Karácsonyi gondolatok

Sok gondolat kavargott és kavarog bennem Karácsony kapcsán a napokban. Elsősorban ünnepi jellegén gondolkoztam, majd azokon a definíciókon, amit hallani a Karácsonyról, hogy a szeretet ünnepe, hogy Jézus születésének ünnepe, stb. Szeretném leírni, hogy milyen következtetésekre jutottam ezekkel a gondolatokkal, mert megfogantak bennem dolgok, amik kikívánkoznak.

119. Zsoltár 42

„Hogy megfelelhessek az engem gyalázónak, 

hiszen bizodalmam van a te igédben!”

Zsoltár 119; 42

Akit itt gyaláznak az hívő ember. Amiért szenvednie kell az a hite. Istenkövetése. Azoktól szenved, akik nem hisznek Istenben és gúnyolják őt, számon kérik őt hite miatt. A Bibliában sok példát láthatunk erre, hogyan szenvedtek istenfélő emberek gonoszoktól meghurcolva, akik megvetették Isten valóságát, üzenetét, hívását, jóságát. Ma sem változott. Akik hisznek Istenben és Jézus Krisztusban, azokat megvetik, lenézik, gúnyolják hitük miatt, odaszánásuk miatt, életvitelük miatt. Azonban a Biblia bátorítóan szól azokhoz, akik szenvednek hitük miatt, akik a hitetlenek gyalázásait kell, hogy elviseljék meggyőződésük miatt. Isten buzdítja mindazokat, akik hitüket Krisztusba vetették, akik életüket rábízták. Nem is akármilyen buzdítás és bátorítás ez.

„Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek lévő reménységről, szelídséggel és félelemmel: jó lelkiismeretetek lévén; hogy amiben rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, megszégyenüljenek, akik gyalázzák a ti Krisztusban való jó élteteket. Mert jobb, ha jót cselekedve szenvedtek, ha így akarja az Isten akarata, hogy nem gonoszt cselekedve. Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint;”  1Péter 3; 15-18

Isten az Ő gyermekeit jó cselekedetekre buzdítja mindazokkal szemben, akik gyalázzák őket, vagy megvetik őket, vagy azt, amit, Akit képviselnek. Isten a Krisztusban hívők lelkiismeretét megtisztította, ezért kár lenne újból beszennyezni azzal, hogy úgy viszonyulunk, ahogyan hozzánk viszonyulnak. A Biblia arra tanít bennünket, hogy jóval válaszoljunk a rosszra, hogy jó cselekedeteink által győzzük le a gonosz viszonyulást. Erre példaként magát Jézust állítja elénk az Ige, aki szenvedett azokért is, aki megcsúfolták, kigúnyolták, megvetették és mindezt azért tette, hogy a gonoszokat (ebbe mi is beletartoztunk) Istenhez vezesse.

Tehát küldetésünk így szól: Istenhez vezetni azokat, akik gyaláznak hitünk miatt, jó cselekedetekkel válaszolva nekik, meggyőzve őket ilyen módon Isten jóságáról. Ehhez az életformához egy hívőnek a bizalmát teljesen Istenbe, Krisztusba, az Igébe kell helyeznie. Hinnie kell, hogy Isten jó, Isten igazságos, és amit megígért azt be fogja teljesíteni. Isten márpedig azt ígérte, hogy megbünteti a gonoszokat, akik visszautasítják jóságát, szeretetét és bántalmazzák gyermekeit. Viszont ma még a kegyelem idejét éli a jó és a gonosz is. Van lehetősége a jónak jót cselekedni, a gonosznak megváltozni, a gyalázónak megtérni.

Isten gyermekei fontos, hogy megtanulják Tanítómesterük példáját követni, a gonoszokkal szemben jót cselekedni, ha kell szenvedés által eltűrni a gyalázatot azért, hogy ilyen módon esély adassék minden embernek a hitre, a jobb életre itt a földön és nem utolsósorban a mennyei királyságban, amit Isten azoknak készített, akik Őt szeretik.

Pál apostol szavaival fejezném be, aki nagyon jól megértette ezt az igazságot és számunkra Szent Írásként hagyta hátra ezeket a követendő jó tanácsokat:

„Senkinek gonoszért gonosszal NE fizessetek.” Róma 12; 17

Ne győzettessél meg a gonosztól, 

hanem a gonoszt jóval győzd meg.” Róma 12; 21

119. Zsoltár 41

„És szálljon reám, Uram, a te kegyelmed, a te szabadításod, amint megígérted.” Zsoltár 119; 41

A Biblia nem bizonyítgatja Isten létezését. A Biblia tényként könyveli el Isten létezését. Ahogyan ez az igevers elkönyveli Isten hatalmasságát, szuverén hatalmát az emberi élet felett. A Biblia Isten kinyilatkoztatott beszéde, amely örök érvényű, akárcsak Isten királyi fensége, uralkodói mivolta. Ebben a versben csodálatosan megmutatkozik Isten kiléte az emberrel szemben. Amíg sok vers a Bibliában arról beszél, hogy Isten teremtette a világmindenséget, az embert, addig itt azt láthatjuk, hogy Isten Úr és Király mindenek felett, a teremtett világ felett is, és a teremtésének koronája felett is, az ember fölött is.

Az ember, az Ő teremtménye, Hozzá kiált: kegyelem és szabadítás kell neki. Erre a kettőre van szüksége. És ezért ahhoz folyamodik, akinél ezt megtalálja. Ahhoz folyamodik, aki ezt neki megígérte. Ahhoz folyamodik, aki Úr és uralkodik mindenek felett. A hatalmas királyokat mindig kegyelmességük tette naggyá. Attól lettek nagyok, ha le tudtak hajolni alattvalóikhoz. Keringnek legendák régi királyokról, akik kegyelmesek voltak, és mindig meleg szívvel emlegetik őket, mint akik „nagy” királyok voltak.

Én is szeretnék egy ilyen régi Királyt felemlegetni. És nagyon meleg szívvel emlékezem meg Róla. Az igazság az, hogy már elég régen uralkodott itt a Földön. Az is igaz, hogy uralkodása egy kicsit eltért más királyok uralkodásától, és az is igaz, hogy királysága is kicsit eltért más királyságoktól. Az a  csodálatos, hogy akik látták Őt és követték, lejegyezték uralkodásának főbb mozzanatait, főbb beszédeit, cselekedeteit és innen ismerhettem meg ezt a különleges Királyt, aki meghódította a szívemet.

Ezt a Királyt ez a két szó jellemezte legfőképpen, amiről a fenti igevers beszél: kegyelem és szabadítás. Ő kegyelmes volt és szabadító. Igazából uralkodását is ezzel a két szóval lehetne leírni. Kegyelmet gyakorolt legtöbbször és szabadított. Követőit arra tanította, hogy szolgáljanak másoknak, uralkodását mások szolgálatával fejezte ki, nagyságát lealacsonyodásban mutatta meg. A betegeket meggyógyította, az éhezőknek enni adott, a bűnösöknek megkegyelmezett, a vétkezőknek megbocsájtott, a rabokat megszabadította.

Furcsa egy Király, mondanád. Nem seregek élén kellene, hogy kaszaboljon? Nem törvényeket kellene, hogy hozzon és azoknak betartását számon kérje? Nem ítéletről kellene, hogy szóljon az uralkodása? Nem harcolnia kellett volna háborúkban és területeket hódítania? Nagy királyok mind ezeket tették! Nagy földi királyok!

Hadd mondjak el egy titkot erről a Királyról, akiről én beszélek: nem volt földi. Furcsán hangzik? Pedig igaz. Ez a Király földönkívüli volt. Egy földönkívüli királyságból jött a földre, leszállt királyi székéről, levetette királyi ruháját és eljött a földre, hogy megmutassa az embernek milyen egy igazi NAGY KIRÁLY. Azért jött, hogy elárulja az embereknek az igazságot: csak EGY olyan királyság létezik, amelyre minden ember vágyik itt a földön és csak EGY olyan Király létezik, aki igazán kegyelmes és meg tudja az embert szabadítani e világ által diktált kegyetlen hazugságból: hogy nincs értelme az életnek. Az Ő eljövetele reménységet hozott sokaknak. Nem verte nagydobra cselekedeteit, de cselekedetei helyette beszéltek.

Az Ő eljövetele, az Ő megismerése értelmet adott sok ember életének, sok ember életét megváltoztatta, az egész világot megváltoztatta. És elárulok még egy titkot: habár sokaknak nem tetszett ez a Király és elvetették és megölték árulás folytán, NEM maradt halott. Mivel nem földi volt, ezért hatalma is túlszárnyalta a földi királyok hatalmát. FELTÁMADT a halálból és visszament abba a királyságba, ahonnan hozzánk érkezett. És a jó hír az, hogy oda várja mindazokat, akik vágynak az Ő kegyelmére és szabadítására. Aki elismeri Őt Urának, ahogyan írva van a fenti versben, és kéri kegyelmét és szabadítását az ma is megtapasztalhatja a NAGY KIRÁLY valóságát, igazságát, szeretetét. 

119. Zsoltár 40

„Ímé, kívánkozom a te határozataid után; 

éltess engem a te igazságod által.” Zsoltár 119; 40

Az emberi kívánság két irányba indulhat. Az egyik a bűn iránya, a másik a szentség iránya. Két ellenkező irány. Az embernek veleszületett természete nem képes irányítani a kívánságát a szentség irányába, hiszen a szentség az olyasvalami, ami nem velünk születik, nincs meg bennünk.

A szentség egy külső, természetfeletti dolog, amit Istentől kapunk, amikor megismerkedünk az Ő szintén természetfeletti valóságával, személyével, kijelentésével, közlésével, beszédével.

A bűn viszont bennünk van, velünk születik, számunkra természetes, ezért van az, hogy kívánságaink csak ebbe az irányba tudnak elindulni, mi pedig ezt nem tudjuk megállítani, ezért hagynunk kell kiteljesedni. És a bűn irányában elengedett kívánságok, amikor teljességre jutnak, akkor történnek idő előtti szexuális kapcsolatok, gyilkosságok, lopások, hazugságok, házasságtörések, veszekedések, és még sok minden más, amik napjainkban is tarkítják ezt a világot.

A kezdetben, amikor még csak egy emberpár létezett a földön, még szentség volt bennük, még közösségben voltak Istennel, de megjelent az a személy, aki ma birtokolja a bűn által az emberi természetet és felajánlott egy másik utat az emberi kívánság előtt: a bűn útját. Persze nem úgy kínálta, hogy az rossz lenne, és ma sem úgy kínálja.

 Ezért nem tudják az emberek, hogy mi a jó és mi a rossz, mindaddig, amíg megismerik a jó és a rossz igazi mércéjét, Isten, a Teremtő erkölcsi értékrendjét, amihez aztán viszonyítható a jó és a rossz. Ezért mondja ma sok ember, hogy ő nem rossz annyira, hogy megérdemelné a pokollal való büntetést, hiszen semmi olyan rossz dolgot nem tett. A sátán, az ember ellensége, ma úgy állítja be a paráznaságot, hogy abban semmi rossz nincs, egy kis kéjvágy, fantáziálás nem árt senkinek, egy kis bujálkodás, házasságtörés nem kell, hogy kitudódjon, pornófilm nézéssel senkinek nem ártunk, ha elvesszük, ami nekünk „jár” az nem baj, egy két kis hazugság nem töri be senki fejét, és akkor nem is vagyunk rossz emberek.

De, amikor az ember találkozik a természetfeletti Isten valóságával és az Ő írott igéjén keresztül megtapasztalja az újjászületést, a változást, akkor bejön az életébe valami más, mint a bűn, amire eddig kívánkozott. Bejön egy új életérzés, egy új látás, egy új szemlélet, egy új értékrend, egy új kívánság. Kívánkozni kezd Annak jelenléte után, akivel ő találkozott. Kívánkozni kezd Annak beszéde után, akivel ő találkozott. Létrejön egy vágy, egy új vágy, ami elnyomja a régit, ami elfeledteti a régit, ami elenyészővé teszi a régit. Ez a szentség. És az új kívánság a szentség után való vágyakozás.

Habár testi elváltozáson nem megyünk keresztül akkor, amikor megtérünk és befogadjuk Isten Fiát, az Igét, de lelkünkben, szellemünkben változás történik. Belül valami megszületik, ami növekedni akar, fejlődni akar, ÉLNI akar. Ez az új természet, az isteni természet, amelyet Isten szül meg bennünk, és ezt tudjuk, mert Isten nem csak megszüli bennünk, hanem táplálni kezdi az Ő Szelleme által, az Ő beszéde által, kijelentései által. És ahogy ez az új természet növekedni kezd bennünk ott belül, lassan kívül is meglátszanak eredményei, gyümölcsei.

Már nem a bűn fele indulnak kívánságaink, hanem a szentség fele. Már nem bűnt akarunk elkövetni, hanem szent cselekedeteket. Már nem kicsapongó életet akarunk élni tele hazugságokkal, lopásokkal, paráználkodásokkal, hanem Bibliát akarunk olvasni, imádkozni akarunk, beszélni akarunk másoknak arról a csodálatos személyről, aki megváltoztatott bennünket, örvendezni akarunk mindazokkal, akik ugyanazt megtapasztalták, amit mi. Mi már ÉLNI akarunk abban az új életben, amit Istentől kaptunk. És ezért Ő utána vágyakozunk, mint szerelmes menyasszony vőlegénye után, akinek hangja elég, hogy megelégítsen és örömöt okozzon.

Számunkra az életet jelenti az Ő hangja, az Ő beszéde, az Ő közelsége, az Ő jelenléte. Ezért erre kívánkozik a lelkünk mindennél jobban. És Ő nem késlekedik ezt a vágyunkat beteljesíteni.