„És szálljon reám, Uram, a te
kegyelmed, a te szabadításod, amint megígérted.” Zsoltár 119; 41
A Biblia nem bizonyítgatja Isten
létezését. A Biblia tényként könyveli el Isten létezését. Ahogyan ez az igevers
elkönyveli Isten hatalmasságát, szuverén hatalmát az emberi élet felett. A
Biblia Isten kinyilatkoztatott beszéde, amely örök érvényű, akárcsak Isten
királyi fensége, uralkodói mivolta. Ebben a versben csodálatosan megmutatkozik
Isten kiléte az emberrel szemben. Amíg sok vers a Bibliában arról beszél, hogy
Isten teremtette a világmindenséget, az embert, addig itt azt láthatjuk, hogy
Isten Úr és Király mindenek felett, a teremtett világ felett is, és a
teremtésének koronája felett is, az ember fölött is.
Az ember, az Ő teremtménye, Hozzá
kiált: kegyelem és szabadítás kell neki. Erre a kettőre van szüksége. És ezért
ahhoz folyamodik, akinél ezt megtalálja. Ahhoz folyamodik, aki ezt neki
megígérte. Ahhoz folyamodik, aki Úr és uralkodik mindenek felett. A hatalmas
királyokat mindig kegyelmességük tette naggyá. Attól lettek nagyok, ha le
tudtak hajolni alattvalóikhoz. Keringnek legendák régi királyokról, akik
kegyelmesek voltak, és mindig meleg szívvel emlegetik őket, mint akik „nagy”
királyok voltak.
Én is szeretnék egy ilyen régi
Királyt felemlegetni. És nagyon meleg szívvel emlékezem meg Róla. Az igazság
az, hogy már elég régen uralkodott itt a Földön. Az is igaz, hogy uralkodása
egy kicsit eltért más királyok uralkodásától, és az is igaz, hogy királysága is
kicsit eltért más királyságoktól. Az a
csodálatos, hogy akik látták Őt és követték, lejegyezték uralkodásának főbb mozzanatait,
főbb beszédeit, cselekedeteit és innen ismerhettem meg ezt a különleges
Királyt, aki meghódította a szívemet.
Ezt a Királyt ez a két szó
jellemezte legfőképpen, amiről a fenti igevers beszél: kegyelem és szabadítás.
Ő kegyelmes volt és szabadító. Igazából uralkodását is ezzel a két szóval
lehetne leírni. Kegyelmet gyakorolt legtöbbször és szabadított. Követőit arra
tanította, hogy szolgáljanak másoknak, uralkodását mások szolgálatával fejezte
ki, nagyságát lealacsonyodásban mutatta meg. A betegeket meggyógyította, az
éhezőknek enni adott, a bűnösöknek megkegyelmezett, a vétkezőknek
megbocsájtott, a rabokat megszabadította.
Furcsa egy Király, mondanád. Nem
seregek élén kellene, hogy kaszaboljon? Nem törvényeket kellene, hogy hozzon és
azoknak betartását számon kérje? Nem ítéletről kellene, hogy szóljon az
uralkodása? Nem harcolnia kellett volna háborúkban és területeket hódítania?
Nagy királyok mind ezeket tették! Nagy földi királyok!
Hadd mondjak el egy titkot erről a
Királyról, akiről én beszélek: nem volt földi. Furcsán hangzik? Pedig igaz. Ez
a Király földönkívüli volt. Egy földönkívüli királyságból jött a földre, leszállt
királyi székéről, levetette királyi ruháját és eljött a földre, hogy megmutassa
az embernek milyen egy igazi NAGY KIRÁLY. Azért jött, hogy elárulja az embereknek
az igazságot: csak EGY olyan királyság létezik, amelyre minden ember vágyik itt
a földön és csak EGY olyan Király létezik, aki igazán kegyelmes és meg tudja az
embert szabadítani e világ által diktált kegyetlen hazugságból: hogy nincs
értelme az életnek. Az Ő eljövetele reménységet hozott sokaknak. Nem verte nagydobra cselekedeteit, de cselekedetei helyette beszéltek.
Az Ő
eljövetele, az Ő megismerése értelmet adott sok ember életének, sok ember
életét megváltoztatta, az egész világot megváltoztatta. És elárulok még egy
titkot: habár sokaknak nem tetszett ez a Király és elvetették és megölték
árulás folytán, NEM maradt halott. Mivel nem földi volt, ezért hatalma is
túlszárnyalta a földi királyok hatalmát. FELTÁMADT a halálból és visszament
abba a királyságba, ahonnan hozzánk érkezett. És a jó hír az, hogy oda várja
mindazokat, akik vágynak az Ő kegyelmére és szabadítására. Aki elismeri Őt
Urának, ahogyan írva van a fenti versben, és kéri kegyelmét és szabadítását az
ma is megtapasztalhatja a NAGY KIRÁLY valóságát, igazságát, szeretetét.
