119. Zsoltár 25

„Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint.” 

Zsoltár 119; 25

Milyen csodálatos tanítás van elrejtve ebben az igeversben. Isten Igéje olyan, mint a földben levő kincs, amit kibányásznak: „Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt: akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz.” Példabeszédek 2; 4-5

Szeretnék bátorítani és buzdítani minden kedves olvasót, hogy kutassa úgy Isten beszédét, mint kincset, ami el van rejtve, de ami megtalálásra vár, hiszen azért van ott, hogy megtalálják. A jutalom óriási, az öröm még nagyobb, és Isten személyének megismerése felülmúlhatatlan.

„Lelkem a porhoz tapad; …” – kiált fel az igevers első részében a zsoltáros, megfogalmazván egy tényszerű igazságot, amit a Biblia kinyilatkoztat nekünk már az elején. A teremtés könyve szerint Isten, élő lélekké alkotta az embert.

Ez a Lélek, aki kiált. Ha én kiáltok, akkor az én lelkemről van szó. A Lelkem pedig Én vagyok. Az Én-ről pedig nem kell, hogy előadást tartsak. A világ ma úgy van felépítve, hogy minden az Én körül forog. „Én megérdemlem, Én szép vagyok, Én okos vagyok, Én meg tudom csinálni, Én elvárom, Én követelem, Én kikérem magamnak”, és még lehetne sorolni. Ez az Én a hús-test ember, ami nem tud elszakadni a portól, amelyből teremtetett. Emlékszünk még az átokra? „Mert por vagy te s ismét porrá leszel.” 1Mózes 3; 19

Istennek való engedetlensége következtében az ember meg lett átkozva, a szellem meghalt, a test magára maradt a földdel, amelyből vétetett. Ettől kezdve a földdel való kapcsolata szorosabbá vált egyre inkább az éggel való kapcsolatánál. Az Isten országa eltávolodott, helyébe e világ fejedelme kezdte felépíteni hamis, hazug csillogásba öltöztetett birodalmát. Mindketten nagyot estek, mondhatni porba haraptak: „… hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban.” 1Mózes 3; 14

A sátán álma, miszerint Isten lehetne, porba hullott. Magával rántotta az Isten képmását viselő embert is. Gyűlölte őt, ma is gyűlöli, ha tehetné, eltaposná. De nem teheti, akkora hatalma nincs. Viszont a világ neki adatott egy időre és annak minden dicsősége és csillogása. Ezzel hat a hús-testre, a csillogással, a kívánsággal, a kérkedéssel, a hiúsággal, a fitogtatással. Ezzel szédíti a porhoz tapadt embert. Mert az Én, a hús-test, ehhez a világhoz tapad, ragaszkodik, mert nem tehet másként: „Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.” Róma 8;7

Ezt ismerte fel magában a zsoltáros, amikor Istenhez kiáltott. Hogy képtelen igazi életre, hogy képtelen igazi Istenimádatra, hogy képtelen engedelmességre Istennel szemben, hogy képtelen a jó cselekvésére. Csak azt látta magában, hogy vonzódik a rosszhoz, vonzódik mindahhoz, ami: „… földi, testi és ördögi.” Jakab 3; 15

Azt látta, hogy ha Isten nem lép közbe, akkor az örökkévaló halál, a homályba borulás, a végleges elmúlás veszélye fenyegeti. Ezzel a kiáltással az egész emberiség sóhaját, fohászát küldte az egekbe: „… eleveníts meg engem a te ígéreted szerint.”

A válasz nem maradt el: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki, hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3; 16

Isten elküldte az életet, hiszen az embernek megelevenítésre, azaz életre keltésre, feléledésre, feltámadásra volt szüksége, miután a halál foglalta el az élet helyét a kezdetben. Isten Fia, mint az élet fejedelme jelent meg ezen a világon, hogy feltámassza mindazokat, akik hallják beszédeit és hisznek Benne. És sokan hittek és a szellemük életre kelt, és testük is életre fog kelni, erre ígéretet adott.

De mi lesz a hús-testtel, ami a porhoz, ehhez a földhöz ragaszkodik? Az Én uralkodásának problémájával mi lesz? Isten Fia azt is megoldotta. Testében ítélte meg a bűnt, amit felvitt a golgotai keresztfára azért, hogy mi is vele együtt megfeszíttessünk, és feltámadott harmadnapon, hogy mi is vele együtt feltámadhassunk. Így hát, aki hisz Benne, az meghalt a bűnnek, meghalt ennek a világnak, meghal minden nap önmagának, azaz minden nap felveszi keresztjét, és él Istennek egy új életben, amit Jézus Krisztustól kapott hit által, kegyelemből. Hát nem csodálatos?

„Élek pedig többé NEM ÉN, hanem él bennem a KRISZTUS;” Galata 2; 20

„Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól. Hogy ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is ővele.” Róma 6; 6-8

119. Zsoltár 24

„A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim.” Zsoltár 119; 24

Meg szeretnék osztani egy csodálatos próféciát az Ószövetségből kedves olvasóimmal:

„Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az Ő vállán lesz, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!”

Ézsaiás 9; 6

„Akin az Úrnak lelke (szelleme) megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek lelke (szelleme), tanácsnak és hatalomnak lelke (szelleme), az Úr ismeretének és félelmének lelke (szelleme).”

Ézsaiás 11; 2

Jézusról szól ez a prófécia 700 évvel a megszületése előtt. Megszületésével beteljesedett ez a prófécia. A csodálatos eljött. Az örökkévalóság Atyja közénk, emberek közé jött. A békesség hercege, fejedelme tiszteletét tette a földön, hogy békességet adjon. Az erős Isten testet öltött, erőtlen emberi testet, melyen keresztül bemutatta erejét. És megnyugodott rajta a Mindenható Isten szelleme. A Tanácsos egyesült a tanácsnak szellemével, a hatalomnak szellemével. Bemutatta ezt a hatalmat: a vakok láttak, a betegek meggyógyultak, a foglyok megszabadultak, a szegényeknek örömhír hirdettetett.

Tanácsolta mindazokat, akik szájtátva hallgatták Őt. Hatalma szavával eligazította az eltévelyedetteket. Úgy szólt, ahogy senki nem tudott szólni. Úgy beszélt, mint akinek hatalma van. Sokan felismerték hatalmát és tanácsát, segítségét kérték. Nem utasította vissza őket.

Majd egyszer arról kezdett beszélni, hogy el kell, hogy menjen. Ez szomorúságot okozott azoknak, akik szerették. De ígéretet tett nekik: „nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok, még egy kevés idő…” János 14; 18-19 Még egy kevés idő és eljött az, akiről beszélt: a Vigasztaló. Akiről azt írja az Ige, hogy a tanácsnak Szelleme, az igazságnak Szelleme.

És most, akik Krisztust megismerték, megismerték Őt: az igazság Szellemét, a tanácsnak Szellemét, mert ott lakik náluk: „az igazságnak ama Lelkét (Szellemét): akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.” János 14; 17

És most, amikor ebben a gonosz világban járva, kelve, nehéz helyzetbe kerülsz, kísértésbe kerülsz, a körülmények úgy látod ellened fordultak, és tanácstalanul állsz mindennek kellős közepén, ott van Ő, a tanácsnak Szelleme, ott van a megtestesült Ige benned. Ott van a te szívedben, a te szádban, csak ki kell mondanod, és fel kell, hogy ismerd: Ő azért jött „… hogy veletek maradjon mindörökké.” János 14; 16

„A te bizonyságaid én gyönyörűségem…” Zsoltár 119; 24a

„Mikor pedig eljön majd a Vigasztaló, akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Szelleme, aki az Atyától származik, az tesz majd rólam bizonyságot.” János 15; 26

Ahogyan Isten Szelleme tesz bizonyságot Jézusról az gyönyörűséges számodra, olvasod a Bibliát és megnyílnak előtted eddig elrejtett titkok, amelyek mégis ott voltak, csak valahogy mégsem értetted. Igazságok, amiket felismersz és ámulsz, hogy életed elrepült melletted tudatlanságban, sötétségben, tanácstalanságban. Most pedig a homály lassan szétfoszlik, a köd felszáll és látható lesz a nagy kép. Tényleg ennyire egyszerű lenne az egész? Hogy lehet, hogy eddig ezt nem tudtam?

Akarsz egy jó tanácsot? Fogadd be a tanácsost! Fogadd be a tanácsnak szellemét, hogy véget érjen a sötétség az életedben, hogy a tudatlanság korszaka leáldozzon és megismerd az igazságot. Ha megismerted pedig, mond el, hogy milyen egyszerű látni:

„De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok. ” János 15; 27a

119. Zsoltár 23

„Még ha fejedelmek összeülnek, ellenem beszélnek is; a te szolgád a te rendeléseidről gondolkodik.” Zsoltár 119; 23

Miért ülnének össze a fejedelmek, hogy ellenem beszéljenek? Mit ártottam én nekik? Milyen fejedelmekről van szó? Ilyen kérdéseket tehetünk fel ezzel a verssel kapcsolatosan elsőre.

Hogy ha én egy névtelenségbe burkolózó, semmittevő hívő vagyok, aki eljár közbe gyülekezetbe, meghallgat egy-két prédikációt, igehirdetést és ezzel kimerült a keresztény életem, akkor ez az ige rám nem érvényes. Akkor senki nem fog ellenem beszélni, senki nem fog rólam rosszat mondani a hitem miatt, mert senki nem tudja, miben hiszek. Inkább az az ige érvényes akkor rám, hogy:

„Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.” Jakab 2; 17

De, ha hiszek Jézus Krisztusban, ha hiszem, hogy Isten Őt feltámasztotta a halálból, ha számmal ezt ki is mondom, nem titkolom el az emberek előtt, akkor már más szelek fújnak. Miért? Mert a hit nem mindenkié, mondja Istennek beszéde, és amikor hitemet megvallom hitetlenek előtt, akkor két dolog történhet: akik hallják, elfogadják, amit mondok, vagy elutasítják. A tapasztalat azt mutatja, meg Isten Igéjéből is azt tudjuk meg, hogy az elutasítás nagyobb mértékű mindig, mint az elfogadás.

Az elutasítás pedig ütközéshez vezet. Világnézetek, teóriák, elméletek, hagyományok, szokások ütköznek azzal az élő hittel, amit megvallunk. Ráadásul a hitünk mögött ott van Isten igazsága, Isten Igéje, ami teljesen ellene mond az emberi földhözragadt gondolkodásmódnak, amely önmagában primitív. Gondolkodásmódunk korlátozott, elménk behatárolható, de: „… a te parancsolatodnak nincs határa.” (Zsoltár 119; 96)

Isten Igéje, korlátozott elménk számára, korlátlan lehetőségeket tud hit által megnyitni. Éppen ezért, akik hit által szert tesznek igeismeretre, azok tovább akarják adni, amit felfedeztek. De, akik megvetik ezt az ismeretet és e világhoz ragaszkodnak, és e világ kínálta rövid ideig tartó örömökhöz, azok ellene állnak és ellene tesznek ez ismeret terjedésének.

Számtalan példa van a Bibliában arra, hogy fejedelmek, vezető pozíciókban lévő emberek gyűltek össze és azok ellen beszéltek, akik Isten szócsövei voltak, akik Istenbe vetett hitüket nem rejtegették és cselekedetük ezt meg is mutatta. De mindezek közül számunkra a legnagyobb példa maga Jézus Krisztus, aki azért jött a földre, hogy az Atya akaratát megcselekedje. Cselekedeteivel és beszédével hamar felhívta magára a figyelmet, holott a cél nem ez volt, és hamar kivívta az akkori fejedelmek haragját, ellenszenvét, irigységét. A végső összegyülekezésen, Kajafás híres mondatával eldöntötték Jézus sorsát, azaz úgy gondolták, hogy eldöntötték, ugyanis az már rég el volt döntve a Mindenható által. így hangzott a mondandó: „Meg sem gondoljátok, hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen.” János 11; 50

Mindeközben Jézus nem azzal foglalkozott, hogy kimossa magát valahogy, vagy félelmében elbujdosson, hanem továbbra is Isten munkája, Isten akarata volt a fontos számára, hogy cselekedje azt, amiért Isten elküldte.

Mindez nagyon nagy tanulság kell legyen számunkra. Mi sem ijedhetünk meg, nem hátrálhatunk meg küldetésünk elől azért, mert „nagy emberek” ellenünk fordulnak, vagy beszélnek.

Akik elfogadták Isten kegyelmét Jézus Krisztusban és hitre jutottak, megvallották hitüket, és ez cselekedetekben megmutatkozott az életükben, azok Jézushoz hasonlóan fognak szembesülni a világ haragjával, ellenszenvével, irigységével. Azok ellen beszélni fognak, tanácskozni fognak, lehet, hogy az életükre törnek, ahogyan az Úrral tették. Hogy most fejedelmek ülnek össze ellened, vagy kisebb pozíciójú emberek, az rajtad múlik. Mennyire adod át az életedet Istennek? Milyen nagy dolgokra szánod el magad Krisztusért? Lásd az apostolok életét, lásd Pál életét és mindazokét, akik századokon át országokat, királyságokat, birodalmakat forgattak fel, mert hittek Istenben és ezt nem rejtették véka alá. Nem ijedtek meg a földi fejedelmektől, mert tudták, hogy Az, Aki őket elhívta sokkal nagyobb náluk, hogy az Ő Igéje az, ami maradandó, és ami megtartja a lelküket. Nekünk is ez kell legyen meggyőződésünk.

„… szelídséggel fogadjátok a beoltott igét, 

amely megtarthatja a ti lelkeiteket.” Jakab 1; 21