119. Zsoltár 50

 “Ez vigasztalásom nyomorúságomban, mert a te beszéded megelevenít engem.” 

Zsoltár 119:50 

“Ez az én vigasztalásom az én nyomorúságomban: hogy a’te beszéded megvigasztal engemet.” – mondja a Károli fordítás egy jóval korábbi verziója, amit ARANYAS Biblia néven ismerhetünk. Mit mond itt nekünk a zsoltáros? Hogy a nyomorúságában egyetlen vigasza az, hogy Isten beszéde által élhet egy olyan életet, amely felette áll ennek a földi létezésnek, amely sokkal több, mint ez a földhözragadt testi létezés. Azt mondja nekünk, hogy ebből a fajta életből számára csak jó származik, hiszen ez a természetfölötti beszéd általi élet számára tartalmazza a gyógyulást, megújulást, boldogulást a nyomorúságban, az elégedettséget, a megmenekülést a haláltól, a megtartatást, a megmaradást, a sikert és még sok egyéb jót, amit az ember kívánhat.

 

Ebben a földi életben sok nyomorúságot kell az ember megéljen. És a héber kifejezésben is sok minden benne van. Jelentése tartalmazza a szenvedést, a csapást, a betegséget, a szerencsétlenséget, a nyomorult állapotot, a szegénységet, a nincstelenséget, az elnyomást. Időről-időre mindezeket megtapasztaljuk földi életünk során. Ez a világ mindezeket “biztosítja” számunkra. Ez a földi élet mindezeket “biztosítja” számunkra. Találóan fogalmaz erre nézve Mózes a 90. Zsoltárban: “A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk.” Zsoltár 90:10. Vagy idézhetjük Jóbot az ő könyvéből, amely a Biblia része szintén: “Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.” Jób 14:1.

 

Tehát igaz az Írás, életünk bővölködik háborúságban, nyomorúságban, fáradságban, betegségben, szenvedésben, nincstelenségben, szerencsétlenségben, elnyomásban – ha nem is így egyszerre, de időnként mindannyian megtapasztaljuk ezeket életünk során. És, hát ezek az állapotok nem jó állapotok, nem örömteli állapotok, nem felüdítő állapotok, hanem igenis nyomorúltul tudja magát érezni az ember, amikor ilyen helyzetekbe kerül. És főleg, ha hosszab ideig kell elviselni ezeket az állapotokat. És ilyenkor bizony, ha nincs mibe kapaszkodni, ha nincs amiben reménykedni, ha nincs akiben reménykedni, vagy kapaszkodni, válságos helyzetbe kerülhet egy ember. Lehet ilyen állapotoknak tragikus kimenetele is. Ilyenkor folyamodnak emberek öngyilkossághoz, váláshoz, lopáshoz és egyéb törvényellenes cselekedetekhez, amelyek által még nagyobb nyomorúságba taszítják magukat, vagy hozzátartozóikat.

 

A zsoltáros szavai azt mondják ma is nekünk, hogy az egyetlen vigasz ilyen helyzetekben az, ha Isten beszéde táplálja bennünk azt az életet, ami Tőle jön. “... hogy a Te beszéded megelevenít engem” – ami azt jelenti, hogy: meggyógyít engem, életben tart engem, életre kelt engem, megment a haláltól engem, visszaad az életnek engem, boldogulok, egészséges leszek, sikeres leszek, ÉLEK. És mindez Isten beszéde, ígéje által történik.

 

Isten egy valóságos személy, lehet Bele kapaszkodni, lehet Benne reménykedni a nyomorúságban. Ő tud szólni hozzánk, tud velünk beszélni olyan módon, ahogyan földi ember nem képes, meg tud vigasztalni, vissza tudja adni az életkedvünket, örömöt tud adni, boldogságot lelhetünk az Ő szavaiban, akár a zsoltáros. Csak hozzá kell forduljunk. Ő lépett felénk az Ő Fiában, Jézus Krisztusban. A nyomorúságban, és nemcsak, mi is lépjünk felé. Szólítsuk meg az Úr Jézust, kérjünk segítséget Tőle. Ő pedig válaszol. Az Ige válaszol. És megvigasztal, és táplál, és megoldja a nyomorúságunkat... megelevenít, életet ad, életerőt ad, amely túlszárnyalja a puszta földi életünket, létezésünket és a nyomorúságunkat. Ámen.

 

“Felele neki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk?

Örök életnek beszéde van te nálad.”

János 6:68

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Kívánni ilyenkor mi mást lehet?

Csak azt, hogy a húsvét drága fénye,

Hatoljon be mindenki szívébe.

 

A fény, a világosság, Atya dicsősége,

Amely már rég eljött mi hozzánk e földre.

A földre, mely általa született hajdanán,

És rajta az ember, a teremtés hajnalán.

 

Ő a testté lett szó, az örök élő IGE,

Melyben van az ÉLET, mindnyájunk BÉKÉJE!

Ő maga az ISTEN, ki minket teremtett,

És képmását adta, és életre keltett.

 

Ő általa lészen nekünk világosság,

Szellemünk és lelkünk általa boldogság!

Nem mindenki hiszi, ez tény és valóság,

De Ő itt járt köztünk, Ő a világosság!

 

Ő Jézus, a Krisztus, élő Isten Fia,

Aki az életét értem feláldozta.

Nem kímélte magát, keresztem vállalta,

Hogy én meneküljek a haragtól általa.

 

Meghalt, hogy én éljek, helyettem szenvedett,

Váltság volt halála: „Elvégeztetett!”

De a sötétségnek legvadabb ereje 

Sem tarthatta fogva, elszakadt kötele!

 

Mert a világosság sötétséget győzött,

Az élet a halálból újra elkezdődött!

Feltámadt a sírból, újra él örökké,

S én, aki elhittem, már nem félek többé!

 

Behatolt szívembe Isten drága szava:

„Legyen világosság!” – szólt s kiderült abba’,

A sötétség helyére világosság került,

Életemnek ege immáron kiderült.

 

Húsvétnak ünnepe ezeket harsogja:

Győzött az örökké élő Isten Fia!

Győzött Jézus Krisztus, a halálon erőt vett,

A gonosz minden hada legyőzettetett!

 

Krisztus feltámadott és én is Ővele,

Ezt kívánom neked, hogy szívednek hite

Megelevenedjen az ő halálában,

S megtaláld Őt az Ő feltámadásában!

 

Legyen a húsvét számodra új kezdet,

Amikor imára kulcsolod kezedet! 

119. Zsoltár 40

„Ímé, kívánkozom a te határozataid után; 

éltess engem a te igazságod által.” Zsoltár 119; 40

Az emberi kívánság két irányba indulhat. Az egyik a bűn iránya, a másik a szentség iránya. Két ellenkező irány. Az embernek veleszületett természete nem képes irányítani a kívánságát a szentség irányába, hiszen a szentség az olyasvalami, ami nem velünk születik, nincs meg bennünk.

A szentség egy külső, természetfeletti dolog, amit Istentől kapunk, amikor megismerkedünk az Ő szintén természetfeletti valóságával, személyével, kijelentésével, közlésével, beszédével.

A bűn viszont bennünk van, velünk születik, számunkra természetes, ezért van az, hogy kívánságaink csak ebbe az irányba tudnak elindulni, mi pedig ezt nem tudjuk megállítani, ezért hagynunk kell kiteljesedni. És a bűn irányában elengedett kívánságok, amikor teljességre jutnak, akkor történnek idő előtti szexuális kapcsolatok, gyilkosságok, lopások, hazugságok, házasságtörések, veszekedések, és még sok minden más, amik napjainkban is tarkítják ezt a világot.

A kezdetben, amikor még csak egy emberpár létezett a földön, még szentség volt bennük, még közösségben voltak Istennel, de megjelent az a személy, aki ma birtokolja a bűn által az emberi természetet és felajánlott egy másik utat az emberi kívánság előtt: a bűn útját. Persze nem úgy kínálta, hogy az rossz lenne, és ma sem úgy kínálja.

 Ezért nem tudják az emberek, hogy mi a jó és mi a rossz, mindaddig, amíg megismerik a jó és a rossz igazi mércéjét, Isten, a Teremtő erkölcsi értékrendjét, amihez aztán viszonyítható a jó és a rossz. Ezért mondja ma sok ember, hogy ő nem rossz annyira, hogy megérdemelné a pokollal való büntetést, hiszen semmi olyan rossz dolgot nem tett. A sátán, az ember ellensége, ma úgy állítja be a paráznaságot, hogy abban semmi rossz nincs, egy kis kéjvágy, fantáziálás nem árt senkinek, egy kis bujálkodás, házasságtörés nem kell, hogy kitudódjon, pornófilm nézéssel senkinek nem ártunk, ha elvesszük, ami nekünk „jár” az nem baj, egy két kis hazugság nem töri be senki fejét, és akkor nem is vagyunk rossz emberek.

De, amikor az ember találkozik a természetfeletti Isten valóságával és az Ő írott igéjén keresztül megtapasztalja az újjászületést, a változást, akkor bejön az életébe valami más, mint a bűn, amire eddig kívánkozott. Bejön egy új életérzés, egy új látás, egy új szemlélet, egy új értékrend, egy új kívánság. Kívánkozni kezd Annak jelenléte után, akivel ő találkozott. Kívánkozni kezd Annak beszéde után, akivel ő találkozott. Létrejön egy vágy, egy új vágy, ami elnyomja a régit, ami elfeledteti a régit, ami elenyészővé teszi a régit. Ez a szentség. És az új kívánság a szentség után való vágyakozás.

Habár testi elváltozáson nem megyünk keresztül akkor, amikor megtérünk és befogadjuk Isten Fiát, az Igét, de lelkünkben, szellemünkben változás történik. Belül valami megszületik, ami növekedni akar, fejlődni akar, ÉLNI akar. Ez az új természet, az isteni természet, amelyet Isten szül meg bennünk, és ezt tudjuk, mert Isten nem csak megszüli bennünk, hanem táplálni kezdi az Ő Szelleme által, az Ő beszéde által, kijelentései által. És ahogy ez az új természet növekedni kezd bennünk ott belül, lassan kívül is meglátszanak eredményei, gyümölcsei.

Már nem a bűn fele indulnak kívánságaink, hanem a szentség fele. Már nem bűnt akarunk elkövetni, hanem szent cselekedeteket. Már nem kicsapongó életet akarunk élni tele hazugságokkal, lopásokkal, paráználkodásokkal, hanem Bibliát akarunk olvasni, imádkozni akarunk, beszélni akarunk másoknak arról a csodálatos személyről, aki megváltoztatott bennünket, örvendezni akarunk mindazokkal, akik ugyanazt megtapasztalták, amit mi. Mi már ÉLNI akarunk abban az új életben, amit Istentől kaptunk. És ezért Ő utána vágyakozunk, mint szerelmes menyasszony vőlegénye után, akinek hangja elég, hogy megelégítsen és örömöt okozzon.

Számunkra az életet jelenti az Ő hangja, az Ő beszéde, az Ő közelsége, az Ő jelenléte. Ezért erre kívánkozik a lelkünk mindennél jobban. És Ő nem késlekedik ezt a vágyunkat beteljesíteni.

119. Zsoltár 37

„Fordítsd el az én szemeimet, hogy ne lássanak hiábavalóságot; a te utadon éltess engemet.” Zsoltár 119; 37

Általában úgy értelmezzük, vagy értelmezik ezt az igeverset, hogy segítséget kér az ember Istentől, hogy ne nézzen olyan dolgokra, amik bűnbe vihetik. Tudjuk azt, hogy nagy a kísértés a világban és a legtöbb információ a szemeinken keresztül ér bennünket. Az ördög a szemek kívánságán keresztül csapdába ejthet és bűnbe eshetünk. A hiábavalóság alatt érthetünk bálványokat, szép nőket, meg még akármit, ami által bűnbe eshet az ember.

De ahogyan elmélkedtem ezen az igeversen Isten rámutatott arra, hogy ez a vers sokkal mélyebb mondanivalót takar. Nemcsak mindennapjaink harcairól van szó ebben a versben. Itt élet és halál problémája áll fenn az ember életében. Figyelmem a hiábavalóság szóra terelődött, és ahogyan ezen gondolkoztam, eszembe jutott a Prédikátor könyve. Salamon beszél nekünk a Szent Szellem által arról, hogy mi is a hiábavalóság:

„Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!” Prédikátor 1; 2

A folytatásban kifejti, hogy ez a „minden”, amit ő hiábavalóságnak nevez, a „nap alatt” történő dolgok, amelyek nap, mint nap megtörténnek: az ember napi munkája, az emberek generációinak egymást váltása, az elmúlás, a nap felkelése, lenyugvása és ennek folyamatos ismétlődése, a tengerek, vizek, folyók végtelennek tűnő mozgása, stb. És ahogy ezen végigmegy, ilyen következtetésre jut: „láttam minden dolgokat, melyek lesznek a nap alatt, és íme, minden csak hiábavalóság…” Prédikátor 1; 14

Ha most ennek fényében nézzük meg a fent elemzett igeverset, akkor azt kell, hogy mondjuk, hogy nincs olyan dolog itt a földön, vagy ebben a földi életben, amire nézhetnénk, mert minden hiábavaló. Nincs, amibe belekapaszkodni, ami tartós lenne az életünkben, hiszen körkörösen mozog minden. Minden egyszer megszűnik, majd új lép a helyébe, de az mégsem új, mert régen már volt és lehetne folytatni. Akkor mi a kulcs most számunkra? Mire kell nekünk néznünk, ami nem hiábavaló, ami nem múlandó, ami megéri szemeink figyelmét? Azt mondja a zsoltáros: „a te utadon éltess engemet.”

Az igazi élet számunkra nem a puszta földi lét. Az igazi élet számunkra akkor kezdődik, amikor Isten a mi figyelmünket elfordítja erről a világról, amikor szemeinket elfordítja erről a puszta földi létről és az Ő útjára tereli. Az igazi életünk ott kezdődik, amikor meglátjuk Isten Fiát belépni az örökkévalóból a múlandóba, majd meglátjuk győzelmét a múlandó fölött a feltámadásban és mindebben a csodálatos műben megláthatjuk az Ő szeretetét irántunk. Amikor mindezt meglátjuk, akkor tudjuk, hogy ez nem hiábavalóság, ez nem múlandó, ez nem ismétlődő, hanem ez egy öröktől fogva létező és örökkön örökké megmaradó látvány, kép, út, amelyre igenis akarunk nézni és amit akarunk követni.

Isten be akar avatkozni minden ember életébe, hogy meglássák az emberek a sok hiábavalóságon túl azt az örökkévaló igazságot, amelyet Ő elküldött az Ő Fiában, hogy testté legyen, amely megjelent az embereknek, amelyben van az élet világossága, amely kiemeli az embert a múlandóból és átviszi az örökkévalóságba. Ez Isten útja, Isten Igéje, ez Isten beszéde, ez Jézus Krisztus, aki kezdetben volt, aki kezdet és vég, aki első és utolsó, aki meghalt, de örökkön örökké él.

Nekünk nem a mindennapi múlandó, hiábavaló dolgokhoz kell, hogy igazítsuk az életünket, hanem magasabbra kell látnunk, meg kell, hogy lássuk Isten Fiának útját, ahogyan bejött értünk ebbe a múlandóba és győzelmet aratott a halál, elmúlás fölött, azért, hogy egy csodálatos, örök életbe vihessen át bennünket, ahol élhetünk örökké boldogságban, békességben, egészségben, jólétben. Fohászunk mindennap az legyen, hogy a halál uralta földi életről és annak minden nyomorúságáról Isten fordítsa el a mi szemünket, hogy élhessünk Isten Fiának útját járva, amely az örök életre vezet.

119. Zsoltár 25

„Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint.” 

Zsoltár 119; 25

Milyen csodálatos tanítás van elrejtve ebben az igeversben. Isten Igéje olyan, mint a földben levő kincs, amit kibányásznak: „Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt: akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz.” Példabeszédek 2; 4-5

Szeretnék bátorítani és buzdítani minden kedves olvasót, hogy kutassa úgy Isten beszédét, mint kincset, ami el van rejtve, de ami megtalálásra vár, hiszen azért van ott, hogy megtalálják. A jutalom óriási, az öröm még nagyobb, és Isten személyének megismerése felülmúlhatatlan.

„Lelkem a porhoz tapad; …” – kiált fel az igevers első részében a zsoltáros, megfogalmazván egy tényszerű igazságot, amit a Biblia kinyilatkoztat nekünk már az elején. A teremtés könyve szerint Isten, élő lélekké alkotta az embert.

Ez a Lélek, aki kiált. Ha én kiáltok, akkor az én lelkemről van szó. A Lelkem pedig Én vagyok. Az Én-ről pedig nem kell, hogy előadást tartsak. A világ ma úgy van felépítve, hogy minden az Én körül forog. „Én megérdemlem, Én szép vagyok, Én okos vagyok, Én meg tudom csinálni, Én elvárom, Én követelem, Én kikérem magamnak”, és még lehetne sorolni. Ez az Én a hús-test ember, ami nem tud elszakadni a portól, amelyből teremtetett. Emlékszünk még az átokra? „Mert por vagy te s ismét porrá leszel.” 1Mózes 3; 19

Istennek való engedetlensége következtében az ember meg lett átkozva, a szellem meghalt, a test magára maradt a földdel, amelyből vétetett. Ettől kezdve a földdel való kapcsolata szorosabbá vált egyre inkább az éggel való kapcsolatánál. Az Isten országa eltávolodott, helyébe e világ fejedelme kezdte felépíteni hamis, hazug csillogásba öltöztetett birodalmát. Mindketten nagyot estek, mondhatni porba haraptak: „… hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban.” 1Mózes 3; 14

A sátán álma, miszerint Isten lehetne, porba hullott. Magával rántotta az Isten képmását viselő embert is. Gyűlölte őt, ma is gyűlöli, ha tehetné, eltaposná. De nem teheti, akkora hatalma nincs. Viszont a világ neki adatott egy időre és annak minden dicsősége és csillogása. Ezzel hat a hús-testre, a csillogással, a kívánsággal, a kérkedéssel, a hiúsággal, a fitogtatással. Ezzel szédíti a porhoz tapadt embert. Mert az Én, a hús-test, ehhez a világhoz tapad, ragaszkodik, mert nem tehet másként: „Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.” Róma 8;7

Ezt ismerte fel magában a zsoltáros, amikor Istenhez kiáltott. Hogy képtelen igazi életre, hogy képtelen igazi Istenimádatra, hogy képtelen engedelmességre Istennel szemben, hogy képtelen a jó cselekvésére. Csak azt látta magában, hogy vonzódik a rosszhoz, vonzódik mindahhoz, ami: „… földi, testi és ördögi.” Jakab 3; 15

Azt látta, hogy ha Isten nem lép közbe, akkor az örökkévaló halál, a homályba borulás, a végleges elmúlás veszélye fenyegeti. Ezzel a kiáltással az egész emberiség sóhaját, fohászát küldte az egekbe: „… eleveníts meg engem a te ígéreted szerint.”

A válasz nem maradt el: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki, hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3; 16

Isten elküldte az életet, hiszen az embernek megelevenítésre, azaz életre keltésre, feléledésre, feltámadásra volt szüksége, miután a halál foglalta el az élet helyét a kezdetben. Isten Fia, mint az élet fejedelme jelent meg ezen a világon, hogy feltámassza mindazokat, akik hallják beszédeit és hisznek Benne. És sokan hittek és a szellemük életre kelt, és testük is életre fog kelni, erre ígéretet adott.

De mi lesz a hús-testtel, ami a porhoz, ehhez a földhöz ragaszkodik? Az Én uralkodásának problémájával mi lesz? Isten Fia azt is megoldotta. Testében ítélte meg a bűnt, amit felvitt a golgotai keresztfára azért, hogy mi is vele együtt megfeszíttessünk, és feltámadott harmadnapon, hogy mi is vele együtt feltámadhassunk. Így hát, aki hisz Benne, az meghalt a bűnnek, meghalt ennek a világnak, meghal minden nap önmagának, azaz minden nap felveszi keresztjét, és él Istennek egy új életben, amit Jézus Krisztustól kapott hit által, kegyelemből. Hát nem csodálatos?

„Élek pedig többé NEM ÉN, hanem él bennem a KRISZTUS;” Galata 2; 20

„Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól. Hogy ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is ővele.” Róma 6; 6-8

119. Zsoltár 17

„Tégy jól a te szolgáddal, hogy éljek és megtartsam a te beszédedet.” 

Zsoltár 119; 17

Fontos észrevennünk ebben a kiáltásban, hogy az ember nem önző szándékból kéri az életet Istentől, hanem céllal, mégpedig azzal a céllal, amire Isten teremtett bennünket, embereket: hogy az Ő beszédeit megtartsuk. Az Ő beszédeinek megtartása a megőrzésében áll.

Először is fel kell ismernünk azt a tényt, hogy Isten nélkül nem vagyunk képesek helyesen cselekedni, élni. Nem vagyunk képesek tiszta, erkölcsös életet élni. Ez a képesség meghalt az emberben, amikor hallgatott felesége szavára az Éden kertben és evett a tiltott fa gyümölcséből. Ma minden ember ezt csinálja. Kóstolgatja a tiltott gyümölcsöket, mert a gonosz ma is azzal eteti az embereket. „A tiltott gyümölcs édesebb” – súgja a fülükbe, ahogyan Évával tette. És az emberek szeretik a tiltott gyümölcsöket, és habzsolják, de a vége keserű és fájdalmas, csak ezt nem árulja el az, aki az ember elpusztítására törekszik, vagyis a sátán.

Ahogyan az első emberpár számára sem volt kellemes learatni engedetlenségük gyümölcsét, így az emberek is keserves kínok között élik meg, amikor bajba kerülnek. Szétmegy a családjuk és csodálkoznak, pedig amikor paráználkodtak akkor ez nem fordult meg a fejükben, eltulajdonítanak dolgokat, amik nem az övék és csodálkoznak, ha lecsukják őket, pedig amikor megtették, akkor nem fordult meg a fejükben.

Alapvető természetünkből kifolyólag nem vagyunk képesek jóra, nem vagyunk képesek betölteni Isteni rendeltetésünket, éspedig azt, hogy Neki engedelmeskedjünk, az Ő beszéde szerint éljünk, és azt megőrizzük, hogy átadhassuk a körülöttünk lévőknek és a jövő nemzedéknek. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, Isten be kell avatkozzon az életünkbe és kell segítsen nekünk. Jól kell tegyen velünk, ahogyan az ige mondja. Meg kell ajándékozzon bennünket azzal az élettel, amelyre születtünk. Az új élettel. Ez az új élet az Ő Fiában, Jézus Krisztusban van.

 Isten a hozzánk való jóságát abban mutatta meg nekünk, pogányoknak, hogy az Ő egyszülött Fiát adta értünk. Az Ő Fia pedig szeretetből, irántunk, bűnösök iránti szeretetből, hagyta magát megfeszíttetni, hogy kibékülhessünk Istennel, aki fiaivá fogadott bennünket. Befogadott a nagy mennyei családba minket, akik elfogadtuk Fia áldozatát, hogy velünk legyen, hogy elmondhassa az Ő csodálatos beszédeit nekünk.

Az Ő beszédei jelentik az életben maradást számunkra. Nem a kenyér, ahogyan sokan ma gondolják. Az igazi élethez szükség van Isten beszédére, igéjére. Számunkra Jézus Krisztus a testté lett ige. Ő az élet, az igazi élet. Ha megismertük Őt az még mindig nem elég. Még többre vágyik az, aki megismerte Őt. Arra, hogy megtartsa Őt, hogy megőrizze Őt, hogy vigyázzon Rá, hogy továbbadja sértetlenül másoknak, a körülötte lévőknek, családjának, fiainak, gyerekeinek.

Ez a gondolat fogalmazódott meg bennem, ahogyan elmélkedtem ezen az igeversen:

     Azért kéri az ember, a megváltott ember, Istentől a jóságát, cselekvő jóságát, hogy élhessen új életet Vele, közösségben lehessen Vele, az Ő jelenlétében lehessen, de mindezt nem önző okból, hogy neki jó legyen, hanem hogy vigyázni tudjon arra a kincsre, amit Istentől kapott, és meg tudja őrizni mások számára. Ami bennem nagyon zakatol az a jövő nemzedék. Hogy Isten beszédének megőrizve tisztaságát, sértetlenségét, szépségét, tovább tudjuk adni azoknak, akik most kóstolgatják az élet gyümölcseit, akik még ez után döntik el, hogy számukra mi is igazán a fontos, milyen életet szeretnének élni itt a földön. Gyermekeinkről beszélek, meg azokról, akik ezután nőnek fel.

„Tégy jól a te szolgáddal…” – ez a kiáltás olyan ember szájából hangzik el, aki Isten szolgájának mondja magát. Minden embernek, aki azt mondja magáról, hogy Isten szolgája, annak szíve ügye Isten beszédének megőrzése mások számára, megtartása, cselekvése. Ez szolgai elhívásunknak lényege. Ezt pedig Istennel az oldalunkon tudjuk tenni, Jézus Krisztus kegyelmében és a Szent Szellemmel közösségében.

„Boldogok azok a szolgák, kiket az Úr, mikor haza megy, vigyázva talál: bizony mondom néktek, hogy felövezvén magát, leülteti azokat, és előjövén, szolgál nékik.” Lukács 12; 37

119. Zsoltár 3

„És nem cselekszenek hamisságot; az ő útjaiban járnak.” Zsoltár 119; 3

Ez az igevers az „és” összekötő szócska által kapcsolódik az előző vershez elég szorosan. Mert miről is szól az előző vers? Hogy akik kaptak valamit, azok őrzik azt, mindeközben keresik azt, akitől kapták. Mit kaptak? Új életet Istentől, kijelentést, amely az életüket megváltoztatta. Krisztussal személyes kapcsolatba került az az ember, akire vonatkozik az előző vers. Az élete megváltozott, Isten megszabadította, életének része lett a megváltás, a bűnbocsánat, Isten Igéje.

Egy nagyon fontos tudnivaló, hogy aki befogadja az evangéliumot, akinek Isten kijelenti Krisztust, az újjászületik Isten igéje által, majd Szellem által és ez egy minőségi változást eredményez az ember életében. Megszabadul bűneitől, nincs már vádolva a lelkiismerettől, mert Jézus Krisztus vére megtisztítja azt. Ez egy óriási örömöt szül az emberben, egy tartós boldogságot, és egy személyes kapcsolatot a Megváltóval.

Amikor az embert Isten kiemeli a bűneiből és gonosz cselekedeteiből, akkor már nem akar oda visszamenni többé. Olvasni kezdi a Bibliát, feltárulnak csodálatos igazságok, melyek által növekedni kezd Krisztusban, megismeri egyre jobban Teremtőjét a Szent Szellem által és ez fantasztikus dolog. Elindul egy új úton, Istennel jár és mindaddig, amíg ezen az úton jár, nem cselekszik bűnt, gonoszságot, jogtalanságot. Ez egy más életmód, mint amit addig folytatott. Más életvitel, más értékrendekkel. Mindaddig így lesz, amíg őrzi az Atya bizonyságait, kijelentéseit, parancsolatait, ahogyan az előző versben mondja az ige.

Miért fontos az újjászületés? Mert az nem testi, hanem szellemi. Nem romlandó a mag, mint a testi születés esetében, hanem romolhatatlan. Ez a mag Isten igéje, ez a beszéd, mag, örökkévaló, és akit újjászül, annak örök élete lesz. A test meghal, mert romlandó magból született. De a szellem, amely újjászületik nem hal meg, mert romolhatatlan magból születik. Istentől van ez a mag. Éppen ezért, akik megtapasztalják a szellemi újjászületést, nem térhetnek vissza régi bűnös életükhöz. Nem dobhatják el maguktól az üdvösséget, a tisztaságot, a békességet, a hitet, a szeretet.

„Senki sem cselekszik bűnt, aki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született.” 1 János 3; 9

„Tudjuk, hogy valaki Istentől született, nem vétkezik: hanem aki Istentől született, megőrzi magát, és a gonosz nem illeti őt.” 1 János 5; 18

Az Ő útjaiban járni annyit jelent, mint engedelmeskedni az Ő beszédének, az Ő értékrendje szerint élni, az Ő akarata szerint cselekedni. Ezt Isten segítsége nélkül egyetlen ember sem tudja megtenni. Ehhez újjá kell születni Isten igéje által.

Az újjászületés eredménye a ragaszkodás ahhoz, aki újjászült. Ahogyan az újszülött csecsemő ragaszkodik anyjához, aki életet adott neki, úgy az újjászületett keresztény ragaszkodik Atyjához, aki a mennyei Atya, aki újjászülte őt az Ő beszéde által, az Ő Szelleme által, aki életet adott neki, igazi életet.

„Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.” 1Thessz. 5; 23

A Szent Szellem szükségessége!!!

"A Szent Szellem nélkül elképzelhetetlen, sőt egyenesen lehetetlen volna Krisztus tanítványává válni. Nincs élet az élet forrása nélkül, nincs ismeret az igazság Szelleme nélkül, nincs közösség az egység Szelleme nélkül, nincs krisztusi jellem a Szellem gyümölcse nélkül, és hatékony bizonyságtétel sincs az ő ereje nélkül. Ahogyan a test halott, ha nincs benne az élet lehelete, úgy az egyház is halott, ha híjával van a Szent Szellemnek."

Idézet John Stott: Az apostolok cselekedetei című könyvéből (Harmat-Kia, Budapest 2010)

Apostolok Cselekedetei 1:8 

"Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig." 

János 7:37-39 

"Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék. A ki hisz én bennem, a mint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Szellemről, a melyet veendők valának az ő benne hívők: mert még nem vala Szent Szellem; mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg." 

János 16:13 

"De mikor eljő amaz, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra.(A teljes igazságra). Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek." 

Apostolok Cselekedetei 4:31-32 

" ...és beteltek mindnyájan Szent Szellemmel, és az Isten beszédét bátorsággal szólják vala. A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy vala;... "

Galata 5:22 

"De a Szellemnek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség." 

Róma 8:15-16 

"Mert nem kaptátok szolgaság szellemét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Szellemét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Szellem bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. "

Húsvétra: Meddig terjed a halál hatalma?

A napokban megütötte fülemet egy ige a Szentírásból, elgondolkodtam rajta, és úgy gondolom nagy igazságot értettem meg. Isten csodálatos, és csodálatos dolgokat mond a Biblián keresztül nekünk, ezért legyen áldott az Ő neve. 

Íme az ige:

"Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: "Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai."      Jelenések könyve 1,17-18

Átváltozik-e a bor vérré?

Az úrvacsoráról szeretnék írni. Nem sokan írnak erről a témáról, nem sok tanítást hallani róla. De amióta egyre gyakrabban kezdtük gyakorolni a gyülekezetben, egyre többet gondolkodok én is ezen, és Isten adott egy két gondolatot ezzel kapcsolatosan, amit most megosztanék minden kedves olvasómmal.

Húsvét - A feltámadás ereje - mit jelent ma nekem?

Ahogy közeledik Urunk Jézus halálának és feltámadásának ünnepe, elgondolkoztam azon, hogy mit is jelent ma az én számomra ez az ünnep? Mit jelentett gyermekként? Mit jelentett ifjúként? És mit jelent ma, amikor Uramnak mondom Őt, aki mindazt, amit tett ezen az ünnepen, értem tette?

Eltalált az ÉLET !!!

Ezt a bejegyzésemet tegnap szerettem volna megírni, ugyanis a tegnap volt 5 éve annak, hogy találkozásom volt a názáreti Jézussal az Ő Szent Szelleme által. 2006. március 23. szerda volt akkor, amikor Isten szólt hozzám, hívott, hogy fogadjam el kegyelmét, térjek vissza Ő hozzá. És én válaszoltam a hívására, sok idő után, hiszen azelőtt is volt alkalom, amikor hallottam hívását, de nem válaszoltam.