119. Zsoltár 39

„Fordítsd el tőlem a gyalázatot, amitől félek; hiszen jók a te ítéleteid.” Zsoltár 119; 39

Az ember, mikor belenéz az Ige tükrébe, megláthatja rútságát. Az Isten Igéje igazság, ami fájdalmasan érinti e hazug világban élő embert. Ha ránézünk cselekedeteinkre és összevetjük Isten Igazságával, akkor ráeszmélünk, hogy mi nem vagyunk méltók semmi jóra. Csak rosszat érdemlünk, csak gyalázatra vagyunk méltók. Arra a gyalázatra, amit Krisztusnak adtunk a szenvedése útján. Arra vagyunk érdemesek, méltók. Azt kellene, hogy kapjuk.

Amikor ritka őszinte pillanatunkban ezt felismerjük, akkor félelem járja át lényünket. Mitől félünk? Mitől rettegünk legjobban? A gyalázattól. Emberi méltóságunk sárba tiprásától. Félünk a megszégyenítéstől, a csúfolástól, a gyalázástól. Márpedig ezt érdemelnénk. Láthatjuk a Bibliában, hogy Isten mindig így büntette az ő népét a régi időkben azért, mert nem tartották meg parancsolatait. Meggyalázta őket más népek előtt, ellenség kezébe adta őket, hogy meggyalázzák őket. Csúfsággá tette őket, szánalom tárgyává tette őket más népek előtt. Bizony borzasztó állapot.

A gyalázattól való félelem minden ember szíve mélyén ott rejtőzködik és ott rejtőzködött mindig. Akár tudatosan, akár tudattalanul, de az ember fél a meggyalázástól. Életünk során márpedig érnek ilyen helyzetek, amikor meggyaláznak minket ilyen vagy olyan módon. És nem dicsőséges pillanatok ezek. Nem felemelő látvány egy sárba tiport, meggyötört, megvert, megszégyenített, meggyalázott ember. És ettől a helyzettől fél mindenki. És belül retteg.

A fenti Ige viszont elárul nekünk valamit Istenről. Hogy jók az ítéletei. Ebből következtetnék arra, hogy maga Isten is jó, de ezt nem kell tennem, mert sok ige leírja a Bibliában, hogy Isten jó. Sőt, maga Jézus, aki azért jött, hogy kijelentse Istent, azt mondta, hogy egyedük csak Isten jó. És ezt a jóságot Isten megmutatta minden embernek. Kétezer éve. Ma sokan kérdőre vonják Isten jóságát, látva a sok gonoszságot, szenvedést a világban, de nem néznek vissza arra az eseményre, amely változást hozott a történelem menetébe, amely megváltoztatta a világot.

Isten jósága megjelent ezen a földön kétezer évvel ezelőtt, amikor Jézus, Isten Fia magára vette a gyalázatot, amitől minden ember félt és fél. Jézus azt hirdette, hogy higgyenek benne az emberek és meg fognak szabadulni félelmeiktől és minden nyomorúságuktól. Jézus hitet hozott a földre, ami a félelem legnagyobb ellensége. És aki magáévá tette a hitet, aki elfogadta a hitet, az megszűnt félni. Megszűnt félni a haláltól, a gyalázattól, a szegénységtől, a nyomorúságtól és még sorolhatnám.

Isten Fia vállalta a sárba tiprást, a gyötrést, a verést, a megszégyenítést, a gyalázatot. Nem volt szép látvány. Nem volt felemelő, dicsőséges pillanat. De ez volt Isten jó ítélete. És ez a jó ítélet az, ami elfordította rólunk a gyalázatot. Elfordította rólunk és a Fiúra fordította. „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár…” – hasonlít ez a kiáltás a fenti igéhez? Igen, hasonlít.

Ez azt jelenti, hogy ma nem érhet minket gyalázat? Nem. Azt jelenti, hogy ma már nem félünk a gyalázattól. Mert volt Valaki, aki elhordozta bűneinket, gyalázatunkat és tisztára mosott minket a mi hitványságunkból. Hitet adott, amely a félelmet kiűzte, szeretetet adott, amely a félelmet kiűzte, reményt adott arra nézve, hogy e földi gyalázat egyszer véget ér az Ő oldalán és mindaddig Ő példaként jár előttünk és pásztorként mellettünk, segítve nekünk megérteni az Ő szavait és magunkévá tenni: „Mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te.”

119. Zsoltár 22

„Fordítsd el rólam a szidalmat és gyalázatot, mert megőriztem a te bizonyságaidat!” Zsoltár 119; 22

Isten bizonyságtételét az Ő Fiáról az egész Biblia tartalmazza. Aki hisz Isten bizonyságtételében, az találkozik az élő Jézus Krisztussal. Innen kezdve az élete megváltozik, és más irányt vesznek a dolgok.

„Én a te igédet nekik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, amint hogy én sem e világból vagyok.” János 17; 14

Isten beszéde nemcsak egyszerű beszéd. Isten beszédében teremtő erő, alkotó erő, átformáló erő van. Amikor egy ember hisz Istennek, és találkozik az élő Igével, az a teremtő erő, ami benne van, újjáéleszti őt, újra megszüli őt egy szellemi életre. Aki átéli ezt az újjászületést, annak az élete megváltozik. Az értékrendek átrendeződnek benne, a felfogása, világnézete, filozófiája, minden ismerete, tudása átrendeződik benne. Aki találkozik Jézussal, ma is azt kapja Tőle, mint az első tanítványok: Isten Igéjét. De ez miért vált ki gyűlöletet a világból? Pontosan azért, mert Isten beszéde átformál egy másik világ mintájára, amely igazságra és jogosságra épül. Ez Isten országa, ahonnan Jézus is jött és ahová igyekszik minden ember, aki megismerte őt. Isten országának a törvényei pedig ütköznek ennek a világnak a törvényeivel. Ezért aki Isten országának szabályai szerint kezd élni, azt meg fogják vetni, mert ragaszkodik ahhoz az országhoz, világhoz. Az a világ egyébként sokkal jobb, mint ez, sokkal nagyszerűbb ígéretek mutatnak rá.

Isten beszéde az ember életébe behozza a szeretetet, a ragaszkodást Isten fele, Jézus fele, hiszen az igazság megszabadít ennek a világnak földhözragadt állapotától. Megszabadít a reménytelenségtől és új reménységet ad, megszabadít a bizonytalanságtól és biztonságot ad. Ezt a beszédet adta Jézus tanítványainak és ezt adja ma is. Maga Jézus hordozta Isten Igéjét, ő maga volt az Ige, láthatjuk az Ő életéből a buzgóságot, szeretetet Isten iránt és az emberek iránt. Amikor bevonult Jeruzsálembe és bement a templomba, felforgatta az asztalokat, kiűzte az ilyen-olyan árusokat, mert Isten házát nem arra a célra építették. Mert szerette Istent, szerette az Ő házát. (Zsolt 69; 10) Gyalázták ezért Őt.

A mi életünkben is ilyen felfordulást tud hozni az Ige. Az életünk felfordul, kibillen a jól megszokott mederből, folyásból. Hagyományok, szokások vesznek oda, mert értéktelennek tűnnek Isten örökkévaló ígéreteivel szemben. Szüleinktől, őseinktől örökölt hagyományok, tanítások, értékrendek vesztik értéküket szemünkben, amikor Isten csodálatos dolgai tárulnak szemeink, szíveink elé. És ezekről lemondunk, elfordulunk azoktól és minden olyan dologtól, ami nem kedves Isten előtt. Mert Ő lett kedves nekünk és az Ő bizonyságai. És inkább azokat akarjuk megőrizni, megtartani.

„De mindazok is, akik kegyesen (buzgón, szentül) akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.” 2Tim.3; 12

Isten Igéje mássá tesz bennünket és ezt nem tudjuk elrejteni, ha akarjuk sem. Sőt buzgóvá tesz bennünket, hogy szent, azaz Isten számára kedves életet éljünk.

„Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon …” Titusz 2; 11-12

Mivel Isten beszéde, kegyelme, bizonysága szent életre ösztönöz, ez szembefordulást jelent mindazzal, ami a világban van, mindazzal, amit a világ képvisel ma, ezért váltja ki a világ szidalmát, gyalázatát minden ember életvitele, aki megtartja Isten bizonyságait. És a kiáltás: „fordítsd el…” tartalmazza a reményt, hogy hitünk egyszer beteljesedik és minden gonosz cselekedet elnyeri büntetését az által, aki képes a világmindenséget, az univerzumot szavával fenn tartani.