119. Zsoltár 12

„Áldott vagy te, Uram! Taníts meg engem a te rendeléseidre.” Zsoltár 119; 12

„Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben, a Krisztusban.” Efézus 1; 3

Amikor azt mondjuk, hogy áldott az Úr, vagy hogy legyen áldott, akkor elsősorban szellemi áldásról beszélünk, amint a fenti igében írja. Amikor Isten minket megáld, akkor szintén lelki, szellemi áldásról beszélünk elsősorban. Miért mondom ezt? Mert Istenről meg van írva, hogy Ő Szellem, tehát szellemi lény, mi pedig őt szellemben kell imádjuk, ahhoz meg, hogy átlépjünk a testiből a szellemibe, szükségünk van az ő áldására, hogy megtehessük. Tehát Isten meg kell áldjon minket szellemi dolgokkal, hogy közösségbe léphessünk Vele. Az ige azt írja, hogy Ő ezt megtette Krisztusban. Mi akkor a mi dolgunk? Hogy ezeket elfogadjuk. Krisztushoz kell menjünk ezekért az áldásokért. Vele kell legyünk közösségben. Tulajdonképpen Ő erre hív el minket elsősorban.

A zsoltáros felismerte sok évvel Krisztus megjelenése előtt, hogy Isten áldott, hogy nála vannak az áldások, ezért kijelentette Róla, hogy áldott, majd azt kérte az Úrtól, hogy tanítsa meg őt rendeléseire, amelyek Tőle származnak. Ezt pedig azért kérte, hogy ő is áldott emberré váljon. Mert ha megtanuljuk Isten rendeléseit és azok szerint élünk, akkor áldottak leszünk. Elsősorban lelki, szellemi szinten. Itt most nem akarom szóba hozni az anyagi áldást, mert nem erről beszél Isten igéje itt.

Minden embernek szüksége van Istenre, akár elismeri ezt, akár nem. És elsősorban szellemi szinten van szükség Istenre. Az ember szelleme kell Istennel kapcsolatba lépjen, hogy feléledjen és elkezdjen Vele közösségben lenni. Ebből a közösségből fakadnak az áldások. Ahogyan írja az ige: „… minden forrásaim te benned vannak.” Zsoltár 87; 7 Minden, ami szükséges az ember számára ehhez a földi élethez Istentől van, ő belőle fakad. Ő az áldások forrása. Ő tőle kapjuk minden nap a napfényt, a világosságot, az erőt, a kitartáshoz szükséges hosszú tűrést, a békességet, az örömöt, a szeretetet, a gyengédséget, a bölcsességet, az értelmet. Ezek mind szellemi eredetű áldások.

Ma annyival előbbre vagyunk a zsoltárosnál, hogy megismertük Krisztust, akiben van Isten minden szellemi, lelki áldása. És mi áldottak lehetünk, ha befogadjuk Őt. „Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül. Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által, kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnök elnézése miatt.” Róma 3; 23-25 Mintha azt mondaná Isten, hogy válaszolt Krisztusban arra a kérésre, amit a zsoltáros fogalmaz meg a 12-es versben a 119. zsoltárból.

Megadta a lehetőséget az embernek, hogy ő is áldottá váljon az Ő Fiában. A zsoltárban azt kéri Istentől az ember, hogy tanítsa őt. Isten ezt készséggel megteszi mindazokkal, akik Krisztushoz jönnek, akik válaszolnak az Ő hívására, akik készek elfordulni e világ kínálta hamis csillogástól, akik már rájöttek, hogy e világ „áldásai” csak csalódást, ürességet és kiégést hagynak maguk után.

„Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyek országa.” Máté 5; 3

Akik beismerik lelki szegénységüket, szellemi szükségüket Isten iránt, azok kiáltanak hozzá. Azokat pedig Isten boldogoknak mondja, mert felismertek egy létfontosságú tényt: hogy Isten nélkül nem lehet áldott az ember, sőt inkább átkozott, és kárhozatra méltó. Isten pedig alig várja, hogy az Ő Fiában elkészített áldásokat átnyújthassa ezeknek az embereknek. Gyere hát Krisztushoz te, aki még nem tetted meg, te pedig, aki megtetted ne felejtsd el, hogy hol van a te forrásod, amelyből számodra áldás fakad.