119. Zsoltár 4

„Te parancsoltad Uram, hogy határozataidat jól megőrizzük.” Zsoltár 119; 4

Uram, hangzik a megszólítás. Aki így szólítja meg a Mindenható Istent, az elismeri alárendeltségét vele szemben. Elismeri, hogy Ő Úr, Ő uralkodik mindenek felett. Aki pedig elismeri ezeket az igazságokat és elfogadja, és ezek szerint akar élni, az elfogadja Isten fennhatóságát az élete fölött. Alárendeli magát neki és szolgálni akar neki. Engedelmeskedik az Ő parancsainak. Isten pedig nem parancsol olyan dolgokat, amiket az ember ne tudna teljesíteni, hiszen Ő teremtett minket, embereket. Ismer bennünket.

„És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk.” 1 János 2; 3

Aki megismerte Jézus Krisztust, az megismerte az Isten parancsolatait is. Isten parancsolata egyszerűen hangzik:

„Ez pedig az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nékünk.” 1 János 3; 23

Aki hisz Jézus Krisztusban annak Isten segít, hogy elinduljon az élet útján. Ez a segítség Istentől jön, ez egy csodálatos személy formájában jön be az ember életébe. Isten az Ő Szellemét adja, hogy segítse az embert a Krisztusban való növekedésben, az igazság megismerésében, a megtisztulásban, a megszentelődésben, a megerősödésben, a bűnnel szembeni harcban, és ami a legfontosabb: Isten parancsolatainak megtartásában, Isten határozatainak megőrzésében.

Tehát Isten azt parancsolta, hogy higgyünk az Ő Fiának nevében. Miért parancsolná ezt Isten, miért nem mondta azt, hogy Ő benne higgyünk? Mindezekre a kérdésekre szintén az ige adja meg a választ:

„Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.” János 5; 24

Isten azt akarta, hogy a világ Jézusban higgyen, Jézus pedig azt mondta, hogy aki benne hisz az Atyában hisz, mert tulajdonképpen Jézus megjelenítette az Atyát itt a földön. Jézus hordozta az Atyát, az Atya pedig bizonyságot tett róla, mint szerelmes Fiáról. Akik látták Jézust, azok Istent látták, aki végtelenül jó az emberhez, aki a bűnös megmenekülését kívánja, aki elutasítja az önigazultságot, a kevélységet, de aki segít a rászorulókon.

És mindennek a hitnek a célja az örök élet, hogy az ember örökké éljen, mint ahogyan az el lett tervezve Isten részéről. Csak most semmit nem kell ezért tenni, hanem hinni kell Isten Fiában, aki ma is él, és életünket át kell adnunk neki, hogy helyreállítsa az életünkben az édeni állapotot, és végül örök élet örökösei lehessünk abban az új királyságban, amit készített az őt szeretőknek.

„Az pedig annak akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon.” János 6; 40

Isten azért parancsolja nekünk, hogy megőrizzük határozatait, mert ez az egyetlen út az örök életre. A parancsolat pedig az, hogy higgyünk Jézus Krisztusban és úgy éljünk, ahogyan ő élt. Ezt határozta el Isten kezdetben, hogy ez legyen az ember helyreállításának útja, módja. Mindaz, aki megőrzi a parancsolatot, vagyis a hitet, Istennel fog lenni az örökkévalóságban és jutalmat fog kapni Jézus Krisztustól.

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését.” 2 Timótheus 4; 7-8