119. Zsoltár 44

„És megtartom a te törvényedet mindenkor és mindörökké.” Zsoltár 119; 44

Nagyon érdekes ez az ige. Elmondhatja-e ma egy újszövetségi hívő ezt? Legtöbbünknek az jut eszünkbe ennek az igének a hallatán, hogy „nem vagyunk törvény alatt, hanem kegyelem alatt”. És ezzel ki is bújtunk az alól, hogy esetleg be kellene tartani valamilyen törvényt, mert hát bennünket Jézus Krisztus szabadokká tett, nekünk már azt lehet tenni, amit akarunk. Szerintem ez egy óriási tévedés.

A teljes Írás fényében bátran kijelentem, hogy igenis egy újszövetségi hívőnek be kell tartania Isten törvényeit Mindenkor és Mindörökké. Jézus Krisztus nem ettől szabadított meg minket, hiszen Ő maga mondta, hogy a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska nem múlik el, mígnem minden beteljesedik (Mt. 5; 18). Jézus Krisztus minket az ítélettől szabadított meg, amit a törvény bűnösségünk miatt szabott volna ki ránk. Ugyanis törvény alatt lenni annyit jelent, mint elítéltetni a törvény által.

Amíg egy ember nem hisz Jézus szabadító és megváltó áldozatában, addig bűneiben él és számára büntetés van fenntartva, azaz törvény alatt van. Ha valaki lop folyamatosan, tudja, hogy ha elkapják, büntetésben lesz része. De ha már megszabadult a kényszertől, hogy lopjon, és többé nem teszi, akkor betölti a törvényt és nem fog ítélet alá kerülni. A kényszertől pedig Jézus tud megszabadítani, azáltal, hogy elhisszük, hogy a sok lopásunknak a büntetését Ő kifizette, és új lehetőséget kaptunk általa egy tiszta életre. Többé nem akarunk lopni, azért mert elhittük, hogy Ő szeretetből kifizette bűneink büntetését és hálából és szeretetből iránta többé nem tesszük. Ezt jelenti betölteni a törvényt.

Amíg a bűnös ember nem tudja megtartani a törvényt, vagyis Isten szabályrendszerét, addig a szabad, hívő, újjászületett ember Krisztusban be tudja tölteni a törvényt, vagyis egy Istentől kapott belső erő által már ellene tud állni a kényszernek, ami törvénytelenség megcselekvésére venné rá. Ezáltal már nincs törvény alatt, vagyis a törvény nem ítéli el, mert nincs, amiért elítélje. Tehát megtartja a törvényt Istentől kapott erő által és azok szerint él.

Isten az újszövetségben is lefektetett egy szabályrendszert, amit egy hívő örömmel betart, mert szereti Istent, Jézust azért, amit tett érte. Ez jelenti azt, hogy betölti a törvényt szeretet által. (Róma 13; 10) Vagyis, megtartja a törvényt Mindenkor és Mindörökké, mert ráébred, hogy az élete szabályozásra szorul, mégpedig Istentől való szabályozásra. Mert az ember, amikor megszabadul bűnös életétől, amit Isten nélkül élt, akkor látja meg, hogy Isten beszéde az a vezérfonal, amin ő az örök életre juthat.

A legnagyobb öröme egy hívőnek, aki újjászületett, az az, hogy örömet szerezzen Istennek, és ezt az engedelmessége által teheti. Engedelmeskedik Isten szabályainak, beszédeinek, vagy mondjuk ki: törvényeinek. Ezt az örömöt az ószövetségi hívők is felismerték, pedig számukra ismeretlen volt a megváltás, a szabadulás a bűnös természettől, mégis tudtak gyönyörködni Isten törvényeiben és megfogadták sokszor, hogy betartják azzal a tudattal, hogy fogadásuk nem mindig sikerül. A fontos, hogy ragaszkodtak, akik őszinték voltak.

Nálunk is ez a fontos. Mihez ragaszkodunk? Ez a kérdés. Félremagyarázott igékhez, amelyekkel megmagyarázhatjuk saját terveink, elképzeléseink megcselekvését, véghezvitelét? Bűnös természetünket akarjuk pátyolgatni hamis tanítók fület vakargató hazugságai által, vagy ragaszkodunk Atyánkhoz és az Ő beszédeihez, amelyek megmondják rólunk az igazat? Az igazság beszéde ma is fájdalmas a hazug ember számára, viszont meg tud szabadítani hamis képzelődésektől, félremagyarázott dolgoktól, hogy igazi örömben legyen részünk Isten országában már itt a földön.

„És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” János 8; 32

Nagypéntek este

Annak ellenére, hogy a húsvét egy keresztény ünnep, átitatja az egész világot az ünneplés hangulata: a média ünnepi műsort szór, az állam hivatalos ünnepnapot ad, a munkaadók szünetet tartanak, "keresztény" vagy nem "keresztény" együtt megünnepli ezt az ünnepet. Örül a világ, hogy ünnepelhet. Örül a munkás, hogy szabadnapot kap és hosszú hétvégés. Örül a gyerek, mert locsolni mehet. Örül az apuka, mert elkísérheti a gyereket és ürügye van, hogy lerészegedjen, meg más felesége után nézegethet. Örül az anyuka, mert ittas férfiak dicsérgetik testi idomait, amint őket kínálgatja erős pálinkával és sokat ígérő pillantásaival. Szóval örül mindenki, minden jó és zajlik az ünnep.

Csak egyvalaki szomorú.

"Szomorú az én lelkem mind halálig; ..." Márk 14;34

Szomorú, mert a nagy öröm illúziójában úszik sok ember az árral a vesztőhely fele. Szomorú, mert Ő tudja mit jelent a halál, mit jelent a büntetés, mit jelent az elveszettség, mit jelent a megszégyenítés, mit jelent a harag, ami lesújt fentről. Átment rajta. Átélte. Tudja milyen. És azért szomorú, mert habár Ő ezt minden ember helyett tette, az emberek mégis arra fele haladnak, hogy ugyanezt átéljék. Csak a nagy "öröme" a világnak eltakarja ezt a szemük elől. Ők örvendeznek, az Úr pedig szomorú. 

Mit hordoz számunkra a kereszt? Örömet? Vigasságot? Mulatozást? Jó érzéseket? Nem. Ezt a világ "biztosítja" számunkra. A kereszt fájdalmat, szomorúságot, büntetést, szégyent, szenvedést hordoz magában, és aki ezt az utat választja, az elszakad a világ örömétől, mulatozásától, vigadozásától. Ez a kereszt üzenete a "nagy világi ünnep" közepette. Nem az öröm, nem a mulatozás, nem a szórakozás. 

Ő szomorú. És aki az övé, az sem érez másképp.

"Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok,..." János 16; 22 a)

Az ünneplés kell, az örvendezés kell, a jókedv kell, a szórakozás kell, a kikapcsolódás kell, a bulis társaság kell. A kereszt nem. A halál nem. A büntetés nem. A szégyen nem. Ezt most felejtsük el, ezt mondja a világ. Csak a pillanatnak éljünk. Használjuk ki az életünket, hiszen egy van belőle. 

NEM. Azért van a MA, hogy felnézzünk a keresztre, ránézzünk ARRA, aki ott helyettünk szenvedett, AKI a mi bűneinkért lett odaszegezve, AKIT a világ feszített meg és ölt meg, az a világ, aki ma az örömöt kínálja azért, hogy ne vegyük észre, hogy minket is lassan meg akar ölni. DE, mi nem kell meghaljunk, ezt üzeni ma a KERESZT. Isten Fia már MEGHALT helyettünk, csak ma szomorodjon meg a szívünk és lássuk meg ŐT, aki ott függ értünk és miattunk és higgyünk neki: a szomorúság nem tart örökké. A kereszt jóllehet szomorúságot okoz nekünk és ráébreszt arra, hogy bűnösök vagyunk és szükségünk van RÁ, aki helyettünk szenvedett, de nem tart örökké a megszomorodás.

"Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ..." Prédikátor 3; 4 a)

Az igazi ünneplést megelőzte a szomorúság. Ma is így van. Ma a sírásnak ideje van, holnap a csendnek és várakozásnak, holnapután pedig az örömnek. Az igazi örömnek és nevetésnek. A bűntől felszabadult szív örömének, a megnyugodott lélek örömének, a találkozás örömének, a feltámadás csodájának örömének. Ez az igazi öröm. Ez az igazi boldogság. Meglátni ŐT újra és találkozni VELE. Ez a mi örömünk, ez azoknak az öröme, akik ma szomorúak.

Mert jóllehet, hogy ma szomorúság tölti el a szívünket, mert a KERESZT rémítő látványa mered ránk, de a reménység lassan-lassan beburkolja a szomorúságot: este van, és a KERESZT már ÜRES. Elment a százados, aki meggyőződött, elment a tömeg, amely mellét verve megszomorodott, mindenki elment. ŐT is elvitték. De mi itt maradtunk és várunk. Várakozásunk közben pedig az Ő szavai táplálják reménységünket:

"... de ismét meglátlak majd titeket, 

és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem

 veszi tőletek a ti örömeteket." 

János 16; 22 b)  

119. Zsoltár 16

„Gyönyörködöm a te rendeléseidben; a te beszédedről nem feledkezem el.” Zsoltár 119; 16

Minden szavát kielemezve és lebontva az eredeti szövegből ennek az igeversnek, megpróbálok egy szabad fordítást alkotni, hogy érthetővé tegyem még jobban a mondanivalót. Mély értelmet szánt Isten minden igéjének, ahogyan ennek is:

„Gyönyörködöm a te törvényedben, rendeleteidben, előírásaidban, szokásaidban, a számomra kijelölt részben, a számomra előírt feladataidban, munkádban, amit rám bíztál. Felvidít, hogy szabtál időt nekem, kijelöltél időt, amit nekem szántál és ezért nem hagyom figyelmen kívül és nem hagyom feledésbe merülni azokat a beszédeket, amiket nekem mondtál, amelyeket kinyilatkoztattál számomra, hogy teljesítsem azokat, hiszen ígéretek azok számomra, a te jó döntéseid azok az én életem fölött.”

Isten elrendelt dolgokat a világmindenség működésének rendjében, lefektetett törvényszerűségeket, amik által működik minden. Ugyanígy minden ember életére tervet szabott rá, időt adott mindenkinek arra, hogy felébredjen nemes feladatára, isteni küldetésére és felismerje kinyilatkoztatását Krisztusban. Akik ráeszmélnek, az Ő kegyelméből esendőségükre, és feléje fordulnak, azok számára számtalan ígéret vár Isten részéről. Akiknek Krisztus elveszi a leplet a szemükről azok meglátják Őt és akarnak Vele lenni, neki akarnak élni, nekik szabott idejüket oda akarják adni Neki.

 Isten szól minden emberhez. Hívja az embert, hogy el tudja küldeni. Érdekes, nem? Miért hívja, ha el akarja küldeni? Azért hívja, hogy Vele legyen. Azért küldi el, hogy megoszthassa önmagát minél több emberrel azokon keresztül, akik Vele voltak és vannak. Jézus ezt tette a tanítványokkal. Elhívta őket, hogy Vele legyenek, majd elküldte, hogy azt a közösséget megosszák másokkal. És a tanítványok mentek és megemlékeztek Uruk beszédéről és cselekedték azt.

Az ember természetéből fakadóan felejt. De mivel Isten teremtett bennünket, Ő ezt is tudja. Hát nem csodálatos Isten? Küldött Valakit, aki eszünkbe juttatja az Ő beszédeit. Ez a Valaki Isten kedves Szelleme, az Igazság Szelleme, az erőnek, szeretetnek, józanságnak Szelleme, a fiúságnak Szelleme, Isten Fiának Szelleme, aki által Atyánknak szólíthatjuk Istent és Úrnak Jézust. Ő segít nekünk, hogy ne feledkezzünk meg Isten kijelentéseiről, beszédeiről, ne felejtsük el, hogy milyen nemes feladatunk van.

Isten feladatai csak akkor fognak örömet szerezni számunkra, ha megcselekedjük azokat. Amikor az Úr Jézus tanítványai visszatértek küldetésükből, örömmel tértek vissza.

„Visszatért pedig a hetven tanítvány örömmel,…” Lukács 10; 17

Megcselekedték Isten beszédét, küldetésüket teljesítették, feladatukat végrehajtották és ez örömet szerzett nekik, mert Isten nem hagyta magukra, velük munkálkodott. Ezért nem csak ők voltak, akik örültek.

„Azon órában örvendezett Jézus lelkében,…” Lukács 10; 21

Gyönyörködni akarunk Isten rendeléseiben? Akkor ne feledkezzünk meg azokról a beszédekről, amiket nekünk mondott, hogy megcselekedjük azokat. Ezzel örömet szerzünk Neki is. És ha végezzük ránk bízott feladatait, megengedi, hogy meglássuk a gyümölcsöket és részesüljünk azokból.

„Boldog szemek, amelyek látják azokat, amelyeket ti láttok.” Lukács 10; 23

119. Zsoltár 14

„Inkább gyönyörködöm a te bizonyságaidnak útjában, mint minden gazdagságban.” Zsoltár 119; 14

Mielőtt magyarázatot fűznék ehhez az igevershez, szeretnék három másik fordítást idézni, hogy jobban megértsük a mondanivalóját.

„Bizonyságaid útjának úgy örülök, mint bármely gazdagságnak.”

Kecskeméthy István fordítása

„Örvendezek a te szabályaid által előírt életstílusnak, mintha mindenféle gazdagságban lenne részem.”

NET Bible angol nyelvű fordítás

„Mikor tanításaidat követem olyan öröm tölt el, mintha minden kincsnek, gazdagságnak birtokában lennék.”

Dumitru Cornilescu román nyelvű fordítás

Károli féle revideált fordításunk szembeállítja a két dolgot: Isten bizonyságainak útját és a gazdagságot. A másik három fordítás hasonlítja a gazdagságot Isten beszédének útjához. Az eredeti szöveghez a három általam betett fordítás áll közelebb. Nem mindegy, hogy inkább egyiknek örülünk, mint a másiknak, vagy úgy örülünk egyiknek, mintha a másik birtokában lennénk.

Úgy látom, hogy Isten igéje szemléltetni akarja velünk e világ értékrendje szerint Isten bizonyságainak, Isten útjának nagyságát, csodálatos voltát, ugyanakkor a szembeállítás sem elvetendő, mert ebben jobban örvendezünk, mint a világi gazdagságban.

A lényege ennek a versnek, hogy aki megtalálta Istent és az Ő útjára lépett, annak minden kincset megér mindaz, amit átélt Istennel, mindaz, amit Istentől kapott és kap. A Krisztust követő embernek más értékrend uralkodik az életében, mint egy világi, hitetlen ember életében. Az egyiknek az anyagi gazdagság a kincs, az érték, míg a másiknak Isten útjai, beszédei jelentik a kincset, a gazdagságot.

Jézus példázata méltón illik ide:

„Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, a melyet megtalálván az ember, elrejté azt; és a felett való örömében elmegy és eladván mindenét a mije van, megveszi azt a szántóföldet.” Máté 13; 44

Az az ember, aki Isten bizonyságtételét elfogadta, hasonló ehhez az emberhez, aki megtalálta A KINCS–et. Isten bizonyságot tesz ma is a KINCS–ről, az egyetlen értékről, ami számára a legtöbbet jelentette és jelenti ma is. Ez a KINCS az Ő Fia, Jézus.

Mindenki, aki Őt megtalálja, kincset talál. Ebben a felfedezésben öröm van. Ebben a lehetőségben egy egész ország, királyság van elrejtve, egy új világ van benne elrejtve, ami átrendezi az ember életét. Aki megtalálja, egy új dimenziót talál, ami szíve, lelke, szelleme elé tárul, amiért megéri mindent feladni, amiért megéri élni, küszködni, szenvedni, tűrni, várni.

Egy egész birodalom vár felfedezésre az által, aki keresi azt és megtalálja. Jézus Krisztusban van elrejtve minden, ami szükség az embernek az örök élethez. A jelenvaló és jövendő élet titka Ő benne van, aki ezt megtalálja, az kész feladni e világ kínálta csillogást, gazdagságot, anyagi javakért való hajszát, csakhogy részese lehessen a KINCS–nek, csakhogy megnyerhesse azt.

„De a melyek nékem egykor nyereségek voltak, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. 

Sőt annak felette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem, és találtassam Ő benne…” 

Filippi 3; 7-8

Ó, kegyelem, csodálatos kegyelem!

Hallgattam egy dalt a kegyelemről és nagyon megérintette a szívemet, a szellememet. A hála könnyeit csalta szemeimbe, felindította a lelkemet, hogy írjak arról a csodálatos dologról, amit Isten adott nekünk, embereknek, és ami oly csodálatos, hogy emberi ésszel fel nem fogható, és amit úgy hívunk, hogy kegyelem.