119. Zsoltár 47

"És gyönyörködöm a te parancsolataidban, amelyeket szeretek." 

Zsoltár 119; 47

Isten parancsolataiban gyönyörködöm. Isten parancsolatait szeretem. Lehetséges ez? Szerethetek parancsolatokat és gyönyörködhetek bennük, amikor azok tulajdonképpen nekem szólnak? És azt mondják meg, hogy mit szabad és mit nem szabad tegyek? És parancsolatok, parancsok ezek, nem kérések. És nekem azokat teljesítenem kell. Ha tetszik, ha nem. Mert valljuk be: nem mindig tetszik, hogy megmondják mit tehetünk és mit nem. Mégis kijelenthetjük, hogy szeretjük Isten parancsolatait és gyönyörködünk bennük? Abban az esetben jelenthetjük ki, ha a parancsolót szeretjük. Ha a parancsolóban gyönyörködünk. 

Korunk embere nem szereti, ha neki megmondják mit tehet és mit nem. Nem szereti ha neki parancsolnak. Ezért is élünk egy istentelen korszakot. Sajnos ebben a korszakban, napjainkban, sok hívő, aki magát Istenben hívőnek vallja sem szereti, ha megmondják neki mit tehet és mit nem. Márpedig Isten megmondja, hogy mit tehetünk és mit nem.

Ahogyan a szerető szülő megmondja szeretett gyermekének, hogy mit tehet és mit nem, ugyanúgy Isten is szeretetéből fakadóan megmondja, sőt parancsolja szeretett gyermekeinek, hogy mit tegyenek és mit ne tegyenek. A motiváció pedig a szeretet. Mert jót akar. Mint a szülő gyermekének. Csak a gyermek nem érti meg és nem akar engedelmeskedni, ahogy a hívő sem érti meg és nem akar engedelmeskedni. De a szülő tovább lát gyermekénél, ahogyan Isten is tovább lát a hívőnél.

Ma viszont utálják a parancsolót. Korunk embere annyira elszakadt a valóságtól, hogy hallani sem akar arról, hogy ezt nem szabad, azt nem szabad. A világ azt mondja mindent szabad. A világ korlátlan szabadságot kínál. A világ viszont már nem az, ami egykor volt. Mai világunk egy illuzió, egy nagy becsapás, egy nagy átverés, egy nagy csillogás mögé rejtett szemétdomb, amit mindazok szeretnek, akik ebben a világban, ezzel a világgal élnek. És ezek az emberek áltatják magukat a világ kínálta hazugságokkal. És ez a vesztüket fogja okozni.

Isten viszont ma is parancsol! Mit parancsol? - tesszük fel a kérdést.

"... az Isten mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek..." ApCsel 17; 30

A megtéréssel megváltozik egy ember élete, gondolkodásmódja, átéli az Istennel való közösséget, átéli a bűnbocsánatot és szeretet születik a szívében Isten iránt, ami azt eredményezi, hogy engedelmeskedni fog Isten további parancsolatainak, amelyeket már nem úgy lát, mint régen, hanem megtanulja, hogy javára vannak azok. A megtérés nagyon fontos úgy hívő, mint hitetlen ember számára. Visszafordulást jelent. A rossz irányból a jó irányba. És ezt a lépést az ember hitből teszi meg, rábízva magát Arra, aki az emberi sorsok fölött Úr.

Hinni Benne, rábízni magunkat, megkóstolni hitünk, bizalmunk gyümölcsét, ez mind szeretetet hoz az életünkbe az iránt, akire rábíztuk életünket. És az Ő szájából a parancs gyönyörűséges. Mert szeretjük Őt, mert valami történt velünk, amit ez a világ nem tudott velünk megtenni. MEGVÁLTOZTUNK! És ennek a változásnak az íze finom. Mint mikor a kedvenc gyümölcsünk zamatos húsa, levével telve kitölti szánkat és élvezettel csámcsogunk sokáig rajta. 

Első parancsa tehát Istennek ez: VÁLTOZZUNK MEG gondolkodásmódunkban! Ehhez Ő segítséget nyújt Jézus Krisztus által, az Ő egyszülött Fia által, akit szeretetéből halálra adott a mi bűneinkért és akit feltámasztott a mi megigazulásunkért, hogy MI MA meg tudjunk VÁLTOZNI. A változás, amiről beszélek azt fogja eredményezni, hogy szeretni fogjuk a NAGY parancsolót és szeretni fogjuk az Ő parancsolatait is, amelyekkel javunkra munkálkodik, hogy boldog életet éljünk már itt a földön.

Te, aki ezt olvasod, mit tudsz ehhez hozzászólni? Szereted Istent? Ha a válaszod igen, akkor azt jelenti, hogy a parancsolatait is szereted, akkor is ha nem mindig azt mondják, amit hallani szeretnél. De ha szereted Istent, akkor hajlandó vagy elfogadni azokat is Istentől, amik nem tetszenek az ÉNednek és hajlandó vagy változni. Ha azt mondod, hogy szereted Istent, de elutasítod az Ő beszédeit, akkor gondold újra és térj meg. 

Isten parancsolatai az életet jelentették mindig az ember számára és ma is azt jelentik. Aki megismerte igazán Istent Jézus Krisztus által, az tudja ezt és az nyugodtan elmondhatja, hogy igen, szereti az Ő parancsolatait és gyönyörködik bennük. 

"Gyönyörködöm a te beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált." Zsoltár 119; 162

Hű maradni az apostoli evangéliumhoz!

"Nekünk, ma élő keresztényeknek az okozhat nehézséget, hogy miként maradjunk hűek ehhez az apostoli evangéliumhoz úgy, hogy a modern kor embere számára is érthető és aktuális formában adjuk elő. Annyit mindjárt leszögezhetünk, hogy az apostolokéhoz hasonlóan a mi igehirdetésünknek is Jézus Krisztusról kell szólnia. (...) Lehetetlen úgy evangéliumot hirdetni, hogy ne hirdetnénk Krisztust is. De hogyan lássunk neki? Tapasztalatom szerint segíthet, ha a következő szerkezetbe foglaljuk az apostolok üzenetét:

Először beszéljünk az evangélium eseményeiről, azaz Jézus haláláról és feltámadásáról! (...) Az apostolok gyakran Jézus teljes megváltó művén végighaladtak, de a középpontba mindig a keresztet és a feltámadást állították (ApCsel 2,23-24), mivel mind történelmi szempontból, mind a megváltás szempontjából ezeket tartották a legjelentősebb eseményeknek.

Másodszor következhetnek az evangélium tanúi. Az apostolok igehirdetésében Jézus halála és feltámadása nemcsak úgy "lógott a levegőbe", hanem e két eseményt az Írások és a történelem kontextusába ágyazták. Két oldalról is bizonyították Jézus hitelességét, s ily módon két tanú szavával támasztották alá állításaik - az evangélium - igazát. Az egyik az ószövetségi Szentírás volt, amelyet Jézus betöltött. (...) A második az apostolok tanúságtétele volt. "Tanúi vagyunk" - ismételte Péter újra meg újra, mivel apostolok csak szemtanúk lehettek. (...) Nem prédikálhatunk egy olyan Krisztusról, aki a saját képzeletünk szüleménye, sőt a magunk tapasztalatairól sem, mi ugyanis nem voltunk szemtanúi a történelmi Jézusnak! Az Ó- és az Újszövetség egyedül hiteles Krisztusát  kell hirdetnünk, akinek a próféták és az apostolok az első számú tanúi, a mi meggyőződésünk csak utána következhet.

Harmadszor, beszéljünk az evangélium ígéreteiről! Az evangélium örömüzenete nem csupán arról szól, hogy mit tett Jézus (meghalt a bűneinkért, majd feltámadt az Írások szerint), hanem arról is, hogy ennek eredményeképpen mit kínál nekünk. Azoknak, akik felelnek hívására, egyrészt bűnbocsánatot ígér (a múlt eltörlését), valamint a Szent Szellem ajándékát (aki új emberré teszi őket). Ezek együtt jelentik a sokak által annyira óhajtott szabadságot: szabadságot a bűntudattól, a tisztátalanságtól, az ítélet alól, az önközpontúságtól, és szabadságot arra, hogy azzá legyünk, akikké Isten teremtett bennünket. Az üdvösség fogalmába a bűnbocsánat és a Szent Szellem elnyerése is beletartozik, és a keresztség nyilvános jele mindkettőnek - azaz a bűnök eltörlésének és a Szent Szellem kiáradásának.

Negyedszer, szót kell ejtenünk az evangélium feltételeiről is. (...) Az evangélium előírja számunkra, hogy radikálisan forduljunk el bűneinktől Krisztushoz, és ennek a fordulatnak szívbéli következménye a bűnbánat és a hit, külsődleges kifejezése pedig a keresztség. Ha ugyanis készek vagyunk megkeresztelkedni annak a Krisztusnak nevében, akit korábban elutasítottunk, azzal nyilvánvaló bizonyítékát adjuk, hogy megbántuk bűneinket, és hitre jutottunk. A bűnbánattal, a hittel és a keresztséggel egyben közösséget is váltunk, és tagjaivá válunk a Krisztus testének.

E négy elem alkotja tehát az evangélium üzenetét: két esemény: (Krisztus halála és feltámadása), melyet két tanú igazol (a próféták és az apostolok), minek alapján Isten két ígéretet tesz (bűnbocsánat és a Szellem ajándéka), s ezek elnyerését két feltételhez köti (megtérés és hit, keresztséggel párosulva). Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megcsonkítsuk az apostolok által hirdetett evangéliumot, nem hirdethetjük például a keresztet a feltámadás nélkül, nem támaszkodhatunk kizárólag az Újszövetségre, elfeledve az Ószövetséget, nem kínálhatunk bűnbocsánatot a Szellem ajándéka nélkül, és hitet sem követelhetünk megtérés nélkül. A bibliai evangélium megbonthatatlan egészet képez.

Nem elegendő pusztán "Jézust hirdetni", ma ugyanis nagyon sokféle Jézust mutatnak be az embereknek. Az Újszövetség evangéliuma szerint Jézus történelmi személy (valóban élt, meghalt, feltámadt és felment a mennybe), teológiai személy (élete, halála, feltámadása és mennybemenetele egyaránt fontos szerepet játszik a megváltásban), valamint kortárs személy is (azaz ma is él és uralkodik, és megváltásban részesíti mindazokat, akik válaszolnak hívására). Az apostolok három síkon mondták el Jézus történetét - egyrészt történelmi eseményként beszélték el (melynek szemtanúi lehettek), másrészt rávilágítottak teológiai jelentőségére (az ószövetségi próféciák segítségével), harmadszor pedig hangsúlyozták aktualitását (döntés elé állították hallgatóikat).

Ránk is az a feladat vár, hogy tényként, tantételként és evangéliumként adjuk tovább a Jézusról szóló történetet."

Részlet John Stott: Az apostolok cselekedeti című könyvéből.

Megtérés és bizonyságtétel!

"A megtérés első gyümölcse ma is az a felismerés, hogy Isten az atyánk, s a Szellem által kiálthatjuk: "Abbá, Atya!". Ehhez járul még az Isten kegyelme felett érzett hála, és a vágy Isten jobb megismerése, tetszésének elnyerése és mind tökéletesebb szolgálata után. Ilyen az igazi "kegyesség", és csakis az a megtérés tekinthető valódinak, amelyik kegyes, Isten szerinti életet eredményez."

"Az igazi megtérés mindig gyülekezeti tagságot eredményez. Nem csupán arról van szó, hogy a megtérteknek csatlakozniuk kell a keresztény közösséghez, hanem arról is, hogy a keresztény közösségnek örömmel kell fogadnia a megtérteket, különös tekintettel azokra, akik más vallási, etnikai és társadalmi háttérből érkeznek. Napjainkban égető szükség van Anániásokra és Barnabásokra, akik kételyeiken és aggályaikon fölülemelkedve elsőként közelednek az új testvérekhez."

"Minden új megtért egy megváltozott ember, s ennek jeléül új címeket is kap, megváltozik a kapcsolata Istennel, ezért "tanítvány" és "szent" lesz belőle, megváltozik a kapcsolata az egyházzal, ezért "testvér"-nek fogják nevezni, és megváltozik a kapcsolata a világgal is, hiszen immár "tanú"-ként, bizonyságtevőként él majd embertársai között. Ha egy magát megtértnek nevező személyre nem jellemző a fenti - az Istenhez, a gyülekezethez és a világhoz fűződő - megváltozott kapcsolatformák mindegyike, joggal vonhatjuk kétségbe megtérését. Ám ahol ezek nyilvánvalóan működnek, minden okunk megvan rá, hogy magasztaljuk Isten kegyelmét."

"A bizonyságtétel nem egyenlő az önéletrajzi visszaemlékezéssel. Bizonyságot tenni annyi, mint Krisztusról beszélni. Saját tapasztalataink illusztrálhatják, de sosem uralhatják bizonyságtételünket."

"A Krisztusról szóló bizonyságtétellel a Krisztusért való szenvedés is együtt jár."

Idézetek John Stott: Az apostolok cselekedetei című könyvéből. (Harmat-Kia, Budapest 2010)

Egyszerű és nagyszerű igazságok Isten Igéjének alapján.

Megtérve az Atyai házhoz...

Ezen bejegyzésem lényege a megtérésről fog szólni. Miért? Mert nagyon megszerettem ezt a szót, amióta megtértem, de nagyon utáltam mielőtt megtértem volna. A világban már nem nagyon használják ezt a szót, a keresztény világban viszont elég gyakran. Nekem kellemetlen emlékem volt ezzel a szóval kapcsolatban még gyermekkoromból, ami meghatározta később kialakuló véleményem.