2013. november 27., szerda

119. Zsoltár 25

„Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint.” 
Zsoltár 119; 25

Milyen csodálatos tanítás van elrejtve ebben az igeversben. Isten Igéje olyan, mint a földben levő kincs, amit kibányásznak: „Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt: akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz.” Példabeszédek 2; 4-5
Szeretnék bátorítani és buzdítani minden kedves olvasót, hogy kutassa úgy Isten beszédét, mint kincset, ami el van rejtve, de ami megtalálásra vár, hiszen azért van ott, hogy megtalálják. A jutalom óriási, az öröm még nagyobb, és Isten személyének megismerése felülmúlhatatlan.
„Lelkem a porhoz tapad; …” – kiált fel az igevers első részében a zsoltáros, megfogalmazván egy tényszerű igazságot, amit a Biblia kinyilatkoztat nekünk már az elején. A teremtés könyve szerint Isten, élő lélekké alkotta az embert.
Ez a Lélek, aki kiált. Ha én kiáltok, akkor az én lelkemről van szó. A Lelkem pedig Én vagyok. Az Én-ről pedig nem kell, hogy előadást tartsak. A világ ma úgy van felépítve, hogy minden az Én körül forog. „Én megérdemlem, Én szép vagyok, Én okos vagyok, Én meg tudom csinálni, Én elvárom, Én követelem, Én kikérem magamnak”, és még lehetne sorolni. Ez az Én a hús-test ember, ami nem tud elszakadni a portól, amelyből teremtetett. Emlékszünk még az átokra? „Mert por vagy te s ismét porrá leszel.” 1Mózes 3; 19
Istennek való engedetlensége következtében az ember meg lett átkozva, a szellem meghalt, a test magára maradt a földdel, amelyből vétetett. Ettől kezdve a földdel való kapcsolata szorosabbá vált egyre inkább az éggel való kapcsolatánál. Az Isten országa eltávolodott, helyébe e világ fejedelme kezdte felépíteni hamis, hazug csillogásba öltöztetett birodalmát. Mindketten nagyot estek, mondhatni porba haraptak: „… hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban.” 1Mózes 3; 14
A sátán álma, miszerint Isten lehetne, porba hullott. Magával rántotta az Isten képmását viselő embert is. Gyűlölte őt, ma is gyűlöli, ha tehetné, eltaposná. De nem teheti, akkora hatalma nincs. Viszont a világ neki adatott egy időre és annak minden dicsősége és csillogása. Ezzel hat a hús-testre, a csillogással, a kívánsággal, a kérkedéssel, a hiúsággal, a fitogtatással. Ezzel szédíti a porhoz tapadt embert. Mert az Én, a hús-test, ehhez a világhoz tapad, ragaszkodik, mert nem tehet másként: „Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.” Róma 8;7
Ezt ismerte fel magában a zsoltáros, amikor Istenhez kiáltott. Hogy képtelen igazi életre, hogy képtelen igazi Istenimádatra, hogy képtelen engedelmességre Istennel szemben, hogy képtelen a jó cselekvésére. Csak azt látta magában, hogy vonzódik a rosszhoz, vonzódik mindahhoz, ami: „… földi, testi és ördögi.” Jakab 3; 15
Azt látta, hogy ha Isten nem lép közbe, akkor az örökkévaló halál, a homályba borulás, a végleges elmúlás veszélye fenyegeti. Ezzel a kiáltással az egész emberiség sóhaját, fohászát küldte az egekbe: „… eleveníts meg engem a te ígéreted szerint.”
A válasz nem maradt el: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki, hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3; 16
Isten elküldte az életet, hiszen az embernek megelevenítésre, azaz életre keltésre, feléledésre, feltámadásra volt szüksége, miután a halál foglalta el az élet helyét a kezdetben. Isten Fia, mint az élet fejedelme jelent meg ezen a világon, hogy feltámassza mindazokat, akik hallják beszédeit és hisznek Benne. És sokan hittek és a szellemük életre kelt, és testük is életre fog kelni, erre ígéretet adott.
De mi lesz a hús-testtel, ami a porhoz, ehhez a földhöz ragaszkodik? Az Én uralkodásának problémájával mi lesz? Isten Fia azt is megoldotta. Testében ítélte meg a bűnt, amit felvitt a golgotai keresztfára azért, hogy mi is vele együtt megfeszíttessünk, és feltámadott harmadnapon, hogy mi is vele együtt feltámadhassunk. Így hát, aki hisz Benne, az meghalt a bűnnek, meghalt ennek a világnak, meghal minden nap önmagának, azaz minden nap felveszi keresztjét, és él Istennek egy új életben, amit Jézus Krisztustól kapott hit által, kegyelemből. Hát nem csodálatos?

„Élek pedig többé NEM ÉN, hanem él bennem a KRISZTUS;” Galata 2; 20


„Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól. Hogy ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is ővele.” Róma 6; 6-8


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése