Jehova tanúja, vagy Jézus tanúja, avagy ki mondja kinek?

Sokáig a figyelmem azokra az emberekre terelődött, akik Jehova tanúinak mondják magukat. Világi életemben is megvolt róluk a véleményem, keresztényként is megvan. És éppen ezért gondoltam arra, hogy írok erről a témáról, mert szerintem sok ember elméjében zavarodást okoz ez a jelenség, még sokszor hívő keresztények sem tudják, hogy hova tegyék őket.

Nem szeretném elemezni a viselkedésüket, a módszereiket, a tanításaikat azoknak, akik Jehova tanúinak mondják magukat, csak szeretném, hogy ha tisztán látnánk a Szentírás alapján olyan dolgokat, amelyek fontosak lehetnek életünk útjának megjárásában.

Még világi emberként éltem az életemet, amikor találkoztam a jelenséggel és az első reakcióm negatív volt. Hogy miért? Mert a környezet, amiben éltem negatívan állt hozzá ezekhez a dolgokhoz. Én is felvettem a pajzsot, védekeztem, ahogy tudtam, viszont a könyvek, amelyekhez közvetett módon hozzájutottam, felkeltették az érdeklődésemet. Hiszen valamilyen módon Istenről szóltak, a Bibliát feszegették, próbálgatták magyarázni egyes részeit. Elég sok jövőre vonatkozó információt tartalmaztak, és mivel bennem volt istenkeresés, ezért kíváncsiságomból fakadóan sok cikket elolvastam, folyóirataikból szemelgettem. 


Próbáltam valamibe belekapaszkodni, de valahogy nem ment. Nem fért be a fejembe ez a Jehova Isten.

A Jehova névre mindig felállt a szőr a hátamon, 

ha a tanúkat láttam, mindig visszataszító érzés fogott el.

Próbáltam keresni a választ, hogy miért van ez, de egyszerűen nem tudtam. Próbáltam elképzelni, hogy milyen lenne, ha én is kellene menjek, ahogyan ők mennek és beszélnek az embereknek, és ilyenkor óriási nagy szégyenérzet fogott el. 


Amúgy sem voltam nagy bevállalós típus, ha emberek előtt kellett beszélni lámpalázam volt, izzadtam, és legszívesebben kiszaladtam volna a világból. Elemi iskolás koromban féltem, ha a tanárok olyan feladattal bíztak meg, hogy más tanárokhoz kellett forduljak valamiért, a tanári ajtó előtt óriási harcokat vívtam önmagammal, amíg a kezem hozzáért az ajtóhoz és kopogtam. Szóval ez középiskolás koromra egy kicsit enyhült, de még mindig volt bennem. Sokszor, mikor másokat láttam beszélni is szégyelltem magamat helyettük. Mitől szabadított meg az Úr. 


És akkor láttam ezeket az embereket, ahogyan mennek, beszélnek más embereknek az utcán, Bibliával a kezükben és arra gondoltam, hogy nem lenne az a pénz a világon, amiért én ezt megtenném. Amúgy sem volt jó hírük. Tehát úgy voltam ezzel, hogy inkább nem, amit adnak, elolvasom, aztán nem kérek belőlük. 

Telt, múlt az idő, az életemben változás történt, megismertem a Biblia Istenét, az egyedül igaz Istent, és akit elküldött, a názáreti Jézus Krisztust. Az életem óriási nagy változáson ment át, megváltoztak az értékrendek az életemben, a fontossági sorrendek felcserélődtek, megszabadultam sok rossz tulajdonságomtól, (soktól még nem), új élmények dúsították mindennapjaimat, átélések, szabadulások, gyógyulások (először lelki). 

Mivel a Biblia Istenével kerültem kapcsolatba, újjászülettem (erről majd egy másik bejegyzésemben), elkezdtem tanulni, olvasni, nagyrészt a Bibliát. Amint a bizonyságomban is írtam, ittam Isten szavait, automatikusan beragadtak az elmémbe az Igék, és lassan átformálták az életemet. Egy szerető, jóságos, irgalmas, könyörülő, csodálatos Istent ismertem meg Jézusban és az Atyában és a Szent Szellemben, aki mindig mellettem van, aki segít, ha baj van, aki örül velem, ha örülök, aki vigasztal, ha szomorú vagyok, aki felvidít, ha elcsüggedek. És így betelve az egy igaz Isten kegyelmével, növekedve bölcsességben, tanulva az Ő Igéjéből, megismerve az IGAZSÁGOT, újból találkoztam a "jelenséggel".

Azelőtt elég sok anyagot olvastam tőlük, tudtam egy két dolgot, tudtam, emlékeztem, hogy Bibliai részeket miképpen magyaráztak, és most tudva az IGAZSÁGOT, ismerve a Bibliát, mint Isten szavát, beszédét, újból negatív érzések töltöttek el. Viszont, most nem a környezetem miatt, hanem mert bennem lakott az IGAZSÁG, és ennek az igazságnak az ismeretében felismertem a hamist, és ez váltotta ki belőlem először a haragot, majd a vágyat bennem, hogy elmondjam nekik az igazságot. Volt is beszélgetésem ilyen emberekkel nemegyszer. És egy pár beszélgetés után a haragom sajnálatba ment át, mert ráébredtem arra, hogy nem ismerik azt az IGAZSÁGOT, amit én megismertem. Rájöttem, vagy inkább Isten vezetett rá arra, hogy ők nem tapasztalták meg azt, amit én. Nem kerültek kapcsolatba azzal a szellemi valósággal, amivel én. Most sokan mondhatják: honnan tudom, hogy az az igazi, amit én átéltem? Egyszerűen tudom. 

Megismertem azt az Istent, akiről ír a Biblia, aki Jézus Krisztusban jelentette ki magát az embereknek, aki nem kényszerít arra, hogy napi megszabott időt azzal töltsek, hogy embereket toborozzak, hanem szeretetet adott a szívembe, hogy fájjon az elveszettek sorsa, és erőt adott arra, hogy elmondjam az embereknek, hogy van lehetőség jobb életre Istennel, nemcsak földi, hanem örök életre Ővele abban az országban, amit ő készített azoknak, akik elfogadják kegyelmét.

És erről szól a tanúság. Tanúságot tenni arról, amit láttál, hallottál, megtapasztaltál. Isten eljött a földre Jézusban, megtestesült. Jézusról szól az egész Biblia, az Ószövetség, az Újszövetség egyaránt. 

Nem tudtam volna soha hamis tanú lenni és úgy gondolom ezért volt visszataszító érzés bennem az az isten iránt, akit ezek az emberek hirdettek. Mert az az Isten, akit én megismertem, az meggyőzött arról, amit most hiszek, úgy ahogy ember soha nem tudott volna meggyőzni. Ez az Isten felindította a szívemet arra, hogy beszéljek az embereknek Róla, ez az Isten mindent feláldozott azért, hogy megnyerje szeretetemet az Ő szeretetével ,ez az Isten a szívét adta az én gonosz szívemért cserébe, csak hogy jobb emberré váljak és szeressem embertársaimat annyira, hogy ne titkoljam el előlük az Ő szeretetét. 

Az egész Biblia Jézusról tanúskodik, róla tesz tanúbizonyságot. Még maga a Mindenható Isten, aki Jahve, vagy Jehova néven jelentette ki magát Ábrahámnak, Ő is Jézusról tesz bizonyságot, mint szeretett Fiáról, akiről azt mondja, hogy Ő benne gyönyörködik. 


" Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm." Máté 3,17
  

Sőt Jézus neve is azt jelenti, hogy Jahve a szabadító, az üdvözítő. Jézus maga sokszor kijelenti magát a Bibliában, mint a VAGYOK, aki Mózesnek jelentette ki magát először ilyen formában. Jehova nevét lehetne sokáig boncolgatni, de nem látom értelmét most és itt. 


Egy dolog biztos a Biblia alapján: hogy az az Isten, aki Ábrahámnak jelentette ki magát, mint Jahve, vagy Jehova, ugyanaz az Isten, aki megjelent kétezer éve földi testben és a Jézus nevet kapta.

Itt idéznék egy Bibliai verset: 


"Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, 
mert ő szabadítja meg népét bűneiből. 
Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, 
amit az Úr mondott a próféta (Ézsaiás) által: 
Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, 
akit Immánuelnek neveznek - ami azt jelenti: Velünk az Isten." 
Máté 1,21-23

Ez sokáig csengett a fülemben: Velünk az Isten. Ha valaha fizikális formában velünk volt Isten, az kétezer évvel ezelőtt történt. Isten földre jött a Fiúban, aki az Atyát dicsőítette meg egész élete által, feltéve a koronát a végén a kereszthalállal, a szenvedéssel és bűneink magára vétele által, azért, hogy nekünk lehessen bűnbocsánatunk. Ez a Jézus, akinek én tanúja, tanúbizonysága, szolgája, követője lettem, legyőzte a halált, azért hogy az Ő győzelme által mi is győzhessünk. FELTÁMADT A HALÁLBÓL, azért, hogy életünk legyen. Ő volt az, aki kifizette az árat értünk az Ő drága vérével.

És miután visszajött a halálból és megmutatta magát tanítványainak, megbízta azzal őket, hogy tanúskodjanak arról, amit láttak, amit hallottak, amit megtapasztaltak: 


"Akkor megnyitotta az értelmüket, hogy értsék
az Írásokat, és így szólt nekik: Így van megírva: 
a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik
napon fel kell támadnia a halottak közül,
és hirdetni kell az Ő NEVÉBEN a megtérést
és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. 
TI VAGYTOK ERRE A TANÚK." 
Lukács 24,45-48

Na de valahogy meg kellett győzni az embereket, akik majd későbbi időkben élnek, mindenkinek nem jelenhetett meg személyesen Jézus, holott lett volna hatalma rá. Épp ezért tett egy csodálatos ígéretet, amit már a saját tanítványai életében beteljesített, azért, hogy a tanúk, a tanúságtételek hitelesek legyenek és erőteljesek, és igaziak. Idézném szintén a forrást: 


"És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, 
ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem
ruháztattok mennyei erővel." 
Lukács 24,49

Az ember esendő és gyarló, ezért senki nem tudott volna hiteles tanúja lenni Jézusnak, Istennek, saját maga erejéből, ahogyan nekem sem ment volna. Kellett a MENNYEI ERŐ. 


Idéznék még egy Igét: 


"...erőt kaptok, amikor eljön hozzátok
a Szent Lélek, és TANÚIM LESZTEK 
Jeruzsálemben, egész Júdeában és 
Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig." 
ApCsel 1,8

Jézus nem hagyta magára tanítványait, hanem miután visszament a mennybe, elküldött maga helyett egy másik személyt, akiről bővebben beszél a János ev. 14.,15.,16. részekben. Ez a személy Isten Szelleme, aki erőt adott és ma is erőt ad a tanúságtételre, avagy a megtapasztalásairól beszélni vágyó embernek a beszámolójára. Mert a tanú arra való, hogy beszámoljon arról, amit személyesen látott, hallott az esetről, vagy megtapasztalt személyesen az esettel kapcsolatban. 

Isten bízott meg a tanúskodással és Ő adott is erőt hozzá. 
Hogy kinek a tanúja vagyok? 


Annak az Istennek, aki örökkön-örökké él, és aki kijelentette magát az ÉN számomra személyesen. Aki megengedte nekem, hogy a Biblia által betekintést nyerhessek az Ő csodálatos tervébe, amit nemcsak számomra, hanem az egész emberiség számára tervezett. Annak az Istennek aki szövetségre lépett Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal, mint Jahve, az Úr, a hűséges Isten, aki eljött emberi testben a földre és Jézus Krisztusban emberré lett, hogy megváltson bűneimből és örök életet adjon, akinek megtapasztaltam a szeretetét, a jóságát, a gondviselését és nem utolsó sorban az erejét, vagyis az Ő Szent Szellemének erejét és bölcsességét és örömét és békességét. Ennek az Istennek vagyok a tanúja, bizonysága, követője, szolgálója.