az életre vezet. Nagyon fontos tudni azt egy keresztény hívő embernek, hogy mit válaszol a Biblia, azaz Isten írott igéje erre a kérdésre, mert ettől függ a létezésünk, örök üdvösségünk, örök életünk. Ma kijelentést kaptam az Úrtól erre nézve és szeretném megosztani minden kedves olvasómmal.

Találkozások Jézussal: "Monda néki Jézus: Én vagyok az, ..."

Nagy izgalommal folytatom a sorozatot, amelyet egyre nagyobb meggyőződéssel úgy látok, mint az Úrtól való üzenetet a ma keresztény embere számára. Semmi nem véletlen, ahogyan az sem, hogy neki fogtam ennek a sorozatnak még a bizonyos "videó" megismerése előtt, és hogy "az" része lett ennek a sorozatnak. A mostani részben egy csodálatos találkozást szeretnék olvasóim elé tárni, ami biztos sokak számára ismerős, de úgy gondolom, hogy az elmúlt események fényében kicsit másképp lesz látható.

Egy asszonyról van szó, aki találkozik a názáreti Jézus Krisztussal, és ennek a találkozásnak köszönhetően az élete gyökeresen megváltozik. Mindezen események kb. kétezer évvel ezelőtt történtek, de annál aktuálisabbak, mint ahogy mi azt gondolnánk.

Jézus megmentett!

Nagy öröm számomra, hogy megoszthatom személyes bizonyságtételemet arról, hogy hogyan mentette meg Jézus Krisztus az életemet, a házasságomat, és hogyan változtatott meg engem.