119. Zsoltár 11

„Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” 

Zsoltár 119; 11

Istennek beszéde olyan drága azok számára, akik megismerik Őt, hogy magukba rejtik, magukban őrzik azt. „Szívemben őrzöm szavaidat, mint rejtett kincseket,…” – szól az egyszerű fordítás. Olyan rejtegetésről beszél itt az ige, mint amikor valaki a kincstárba helyezi legféltettebb kincseit, mert azok nagyon értékesek a számára. A kincstár mai nyelven a páncélszekrény, ahová banki letéteket helyeznek, melyeknek nagyon nagy az értéke, és ezért őrzik bonyolult biztonsági berendezések, hogy senki ne tudja azokat ellopni.

Isten szavai felbecsülhetetlen értékűek, de ezt csak azok tudják, akik átélték az Istennel való beszélgetés csodálatos élményét. Csak azok tudják, akiket ez a csodálatos beszéd újjászült, megtisztított és átformált. Csak azok tudják mindezeket, akiknek az élete értelmet nyert azért, mert az Alkotójuknak beszéde elérte szívüket, betöltötte azt az űrt, ami minden szívben tátong Isten beszédének hiányában.

Ez a beszéd kincs mindazoknak, akik megtalálták Teremtőjüket, akik találkoztak a Végtelennel, az Örökkévalóval, a Mindenhatóval, a Mindentudóval, a Láthatatlannal, a Halhatatlannal. Ez a beszéd tőle származik és ez az egyetlen látható, hallható dolog, ami összeköt Vele.

Isten beszéde az, ami az embert helyes útra tereli, jó életre tanítja, célba igazítja. A cél pedig Isten maga, az Ő személye, az a hely, ahol Ő van, az Ő jelenléte, az Ő társasága. Ezért adta Isten az igét, ezért jött Jézus Krisztus a földre, ezért mondta, hogy Ő az út az Atyához, mert Isten annyira szeret bennünket, hogy minden áron, hangsúlyozom: minden áron velünk akar lenni.

Útbaigazításként van előttünk a testté lett Ige, a tanítások, segítségül van bennünk Isten Szelleme, ajándéka, szabadításul adatott nékünk az igazság, a Fiú, a megismerés lehetősége. Mindezekben látni vélem Isten végéremehetetlen, kimondhatatlan szeretetét az ember iránt, aki kezdetben vétkezett ellene és hátat fordított Neki. Ő nem akarja, hogy vétkezzünk többé, nem akarja, hogy elvesszünk bűneink miatt, Ő azt akarja, hogy Vele legyünk mindörökké.

Valaki mégis azt akarja, hogy az emberek ne találják meg Istent, valaki azt akarja, hogy az emberek ne érjenek célba, valaki mást akar az emberre nézve, mint Isten. Ez a valaki nem akarja, hogy az ember találkozzon Istennel. Ezért mindent megtesz, hogy az emberek ne találják meg az utat, ha pedig megtalálták, akkor el akarja őket téríteni a helyes útról. Azt akarja, hogy tévesszék el a célt. A vétek szó ebben az igében céltévesztést jelent. Ezért el akarja lopni a kincset. Ezért kell nekünk jól elrejteni magunkban, bensőnkben, szellemünkben Istenünk beszédeit, amelyek Hozzá vezetnek, hogy az ellenség, a kígyó, a sárkány, az ördög, a gonosz, a sátán ne tudja ellopni azt tőlünk.

Ragaszkodnunk kell Isten beszédeihez, mert az egyetlen esélyünk a célba éréshez az, ha megtartjuk, megfogadjuk és azok szerint élünk.

Ahhoz, hogy ezt megtehessük, Isten képes volt értünk ideadni mindenét, amije volt. Amikor Isten a Fiát ideadta értünk, mindenét ideadta. Minden, ami létezik, ami van, ami fennáll, akár mennyben, akár földön, minden az Ő Fiában lett teremtve, minden az Ő Fiáért lett teremtve, mindennek CSAK az Ő Fiában volt és van és lesz értelme. Mindent érte tett a Teremtő. És mindennek értelméről lemondott értünk. De miért?

Mert a mi életünknek is a Fiúban van értelme. Mi is Ő érte lettünk teremtve, mi is Ő benne lettünk teremtve, mi is Ő általa tartatunk meg és azért vagyunk, mert Ő akarta, hogy legyünk. Egész létezésünk, egész valónk, egész lényünk csak akkor teljes, ha Ő benne vagyunk szívünkkel, lelkünkkel, testünkkel.

Egész életünknek egyetlen célja Isten. Egész életünknek egyetlen értelme Isten. Egész létezésünk lényege, akár földi legyen az, akár örökkévaló, egyetlen és egy: az Örökkévaló Isten.

„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged,

az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” János 17; 3