119. Zsoltár 51

 “A kevélyek szerfelett gúnyoltak engem; nem hajlottam el a te törvényedtől.”  Zsoltárok 119:51

Kikről beszél nekünk a "zsoltáros" itt, amikor kevélyeket említ? Nézzünk pár igeverset, ahol ezek a "kevélyek" szerepelnek:

“Isten! Kevélyek támadtak fel ellenem,

és kegyetlenek serege keresi lelkemet,

[akik] meg sem gondolnak téged.”  Zsoltárok 86:14

“Megdorgálod a kevélyeket;

átkozottak, akik elhajolnak parancsolataidtól.”  Zsoltárok 119:21

“Vermet ástak nekem a kevélyek,

akik nem a te törvényed szerint [élnek].”  Zsoltárok 119:85

“És meglátogatom a földön a bűnt, és a gonoszokon vétküket,

és megszüntetem az istentelenek kevélységét,

és az erőszakoskodóknak gőgjét megalázom.”  Ézsaiás 13:11

 

Tehát, összefoglalva a fenti igék alapján, a kevélyek olyan emberek, akik kegyetlenek embertársaikkal szemben, akik nem törődnek Istennel és az Ő dolgaival, olyan emberek, akik elhajolnak Isten parancsolataitól, nem akarnak életükben isteni parancsokat, előírásokat követni, nem Isten törvénye (tórája – tanítása, irányítása, utasítása, útmutatása) szerint élik az életüket, istentelenek, arrogánsak, büszkék, gőgösek, önhittek, szemtelenek és még lehetne sorolni.

 

Az ilyen emberek nem tekintik értéknek azokat a dolgokat, amelyek Istennel kapcsolatosak. Számukra nem érték semmilyen istentől származó erény, mint a kegyelmesség, irgalmasság, szeretet, jóság, jószívűség, hűség, türelem, szelídség, alázat, hála. Ők nem ilyenek és nem is akarnak ilyenek lenni. És, aki ezekre törekszik, és ezeket akarja elsajátítani, azokat kigúnyolják. Őket látjuk az egyik oldalon ebben az igeversben.

 

És látjuk, ahogyan gúnyolódnak, kinevetnek, kicsúfolnak, cikiznek, szekálnak egy olyan embert, aki szereti Istent és szereti az Ő parancsolatait. Gúnyolják azt, aki szeret Isten útmutatása, utasítása, tanítása, irányítása szerint élni, mert megtapasztalta annak áldását. És ez az ember áll a másik oldalon – egyedül. A sokasággal szemben. Mert a kevélyek, az istentelenek többen vannak, többes számban beszél róluk az ige, míg az istenfélő "zsoltáros", aki ragaszkodik Isten beszédéhez, ott áll egyedül és elviseli a szidalmazást, a bántást, a csúfolkodást, a gúnyolódást, a cikizést, a szekálást. És mindezek ellenére ragaszkodik Istenhez és nem fordul el hitétől, meggyőződésétől: hogy jobb Istennel járni, ha ebben egyedül van is a sokasággal szemben.

 

Milyen képet juttat ez eszünkbe? Az Embernek Fiát, ahogyan ott áll a tömeg előtt, amely azt kiáltja, hogy: “Feszítsd meg!” Megverve, leköpve, megcsúfolva, kigúnyolva, véresen, összeverten szenvedi dühös, istentelen, kegyetlen, gyűlölettel teli kiáltásaikat, amelyekkel kifejezik gonoszságukat embertársukkal szemben, aki Istentől jött, aki Isten egyszülött Fia, aki Istent képviseli ott egyedül a sokasággal szemben, aki Isten megmentő szeretetét hozta el ebbe a világba, amely a pusztulásába rohan. 

 

Azért jött, hogy megmentse az embert az ítélettől, felajánlja a kegyelmet, a megbocsájtást, a megmenekülést minden embernek. Azért jött, hogy bemutassa Istent, az Atyát, aki szereti teremtményeit és meg akar békülni velük. Azért jött, hogy tanítsa az embereket Isten útjaira, Isten csodálatos országának dolgaira, és hirdesse az örömhírt: aki hisz Őbenne, a Fiúban, Jézus Krisztusban, az átmegy a halálból az örök életre és új életet kezdhet Vele, és élhet örök értékek szerint, isteni értékek szerint, amelyek áldást, boldogságot hoznak egy ember életébe: hitet, reménységet, szeretetet, békességet és örök életet!

 

És, igen, ma, oly sok eltelt év után, vannak, akik ezeket az örök értékeket hit által magukévá tették. És az életük megváltozott. És ragaszkodnak ezekhez az értékekhez, ezekhez az isteni értékekhez, ahogyan a "zsoltáros" ragaszkodott. Mert az, Aki hitet adott nekik erre, egy csodálatos személy, egy élő Isten, egy csodálatos Atya, és egy csodálatos Fiú, és egy csodálatos Szellem, akiért érdemes ma is bevállani a gúnyolódást, csúfolódást azok részéről, akiknek ez nem ér semmit, akik mindig is többen voltak és többen lesznek, mint a "zsoltárosok".  

A "zsoltárosok" pedig lehetnek kevesen, kisebbségben vagy akár egyedül, nem hajolnak el Attól, aki szerette őket, és önmagát adta értük! Ámen.

 

Aláírás: Egy “zsoltáros”.

119. Zsoltár 50

 “Ez vigasztalásom nyomorúságomban, mert a te beszéded megelevenít engem.” 

Zsoltár 119:50 

“Ez az én vigasztalásom az én nyomorúságomban: hogy a’te beszéded megvigasztal engemet.” – mondja a Károli fordítás egy jóval korábbi verziója, amit ARANYAS Biblia néven ismerhetünk. Mit mond itt nekünk a zsoltáros? Hogy a nyomorúságában egyetlen vigasza az, hogy Isten beszéde által élhet egy olyan életet, amely felette áll ennek a földi létezésnek, amely sokkal több, mint ez a földhözragadt testi létezés. Azt mondja nekünk, hogy ebből a fajta életből számára csak jó származik, hiszen ez a természetfölötti beszéd általi élet számára tartalmazza a gyógyulást, megújulást, boldogulást a nyomorúságban, az elégedettséget, a megmenekülést a haláltól, a megtartatást, a megmaradást, a sikert és még sok egyéb jót, amit az ember kívánhat.

 

Ebben a földi életben sok nyomorúságot kell az ember megéljen. És a héber kifejezésben is sok minden benne van. Jelentése tartalmazza a szenvedést, a csapást, a betegséget, a szerencsétlenséget, a nyomorult állapotot, a szegénységet, a nincstelenséget, az elnyomást. Időről-időre mindezeket megtapasztaljuk földi életünk során. Ez a világ mindezeket “biztosítja” számunkra. Ez a földi élet mindezeket “biztosítja” számunkra. Találóan fogalmaz erre nézve Mózes a 90. Zsoltárban: “A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk.” Zsoltár 90:10. Vagy idézhetjük Jóbot az ő könyvéből, amely a Biblia része szintén: “Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.” Jób 14:1.

 

Tehát igaz az Írás, életünk bővölködik háborúságban, nyomorúságban, fáradságban, betegségben, szenvedésben, nincstelenségben, szerencsétlenségben, elnyomásban – ha nem is így egyszerre, de időnként mindannyian megtapasztaljuk ezeket életünk során. És, hát ezek az állapotok nem jó állapotok, nem örömteli állapotok, nem felüdítő állapotok, hanem igenis nyomorúltul tudja magát érezni az ember, amikor ilyen helyzetekbe kerül. És főleg, ha hosszab ideig kell elviselni ezeket az állapotokat. És ilyenkor bizony, ha nincs mibe kapaszkodni, ha nincs amiben reménykedni, ha nincs akiben reménykedni, vagy kapaszkodni, válságos helyzetbe kerülhet egy ember. Lehet ilyen állapotoknak tragikus kimenetele is. Ilyenkor folyamodnak emberek öngyilkossághoz, váláshoz, lopáshoz és egyéb törvényellenes cselekedetekhez, amelyek által még nagyobb nyomorúságba taszítják magukat, vagy hozzátartozóikat.

 

A zsoltáros szavai azt mondják ma is nekünk, hogy az egyetlen vigasz ilyen helyzetekben az, ha Isten beszéde táplálja bennünk azt az életet, ami Tőle jön. “... hogy a Te beszéded megelevenít engem” – ami azt jelenti, hogy: meggyógyít engem, életben tart engem, életre kelt engem, megment a haláltól engem, visszaad az életnek engem, boldogulok, egészséges leszek, sikeres leszek, ÉLEK. És mindez Isten beszéde, ígéje által történik.

 

Isten egy valóságos személy, lehet Bele kapaszkodni, lehet Benne reménykedni a nyomorúságban. Ő tud szólni hozzánk, tud velünk beszélni olyan módon, ahogyan földi ember nem képes, meg tud vigasztalni, vissza tudja adni az életkedvünket, örömöt tud adni, boldogságot lelhetünk az Ő szavaiban, akár a zsoltáros. Csak hozzá kell forduljunk. Ő lépett felénk az Ő Fiában, Jézus Krisztusban. A nyomorúságban, és nemcsak, mi is lépjünk felé. Szólítsuk meg az Úr Jézust, kérjünk segítséget Tőle. Ő pedig válaszol. Az Ige válaszol. És megvigasztal, és táplál, és megoldja a nyomorúságunkat... megelevenít, életet ad, életerőt ad, amely túlszárnyalja a puszta földi életünket, létezésünket és a nyomorúságunkat. Ámen.

 

“Felele neki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk?

Örök életnek beszéde van te nálad.”

János 6:68

119. Zsoltár 49

“Emlékezzél meg a te szolgádnak adott igédről, amelyhez nekem reménységet adtál!” Zsolt 119:49

 

 

Ha Isten szolgája vagyok, van egy csodálatos dolog ebben: Isten beszél velem. Abban az esetben, ha szolgálom őt, mint rabszolgája. Mert rabszolgát is jelent ez a “szolga” szó. És ebben van valami. Korunk embere a rabszolga szó hallatán valami nagyon rosszra gondol, hiszen az emberiség tapasztalata a rabszolgasággal kapcsolatban rossz. Amikor viszont Isten szolgálatáról beszélünk, mint rabszolgaságról, egészen másról beszélünk. Itt nem kényszerről, kényszerítésről, durva, embertelen bánásmódról beszélünk a gazda részéről. Itt szeretetről beszélünk. Itt önkéntességről beszélünk.

 

A rabszolgákat régen adták-vették és tulajdonukként kezelték gazdáik. Emberséges, méltóságos bánásmódban nem biztos, hogy sokan részesültek rabszolgaként (volt kivétel). Viszont nem a szeretet diktált ezekben a gazda-rabszolga kapcsolatokban.

 

Az Istennek való szolgálat, rabszolgálat viszont a szereteten alapszik. Istenről azt írja a Biblia, hogy Ő maga a szeretet. 1János 4:8.16. Aztán a Szeretet elküldte a Fiát, mert szerette ezt a világot, hogy megmentse általa a pusztulástól. János 3:16-17. Aztán a Fiú, mert szerette Istent, az Atyát, és mert szerette az embert, eljött és rabszolgává lett, hogy Istennek és embereknek szolgáljon (Filippi 2:7), és megváltsa az embert, megvásárolja az Ő drága vérén Istennek mindazokat, akik hisznek Benne és hisznek Neki. 1Péter 1:18-21.

 

Rabszolgaságának csúcspontja kereszthalála volt! Mindvégig azt csinálta, amit Isten akart Tőle, egészen a halálig, és még a halál fajtáját is elfogadta, amit Isten kiszabott rá. Filippi 2:8.

 

Miért? Miért tette ezt? Mert szeretett!

Isten szolgája ma miért szolgálja Istent? Miért áll rabszolgaként Isten szolgálatába valaki ma? Mert szeret! Kit szeret? Istent! Miért? Mert Isten szeretete, Isten Fiának szeretete, amely a keresztben nyilvánult meg, elérte a szívét, lelkét, szellemét még akkor, amikor Istent nem ismerte. És amikor Isten szól a sötét emberi szívhez és az ige világosságot gyújt, akkor reménység keletkezik, olyan, amit addig nem tapasztalt az ember. Akkor szeretet tölti meg a szívet, akkor felismerés, hit származik egy olyan személyre nézve, aki maga a Szeretet. És a szolgálat belülről jön, a szolgálatkészség belülről fakad fel és viszi az embert bele ebbe az önkéntes rabszolgaságba, amelynek íze nem e világból való.

 

Isten AD. Ez jellemző RÁ. Mert ez jellemző a szeretetre.Az ADÁS. Mit ad Isten annak, aki Őt szolgálja? Igét! Beszél vele! És ez nem e világból való dolog. Egy másik világból szól egy láthatatlan személy hozzánk. És ez nem e világból való beszéd. Ez a beszéd átível világok fölött, ez a beszéd a teremtett világot összetartja, ez a beszéd az emberi életet fenntartja és folyamatosan táplálja, megújítja, betölti. Reménységgel. 

 

És Isten nem felejti el, amit mond, vagy megigér. Ő nem feledékeny, mint mi, emberek. Talán a zsoltáros magából (mint ember) indult ki, amikor arra kérte Istent ne feledkezzen el az igéjéről, amit neki adott. Hiszen tudta, hogy az a beszéd, az a szó, az egyetlen reménysége ebben a reménytelen világban. Ezt ma is tudjuk. Isten beszéde az EGYETLEN biztos pont ebben a bizonytalan világban. És ezért kell kapaszkodjunk BELE. És függjünk TŐLE, mint rabszolgák, akiknek Uruk SZAVA az egyetlen reménységük. Úgy legyen. Ámen.

 

“Uram, örökké megmarad a te igéd a mennyben.” Zsoltár 119:89

JÉZUS

A bűn, a gonoszság, mely emberé,

Megnyomorította,

A kegyelem, az igazság, mely Istené,

Felszabadította.

 

A kereszt, a kínfa, mely emberé,

Megölte,

Az erő, a hatalom, mely Istené,

Életre keltette.

 

A nyuszi, a csillogás, mely emberé,

Elfeledteti,

A feltámadás, mely Istené,

Felidézteti.

 

A húsvét ünnepe, mely emberé,

Szórakoztat,

A húsvét ünnepe, mely Istené,

Ő Rá mutat.

 

A pillanatnyi élet, mely emberé,

Nem akarja,

Az örök élet, mely Istené,

Ajándékba adja.

 

Az önzőség, mely emberé,

Elutasítja,

A szeretet, mely Istené,

Ide adta,

Ide adja!