119. Zsoltár 13

„Ajkaimmal hirdetem a te szádnak minden ítéletét.” Zsoltár 119; 13

Ajkaimat teremtette Isten a beszédre. Isten adta a beszéd ajándékát. Szavakat adott, hogy mondatokat tudjak formálni belőlük. Szellemével együtt belém lehelte az érzelmeket, amelyek a szavak hátterében állnak, amelyekből fakadnak szavaim, beszédeim. Az Ő igéjét adta, hogy általuk érzelmeim, indulataim, tapasztalataim megfogalmazódhassanak bennem. Lehetőséget adott, hogy ezeket kimondjam a szájammal, beszédeimmel, szavaimmal. Megtanított arra, hogy milyen Ő, mi a célja az életemnek, hogy mi az Ő akarata velem. Beszélt hozzám. Ez a beszéd felkavart, megzavart, összezavart, majd helyreállított, megtisztított, kitisztult elmém előtt, szívembe hatolt, átjárt, vezetett, utat mutatott, világossággá vált általa minden.

Isten megítélt engem. Bűnösnek talált. Szembesített engem ezzel. Nem esett jól. Sőt, fájt. Elfordítottam szemeimet, füleimet. Mégis, olyan szeretettel tette mindezt, hogy kénytelen voltam visszafordulni hozzá. Testem nem akarta, de belül valami azt súgta, hogy ez a helyes út. Akartam, hogy ott legyen velem, már nem bántam, ha ítél, csak legyen ott velem, magam mellet tudjam. Erre Ő sokkal többet adott. Elvette bűnömet, megbocsájtott, helyébe békességet adott, megvigasztalt. Belém költözött. Nem mellém adta magát, bennem vett lakozást. Szükséges volt az ítélet? Igen, határozottan igen. Ma is szükséges? Igen, határozottan igen.

Ő olyan jó. Kezembe adta a döntés lehetőségét. Az ítélet lehetőségét. Megítélem magam, de hogyan? Ehhez adta az Ő beszédét. Segítségül pedig az Ő Szellemét, aki által bennem lakik. Az Ő beszéde lámpás. Ez az életút hosszan kanyarog hegyek, völgyek között, mégis hamar végigjárjuk, de Ő azt akarja, hogy többé ne tapogatózzunk, többé ne lapuljunk a sötétségben. Rá akar világítani hitvány életünkre és jobbá akarja azt tenni, aminek Ő is részese lehet, akar lenni. Persze, ha mi is akarjuk. Én nem akartam, de mégis meggyőzött. Mert Ő olyan jó.

Jók az Ő ítéletei? Teszed fel a kérdést, te, aki még nem estél át rajta. Igen, mondom én, jók. Ma még jók, amíg e földön élsz, amíg föl tudsz kelni, amíg hallhatod az Ő hangját, addig még jó. Tudod testedben, hogy nem lesz kellemes, de belül valami azt mondja, hogy ez a helyes út. Fogadd el az Ő igazságosságát, igazságát, jogos ítéletét életed fölött. Csak bűnös emberek voltunk, kiket „anyánk vétekben fogant”. Nem voltunk méltók, hogy Valaki meghaljon helyettünk. Valaki hagyta, hogy elítéljék azért, hogy én és te AZT az ítéletet elkerüljük. Most még MÁS az ítélet. Most még életre lehetsz ítélve, ha te is úgy akarod.

Hadd mondjam el ajkaimmal, hogy jók az Ő ítéletei, hadd beszéljek hozzátok most, akik hallgatjátok szavaimat. Ez az én osztályos részem, hogy beszéljek Róla. Arról a Valakiről, aki megtette azt, amit soha senki nem lett volna képes. Ő Jézus, Ő Isten Fia, Ő csodálatos tanácsos, Ő erős Isten, Ő örökkévalóság Atyja, Ő békesség fejedelme, Ő királyok Királya, Ő uraknak Ura. Ő eljött értem és érted, hogy itt a földön részesülhessünk kegyelmének ítéletében és ne kelljen az utolsó napon előtte álljunk, hanem az Ő oldalán lehessünk. Mert Ő ítélni fog élőket és holtakat ez biztos. Ahogyan itt járt, vállalta a halált, az ítéletet – emberét és Istenét – ugyanúgy fog ítélni mindenkit, aki valaha élt ezen a földön. Senki nem fog elmenekülni az ítélet elől, senki nem fog megmenekülni. Ma még lehet menekülni, szemet lehet hunyni a bűn felett, hátat lehet fordítani a figyelmeztetésnek, de ott, akkor már NEM.

Most hirdetem, most gondold meg mit válaszolsz a hívásra. Jöjj azért és fontold meg. Ma még Megváltó, Szabadító, Üdvözítő, örök életet ADÓ Ő. Neked is jogod van az élet fájához, ha akarod. Ma még.

„És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot, hogy ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak.” ApCsel. 10; 42