119. Zsoltár 20

„Elfogyatkozik az én lelkem, 

a te ítéleteid után való szüntelen vágyódás miatt.” 

Zsoltár 119; 20

A lélek szó ebben a versben nem az ember szellemét jelenti, hanem magát az ember személyét, egyéniségét, amit Isten lehelete hozott létre, amikor belelehelte azt. Ezzel minden ember rendelkezik, ezzel a személyiséggel és mindenkinél egyedi. Mindannyian lélegző, élő lelkek, egyéniségek, személyiségek vagyunk, de mindenkinél különbözik ez az egyéniség. Mindenkit egyedileg formál Isten az anyja méhében és mindenkinek külön egyéniséget ad. Ez a személyiség három összetevőből áll: értelem, érzelem, akarat. Ezek mindenkinél egyediek. Ezért csodálatos az ember, mint teremtmény. Egy remekmű. Az alkotás az Alkotót dicsőíti. Legalábbis így kellene, hogy legyen.

Amikor a zsoltáros arról beszél, hogy elfogyatkozik a lelke a szüntelen vágyódás miatt, akkor törésről beszél igazából. Megtörik az akarata, az értelme és az érzelmei a vágy súlya alatt, ami Isten törvényei, ítéletei, döntései után hajtja. Ez abban az esetben történik egy embernél, ha felismerte, hogy Ő egy teremtmény és keresni kezdi Teremtőjét. A sátán, az Isten ellensége, kezet tett a teremtményre, amely az Úr képét hordozza és elhitette vele, hogy Ő nem is teremtmény, hanem Ő isten. Hogy azt tehet, amit akar, hogy azt érezhet, amit akar, hogy úgy gondolkozhat, ahogyan akar.

Ezt a hazugságot az egész világon elterjesztette és ezért az ember azt hiszi, hogy valóban úgy van. Ha Istenről hall és a Bibliáról, meg Isten törvényeiről, akkor abban rosszat lát, mert korlátokat lát, megszorításokat lát, tiltásokat lát. Abban az illúzióban ringassa őt az ördög, hogy szabad ember, de nem veszi észre, hogy akarata ellenére tesz rossz dolgokat, nem veszi észre, hogy érzelmei manipulálva vannak a világ által és a körülötte levő emberek által, nem veszi észre, hogy értelme, gondolkodásmódja csak gonoszra képes.

De, aki felismerte, hogy lelke, egyénisége, személyisége valami többre van teremtve, az keresni kezd. Aki felismeri akarata gyengeségét a gonosszal szemben, az elkezd vágyni az igazság után. Mert hát Isten a keze nyomát ott hagyta az ember személyiségén, ezért van egy vágy alapjában, az emberben, noha sokszor nem tudja, mire vágyik.

„Boldogok a lelki (szellemi) szegények: mert övék a mennyek országa.” 

„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.” 

Máté 5; 3.6

A lélek a szellem nélkül szegény. A szellemi szegények olyan személyek, akik felismerték, hogy híjával vannak Isten dicsőségének, hiányzik belőlük valami, ami után vágyik szívük. Amikor az embernek elege lesz ebből a látható világból, ami körülveszi, a sok igazságtalanságból, nyomorúságból és hallgatni kezd arra a belső hangra, ami azt súgja, hogy van valami több, akkor elkezdi felismerni szegénységét, meg e világ szegénységét, és egyre jobban ráhangolódik a vágyra, ami hajtani kezdi a keresésben Isten után. Az ilyeneknek adatik egy másik útirány, egy másik ország felé vezető út: „… övék a mennyek országa.”

Az ilyeneknek adatik Krisztus, aki maga az igazság, és Ő megelégíti a vágyakat, a szív vágyódását betölti, az embert szerelembe ejti és magához vonzza. Ez egy csodálatos változást hoz az ember életében, úgy is mondhatnám: egy törést. Megtörik a gonosz hatalma az emberi értelem, érzelem, akarat fölött, felszabadul az emberi lélek, személyiség Isten imádatára, rátalál élete értelmére, megtalálja vágyának célját: Jézus Krisztust.

A vágy beteljesül, és a lélek felszabadul, újraéled a Szellem által és meggazdagodik, többé már nem szegény, mert megnyeri Krisztus ismeretének gazdagságát, az örök élet, üdvösség tudatának bizonyosságát és igazán élni kezd. Az ember, életre kel, és ezt nem akarja, hogy elmúljon, hogy véget érjen. A folytonosságot Isten biztosítja az Ő döntései, beszédei, ítéletei által. A vágyat az Ő Szelleme táplálja bennünk. Nekünk pedig meg kell törjön a vágy súlya alatt az akaratunk, értelmünk, érzelmeink, hogy alá tudjuk rendelni azokat Neki.