„Ímé, kívánkozom a te határozataid
után;
éltess engem a te igazságod által.” Zsoltár 119; 40
Az emberi kívánság két irányba
indulhat. Az egyik a bűn iránya, a másik a szentség iránya. Két ellenkező
irány. Az embernek veleszületett természete nem képes irányítani a kívánságát a
szentség irányába, hiszen a szentség az olyasvalami, ami nem velünk születik,
nincs meg bennünk.
A szentség egy külső,
természetfeletti dolog, amit Istentől kapunk, amikor megismerkedünk az Ő
szintén természetfeletti valóságával, személyével, kijelentésével, közlésével,
beszédével.
A bűn viszont bennünk van, velünk
születik, számunkra természetes, ezért van az, hogy kívánságaink csak ebbe az
irányba tudnak elindulni, mi pedig ezt nem tudjuk megállítani, ezért hagynunk
kell kiteljesedni. És a bűn irányában elengedett kívánságok, amikor teljességre
jutnak, akkor történnek idő előtti szexuális kapcsolatok, gyilkosságok,
lopások, hazugságok, házasságtörések, veszekedések, és még sok minden más, amik
napjainkban is tarkítják ezt a világot.
A kezdetben, amikor még csak egy
emberpár létezett a földön, még szentség volt bennük, még közösségben voltak
Istennel, de megjelent az a személy, aki ma birtokolja a bűn által az emberi
természetet és felajánlott egy másik utat az emberi kívánság előtt: a bűn
útját. Persze nem úgy kínálta, hogy az rossz lenne, és ma sem úgy kínálja.
Ezért nem tudják az emberek, hogy mi a jó és
mi a rossz, mindaddig, amíg megismerik a jó és a rossz igazi mércéjét, Isten, a
Teremtő erkölcsi értékrendjét, amihez aztán viszonyítható a jó és a rossz.
Ezért mondja ma sok ember, hogy ő nem rossz annyira, hogy megérdemelné a
pokollal való büntetést, hiszen semmi olyan rossz dolgot nem tett. A sátán, az
ember ellensége, ma úgy állítja be a paráznaságot, hogy abban semmi rossz
nincs, egy kis kéjvágy, fantáziálás nem árt senkinek, egy kis bujálkodás,
házasságtörés nem kell, hogy kitudódjon, pornófilm nézéssel senkinek nem ártunk,
ha elvesszük, ami nekünk „jár” az nem baj, egy két kis hazugság nem töri be
senki fejét, és akkor nem is vagyunk rossz emberek.
De, amikor az ember találkozik a
természetfeletti Isten valóságával és az Ő írott igéjén keresztül
megtapasztalja az újjászületést, a változást, akkor bejön az életébe valami
más, mint a bűn, amire eddig kívánkozott. Bejön egy új életérzés, egy új látás,
egy új szemlélet, egy új értékrend, egy új kívánság. Kívánkozni kezd Annak
jelenléte után, akivel ő találkozott. Kívánkozni kezd Annak beszéde után,
akivel ő találkozott. Létrejön egy vágy, egy új vágy, ami elnyomja a régit, ami
elfeledteti a régit, ami elenyészővé teszi a régit. Ez a szentség. És az új
kívánság a szentség után való vágyakozás.
Habár testi elváltozáson nem megyünk
keresztül akkor, amikor megtérünk és befogadjuk Isten Fiát, az Igét, de
lelkünkben, szellemünkben változás történik. Belül valami megszületik, ami
növekedni akar, fejlődni akar, ÉLNI akar. Ez az új természet, az isteni
természet, amelyet Isten szül meg bennünk, és ezt tudjuk, mert Isten nem csak
megszüli bennünk, hanem táplálni kezdi az Ő Szelleme által, az Ő beszéde által,
kijelentései által. És ahogy ez az új természet növekedni kezd bennünk ott
belül, lassan kívül is meglátszanak eredményei, gyümölcsei.
Már nem a bűn fele indulnak
kívánságaink, hanem a szentség fele. Már nem bűnt akarunk elkövetni, hanem
szent cselekedeteket. Már nem kicsapongó életet akarunk élni tele
hazugságokkal, lopásokkal, paráználkodásokkal, hanem Bibliát akarunk olvasni,
imádkozni akarunk, beszélni akarunk másoknak arról a csodálatos személyről, aki
megváltoztatott bennünket, örvendezni akarunk mindazokkal, akik ugyanazt
megtapasztalták, amit mi. Mi már ÉLNI akarunk abban az új életben, amit
Istentől kaptunk. És ezért Ő utána vágyakozunk, mint szerelmes menyasszony
vőlegénye után, akinek hangja elég, hogy megelégítsen és örömöt okozzon.
Számunkra az életet jelenti az Ő
hangja, az Ő beszéde, az Ő közelsége, az Ő jelenléte. Ezért erre kívánkozik a
lelkünk mindennél jobban. És Ő nem késlekedik ezt a vágyunkat beteljesíteni.
