„Ajkaimmal hirdetem a te szádnak minden
ítéletét.” Zsoltár 119; 13
Ajkaimat teremtette Isten a
beszédre. Isten adta a beszéd ajándékát. Szavakat adott, hogy mondatokat tudjak
formálni belőlük. Szellemével együtt belém lehelte az érzelmeket, amelyek a
szavak hátterében állnak, amelyekből fakadnak szavaim, beszédeim. Az Ő igéjét
adta, hogy általuk érzelmeim, indulataim, tapasztalataim megfogalmazódhassanak
bennem. Lehetőséget adott, hogy ezeket kimondjam a szájammal, beszédeimmel,
szavaimmal. Megtanított arra, hogy milyen Ő, mi a célja az életemnek, hogy mi
az Ő akarata velem. Beszélt hozzám. Ez a beszéd felkavart, megzavart,
összezavart, majd helyreállított, megtisztított, kitisztult elmém előtt,
szívembe hatolt, átjárt, vezetett, utat mutatott, világossággá vált általa minden.
Isten megítélt engem. Bűnösnek
talált. Szembesített engem ezzel. Nem esett jól. Sőt, fájt. Elfordítottam
szemeimet, füleimet. Mégis, olyan szeretettel tette mindezt, hogy kénytelen
voltam visszafordulni hozzá. Testem nem akarta, de belül valami azt súgta, hogy
ez a helyes út. Akartam, hogy ott legyen velem, már nem bántam, ha ítél, csak
legyen ott velem, magam mellet tudjam. Erre Ő sokkal többet adott. Elvette
bűnömet, megbocsájtott, helyébe békességet adott, megvigasztalt. Belém
költözött. Nem mellém adta magát, bennem vett lakozást. Szükséges volt az
ítélet? Igen, határozottan igen. Ma is szükséges? Igen, határozottan igen.
Ő olyan jó. Kezembe adta a
döntés lehetőségét. Az ítélet lehetőségét. Megítélem magam, de hogyan? Ehhez
adta az Ő beszédét. Segítségül pedig az Ő Szellemét, aki által bennem lakik. Az
Ő beszéde lámpás. Ez az életút hosszan kanyarog hegyek, völgyek között, mégis
hamar végigjárjuk, de Ő azt akarja, hogy többé ne tapogatózzunk, többé ne lapuljunk
a sötétségben. Rá akar világítani hitvány életünkre és jobbá akarja azt tenni,
aminek Ő is részese lehet, akar lenni. Persze, ha mi is akarjuk. Én nem
akartam, de mégis meggyőzött. Mert Ő olyan jó.
Jók az Ő ítéletei? Teszed fel a
kérdést, te, aki még nem estél át rajta. Igen, mondom én, jók. Ma még jók, amíg
e földön élsz, amíg föl tudsz kelni, amíg hallhatod az Ő hangját, addig még jó.
Tudod testedben, hogy nem lesz kellemes, de belül valami azt mondja, hogy ez a
helyes út. Fogadd el az Ő igazságosságát, igazságát, jogos ítéletét életed
fölött. Csak bűnös emberek voltunk, kiket „anyánk vétekben fogant”. Nem voltunk
méltók, hogy Valaki meghaljon helyettünk. Valaki hagyta, hogy elítéljék azért,
hogy én és te AZT az ítéletet elkerüljük. Most még MÁS az ítélet. Most még
életre lehetsz ítélve, ha te is úgy akarod.
Hadd mondjam el ajkaimmal, hogy
jók az Ő ítéletei, hadd beszéljek hozzátok most, akik hallgatjátok szavaimat.
Ez az én osztályos részem, hogy beszéljek Róla. Arról a Valakiről, aki megtette
azt, amit soha senki nem lett volna képes. Ő Jézus, Ő Isten Fia, Ő csodálatos
tanácsos, Ő erős Isten, Ő örökkévalóság Atyja, Ő békesség fejedelme, Ő királyok
Királya, Ő uraknak Ura. Ő eljött értem és érted, hogy itt a földön
részesülhessünk kegyelmének ítéletében és ne kelljen az utolsó napon előtte
álljunk, hanem az Ő oldalán lehessünk. Mert Ő ítélni fog élőket és holtakat ez
biztos. Ahogyan itt járt, vállalta a halált, az ítéletet – emberét és Istenét –
ugyanúgy fog ítélni mindenkit, aki valaha élt ezen a földön. Senki nem fog
elmenekülni az ítélet elől, senki nem fog megmenekülni. Ma még lehet menekülni,
szemet lehet hunyni a bűn felett, hátat lehet fordítani a figyelmeztetésnek, de
ott, akkor már NEM.
Most hirdetem, most gondold meg mit válaszolsz a
hívásra. Jöjj azért és fontold meg. Ma még Megváltó, Szabadító, Üdvözítő, örök
életet ADÓ Ő. Neked is jogod van az élet fájához, ha akarod. Ma még.
„És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk
bizonyságot, hogy ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak.” ApCsel.
10; 42