2014. január 25., szombat

119. Zsoltár 28

„Sír a lelkem a keserűség miatt; vigasztalj meg a te igéd szerint!” 
Zsoltár 119; 28

 Ahogy gondolkodtam ezen az igeversen eszembe jutottak Jézus szavai, amit tanítványaihoz intézett az utolsó velük töltött éjszakán. Ezek a szavak egy szomorú tényt tárnak elénk, ugyanakkor egy hatalmas bátorítást, biztatást és buzdítást is:

„E világon nyomorúságotok lesz; de bízzatok: én legyőztem a világot.” János 16; 33b

Mindaddig, amíg ezen a világon élünk fognak érni csapások, bántalmazások, igazságtalanságok, szomorúságok, keserűségek és ezek nem mondhatók örömteli állapotoknak. Inkább nyomorúságos állapotokként éljük meg. Mivel minden múlandó ebben a világban, ezért sokszor tehetetlen szemtanúkként állunk és nézzük, hogy miként változnak meg számunkra kedves dolgok, megszokott dolgok, és hogyan lesznek semmivé felépített álmok, tervek. Látjuk magunkon, környezetünkön, szeretteinken az elmúlást, látjuk a pusztulás megállíthatatlan folyamatát akár életről, kapcsolatokról, társadalmi helyzetekről, pozíciókról legyen szó. Ez fájdalmas. Az ember valami jobbra vágyik. Szeretne jobbat. Szeretné sokszor, hogy bizonyos dolgok örökké tartsanak. És a remény táplálja ezt az érzelmet. Ámde a szomorúság, a bánat, a depresszió mindig visszatérnek, valahányszor e romlandó világ múlása és vele együtt a mi elmúlásunk újból és újból bekövetkezik.

„Sír a lelkem a keserűség miatt…” Az emberi érzelmek megnyilvánulását látjuk itt. Hogyan válaszol az ember a nyomorúságra? Hogyan reagál az ember a nehézségre, bajra, keserűségre, problémára? Sírással, zokogással, lelke fájdalmának könnyekbe foglalásával. Szokták mondani, hogy a sírástól megkönnyebbül az ember. Jó, ha kisírja magát. De itt nem ilyen megkönnyebbülő sírásról van szó, hanem egy bánatos zokogásról, amely nem vigasztalja meg a lelket, hanem emlékezteti újból és újból a nyomorúságra. Erre a sírásra mondja Jézus, hogy: „Boldogok, akik sírnak…” Máté 5; 4

Az ilyen síróknak egy dologra van szükségük: vigasztalásra. Olyan szavakra van szükségük, amelyek megnyugtatják őket, amelyek reményt keltenek szívükben, amelyek elhessegetik a depresszió szomorú felhőjét szívükről, amelyek fényt, világosságot hoznak az életükbe. Olyan szavak ezek, amelyek biztonságot nyújtanak, rejtekhelyet, menedéket biztosítanak egy bánatos, szomorú léleknek. Olyan szavak ezek, amelyek ígéreteket tartalmaznak, olyan ígéreteket, amik biztosan beteljesednek, amelyek nem hamisak, nem hamis reménnyel dédelgetnek. Olyan szavak ezek, amelyek erőt adnak a megfáradtaknak, amelyek megerősítik az erőtleneket: „… mert ők megvigasztaltatnak.” Máté 5; 4

Mégis ki az, aki képes ilyen vigasztalást nyújtani? Ki az, aki ilyen szavakkal tudja a bánkódót vigasztalni, a depresszióst helyreállítani, a síró könnyét letörölni? Ki birtokolja ezeket a beszédeket? Tudna ember így vigasztalni? Tudna az az ember, aki maga is ebben a világban él és szenved nyomorúságában ilyen módon nyugtatni, vigasztalni, biztatni?

„… vigasztalj meg a Te igéd szerint!” Aki ezt elmondta, az tudta a válaszokat a fenti kérdésekre. A Te megszólítás Istennek szól, az ember Alkotójának, Teremtőjének, aki kezdetben szólt és azt mondta: legyen világosság! És láss csodát: lett világosság. (1Móz. 1; 3) Ő az, aki birtokolja ezt a beszédet, amelyben teremtő erő van, amely által lett minden, ami lett. Erről van megírva: „Kezdetben volt az IGE!” János 1; 1

Ez a beszéd, ez az Ige tartalmazza mindazt, amiről beszéltem fentebb, hogy szüksége van az embernek rá ahhoz, hogy megvigasztalódjon. Ez az Ige, ami Isten szájából származik, amely írva van a Biblia 66 könyvében, és a Szellem, amely kitöltetett, hogy megelevenítse az Igét szükséges az embernek, hogy élni tudjon ezen a világon a nyomorúság közepette. Erre az Igére van szüksége a bánkódónak, a gyászolónak, a sírónak, a szomorkodónak, a depressziósnak, a csüggedőnek. Ez az Ige tud menedéket nyújtani, rejtekhelyet biztosítani, támaszt nyújtani, vigasztalást adni.

„… de bízzatok: Én legyőztem a világot.” János 16; 33 Jézus Krisztus a testté lett Ige. Ő az, aki Istentől jött, Ő az, akiben van az élet, Ő az, aki a sötét lélekben világosságot gyújt, Ő az, akit ha befogadunk, akkor megvigasztaltatunk. Hogyan működik mindez? Amikor utolsó estéjén a tanítványaival volt, ilyen ígéretet tett nekik: „És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ad néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Szellemét…” János 14; 16-17a

Ez az ígéret pedig a miénk és a mi gyermekeinké és mindazoké, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. (ApCsel 2; 38-39)


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése