119. Zsoltár 29

„A hamisságnak útját távoztasd el tőlem, 

és a te törvényeddel ajándékozz meg engem!”

Zsoltár 119; 29

Érdekes kérés hangzik el a zsoltáros részéről ebben az igeversben Isten fele. Tulajdonképpen cserét kér Istentől. Azt mondja: „Én hazug vagyok, csak rosszra vagyok képes, átverni, becsapni, félrevezetni tudok másokat. Jó cselekvésére képtelen vagyok. Nincs erre képességem. DE: cseréljünk Istenem. Vedd el tőlem ezt a képességemet és könyörülj rajtam, légy kegyelmes hozzám és taníts meg a te beszéded által, hogyan kell normális, igazságos, becsületes életet élni.”

Csodálatos dolgot fedezhetünk fel itt. Az ember ráébred, hogy Isten hatalmas, csodálatos, nagy, teremtő, alkotó Isten. Ráébred, hogy Istennel járva van lehetőség megszabadulni a gonosztól. Ráébred, hogy Isten beszéde az élet beszéde.

„Vajon ti is el akartok-e menni?” – hangzott el a kérdés az Úrtól. „Felelt neki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad.” János 6; 68

Micsoda felismerés! Az Úrnál örök élet beszéde van. Ő maga az örök élet! Ettől akarjunk-e elmenni? Vagy inkább a gonoszságtól akarunk elmenni?

„… és a te törvényeddel (tanításoddal, vezetéseddel) ajándékozz meg engem!” Felkiáltás! És Isten milyen jó! Ő megajándékozott minket az Ő drága Fiával, Jézussal. Megajándékozott az élettel, az igazsággal, a lehetőséggel, hogy gyermekeivé válhassunk. Örök életet ajándékozott hitvány, bűnös életünk helyett. A csere lehetősége fennáll minden ember számára ma is.

Ma egy picit másabb a helyzet, mint akkor, amikor elhangzott ez az ige. Ma már Isten ajándéka megadatott. Ő már a kegyelmet elküldte, az ajándékot ideadta, a Fiú eljött, életét adta a mi életünkért. A másik fele rajtunk áll. Mi akarjuk-e, hogy Isten elvegye tőlünk mindazt, ami rossz bennünk? Akarunk-e szabadulni gonosz múltunktól, megkötözöttségeinktől, szenvedélyeinktől, minden hamisságunktól, azoktól az utaktól, amiket Isten nélkül jártunk, járunk?

A választás ma is a mi kezünkben van. Mindig van, amitől megszabadulni. Mindig akad az ember életében olyan dolog, ami megakadályozza őt abban, hogy egyenes életet éljen. És Isten készen áll a cserére. Elveszi tőlünk azokat, ha kérjük. Mi meg átélhetjük az Úrral való közösséget újból és újból, hiszen Isten az Ő Fiában minden elképzelhető jót ideadott már nekünk.

„Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” Róma 8; 32

Az egész 119. zsoltár Isten Igéjének magasztalásáról szól. Tulajdonképpen Krisztus Jézus magasztaltatik fel az egész zsoltáron keresztül. Milyen csodálatos, ahogyan Isten az Ő Szelleme által bizonyságot tesz, a Fiúról, még mielőtt ideadja őt a világnak. Isten készítette a világot a bizonyságai által arra a nagy ajándékra, amit szándékozott ideadni nekünk. Milyen csodálatos Istenünk van.

Pál apostol a második korinthusi levelében két fejezetben beszél az adakozásról, adásról. (8-9. fejezet). Csodálatos dolgokat olvashatunk ebben a két fejezetben. Azt írja a macedónokról, hogy: „… önmagukat adták először az Úrnak, …” Aztán az Úr Jézusról szól kijelentésben, hogy habár gazdag volt, szegénnyé lett, hogy mi meggazdagodhassunk. Pál továbbá azt mondja, hogy: „Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét;” Csodálatos kijelentések ezek.

Isten azt szeretné, ha önmagunkat adnánk először neki, mielőtt még tovább mennénk. Adjuk oda magunkat, hogy ami rossz bennünk, azt elvehesse tőlünk, hogy megszabadíthasson. Isten gazdaggá akar tenni bennünket, de nem anyagi gazdagságról beszél, hanem olyan gazdagságról, ami sokkal több ennél: megnyerni Krisztust, megnyerni az életet, amely örökre szól Vele.

Ha megtapasztalod Isten kegyelmét, amint rád árasztja, akkor rájössz, hogy minden kár és szemét, aminek nincs köze Istenhez, Jézushoz. Rájössz, hogy a legnagyobb csoda, ami történhet az emberrel az, hogy Alkotója, Teremtője, szerető Atyja karjaiba találhatja magát. És rájössz, hogy mindez azért lehetséges, mert kimondhatatlanul nagy ajándékot kaptál Tőle. És hálás leszel, és hálával telik meg szíved, és köszönetedet fohászba foglalva mondod, akárcsak Pál:

„Az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért.”

2Kor. 9; 15