2024. december 4., szerda

119. Zsoltár 50

 “Ez vigasztalásom nyomorúságomban, mert a te beszéded megelevenít engem.” 
Zsoltár 119:50 

Ez az én vigasztalásom az én nyomorúságomban: hogy a’te beszéded megvigasztal engemet.” – mondja a Károli fordítás egy jóval korábbi verziója, amit ARANYAS Biblia néven ismerhetünk. Mit mond itt nekünk a zsoltáros? Hogy a nyomorúságában egyetlen vigasza az, hogy Isten beszéde által élhet egy olyan életet, amely felette áll ennek a földi létezésnek, amely sokkal több, mint ez a földhözragadt testi létezés. Azt mondja nekünk, hogy ebből a fajta életből számára csak jó származik, hiszen ez a természetfölötti beszéd általi élet számára tartalmazza a gyógyulást, megújulást, boldogulást a nyomorúságban, az elégedettséget, a megmenekülést a haláltól, a megtartatást, a megmaradást, a sikert és még sok egyéb jót, amit az ember kívánhat.

 

Ebben a földi életben sok nyomorúságot kell az ember megéljen. És a héber kifejezésben is sok minden benne van. Jelentése tartalmazza a szenvedést, a csapást, a betegséget, a szerencsétlenséget, a nyomorult állapotot, a szegénységet, a nincstelenséget, az elnyomást. Időről-időre mindezeket megtapasztaljuk földi életünk során. Ez a világ mindezeket “biztosítja” számunkra. Ez a földi élet mindezeket “biztosítja” számunkra. Találóan fogalmaz erre nézve Mózes a 90. Zsoltárban: “A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk.” Zsoltár 90:10. Vagy idézhetjük Jóbot az ő könyvéből, amely a Biblia része szintén: “Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.” Jób 14:1.

 

Tehát igaz az Írás, életünk bővölködik háborúságban, nyomorúságban, fáradságban, betegségben, szenvedésben, nincstelenségben, szerencsétlenségben, elnyomásban – ha nem is így egyszerre, de időnként mindannyian megtapasztaljuk ezeket életünk során. És, hát ezek az állapotok nem jó állapotok, nem örömteli állapotok, nem felüdítő állapotok, hanem igenis nyomorúltul tudja magát érezni az ember, amikor ilyen helyzetekbe kerül. És főleg, ha hosszab ideig kell elviselni ezeket az állapotokat. És ilyenkor bizony, ha nincs mibe kapaszkodni, ha nincs amiben reménykedni, ha nincs akiben reménykedni, vagy kapaszkodni, válságos helyzetbe kerülhet egy ember. Lehet ilyen állapotoknak tragikus kimenetele is. Ilyenkor folyamodnak emberek öngyilkossághoz, váláshoz, lopáshoz és egyéb törvényellenes cselekedetekhez, amelyek által még nagyobb nyomorúságba taszítják magukat, vagy hozzátartozóikat.

 

A zsoltáros szavai azt mondják ma is nekünk, hogy az egyetlen vigasz ilyen helyzetekben az, ha Isten beszéde táplálja bennünk azt az életet, ami Tőle jön. “... hogy a Te beszéded megelevenít engem” – ami azt jelenti, hogy: meggyógyít engem, életben tart engem, életre kelt engem, megment a haláltól engem, visszaad az életnek engem, boldogulok, egészséges leszek, sikeres leszek, ÉLEK. És mindez Isten beszéde, ígéje által történik.

 

Isten egy valóságos személy, lehet Bele kapaszkodni, lehet Benne reménykedni a nyomorúságban. Ő tud szólni hozzánk, tud velünk beszélni olyan módon, ahogyan földi ember nem képes, meg tud vigasztalni, vissza tudja adni az életkedvünket, örömöt tud adni, boldogságot lelhetünk az Ő szavaiban, akár a zsoltáros. Csak hozzá kell forduljunk. Ő lépett felénk az Ő Fiában, Jézus Krisztusban. A nyomorúságban, és nemcsak, mi is lépjünk felé. Szólítsuk meg az Úr Jézust, kérjünk segítséget Tőle. Ő pedig válaszol. Az Ige válaszol. És megvigasztal, és táplál, és megoldja a nyomorúságunkat... megelevenít, életet ad, életerőt ad, amely túlszárnyalja a puszta földi életünket, létezésünket és a nyomorúságunkat. Ámen.

 

“Felele neki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk?

Örök életnek beszéde van te nálad.”

János 6:68

2024. február 28., szerda

119. Zsoltár 49

“Emlékezzél meg a te szolgádnak adott igédről, amelyhez nekem reménységet adtál!” Zsolt 119:49

 

 

Ha Isten szolgája vagyok, van egy csodálatos dolog ebben: Isten beszél velem. Abban az esetben, ha szolgálom őt, mint rabszolgája. Mert rabszolgát is jelent ez a “szolga” szó. És ebben van valami. Korunk embere a rabszolga szó hallatán valami nagyon rosszra gondol, hiszen az emberiség tapasztalata a rabszolgasággal kapcsolatban rossz. Amikor viszont Isten szolgálatáról beszélünk, mint rabszolgaságról, egészen másról beszélünk. Itt nem kényszerről, kényszerítésről, durva, embertelen bánásmódról beszélünk a gazda részéről. Itt szeretetről beszélünk. Itt önkéntességről beszélünk.

 

A rabszolgákat régen adták-vették és tulajdonukként kezelték gazdáik. Emberséges, méltóságos bánásmódban nem biztos, hogy sokan részesültek rabszolgaként (volt kivétel). Viszont nem a szeretet diktált ezekben a gazda-rabszolga kapcsolatokban.

 

Az Istennek való szolgálat, rabszolgálat viszont a szereteten alapszik. Istenről azt írja a Biblia, hogy Ő maga a szeretet. 1János 4:8.16. Aztán a Szeretet elküldte a Fiát, mert szerette ezt a világot, hogy megmentse általa a pusztulástól. János 3:16-17. Aztán a Fiú, mert szerette Istent, az Atyát, és mert szerette az embert, eljött és rabszolgává lett, hogy Istennek és embereknek szolgáljon (Filippi 2:7), és megváltsa az embert, megvásárolja az Ő drága vérén Istennek mindazokat, akik hisznek Benne és hisznek Neki. 1Péter 1:18-21.

 

Rabszolgaságának csúcspontja kereszthalála volt! Mindvégig azt csinálta, amit Isten akart Tőle, egészen a halálig, és még a halál fajtáját is elfogadta, amit Isten kiszabott rá. Filippi 2:8.

 

Miért? Miért tette ezt? Mert szeretett!

Isten szolgája ma miért szolgálja Istent? Miért áll rabszolgaként Isten szolgálatába valaki ma? Mert szeret! Kit szeret? Istent! Miért? Mert Isten szeretete, Isten Fiának szeretete, amely a keresztben nyilvánult meg, elérte a szívét, lelkét, szellemét még akkor, amikor Istent nem ismerte. És amikor Isten szól a sötét emberi szívhez és az ige világosságot gyújt, akkor reménység keletkezik, olyan, amit addig nem tapasztalt az ember. Akkor szeretet tölti meg a szívet, akkor felismerés, hit származik egy olyan személyre nézve, aki maga a Szeretet. És a szolgálat belülről jön, a szolgálatkészség belülről fakad fel és viszi az embert bele ebbe az önkéntes rabszolgaságba, amelynek íze nem e világból való.

 

Isten AD. Ez jellemző RÁ. Mert ez jellemző a szeretetre.Az ADÁS. Mit ad Isten annak, aki Őt szolgálja? Igét! Beszél vele! És ez nem e világból való dolog. Egy másik világból szól egy láthatatlan személy hozzánk. És ez nem e világból való beszéd. Ez a beszéd átível világok fölött, ez a beszéd a teremtett világot összetartja, ez a beszéd az emberi életet fenntartja és folyamatosan táplálja, megújítja, betölti. Reménységgel. 

 

És Isten nem felejti el, amit mond, vagy megigér. Ő nem feledékeny, mint mi, emberek. Talán a zsoltáros magából (mint ember) indult ki, amikor arra kérte Istent ne feledkezzen el az igéjéről, amit neki adott. Hiszen tudta, hogy az a beszéd, az a szó, az egyetlen reménysége ebben a reménytelen világban. Ezt ma is tudjuk. Isten beszéde az EGYETLEN biztos pont ebben a bizonytalan világban. És ezért kell kapaszkodjunk BELE. És függjünk TŐLE, mint rabszolgák, akiknek Uruk SZAVA az egyetlen reménységük. Úgy legyen. Ámen.

 

“Uram, örökké megmarad a te igéd a mennyben.” Zsoltár 119:89