„Sír a lelkem a keserűség miatt;
vigasztalj meg a te igéd szerint!”
Zsoltár 119; 28
Ahogy gondolkodtam ezen az igeversen eszembe
jutottak Jézus szavai, amit tanítványaihoz intézett az utolsó velük töltött
éjszakán. Ezek a szavak egy szomorú tényt tárnak elénk, ugyanakkor egy hatalmas
bátorítást, biztatást és buzdítást is:
„E
világon nyomorúságotok lesz; de bízzatok: én legyőztem a világot.” János 16;
33b
Mindaddig, amíg ezen a világon
élünk fognak érni csapások, bántalmazások, igazságtalanságok, szomorúságok,
keserűségek és ezek nem mondhatók örömteli állapotoknak. Inkább nyomorúságos
állapotokként éljük meg. Mivel minden múlandó ebben a világban, ezért sokszor
tehetetlen szemtanúkként állunk és nézzük, hogy miként változnak meg számunkra
kedves dolgok, megszokott dolgok, és hogyan lesznek semmivé felépített álmok,
tervek. Látjuk magunkon, környezetünkön, szeretteinken az elmúlást, látjuk a
pusztulás megállíthatatlan folyamatát akár életről, kapcsolatokról, társadalmi
helyzetekről, pozíciókról legyen szó. Ez fájdalmas. Az ember valami jobbra
vágyik. Szeretne jobbat. Szeretné sokszor, hogy bizonyos dolgok örökké
tartsanak. És a remény táplálja ezt az érzelmet. Ámde a szomorúság, a bánat, a
depresszió mindig visszatérnek, valahányszor e romlandó világ múlása és vele
együtt a mi elmúlásunk újból és újból bekövetkezik.
„Sír a lelkem a keserűség miatt…”
Az emberi érzelmek megnyilvánulását látjuk itt. Hogyan válaszol az ember a
nyomorúságra? Hogyan reagál az ember a nehézségre, bajra, keserűségre,
problémára? Sírással, zokogással, lelke fájdalmának könnyekbe foglalásával.
Szokták mondani, hogy a sírástól megkönnyebbül az ember. Jó, ha kisírja magát.
De itt nem ilyen megkönnyebbülő sírásról van szó, hanem egy bánatos zokogásról,
amely nem vigasztalja meg a lelket, hanem emlékezteti újból és újból a
nyomorúságra. Erre a sírásra mondja Jézus, hogy: „Boldogok, akik sírnak…” Máté 5; 4
Az ilyen síróknak egy dologra
van szükségük: vigasztalásra. Olyan szavakra van szükségük, amelyek
megnyugtatják őket, amelyek reményt keltenek szívükben, amelyek elhessegetik a
depresszió szomorú felhőjét szívükről, amelyek fényt, világosságot hoznak az
életükbe. Olyan szavak ezek, amelyek biztonságot nyújtanak, rejtekhelyet,
menedéket biztosítanak egy bánatos, szomorú léleknek. Olyan szavak ezek, amelyek
ígéreteket tartalmaznak, olyan ígéreteket, amik biztosan beteljesednek, amelyek
nem hamisak, nem hamis reménnyel dédelgetnek. Olyan szavak ezek, amelyek erőt
adnak a megfáradtaknak, amelyek megerősítik az erőtleneket: „… mert ők megvigasztaltatnak.” Máté 5; 4
Mégis ki az, aki képes ilyen
vigasztalást nyújtani? Ki az, aki ilyen szavakkal tudja a bánkódót vigasztalni,
a depresszióst helyreállítani, a síró könnyét letörölni? Ki birtokolja ezeket a
beszédeket? Tudna ember így vigasztalni? Tudna az az ember, aki maga is ebben a
világban él és szenved nyomorúságában ilyen módon nyugtatni, vigasztalni, biztatni?
„… vigasztalj meg a Te igéd
szerint!” Aki ezt elmondta, az tudta a válaszokat a fenti kérdésekre. A Te
megszólítás Istennek szól, az ember Alkotójának, Teremtőjének, aki kezdetben
szólt és azt mondta: legyen világosság! És láss csodát: lett világosság. (1Móz.
1; 3) Ő az, aki birtokolja ezt a beszédet, amelyben teremtő erő van, amely
által lett minden, ami lett. Erről van megírva: „Kezdetben volt az IGE!” János 1; 1
Ez a beszéd, ez az Ige tartalmazza
mindazt, amiről beszéltem fentebb, hogy szüksége van az embernek rá ahhoz, hogy
megvigasztalódjon. Ez az Ige, ami Isten szájából származik, amely írva van a
Biblia 66 könyvében, és a Szellem, amely kitöltetett, hogy megelevenítse az
Igét szükséges az embernek, hogy élni tudjon ezen a világon a nyomorúság
közepette. Erre az Igére van szüksége a bánkódónak, a gyászolónak, a sírónak, a
szomorkodónak, a depressziósnak, a csüggedőnek. Ez az Ige tud menedéket nyújtani,
rejtekhelyet biztosítani, támaszt nyújtani, vigasztalást adni.
„… de bízzatok: Én legyőztem a világot.” János 16; 33 Jézus
Krisztus a testté lett Ige. Ő az, aki Istentől jött, Ő az, akiben van az élet,
Ő az, aki a sötét lélekben világosságot gyújt, Ő az, akit ha befogadunk, akkor
megvigasztaltatunk. Hogyan működik mindez? Amikor utolsó estéjén a
tanítványaival volt, ilyen ígéretet tett nekik: „És én kérem az Atyát, és más
vigasztalót ad néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama
Szellemét…” János 14; 16-17a
Ez az ígéret pedig a miénk és a
mi gyermekeinké és mindazoké, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának
az Úr, a mi Istenünk. (ApCsel 2; 38-39)
