Zsoltárok könyve 103:17-18
"De az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön,
és az ő igazsága a fiaknak fiain; Azokon, akik megtartják az ő szövetségét
és megemlékeznek az ő parancsolatairól, hogy azokat megcselekedjék."
Szövetség. Isten és ember között. Ember és ember között. Ember és asszony között. Sokféle szövetség létezik. A lényeg ugyanaz. Egy kapcsolat, egy egyezség, egy elkötelezés, egy megállapodás. És feltételekkel szabva. Feltételek, melyeknek betartása nélkül nincs szövetség, nincs megállapodás, nincs egyezség, nincs elkötelezés. Mégis ki az, aki hűséges maradna a másik félhez annak ellenére, hogy az megszegte a szövetséget, az egyezséget, a megállapodást? Emberi szinten gondolkozzunk. A válasz egyszerű: senki.
Szövetségre lép egymással két személy, egy ember és egy asszony. Miért? Mert megismerték egymást, tetszenek egymásnak, ahogy telik az idő úgy érzik nem tudnak egymás nélkül élni, úgy érzik szükségük van egymásra. Könnyedén betartják a feltételeket. Hűségesek egymáshoz. Szeretik egymást. Megesküsznek egymásnak. "Számomra nincs más, csak Te!" Ha el is válnak néha útjaik, ha az élet nehéz helyzetbe is hozza őket, megemlékeznek a szövetségről, egymásról, a fogadalmakról, és tovább mennek együtt, egymásba kapaszkodva, eleget téve a feltételeknek, megcselekedvén és megtartván a szövetséget.
Isten szövetségre lépett az emberrel, és ahogyan a szövetséget szokás volt megkötni, azaz a felek halálával, Ő úgy tette meg. Régen, amikor szövetségre léptek egymással emberek, áldozatot hoztak, leöltek egy állatot, kettéhasították és átmentek az állat testrészei között. Ez volt a halál útja. Azt jelentette, hogy meghalnak maguknak és a másiknak élnek. Az állat jelentette a helyettesítő áldozatot, hogy nem ők haltak meg szó szerint, hanem az állat halt meg helyettük. Tehát, ha az egyik félnek szüksége volt a másikra, akkor segített rajta és fordítva.
Isten ilyen módon kötött szövetséget az emberrel. Az áldozat Ő maga volt. Jézus Krisztusban eljött és letette az életét, meghalt, hogy szövetségre lépjen velünk. Végigjárta a halál útját, emberi testet öltött fel, és az életét adta, hagyta, hogy átszegezzék a kezeit, lábait, azért, mert szeretett minket. Fel sem tudom fogni: azt, aki teremtette az eget és a földet, átszegezték teremtményei. Miért hagyta ezt? Mekkora az Ő szeretete?
Mégis a teremtmények, akik a Teremtőt kellene imádják, felcserélték az Ő dicsőségét, és a teremtményeket kezdték imádni, képmásokat csináltak és csinálnak, képeket, ikonokat, és azokat tisztelik, dicsőítik, imádják. Szobroktól várják a csodákat, emberi kezek csinálmányaitól várják üdvösségüket, jólétüket, gyógyulásukat. Méltán szól erről Isten Igéje:
"Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak, hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívük megsötétedett. Magukat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek, és az Örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a múlandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával." Róma 1,21-23
De Isten kegyelmes és jó. Ő mindazok fele gyakorolja kegyelmét, akik szövetségre lépnek vele Jézus Krisztusban. És akik szövetségre léptek, de elhajoltak, azoknak is van esélyük a megtérésre. Mert Isten az, aki hűséges marad akkor is, amikor mi nem. És akik megemlékeznek a szövetségről és megtartják azt, azokon Isten kegyelme nyugszik.
De, akik felcserélik az élő Isten dicsőségét képmásokkal, szobrokkal, ereklyékkel és még mit tudom én mivel, azok nem élvezhetik Isten kegyelmét, mert azokat Isten kiszolgáltatja az ők gondolataiknak, szándékaiknak, terveiknek, amelyek által tisztátalanokká, paráznákká, gonoszakká válnak.
Mostanában mindenféle csodába kapaszkodnak az emberek. Könnyező szobrok, csodatevő képek, ereklyék, amelyek bűvöletben tartják ezrek, tízezrek elméjét, szellemét sokezres számban mennek és kelendők az emberek között. Elfeledkeztek az emberek a Szövetségről, nem kell már nekik a kereszt, nem akarnak meghalni maguknak, nem kell nekik az áldozat, hiszen kínál a sátán sok olyan dolgot, amiért nem kell áldozatot hozni. Mit csinálnak az emberek? Eldobják maguktól Isten kegyelmét és aztán hibáztatják Őt.
Isten jót kínál, de a jó nem kell. Isten szövetséget ajánl fel, de a szövetség nem kell. Isten örök életet kínál fel, de az örök élet nem kell. Miért szeretik az emberek a halált? Miért kötöttek szövetséget a halállal az élet helyett? Miért nem emlékeznek meg az emberek Jézus Krisztusról, aki szenvedett, meghalt, de ezzel nem lett vége, hanem legyőzte az ember legnagyobb ellenségét, a halált? Mindezt értünk tette.
Ha valaki szeretné az életét látni átváltozni, szeretne megváltozni jó irányba, de nem tud, meneküljön Krisztushoz, Ő tud segíteni. Miért vergődni a halál csapdájában, amikor van szabadulás, miért szenvedni megtört szívvel, amikor van bekötözés, miért élni szomorúságban, amikor van öröm?
Emlékezzünk meg a szövetségről, amit Isten kötött velünk Jézus Krisztusban. Jót akarunk gyermekeinknek? Ki ne akarna jót? Mit teszünk ezért? Gürcölünk reggeltől estig, hogy házuk legyen, iskolázottak legyenek, mindenük meglegyen? Vajon mi tudjuk nekik biztosítani a legjobbat számukra? Igen tudjuk. De az nem földi dolog. Mert ha megemlékezünk a szövetségről, ha elfogadjuk Isten kegyelmét Jézus Krisztusban, ha a Szent Írás szerint élünk, akkor Isten a gyermekeink számára is biztosítja kegyelmét.
Miért elutasítani egy ilyen ajánlatot? Mert ennyire jó? Nem kellene így legyen. Isten azt mondja, hogy Ő egy örökkévaló Isten. Mindig is volt és mindig is lesz. Az ő kegyelme pedig ugyanúgy. Ezt a kegyelmet élvezhetjük itt a földön is, de azután is. Válasszuk hát az életet, emlékezzünk meg az Ő szövetségéről, tartsuk meg azt, megcselekedvén az Ő parancsolatait.
Aki megtartja az Ő parancsolatait, az szereti Őt. Aki mondja, hogy szereti, de nem cselekszi az Ő parancsolatait, az hazug és nincs meg benne Isten szeretete.
Ne épületekben, templomokban keressük Istent, ne szobrokhoz forduljunk nyomorúságunkban, ne a csodáktól várjuk a csodákat, ne reménykedjünk olyan dolgokban, amelyek múlandók, hanem keressük az élő Istennel a kapcsolatot, aki örökkévaló, akinek a kegyelme örökkévaló.
Befejezésül álljon tanúul Isten Igéje mindenkivel szemben, beleértve magamat is:
Apostolok Cselekedetei 17:24-31
"Az Isten, a ki teremtette a világot és mindazt, a mi abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik. Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék, holott ő ád mindeneknek életet, leheletet és mindent; És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait; Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem: Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképen a költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk. Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az istenség. E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek: Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá őt halottaiból."
Isten szövetségre lépett az emberrel, és ahogyan a szövetséget szokás volt megkötni, azaz a felek halálával, Ő úgy tette meg. Régen, amikor szövetségre léptek egymással emberek, áldozatot hoztak, leöltek egy állatot, kettéhasították és átmentek az állat testrészei között. Ez volt a halál útja. Azt jelentette, hogy meghalnak maguknak és a másiknak élnek. Az állat jelentette a helyettesítő áldozatot, hogy nem ők haltak meg szó szerint, hanem az állat halt meg helyettük. Tehát, ha az egyik félnek szüksége volt a másikra, akkor segített rajta és fordítva.
Isten ilyen módon kötött szövetséget az emberrel. Az áldozat Ő maga volt. Jézus Krisztusban eljött és letette az életét, meghalt, hogy szövetségre lépjen velünk. Végigjárta a halál útját, emberi testet öltött fel, és az életét adta, hagyta, hogy átszegezzék a kezeit, lábait, azért, mert szeretett minket. Fel sem tudom fogni: azt, aki teremtette az eget és a földet, átszegezték teremtményei. Miért hagyta ezt? Mekkora az Ő szeretete?
Mégis a teremtmények, akik a Teremtőt kellene imádják, felcserélték az Ő dicsőségét, és a teremtményeket kezdték imádni, képmásokat csináltak és csinálnak, képeket, ikonokat, és azokat tisztelik, dicsőítik, imádják. Szobroktól várják a csodákat, emberi kezek csinálmányaitól várják üdvösségüket, jólétüket, gyógyulásukat. Méltán szól erről Isten Igéje:
"Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak, hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívük megsötétedett. Magukat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek, és az Örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a múlandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával." Róma 1,21-23
De Isten kegyelmes és jó. Ő mindazok fele gyakorolja kegyelmét, akik szövetségre lépnek vele Jézus Krisztusban. És akik szövetségre léptek, de elhajoltak, azoknak is van esélyük a megtérésre. Mert Isten az, aki hűséges marad akkor is, amikor mi nem. És akik megemlékeznek a szövetségről és megtartják azt, azokon Isten kegyelme nyugszik.
De, akik felcserélik az élő Isten dicsőségét képmásokkal, szobrokkal, ereklyékkel és még mit tudom én mivel, azok nem élvezhetik Isten kegyelmét, mert azokat Isten kiszolgáltatja az ők gondolataiknak, szándékaiknak, terveiknek, amelyek által tisztátalanokká, paráznákká, gonoszakká válnak.
Mostanában mindenféle csodába kapaszkodnak az emberek. Könnyező szobrok, csodatevő képek, ereklyék, amelyek bűvöletben tartják ezrek, tízezrek elméjét, szellemét sokezres számban mennek és kelendők az emberek között. Elfeledkeztek az emberek a Szövetségről, nem kell már nekik a kereszt, nem akarnak meghalni maguknak, nem kell nekik az áldozat, hiszen kínál a sátán sok olyan dolgot, amiért nem kell áldozatot hozni. Mit csinálnak az emberek? Eldobják maguktól Isten kegyelmét és aztán hibáztatják Őt.
Isten jót kínál, de a jó nem kell. Isten szövetséget ajánl fel, de a szövetség nem kell. Isten örök életet kínál fel, de az örök élet nem kell. Miért szeretik az emberek a halált? Miért kötöttek szövetséget a halállal az élet helyett? Miért nem emlékeznek meg az emberek Jézus Krisztusról, aki szenvedett, meghalt, de ezzel nem lett vége, hanem legyőzte az ember legnagyobb ellenségét, a halált? Mindezt értünk tette.
Ha valaki szeretné az életét látni átváltozni, szeretne megváltozni jó irányba, de nem tud, meneküljön Krisztushoz, Ő tud segíteni. Miért vergődni a halál csapdájában, amikor van szabadulás, miért szenvedni megtört szívvel, amikor van bekötözés, miért élni szomorúságban, amikor van öröm?
Emlékezzünk meg a szövetségről, amit Isten kötött velünk Jézus Krisztusban. Jót akarunk gyermekeinknek? Ki ne akarna jót? Mit teszünk ezért? Gürcölünk reggeltől estig, hogy házuk legyen, iskolázottak legyenek, mindenük meglegyen? Vajon mi tudjuk nekik biztosítani a legjobbat számukra? Igen tudjuk. De az nem földi dolog. Mert ha megemlékezünk a szövetségről, ha elfogadjuk Isten kegyelmét Jézus Krisztusban, ha a Szent Írás szerint élünk, akkor Isten a gyermekeink számára is biztosítja kegyelmét.
Miért elutasítani egy ilyen ajánlatot? Mert ennyire jó? Nem kellene így legyen. Isten azt mondja, hogy Ő egy örökkévaló Isten. Mindig is volt és mindig is lesz. Az ő kegyelme pedig ugyanúgy. Ezt a kegyelmet élvezhetjük itt a földön is, de azután is. Válasszuk hát az életet, emlékezzünk meg az Ő szövetségéről, tartsuk meg azt, megcselekedvén az Ő parancsolatait.
Aki megtartja az Ő parancsolatait, az szereti Őt. Aki mondja, hogy szereti, de nem cselekszi az Ő parancsolatait, az hazug és nincs meg benne Isten szeretete.
Ne épületekben, templomokban keressük Istent, ne szobrokhoz forduljunk nyomorúságunkban, ne a csodáktól várjuk a csodákat, ne reménykedjünk olyan dolgokban, amelyek múlandók, hanem keressük az élő Istennel a kapcsolatot, aki örökkévaló, akinek a kegyelme örökkévaló.
Befejezésül álljon tanúul Isten Igéje mindenkivel szemben, beleértve magamat is:
Apostolok Cselekedetei 17:24-31
"Az Isten, a ki teremtette a világot és mindazt, a mi abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik. Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék, holott ő ád mindeneknek életet, leheletet és mindent; És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait; Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem: Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképen a költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk. Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az istenség. E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek: Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá őt halottaiból."
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése