119. Zsoltár 23

„Még ha fejedelmek összeülnek, ellenem beszélnek is; a te szolgád a te rendeléseidről gondolkodik.” Zsoltár 119; 23

Miért ülnének össze a fejedelmek, hogy ellenem beszéljenek? Mit ártottam én nekik? Milyen fejedelmekről van szó? Ilyen kérdéseket tehetünk fel ezzel a verssel kapcsolatosan elsőre.

Hogy ha én egy névtelenségbe burkolózó, semmittevő hívő vagyok, aki eljár közbe gyülekezetbe, meghallgat egy-két prédikációt, igehirdetést és ezzel kimerült a keresztény életem, akkor ez az ige rám nem érvényes. Akkor senki nem fog ellenem beszélni, senki nem fog rólam rosszat mondani a hitem miatt, mert senki nem tudja, miben hiszek. Inkább az az ige érvényes akkor rám, hogy:

„Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.” Jakab 2; 17

De, ha hiszek Jézus Krisztusban, ha hiszem, hogy Isten Őt feltámasztotta a halálból, ha számmal ezt ki is mondom, nem titkolom el az emberek előtt, akkor már más szelek fújnak. Miért? Mert a hit nem mindenkié, mondja Istennek beszéde, és amikor hitemet megvallom hitetlenek előtt, akkor két dolog történhet: akik hallják, elfogadják, amit mondok, vagy elutasítják. A tapasztalat azt mutatja, meg Isten Igéjéből is azt tudjuk meg, hogy az elutasítás nagyobb mértékű mindig, mint az elfogadás.

Az elutasítás pedig ütközéshez vezet. Világnézetek, teóriák, elméletek, hagyományok, szokások ütköznek azzal az élő hittel, amit megvallunk. Ráadásul a hitünk mögött ott van Isten igazsága, Isten Igéje, ami teljesen ellene mond az emberi földhözragadt gondolkodásmódnak, amely önmagában primitív. Gondolkodásmódunk korlátozott, elménk behatárolható, de: „… a te parancsolatodnak nincs határa.” (Zsoltár 119; 96)

Isten Igéje, korlátozott elménk számára, korlátlan lehetőségeket tud hit által megnyitni. Éppen ezért, akik hit által szert tesznek igeismeretre, azok tovább akarják adni, amit felfedeztek. De, akik megvetik ezt az ismeretet és e világhoz ragaszkodnak, és e világ kínálta rövid ideig tartó örömökhöz, azok ellene állnak és ellene tesznek ez ismeret terjedésének.

Számtalan példa van a Bibliában arra, hogy fejedelmek, vezető pozíciókban lévő emberek gyűltek össze és azok ellen beszéltek, akik Isten szócsövei voltak, akik Istenbe vetett hitüket nem rejtegették és cselekedetük ezt meg is mutatta. De mindezek közül számunkra a legnagyobb példa maga Jézus Krisztus, aki azért jött a földre, hogy az Atya akaratát megcselekedje. Cselekedeteivel és beszédével hamar felhívta magára a figyelmet, holott a cél nem ez volt, és hamar kivívta az akkori fejedelmek haragját, ellenszenvét, irigységét. A végső összegyülekezésen, Kajafás híres mondatával eldöntötték Jézus sorsát, azaz úgy gondolták, hogy eldöntötték, ugyanis az már rég el volt döntve a Mindenható által. így hangzott a mondandó: „Meg sem gondoljátok, hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen.” János 11; 50

Mindeközben Jézus nem azzal foglalkozott, hogy kimossa magát valahogy, vagy félelmében elbujdosson, hanem továbbra is Isten munkája, Isten akarata volt a fontos számára, hogy cselekedje azt, amiért Isten elküldte.

Mindez nagyon nagy tanulság kell legyen számunkra. Mi sem ijedhetünk meg, nem hátrálhatunk meg küldetésünk elől azért, mert „nagy emberek” ellenünk fordulnak, vagy beszélnek.

Akik elfogadták Isten kegyelmét Jézus Krisztusban és hitre jutottak, megvallották hitüket, és ez cselekedetekben megmutatkozott az életükben, azok Jézushoz hasonlóan fognak szembesülni a világ haragjával, ellenszenvével, irigységével. Azok ellen beszélni fognak, tanácskozni fognak, lehet, hogy az életükre törnek, ahogyan az Úrral tették. Hogy most fejedelmek ülnek össze ellened, vagy kisebb pozíciójú emberek, az rajtad múlik. Mennyire adod át az életedet Istennek? Milyen nagy dolgokra szánod el magad Krisztusért? Lásd az apostolok életét, lásd Pál életét és mindazokét, akik századokon át országokat, királyságokat, birodalmakat forgattak fel, mert hittek Istenben és ezt nem rejtették véka alá. Nem ijedtek meg a földi fejedelmektől, mert tudták, hogy Az, Aki őket elhívta sokkal nagyobb náluk, hogy az Ő Igéje az, ami maradandó, és ami megtartja a lelküket. Nekünk is ez kell legyen meggyőződésünk.

„… szelídséggel fogadjátok a beoltott igét, 

amely megtarthatja a ti lelkeiteket.” Jakab 1; 21