Új blogom indult!

Kedves olvasóim!

Indítottam egy új blogot Szombat reggeli gondolkodó műhely címmel. Az élet nagy kérdéseiről szeretném, hogy olvasóimmal együtt gondolkodjunk, elmélkedjünk, beszélgessünk. Egy interaktív blogot szeretnék ezzel útjára indítani, ahol kapcsolatba léphetek olvasóimmal, ahol megoszthatjuk egymás véleményét, gondolatait, ahol megismerkedhetünk egymással az internet nyújtotta lehetőségen keresztül függetlenül felekezeti, nemzetiségi, társadalmi vagy egyéb hovatartozásunktól.

Miért szombat reggeli gondolkodó műhely? Mert ma Szombat van, és ma reggel kaptam ezt az ötletet, hozzá a lendületet és a gondolatokat. Ezután pedig Szombat reggelenként fogok újabb kérdéseket feltenni, amihez várom a hozzászólásokat, de ugyanakkor olvasóimtól is várok ötleteket kérdésekhez, amelyek az élet dolgairól szólnak és amelyről beszélni szeretnének. Legyen közös ez a munka, ezt szeretném és egyrészt ezért is neveztem el műhelynek.  

Műhely azért is, mert szeretném ha nem egyedül, egyoldalúan kellene ezt tovább vigyem, hanem remélem, hogy mindazok is bekapcsolódnak majd, akik eddig visszajelzés nélkül olvasták a blogomat és hívők, de szeretnék megszólítani nem hívő embereket is, és szeretném feltárni a világ előtt ezáltal azt a sokszínűséget, amelyet mi emberek szerte a világban képviselünk. Azt kívánom, hogy adjon nekem Isten erőt, hogy amit ezáltal eltervezett az életemben véghez tudjam vinni. És azt kívánom, hogy áldás legyen ez az új blog mindazok számára is, akik a gondolkodásban, elmélkedésben, beszélgetésben különleges emberi képességeket látnak és akik számára ezek fontos összetevői életünknek.

Mindenkit sok szeretettel várok itt továbbra is és az új blogon is.

119. Zsoltár 29

„A hamisságnak útját távoztasd el tőlem, 

és a te törvényeddel ajándékozz meg engem!”

Zsoltár 119; 29

Érdekes kérés hangzik el a zsoltáros részéről ebben az igeversben Isten fele. Tulajdonképpen cserét kér Istentől. Azt mondja: „Én hazug vagyok, csak rosszra vagyok képes, átverni, becsapni, félrevezetni tudok másokat. Jó cselekvésére képtelen vagyok. Nincs erre képességem. DE: cseréljünk Istenem. Vedd el tőlem ezt a képességemet és könyörülj rajtam, légy kegyelmes hozzám és taníts meg a te beszéded által, hogyan kell normális, igazságos, becsületes életet élni.”

Csodálatos dolgot fedezhetünk fel itt. Az ember ráébred, hogy Isten hatalmas, csodálatos, nagy, teremtő, alkotó Isten. Ráébred, hogy Istennel járva van lehetőség megszabadulni a gonosztól. Ráébred, hogy Isten beszéde az élet beszéde.

„Vajon ti is el akartok-e menni?” – hangzott el a kérdés az Úrtól. „Felelt neki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad.” János 6; 68

Micsoda felismerés! Az Úrnál örök élet beszéde van. Ő maga az örök élet! Ettől akarjunk-e elmenni? Vagy inkább a gonoszságtól akarunk elmenni?

„… és a te törvényeddel (tanításoddal, vezetéseddel) ajándékozz meg engem!” Felkiáltás! És Isten milyen jó! Ő megajándékozott minket az Ő drága Fiával, Jézussal. Megajándékozott az élettel, az igazsággal, a lehetőséggel, hogy gyermekeivé válhassunk. Örök életet ajándékozott hitvány, bűnös életünk helyett. A csere lehetősége fennáll minden ember számára ma is.

Ma egy picit másabb a helyzet, mint akkor, amikor elhangzott ez az ige. Ma már Isten ajándéka megadatott. Ő már a kegyelmet elküldte, az ajándékot ideadta, a Fiú eljött, életét adta a mi életünkért. A másik fele rajtunk áll. Mi akarjuk-e, hogy Isten elvegye tőlünk mindazt, ami rossz bennünk? Akarunk-e szabadulni gonosz múltunktól, megkötözöttségeinktől, szenvedélyeinktől, minden hamisságunktól, azoktól az utaktól, amiket Isten nélkül jártunk, járunk?

A választás ma is a mi kezünkben van. Mindig van, amitől megszabadulni. Mindig akad az ember életében olyan dolog, ami megakadályozza őt abban, hogy egyenes életet éljen. És Isten készen áll a cserére. Elveszi tőlünk azokat, ha kérjük. Mi meg átélhetjük az Úrral való közösséget újból és újból, hiszen Isten az Ő Fiában minden elképzelhető jót ideadott már nekünk.

„Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” Róma 8; 32

Az egész 119. zsoltár Isten Igéjének magasztalásáról szól. Tulajdonképpen Krisztus Jézus magasztaltatik fel az egész zsoltáron keresztül. Milyen csodálatos, ahogyan Isten az Ő Szelleme által bizonyságot tesz, a Fiúról, még mielőtt ideadja őt a világnak. Isten készítette a világot a bizonyságai által arra a nagy ajándékra, amit szándékozott ideadni nekünk. Milyen csodálatos Istenünk van.

Pál apostol a második korinthusi levelében két fejezetben beszél az adakozásról, adásról. (8-9. fejezet). Csodálatos dolgokat olvashatunk ebben a két fejezetben. Azt írja a macedónokról, hogy: „… önmagukat adták először az Úrnak, …” Aztán az Úr Jézusról szól kijelentésben, hogy habár gazdag volt, szegénnyé lett, hogy mi meggazdagodhassunk. Pál továbbá azt mondja, hogy: „Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét;” Csodálatos kijelentések ezek.

Isten azt szeretné, ha önmagunkat adnánk először neki, mielőtt még tovább mennénk. Adjuk oda magunkat, hogy ami rossz bennünk, azt elvehesse tőlünk, hogy megszabadíthasson. Isten gazdaggá akar tenni bennünket, de nem anyagi gazdagságról beszél, hanem olyan gazdagságról, ami sokkal több ennél: megnyerni Krisztust, megnyerni az életet, amely örökre szól Vele.

Ha megtapasztalod Isten kegyelmét, amint rád árasztja, akkor rájössz, hogy minden kár és szemét, aminek nincs köze Istenhez, Jézushoz. Rájössz, hogy a legnagyobb csoda, ami történhet az emberrel az, hogy Alkotója, Teremtője, szerető Atyja karjaiba találhatja magát. És rájössz, hogy mindez azért lehetséges, mert kimondhatatlanul nagy ajándékot kaptál Tőle. És hálás leszel, és hálával telik meg szíved, és köszönetedet fohászba foglalva mondod, akárcsak Pál:

„Az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért.”

2Kor. 9; 15

119. Zsoltár 28

„Sír a lelkem a keserűség miatt; vigasztalj meg a te igéd szerint!” 

Zsoltár 119; 28

 Ahogy gondolkodtam ezen az igeversen eszembe jutottak Jézus szavai, amit tanítványaihoz intézett az utolsó velük töltött éjszakán. Ezek a szavak egy szomorú tényt tárnak elénk, ugyanakkor egy hatalmas bátorítást, biztatást és buzdítást is:

„E világon nyomorúságotok lesz; de bízzatok: én legyőztem a világot.” János 16; 33b

Mindaddig, amíg ezen a világon élünk fognak érni csapások, bántalmazások, igazságtalanságok, szomorúságok, keserűségek és ezek nem mondhatók örömteli állapotoknak. Inkább nyomorúságos állapotokként éljük meg. Mivel minden múlandó ebben a világban, ezért sokszor tehetetlen szemtanúkként állunk és nézzük, hogy miként változnak meg számunkra kedves dolgok, megszokott dolgok, és hogyan lesznek semmivé felépített álmok, tervek. Látjuk magunkon, környezetünkön, szeretteinken az elmúlást, látjuk a pusztulás megállíthatatlan folyamatát akár életről, kapcsolatokról, társadalmi helyzetekről, pozíciókról legyen szó. Ez fájdalmas. Az ember valami jobbra vágyik. Szeretne jobbat. Szeretné sokszor, hogy bizonyos dolgok örökké tartsanak. És a remény táplálja ezt az érzelmet. Ámde a szomorúság, a bánat, a depresszió mindig visszatérnek, valahányszor e romlandó világ múlása és vele együtt a mi elmúlásunk újból és újból bekövetkezik.

„Sír a lelkem a keserűség miatt…” Az emberi érzelmek megnyilvánulását látjuk itt. Hogyan válaszol az ember a nyomorúságra? Hogyan reagál az ember a nehézségre, bajra, keserűségre, problémára? Sírással, zokogással, lelke fájdalmának könnyekbe foglalásával. Szokták mondani, hogy a sírástól megkönnyebbül az ember. Jó, ha kisírja magát. De itt nem ilyen megkönnyebbülő sírásról van szó, hanem egy bánatos zokogásról, amely nem vigasztalja meg a lelket, hanem emlékezteti újból és újból a nyomorúságra. Erre a sírásra mondja Jézus, hogy: „Boldogok, akik sírnak…” Máté 5; 4

Az ilyen síróknak egy dologra van szükségük: vigasztalásra. Olyan szavakra van szükségük, amelyek megnyugtatják őket, amelyek reményt keltenek szívükben, amelyek elhessegetik a depresszió szomorú felhőjét szívükről, amelyek fényt, világosságot hoznak az életükbe. Olyan szavak ezek, amelyek biztonságot nyújtanak, rejtekhelyet, menedéket biztosítanak egy bánatos, szomorú léleknek. Olyan szavak ezek, amelyek ígéreteket tartalmaznak, olyan ígéreteket, amik biztosan beteljesednek, amelyek nem hamisak, nem hamis reménnyel dédelgetnek. Olyan szavak ezek, amelyek erőt adnak a megfáradtaknak, amelyek megerősítik az erőtleneket: „… mert ők megvigasztaltatnak.” Máté 5; 4

Mégis ki az, aki képes ilyen vigasztalást nyújtani? Ki az, aki ilyen szavakkal tudja a bánkódót vigasztalni, a depresszióst helyreállítani, a síró könnyét letörölni? Ki birtokolja ezeket a beszédeket? Tudna ember így vigasztalni? Tudna az az ember, aki maga is ebben a világban él és szenved nyomorúságában ilyen módon nyugtatni, vigasztalni, biztatni?

„… vigasztalj meg a Te igéd szerint!” Aki ezt elmondta, az tudta a válaszokat a fenti kérdésekre. A Te megszólítás Istennek szól, az ember Alkotójának, Teremtőjének, aki kezdetben szólt és azt mondta: legyen világosság! És láss csodát: lett világosság. (1Móz. 1; 3) Ő az, aki birtokolja ezt a beszédet, amelyben teremtő erő van, amely által lett minden, ami lett. Erről van megírva: „Kezdetben volt az IGE!” János 1; 1

Ez a beszéd, ez az Ige tartalmazza mindazt, amiről beszéltem fentebb, hogy szüksége van az embernek rá ahhoz, hogy megvigasztalódjon. Ez az Ige, ami Isten szájából származik, amely írva van a Biblia 66 könyvében, és a Szellem, amely kitöltetett, hogy megelevenítse az Igét szükséges az embernek, hogy élni tudjon ezen a világon a nyomorúság közepette. Erre az Igére van szüksége a bánkódónak, a gyászolónak, a sírónak, a szomorkodónak, a depressziósnak, a csüggedőnek. Ez az Ige tud menedéket nyújtani, rejtekhelyet biztosítani, támaszt nyújtani, vigasztalást adni.

„… de bízzatok: Én legyőztem a világot.” János 16; 33 Jézus Krisztus a testté lett Ige. Ő az, aki Istentől jött, Ő az, akiben van az élet, Ő az, aki a sötét lélekben világosságot gyújt, Ő az, akit ha befogadunk, akkor megvigasztaltatunk. Hogyan működik mindez? Amikor utolsó estéjén a tanítványaival volt, ilyen ígéretet tett nekik: „És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ad néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Szellemét…” János 14; 16-17a

Ez az ígéret pedig a miénk és a mi gyermekeinké és mindazoké, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. (ApCsel 2; 38-39)

119. Zsoltár 27

„Add értenem a te határozataidnak útját, 

hogy gondolkodjam a te csodálatos dolgaidról!”

Zsoltár 119; 27

Az előző versben elismerte az ember az Úr előtt, hogy az ő útjai nem helyesek, és ezt el is mondta Istennek, Isten meghallgatta beismerő vallomását, sőt válaszra méltatta azt. Aztán kérés hangzik el Isten fele, hogy tanítsa meg az embert az Ő rendeléseire. Ennek a folyamatnak a következő fázisához érkeztünk ennél az igeversnél, hiszen nem elég a tanítás Istentől, szükség, hogy azt meg is értse az ember, szükség, hogy azt forgassa magában, elmélkedjen róla, gondolkodjon el azokon a csodálatos dolgokon, amikre Isten tanítja.

De, ahhoz, hogy az ember megértse Isten Igéjét, újból csak Isten kegyelmére van szükség, hiszen az ember önmagában nem képes arra, hogy belelásson Isten titkaiba, amiket a Biblia tartalmaz. Magára Istenre van újból szükség, hogy „ADD ÉRTENEM…” módjára cselekedjen az emberi szívben, lélekben. Sajnos nagyon sok példa van arra, hogy Istent kihagyva magyarázzák az Ő Igéjét, gondolkodnak, elmélkednek rajta emberi erőfeszítések árán és olyan téves tanításokat és félrevezetéseket szülnek, hogy az igazi Istennel járó ember megborzong azoktól.

Sokan kihagyják, még hívő emberek is sokszor, az igevers első részét, amely azt mondja, hogy: „add értenem…”. A maguk erejéből, a maguk látása szerint, emberi ésszel próbálják összerakni beszédüket, mondanivalójukat Isten Igéjéből, csak sajnos az eredmény is ugyanolyan lesz: puszta üres próbálkozás, amely erőtlen, senkit meg nem győző, nem építő, páraként tovatűnő délibáb, amely pillanatnyi káprázatot idézve elő a végén csalódást okoz.   

Meg kell értenünk két dolgot:

1.  Isten az, Krisztus az, aki megnyithatja szívünket, értelmünket az Ő beszédének értésére, megértésére.

„Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket, hogy értsék az írásokat.” Lukács 24; 45

2. Isten Szent Szelleme az, aki vizsgálja Isten dolgait, ezért Ő általa jelenti ki Isten az Ő beszédét, igazságát, titkait és csodálatos dolgait, hogy mi elmélkedjünk, gondolkodjunk rajta, beszéljünk róla.

„Nékünk azonban az Isten kijelentette az Ő Szelleme által: mert a Szellem mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.” 1Kor. 2;10 (1 Kor. 2; 11-13)

Tehát ahhoz, hogy meg tudjuk érteni Isten tanítását, Isten beszédét, ahhoz szükségünk van Jézus Krisztusba vetett hitre, mint Istenbe vetett hitre, és szükségünk van a Szent Szellemre, mint tanítóra, magyarázóra, kijelentőre, kinyilatkoztatóra, vezetőre, segítőre. Hús testünknek nincs ínyére Isten Igéjének sem olvasása, sem tanulmányozása, sem megértése, sem az azon való gondolkodás, elmélkedés. Mégis, aki erőfeszítéseket tesz erre bűnös emberi mivoltából, annak jó vége nem lehet.

Miért szükség nekünk értenünk Isten beszédét, és az Ő útjait? Jézus maga adja meg nekünk a választ:

„Amely pedig jó földbe esett, ez az,aki hallja és érti az igét; aki GYÜMÖLCSÖT is terem, …”

Máté 13; 23

Isten célja azzal, hogy kibocsájtja beszédét, nem más, mint a gyümölcstermést előidézni emberek életében. Ezek a gyümölcsök Őt dicsőítik, a Mennyei Atyát, az Atya pedig megdicsőíti a Fiút (János 15; 8). Tehát ezért fontos megérteni Isten útmutató beszédeit. De mielőtt a gyümölcsökhöz érnénk, amik cselekedeteket jelképeznek, azelőtt még bejön egy fontos tényező: az igén való gondolkodás. Mert a gondolkodás határozza meg a cselekedetet, a cselekedet pedig egyenlő a gyümölccsel. A gondolatok pedig a szívből származnak, a szív pedig szellemünk felfogó képességének központja. Ide jön be az isteni szó, kibocsájtott ige (Ézsaiás 55; 10-11). És ha a szív vette az üzenetet, akkor továbbítja az értelemnek elmélkedésre, gondolkodásra, ez cselekedeteket eredményez és lám, Isten beszéde nem tér vissza üresen, hanem megcselekszi, amit az Úr akar. Isten Igéjében termő erő van, akár egy magban, ezért is hasonlítja a mi Urunk Jézus maghoz az Ő beszédét.

Ne hagyjuk ki tehát Őt, amikor Isten beszédének megértésére vágyunk, mert az Ő beszédével való igazi közösségben benne van a Mindenható Istennel, az Úr Jézussal és a Szent Szellemmel való közösség is.