2020. március 19., csütörtök

IMA és KÖNYÖRGÉS

Fotó: Marosi Botond
"Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." 
Filippi 4:6-7

Szépen hangzik ez a két igevers. Viszont ahhoz, hogy megtapasztaljuk azt, amit itt Isten igéje ígér, nevezetesen a minden értelmet felülhaladó békességet, ahhoz nekünk is tenni kell valamit. És ezt a valamit folyamatosan tennünk kell az itt leírtak szerint. És ez imádkozás és könyörgés. Minden alkalommal, amikor tesszük... az ige feltételezi, hogy TESSZÜK... és persze Isten előtt tesszük, és a hálaadás sem marad ki belőle... és utána jön a kívánság...

Na DE, ha Isten előtt tesszük, akkor eszünkbe juthat egy másik ige: "Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinni kell, hogy Ő létezik és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik." Zsidó 11:6

Tehát, ha imádkozni és könyörögni akarunk Istenhez és hálát akarunk adni Neki és még kérni is akarunk Tőle, akkor HINNI kell, hogy Ő létezik. Ezt hogyan lehetséges? 

"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki HISZen Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." János 3:16

"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: HIGGYETEK Istenben, és HIGGYETEK ÉN Bennem." János 14:1

"Monda néki Jézus: ÉN vagyok az ÚT, az IGAZSÁG és az ÉLET; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam." János 14:6

Hinni Istenben, hinni Istennek úgy lehetséges, ha hiszünk az Ő Fiában, Jézus Krisztusban, akit Ő adott a világ bűneiért, a mi bűneinkért, mert annyira szeretett minket. És, ha hiszünk Jézus Krisztusban, akkor bűnbánattal a szívünkben kérjük az Ő megbocsátását és Ő általa odamegyünk Istenhez, Isten elé azzal a hittel, hogy Ő elfogad minket, mert elhittük Neki, hogy képes volt egy ilyen nagy áldozatra értünk.

És akkor a továbbiakban már nem kell aggódnunk semmi felől, ahogyan az első ige, amit idéztem mondja, hanem imáink és könyörgéseink hálaadással szállnak Isten felé, hiszen már HISZÜNK Neki, hisszük, hogy Ő van, Ő létezik és tudjuk, hogy most már kérhetünk Tőle és Ő pedig megjutalmaz minket. Mivel? Elsősorban olyan békességgel, ami az emberi értelmet, felfogóképességet meghaladja. Ezt megtapasztalni katalizátorként működik egy ember életében. 

Ezekben az időkben sokan beszélnek hitről és imáról... A Biblia is beszél... ebből olvashattatok egy kis ízelítőt... hogy Isten szerint ez hogyan is működik, és ennek milyen következménye lehet... most csak egyet említettem, de a jutalmazása Istennek bőséges azok iránt, akik úgy gyakorolják ezeket a dolgokat, ahogyan azt Ő elvárja tőlünk... Kívánom, hogy tapasztald meg Isten jutalmazását az életedben... bőségesen.

"... ÉN (Jézus Krisztus mondja) azért jöttem, hogy ÉLETÜK legyen és BŐVÖLKÖDJENEK." János 10:10b