119. Zsoltár 49

“Emlékezzél meg a te szolgádnak adott igédről, amelyhez nekem reménységet adtál!” Zsolt 119:49

 

 

Ha Isten szolgája vagyok, van egy csodálatos dolog ebben: Isten beszél velem. Abban az esetben, ha szolgálom őt, mint rabszolgája. Mert rabszolgát is jelent ez a “szolga” szó. És ebben van valami. Korunk embere a rabszolga szó hallatán valami nagyon rosszra gondol, hiszen az emberiség tapasztalata a rabszolgasággal kapcsolatban rossz. Amikor viszont Isten szolgálatáról beszélünk, mint rabszolgaságról, egészen másról beszélünk. Itt nem kényszerről, kényszerítésről, durva, embertelen bánásmódról beszélünk a gazda részéről. Itt szeretetről beszélünk. Itt önkéntességről beszélünk.

 

A rabszolgákat régen adták-vették és tulajdonukként kezelték gazdáik. Emberséges, méltóságos bánásmódban nem biztos, hogy sokan részesültek rabszolgaként (volt kivétel). Viszont nem a szeretet diktált ezekben a gazda-rabszolga kapcsolatokban.

 

Az Istennek való szolgálat, rabszolgálat viszont a szereteten alapszik. Istenről azt írja a Biblia, hogy Ő maga a szeretet. 1János 4:8.16. Aztán a Szeretet elküldte a Fiát, mert szerette ezt a világot, hogy megmentse általa a pusztulástól. János 3:16-17. Aztán a Fiú, mert szerette Istent, az Atyát, és mert szerette az embert, eljött és rabszolgává lett, hogy Istennek és embereknek szolgáljon (Filippi 2:7), és megváltsa az embert, megvásárolja az Ő drága vérén Istennek mindazokat, akik hisznek Benne és hisznek Neki. 1Péter 1:18-21.

 

Rabszolgaságának csúcspontja kereszthalála volt! Mindvégig azt csinálta, amit Isten akart Tőle, egészen a halálig, és még a halál fajtáját is elfogadta, amit Isten kiszabott rá. Filippi 2:8.

 

Miért? Miért tette ezt? Mert szeretett!

Isten szolgája ma miért szolgálja Istent? Miért áll rabszolgaként Isten szolgálatába valaki ma? Mert szeret! Kit szeret? Istent! Miért? Mert Isten szeretete, Isten Fiának szeretete, amely a keresztben nyilvánult meg, elérte a szívét, lelkét, szellemét még akkor, amikor Istent nem ismerte. És amikor Isten szól a sötét emberi szívhez és az ige világosságot gyújt, akkor reménység keletkezik, olyan, amit addig nem tapasztalt az ember. Akkor szeretet tölti meg a szívet, akkor felismerés, hit származik egy olyan személyre nézve, aki maga a Szeretet. És a szolgálat belülről jön, a szolgálatkészség belülről fakad fel és viszi az embert bele ebbe az önkéntes rabszolgaságba, amelynek íze nem e világból való.

 

Isten AD. Ez jellemző RÁ. Mert ez jellemző a szeretetre.Az ADÁS. Mit ad Isten annak, aki Őt szolgálja? Igét! Beszél vele! És ez nem e világból való dolog. Egy másik világból szól egy láthatatlan személy hozzánk. És ez nem e világból való beszéd. Ez a beszéd átível világok fölött, ez a beszéd a teremtett világot összetartja, ez a beszéd az emberi életet fenntartja és folyamatosan táplálja, megújítja, betölti. Reménységgel. 

 

És Isten nem felejti el, amit mond, vagy megigér. Ő nem feledékeny, mint mi, emberek. Talán a zsoltáros magából (mint ember) indult ki, amikor arra kérte Istent ne feledkezzen el az igéjéről, amit neki adott. Hiszen tudta, hogy az a beszéd, az a szó, az egyetlen reménysége ebben a reménytelen világban. Ezt ma is tudjuk. Isten beszéde az EGYETLEN biztos pont ebben a bizonytalan világban. És ezért kell kapaszkodjunk BELE. És függjünk TŐLE, mint rabszolgák, akiknek Uruk SZAVA az egyetlen reménységük. Úgy legyen. Ámen.

 

“Uram, örökké megmarad a te igéd a mennyben.” Zsoltár 119:89

A KÉP!

Ahogy most reggel forgattam Bibliámat, megakadt szemem egy aláhúzott igeversen, amit aztán még egyszer aláhúztam, hogy megerősítsem, mert nagyon tetszik. És ahogy másodszor húztam alá, Isten megszólított rajta keresztül. Tudjátok, mikor Isten megszólít, akkor olyan érzés, állapot jön rád, mint amikor kinyitod a szemed és meglátsz olyan dolgokat, amiket addig nem láttál. Ilyen állapot szállt rám, és habár az igevers teljesen másról szól, nekem teljesen mást mondott.

119. Zsoltár 17

„Tégy jól a te szolgáddal, hogy éljek és megtartsam a te beszédedet.” 

Zsoltár 119; 17

Fontos észrevennünk ebben a kiáltásban, hogy az ember nem önző szándékból kéri az életet Istentől, hanem céllal, mégpedig azzal a céllal, amire Isten teremtett bennünket, embereket: hogy az Ő beszédeit megtartsuk. Az Ő beszédeinek megtartása a megőrzésében áll.

Először is fel kell ismernünk azt a tényt, hogy Isten nélkül nem vagyunk képesek helyesen cselekedni, élni. Nem vagyunk képesek tiszta, erkölcsös életet élni. Ez a képesség meghalt az emberben, amikor hallgatott felesége szavára az Éden kertben és evett a tiltott fa gyümölcséből. Ma minden ember ezt csinálja. Kóstolgatja a tiltott gyümölcsöket, mert a gonosz ma is azzal eteti az embereket. „A tiltott gyümölcs édesebb” – súgja a fülükbe, ahogyan Évával tette. És az emberek szeretik a tiltott gyümölcsöket, és habzsolják, de a vége keserű és fájdalmas, csak ezt nem árulja el az, aki az ember elpusztítására törekszik, vagyis a sátán.

Ahogyan az első emberpár számára sem volt kellemes learatni engedetlenségük gyümölcsét, így az emberek is keserves kínok között élik meg, amikor bajba kerülnek. Szétmegy a családjuk és csodálkoznak, pedig amikor paráználkodtak akkor ez nem fordult meg a fejükben, eltulajdonítanak dolgokat, amik nem az övék és csodálkoznak, ha lecsukják őket, pedig amikor megtették, akkor nem fordult meg a fejükben.

Alapvető természetünkből kifolyólag nem vagyunk képesek jóra, nem vagyunk képesek betölteni Isteni rendeltetésünket, éspedig azt, hogy Neki engedelmeskedjünk, az Ő beszéde szerint éljünk, és azt megőrizzük, hogy átadhassuk a körülöttünk lévőknek és a jövő nemzedéknek. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, Isten be kell avatkozzon az életünkbe és kell segítsen nekünk. Jól kell tegyen velünk, ahogyan az ige mondja. Meg kell ajándékozzon bennünket azzal az élettel, amelyre születtünk. Az új élettel. Ez az új élet az Ő Fiában, Jézus Krisztusban van.

 Isten a hozzánk való jóságát abban mutatta meg nekünk, pogányoknak, hogy az Ő egyszülött Fiát adta értünk. Az Ő Fia pedig szeretetből, irántunk, bűnösök iránti szeretetből, hagyta magát megfeszíttetni, hogy kibékülhessünk Istennel, aki fiaivá fogadott bennünket. Befogadott a nagy mennyei családba minket, akik elfogadtuk Fia áldozatát, hogy velünk legyen, hogy elmondhassa az Ő csodálatos beszédeit nekünk.

Az Ő beszédei jelentik az életben maradást számunkra. Nem a kenyér, ahogyan sokan ma gondolják. Az igazi élethez szükség van Isten beszédére, igéjére. Számunkra Jézus Krisztus a testté lett ige. Ő az élet, az igazi élet. Ha megismertük Őt az még mindig nem elég. Még többre vágyik az, aki megismerte Őt. Arra, hogy megtartsa Őt, hogy megőrizze Őt, hogy vigyázzon Rá, hogy továbbadja sértetlenül másoknak, a körülötte lévőknek, családjának, fiainak, gyerekeinek.

Ez a gondolat fogalmazódott meg bennem, ahogyan elmélkedtem ezen az igeversen:

     Azért kéri az ember, a megváltott ember, Istentől a jóságát, cselekvő jóságát, hogy élhessen új életet Vele, közösségben lehessen Vele, az Ő jelenlétében lehessen, de mindezt nem önző okból, hogy neki jó legyen, hanem hogy vigyázni tudjon arra a kincsre, amit Istentől kapott, és meg tudja őrizni mások számára. Ami bennem nagyon zakatol az a jövő nemzedék. Hogy Isten beszédének megőrizve tisztaságát, sértetlenségét, szépségét, tovább tudjuk adni azoknak, akik most kóstolgatják az élet gyümölcseit, akik még ez után döntik el, hogy számukra mi is igazán a fontos, milyen életet szeretnének élni itt a földön. Gyermekeinkről beszélek, meg azokról, akik ezután nőnek fel.

„Tégy jól a te szolgáddal…” – ez a kiáltás olyan ember szájából hangzik el, aki Isten szolgájának mondja magát. Minden embernek, aki azt mondja magáról, hogy Isten szolgája, annak szíve ügye Isten beszédének megőrzése mások számára, megtartása, cselekvése. Ez szolgai elhívásunknak lényege. Ezt pedig Istennel az oldalunkon tudjuk tenni, Jézus Krisztus kegyelmében és a Szent Szellemmel közösségében.

„Boldogok azok a szolgák, kiket az Úr, mikor haza megy, vigyázva talál: bizony mondom néktek, hogy felövezvén magát, leülteti azokat, és előjövén, szolgál nékik.” Lukács 12; 37

Mi történik akkor, ha tudja a bal kéz, mit tesz a jobb?

Máté 6:3
"Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb,..." 

Olvasva egy régebbi bejegyzésemet, egy nagyon ijesztő ténnyel néztem szembe másodpercek alatt, aminek szerintem sok keresztény nincs tudatában: - lesznek keresztények, akik nem mennek be Isten országába! Ez egy nagyon súlyos közlés Jézus részéről, szerintem.