119. Zsoltár 39

„Fordítsd el tőlem a gyalázatot, amitől félek; hiszen jók a te ítéleteid.” Zsoltár 119; 39

Az ember, mikor belenéz az Ige tükrébe, megláthatja rútságát. Az Isten Igéje igazság, ami fájdalmasan érinti e hazug világban élő embert. Ha ránézünk cselekedeteinkre és összevetjük Isten Igazságával, akkor ráeszmélünk, hogy mi nem vagyunk méltók semmi jóra. Csak rosszat érdemlünk, csak gyalázatra vagyunk méltók. Arra a gyalázatra, amit Krisztusnak adtunk a szenvedése útján. Arra vagyunk érdemesek, méltók. Azt kellene, hogy kapjuk.

Amikor ritka őszinte pillanatunkban ezt felismerjük, akkor félelem járja át lényünket. Mitől félünk? Mitől rettegünk legjobban? A gyalázattól. Emberi méltóságunk sárba tiprásától. Félünk a megszégyenítéstől, a csúfolástól, a gyalázástól. Márpedig ezt érdemelnénk. Láthatjuk a Bibliában, hogy Isten mindig így büntette az ő népét a régi időkben azért, mert nem tartották meg parancsolatait. Meggyalázta őket más népek előtt, ellenség kezébe adta őket, hogy meggyalázzák őket. Csúfsággá tette őket, szánalom tárgyává tette őket más népek előtt. Bizony borzasztó állapot.

A gyalázattól való félelem minden ember szíve mélyén ott rejtőzködik és ott rejtőzködött mindig. Akár tudatosan, akár tudattalanul, de az ember fél a meggyalázástól. Életünk során márpedig érnek ilyen helyzetek, amikor meggyaláznak minket ilyen vagy olyan módon. És nem dicsőséges pillanatok ezek. Nem felemelő látvány egy sárba tiport, meggyötört, megvert, megszégyenített, meggyalázott ember. És ettől a helyzettől fél mindenki. És belül retteg.

A fenti Ige viszont elárul nekünk valamit Istenről. Hogy jók az ítéletei. Ebből következtetnék arra, hogy maga Isten is jó, de ezt nem kell tennem, mert sok ige leírja a Bibliában, hogy Isten jó. Sőt, maga Jézus, aki azért jött, hogy kijelentse Istent, azt mondta, hogy egyedük csak Isten jó. És ezt a jóságot Isten megmutatta minden embernek. Kétezer éve. Ma sokan kérdőre vonják Isten jóságát, látva a sok gonoszságot, szenvedést a világban, de nem néznek vissza arra az eseményre, amely változást hozott a történelem menetébe, amely megváltoztatta a világot.

Isten jósága megjelent ezen a földön kétezer évvel ezelőtt, amikor Jézus, Isten Fia magára vette a gyalázatot, amitől minden ember félt és fél. Jézus azt hirdette, hogy higgyenek benne az emberek és meg fognak szabadulni félelmeiktől és minden nyomorúságuktól. Jézus hitet hozott a földre, ami a félelem legnagyobb ellensége. És aki magáévá tette a hitet, aki elfogadta a hitet, az megszűnt félni. Megszűnt félni a haláltól, a gyalázattól, a szegénységtől, a nyomorúságtól és még sorolhatnám.

Isten Fia vállalta a sárba tiprást, a gyötrést, a verést, a megszégyenítést, a gyalázatot. Nem volt szép látvány. Nem volt felemelő, dicsőséges pillanat. De ez volt Isten jó ítélete. És ez a jó ítélet az, ami elfordította rólunk a gyalázatot. Elfordította rólunk és a Fiúra fordította. „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár…” – hasonlít ez a kiáltás a fenti igéhez? Igen, hasonlít.

Ez azt jelenti, hogy ma nem érhet minket gyalázat? Nem. Azt jelenti, hogy ma már nem félünk a gyalázattól. Mert volt Valaki, aki elhordozta bűneinket, gyalázatunkat és tisztára mosott minket a mi hitványságunkból. Hitet adott, amely a félelmet kiűzte, szeretetet adott, amely a félelmet kiűzte, reményt adott arra nézve, hogy e földi gyalázat egyszer véget ér az Ő oldalán és mindaddig Ő példaként jár előttünk és pásztorként mellettünk, segítve nekünk megérteni az Ő szavait és magunkévá tenni: „Mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te.”