119. Zsoltár 8

„A te rendeléseidet megőrzöm; soha ne hagyj el engem!” Zsoltár 119; 8

Elmélkedve ezen az igeversen sok kérdés tevődött fel bennem. Mit lehet írni erről a versről? Miért kéri az ember Istent, hogy ne hagyja el őt soha? Miért kell ez ilyen kétségbeesett fogadásként hangozzon az ember részéről, amikor Isten úgy is kegyelmes, és megígérte, hogy nem hagy el? Ahogy forgattam ezeket a fejemben, egy szó jutott eszembe és ezen elindulva vezetett a Szent Szellem, hogy megértsem ezt a verset.

A szó, amit hiszem, hogy az Úr juttatott eszembe: szövetség. Sokféle szövetségről ír a Biblia, hogyan kötöttek egymással szövetséget emberek, királyok, és hogyan kötött Isten az emberrel szövetséget.

Mi volt a szövetség lényege? Két fél között köttetett. Egyezség volt. Ha az egyiknek szüksége volt a másikra, akkor az segített, mert a szövetség kötelezte. A szövetség megkötése mindig áldozatot követelt. Halált követelt. A felek halálát. Ezt úgy oldották meg, hogy helyettesítő áldozatot mutattak be, vagyis leöltek egy állatot általában, hogy ezzel jelképezzék a felek halálát. A halál azt jelentette, hogy magam számára meghaltam azért, hogy a másiknak éljek.

Királyoknál azt látjuk, hogy amikor bajban voltak Istenhez kiáltottak, megújították a szövetséget vele, hogy Isten segítsen nekik. A hitetlenebbek a szomszéd királyokhoz küldtek ajándékot, hogy azok szövetségre lépjenek velük és kisegítsék a bajból.

Isten már kezdetben felajánlotta szövetségét és meg is kötötte az emberrel. Azért tette ezt, mert tudta, hogy az ember esendő, gyenge, hiszen Ő teremtette, és tudta, hogy az embernek szüksége van segítségre. Ő segíteni akart, ezért szövetségre lépett az emberrel. Látjuk először Ábrahámnál, aztán Mózesnél, amikor a néppel lépett szövetségre, hogy mindenik esetben szükség volt vérre, áldozatra. Így volt jogos a szövetség útja.

De az ember elbukott ebben a szövetségben, nem tartotta be a szövetség feltételeit. Ezért Isten elhatározta, hogy egy újszövetséget köt az emberrel. Ehhez is kellett az áldozat, a vér. De ez tökéletes kellett legyen, hogy a szövetség is tökéletes legyen. Az Ó, vagy régi szövetség állatok vérén köttetett. Ezért nem tudta betölteni rendeltetését. Az Új, az hibátlan kellett legyen mindenféle szempontból. Ezért az áldozat, a helyettesítő áldozat is hibátlan, bűntelen kellett legyen, a vér is tiszta kellett legyen. Kellett legyen benne valami isteni.

Ezért halt meg Isten Fia. Ezért folyt ki a vére értünk. A szövetség miatt. Hogy az ember be tudjon lépni ebbe a szövetségbe. Erre a szövetségre nagy szüksége van minden embernek, habár sokan nem így gondolják.

A szövetségnek vannak feltételei, rendeletei, szabályai, amiket be kell tartania annak, aki belép ebbe a szövetségbe. Viszont vannak kedvezményei is. Jézus Krisztusban oltalom van, védelem van, igazság van, szabadulás van, bűnbocsánat van, öröm van, segítség van, békesség van. Mind olyan dolgok, amikre az embernek nagy szüksége van. És aki belép ebbe a szövetségbe hit által, az megismeri Isten csodálatos igazságait, rendeléseit, reménységet kap a jövőre nézve. Isten biztosítja mindazok jövőjét, akik ragaszkodnak az Ő szövetségéhez. És nemcsak azokét, hanem gyerekeik jövőjét, unokáik jövőjét, nagyszerű ígéretekkel megpecsételve.

Amikor a zsoltáros felkiált, hogy: „ne hagyj el engem soha”, akkor azt mondja az Ő hatalmas szövetségesének, hogy ne szolgáltassa ki az ellenségnek, ne mondjon le róla végképp, ne hagyja ott, mert akkor el fog veszni. Mert van egy hatalmasabb fejedelem az embernél, aki a vesztét akarja, aki Isten ellensége, aki nem más, mint a Sátán. Ő is felajánlotta az ő szövetségét az embernek és sokan ma is azt fogadják el nem tudván azt, hogy mi lesz az ára annak a szövetségnek. A gonosz az embert tönkre akarja tenni, kizsákmányolni, megszégyeníteni, eltorzítani és végül meg akarja fosztani attól, amit Isten kínál: az örök élettől.

Ez a fejdelem fogságban tart minden embert, aki nem lépett szövetségre Istennel az Ő Fiában, Jézus Krisztusban. De, aki elfogadta Isten ajánlatát, azt Isten megszabadította a gonosz fogságából és átvitte az Ő csodálatos szövetségébe. Aki megtapasztalta a szabadulást a gonosztól, az méltán mondja, hogy: „megőrzöm (vigyázok rá, tisztelem, őrizem, biztonságban tartom, betartom) a te rendeléseidet, amiket elhatároztál, ne szolgáltass ki többé a gonosznak, ne hagyj magamra, mert szükségem van rád.”