2011. március 3., csütörtök

A bűn leleplezője: Isten Szent Szelleme!


Ebben az írásomban egy számomra nagyon kedves személyről írok, akivel kereszténnyé válásom óta ismerkedtem meg. Ez a személy Isten Szent Lelke, pontosabban a Szent Szellem, aki a Biblia szerint a három személyből álló egy Isten harmadik személye. 


Miért tudnak az emberek olyan keveset Róla? Miért nem tanítanak az egyházak erről a személyről többet? Miért mellőzik sok egyházban a valóságát? Miért tagadják bizonyos vallások a létezését? Ezekre a kérdésekre keresem, kerestem a választ.


Azon az estén, amikor elfogadtam Isten kegyelmét, egy elképesztő élményben volt részem. Amit akkor még nem tudtam, hogy az még csak a kezdet volt. Bejött az életembe egy csodálatos személy, aki elvezetett a kereszthez, Jézus keresztjéhez, ahol a bűneim bocsánatra találtak.

Azelőtt nem nagyon hallottam Róla. Nem tanítottak abban a vallásban, amiben felnőttem, erről a kedves személyről. Ha néha beleolvastam a Bibliába, találkoztam a nevével, de nem sokat mondott. Az egyetlen esemény, ami megmaradt az emlékeimből, hogy olvastam a pünkösdi eseményekről a Bibliában, és egy kicsit elgondolkoztam azokról az eseményekről. A tűznyelvekről, a Szent Lélek kitöltetéséről, a tanítványok nyelveken való szólásáról, de mivel nem volt érthető számomra, ezért nem kutakodtam utána.

Amikor azon  a bizonyos estén hívott Isten, hogy fogadjam el Jézust Megváltómnak, még mindig nem tudtam ki az a Szent Lélek, Szent Szellem. A konferencia neve az volt, hogy "Éhezlek Szent Szellem". Ott, akkor többször elhangzott a Szent Szellem neve, hogy be akar tölteni, és még sok más, de még mindig nem arra koncentráltam.

Amikor az evangélista hívni kezdte az embereket, hogy imádkozzon értük kézrátétellel, özönlöttek az emberek előre, mintha valamit osztottak volna ott. Az az ember elkezdte rátenni a kezét más emberekre és azok meg estek el. Szó szerint dőltek ki, mint a cövek. Még olyanok is voltak, akiket ismertem, ott feküdtek a földön, én meg csak álltam ott és bámultam, mint borjú az új kaput. Na, ezt végképp nem értettem.

Azonban olyan lelki állapotban voltam, hogy nem is nagyon érdekelt, hogy mások mit csinálnak, én akartam segítséget Istentől. És akkor, ott, állva, találkoztam Isten Szent Szellemével a feleségemmel együtt, de a találkozás pillanatában már a földön voltunk mind a ketten.

Egy olyan dolog történt velem, amit szavakkal nehéz leírni. Azt éreztem, hogy elhagy minden erőm, valami bejön a testembe, és át meg átjárja az egész bensőmet. Egy hatalmas szeretetet éreztem a bensőmben, mint mikor valaki az ölébe vesz és ringatni kezd. És olyan jó volt ott. A külvilág, a valóság megszűnt létezni számomra, jóleső bénultságot éreztem, amikor magamhoz kezdtem térni. Lassan hallottam  a körülöttem levő zajokat, hangokat.

Egy érdekes sztori megmaradt bennem. Ott feküdtem a földön csukott szemmel és nem akartam kinyitni, mert olyan jólesett abban az állapotban lenni, amikor hallottam, hogy valami gyerekek állnak a fejem mögött, és az egyik mondja: "támadj fel, na..." Ezen mosolyognom kellett.

Ez a találkozás mély nyomot hagyott bennem, és ösztönzött arra, hogy elinduljak azon  a keskeny úton, amiről Jézus beszél a Bibliában. Az örök élet útján. 

Ez a találkozás meggyőzött arról, hogy Isten létezik és szeret engem. Hogy elfogad engem úgy, ahogy vagyok. Biztosított az Ő segítségéről. 

Teltek a napok, és az élmény erősen élt bennem. Tudtam, hogy valami rendkívüli dolognak voltam részese. Többet akartam. Isten segített rajtam és összehozott olyan emberrel, aki segített nekem az előrehaladásban. Olvasni kezdtem a Bibliát, és ez a személy, aki Isten Szelleme, elvezetett arra, hogy bűnös ember vagyok, és meg kell váljak bűneimtől, meg kell szabaduljak a tehertől. Meggyőzött a bűneimről és odavezetett Jézushoz, aki megbocsájtotta és elvette tőlem azokat. Megértette velem mennyire fontos, hogy megvalljam a bűneimet.

Egy ember imádkozott értem szabadulásért, amikor megvallottam bűneimet Isten előtt, de ahhoz, hogy megtegyem ezt a lépést Isten Szent Szelleme kellett meggyőzzön. És Ő győzött meg bűnösségemről, Ő mutatta meg a bűneimet, és Ő segített letenni azokat.

A szabadulás élménye is csodálatos volt számomra, a békesség, a lelki nyugalom megtapasztalása mind nagyszerű élményként maradtak meg, és ma is itt vannak bennem. Nem múltak el. A lelki békém, az örömöm, a reménységem mind megvannak. A Szent Szellemtől kaptam. Ő most is bennem van. A Biblia arra buzdít, hogy töltekezzünk be a Szent Szellemmel. Én ezt sokszor megtapasztaltam, és elmondhatom, hogy csodálatos dolog átélni.

És újból csak azt tudom mondani, hogy ezt nem lehet megérteni, megmagyarázni, felfogni. 
Ezt át kell élni!!! 

És miért nem hallani Isten Szelleméről sehol? Mert nem ismerik Őt az emberek. Csak azok ismerhetik meg, akik Jézus Krisztus követőivé válnak. 

Miért mellőzik sok egyházban? Mert azért jött, hogy leleplezze a világ előtt, hogy mi a bűn!!! 

Az emberiség legkényesebb problémája a bűn. A Szent Szellem pedig azért jött, hogy leleplezze a bűnt, hogy rámutasson az emberek bűnére. És a legnagyobb bűn Jézus szerint az, hogy nem hisznek Benne. Jézus Krisztusban. Vannak vallások, amelyek tagadják a Szent Szellem létezését. Sokan vannak, akik azt mondják, hogy hisznek Jézusban, de valójában az életük mást bizonyít.

Hadd szóljon Isten Igéje:

"Én azonban az igazságot mondom nektek: 
jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, 
a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, 
elküldöm őt hozzátok. És amikor eljön, 
leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn,
...a bűn az, hogy nem hisznek énbennem..."

János evangéliuma 16,7.8.9

"... én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót
ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: 
az igazság Szellemét, akit a világ nem kaphat meg, 
mert nem látja őt, nem is ismeri, ti azonban ismeritek őt, 
mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz."

János evangéliuma 14,16.17

Jézus az üdvösség feltételévé tette a Szent Szellemtől való újjászületést. A Szent Szellem az, aki rávilágít arra az útra, amelyen el kell induljunk az üdvösségünk felé, az örök élet felé. Az embernek szüksége van Isten Szent Szellemére ahhoz, hogy életre tudjon kelni, hogy érzékelni tudja Isten dolgait, hogy kapcsolatba tudjon kerülni Teremtőjével, hiszen a Teremtő így lépett kapcsolatba az emberrel. Bele lehelt az orrába és lett az ember élő lélekké. A Szellem szó más jelentései a Bibliában: szél, lehelet.

A Szent Szellem kulcsfontosságú szerepet töltött be az első gyülekezet kialakulásában is, ha megnézzük a pünkösdi eseményeket. És most már számomra is érthetőek a pünkösdi események, hiszen átéltem azokat. Erről majd bővebben egy másik bejegyzésemben.

Szüksége van a világnak Isten Szent Szellemére, hogy ráébredjen minden ember a bűnösségére, és senki ne ringassa magát abban, hogy ő nem olyan rossz ember, hogy a pokolba kerüljön. A Biblia szerint mindannyian bűnben születtünk, szükségünk van megváltásra. Szükségünk van valakire, aki meg tud győzni Isten létezéséről, szeretetéről, bocsánatáról, befogadó kegyelméről. Ez a valaki Isten Szent Szelleme.

"Még sok mindent kellene mondanom nektek, 
de most nem tudjátok elviselni: 
amikor azonban eljön ő, az igazság Szelleme, 
elvezet titeket a teljes igazságra..."

János evangéliuma 16,12.13

"A Pártfogó pedig, a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya..."

János evangéliuma 14,26


3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Mindez valóság és működik azok életében, akik őszinték önmagukkal, attól függetlenül, hogy ki mit gondol erről

Névtelen írta...

Legyen a Te hited szerint ,de szerintem téged nem a szent szellem járt át ………
Nos bizonyára láttál sok gyülekezett,ahol elvesztik az emberek az eszméletüket,vonaglanak stb.Hidd el ez nem a szent szellem műve,mind inkább Shekina.
Merem állítani nekem valóban az igazi szent szellemet volt szerencsém megtapasztalni,de csak 3 napig. Nagyon magam alatt voltam és csak pinyeregtem és imádkoztam.
Úgy tudnám leírni mint,ha a téli hideg után tavasszal az első napsugarak átjárnák az egész testedet ,finoman,lágyan,melengetően. Végtelen boldogság ,nyugalom,harmónia bennem és rajtam kívül. Nincs semmi rossz gondolat,érzés.
Szóval semmi eszméletvesztés,vonaglás !!!
http://www.youtube.com/watch?v=E7crQs7Df8Q
A démonok,istentelen szellemi lények sokkal rafináltabbak,okosabbak mint,mi emberek.
Nem csak a különböző spirituális,ezoterikus utakat keresőket ,hanem a vallásos embereket is megpróbálják félre vezetni.

http://www.demonbuster.com/
BILL SUBRITZKY SZABADULÁS A DÉMONOKTÓL
http://istenkereso.hu/letoltesek/tanitasok/Bill_Subritzky-Szabadulas_a_demonoktol.pdf



marosi botond írta...

Kedves Névtelen!

Először is szeretném elmondani, hogy nem történt velem sem eszméletvesztés, sem vonaglás, ahogyan azoknál sem láttam, akik akkor ott voltak a helyszínen. Ezt nem is tudom miért írtad. Ami történt, az egy mélyről feljövő bűnbánattal teljes zokogás volt, amit még soha nem éltem át addig.
Másik dolog: idéznék a fenti írásból:
"Olvasni kezdtem a Bibliát, és ez a személy, aki Isten Szelleme, elvezetett arra, hogy bűnös ember vagyok, és meg kell váljak bűneimtől, meg kell szabaduljak a tehertől. Meggyőzött a bűneimről és odavezetett Jézushoz, aki megbocsájtotta és elvette tőlem azokat."
Ide tenném az igét is:
"És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, ...a bűn az, hogy nem hisznek énbennem..." János 16; 8-9
Tehát azt mondhatnám ezek után és a gyümölcsöket nézve az életemben azóta, amit Jézus is mondott vádolóinak, amikor gonosz szellemnek mondták azt, akivel kiűzte a démonokat:
"A farizeusok pedig ezt hallván mondának: ez nem űzi ki az ördögöket, hanemha Belzebubbal, az ördögök fejedelmével. Jézus pedig, tudva az ő gondolataikat, monda nékik: Minden ország, amely magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, amely meghasonlik magával. Ha pedig a sátán a sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg; mi módon állhat meg tehát az ő országa?" Máté 12; 24-26
Idetenném még a Máté 12; 31-32 - t olvasásra.
Mellesleg, az internet tele van mindenféle veszélyes hitető, félrevezető tanítással. Nekem elsősorban a mérőzsinór Isten írott beszéde, amelyet Isten kedves Szelleme tesz érthetővé számomra és úgy hiszem az összes írás, amit ezen a blogon írtam, Tőle ihletődött. Erről persze lehet más a véleménye bárkinek.
Kívánom Isten áldását és Krisztus Jézus kegyelmét az életedre.

Megjegyzés küldése