Köszönöm a nagypénteket!

Ó, Uram, köszönöm, hogy annyi mindent eltűrtél értem,

Köszönöm, hogy hagytad magad - habár én nem értem.

Lett volna hatalmad, megmutathattad volna, ki vagy,

És akkor a nyomorult, gonosz teremtmény békén hagy.

 

De hiszen ezért jöttél, hogy hagyjad magad megfeszíteni,

Hagyjad magad megcsúfolni, leköpni, megverni, eldobni.

 

Azért jöttél, mert láttad a sok gonoszság mögött a szenvedést,

A megtört lelket, a vergődést, a betegséget, a verést,

Mellyel a bűn megverte az embert, akit teremtettél,

S akit ilyen módon, magadat hagyva, megfeszíttetve, 

Szeretetből megmentettél!

 

Mindenki elárult, mindenki elfutott, egyedül maradtál...

Mindenki hátat fordított neked, (én is), de te vártál...

Tudtad, hogy a gonoszból, a torzból még lehet jó,

Az, aki leköpött, megcsúfolt, eldobott még megváltoztatható!

 

Ezért tűrtél, szenvedtél, hallgattál, 

Megalázkodtál, és rá hagyatkoztál,

Arra, aki veled maradt, átsegített,

Habár egy pillanatra Ő is félrenézett!

 

A kereszten beléd hasított a fájdalom, a felismerés,

Hogy az Atya nélkül az embernek a létezés

Nem is létezés, csak szenvedés, 

Csak fájdalom, csak kudarc, csak elveszés!

És felkiáltottál: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?

 

Elfordult tőled, hogy tőlem ne kelljen elfordulnia,

Hogy az én szenvedésemből fakadó kiáltásomat meghallgathassa!

És meghallgatta, ó, meghallgatta...

Hozzád jöhettem, mert küldött az Atya, 

Mert szívemet vonzotta...

 

És még hányan, ó, még hányan jöttek hozzád...

Akik kigúnyoltak, leköptek, eldobtak - tehozzád...

És te befogadtál, és te nem küldtél el.

Olyan sokan vagyunk, kiket megmentettél, kiket átöleltél,

Szereteteddel, megbocsájtásoddal körülvettél,

Mert te befogadtál, mert te nem küldtél el.

 

Ó, Uram, köszönöm a nagypénteket, értem...

Vagy csak érteni vélem?

 

Milyen szegény voltam, amíg eldobtalak,

Milyen gazdag lettem, mikor megragadtalak,

Vagy inkább te voltál, te ragadtál meg engem,

Hogy meglássam kereszted s meghajtsam a fejem,

Szívem, lelkem, életem!

Nagypéntek este

Annak ellenére, hogy a húsvét egy keresztény ünnep, átitatja az egész világot az ünneplés hangulata: a média ünnepi műsort szór, az állam hivatalos ünnepnapot ad, a munkaadók szünetet tartanak, "keresztény" vagy nem "keresztény" együtt megünnepli ezt az ünnepet. Örül a világ, hogy ünnepelhet. Örül a munkás, hogy szabadnapot kap és hosszú hétvégés. Örül a gyerek, mert locsolni mehet. Örül az apuka, mert elkísérheti a gyereket és ürügye van, hogy lerészegedjen, meg más felesége után nézegethet. Örül az anyuka, mert ittas férfiak dicsérgetik testi idomait, amint őket kínálgatja erős pálinkával és sokat ígérő pillantásaival. Szóval örül mindenki, minden jó és zajlik az ünnep.

Csak egyvalaki szomorú.

"Szomorú az én lelkem mind halálig; ..." Márk 14;34

Szomorú, mert a nagy öröm illúziójában úszik sok ember az árral a vesztőhely fele. Szomorú, mert Ő tudja mit jelent a halál, mit jelent a büntetés, mit jelent az elveszettség, mit jelent a megszégyenítés, mit jelent a harag, ami lesújt fentről. Átment rajta. Átélte. Tudja milyen. És azért szomorú, mert habár Ő ezt minden ember helyett tette, az emberek mégis arra fele haladnak, hogy ugyanezt átéljék. Csak a nagy "öröme" a világnak eltakarja ezt a szemük elől. Ők örvendeznek, az Úr pedig szomorú. 

Mit hordoz számunkra a kereszt? Örömet? Vigasságot? Mulatozást? Jó érzéseket? Nem. Ezt a világ "biztosítja" számunkra. A kereszt fájdalmat, szomorúságot, büntetést, szégyent, szenvedést hordoz magában, és aki ezt az utat választja, az elszakad a világ örömétől, mulatozásától, vigadozásától. Ez a kereszt üzenete a "nagy világi ünnep" közepette. Nem az öröm, nem a mulatozás, nem a szórakozás. 

Ő szomorú. És aki az övé, az sem érez másképp.

"Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok,..." János 16; 22 a)

Az ünneplés kell, az örvendezés kell, a jókedv kell, a szórakozás kell, a kikapcsolódás kell, a bulis társaság kell. A kereszt nem. A halál nem. A büntetés nem. A szégyen nem. Ezt most felejtsük el, ezt mondja a világ. Csak a pillanatnak éljünk. Használjuk ki az életünket, hiszen egy van belőle. 

NEM. Azért van a MA, hogy felnézzünk a keresztre, ránézzünk ARRA, aki ott helyettünk szenvedett, AKI a mi bűneinkért lett odaszegezve, AKIT a világ feszített meg és ölt meg, az a világ, aki ma az örömöt kínálja azért, hogy ne vegyük észre, hogy minket is lassan meg akar ölni. DE, mi nem kell meghaljunk, ezt üzeni ma a KERESZT. Isten Fia már MEGHALT helyettünk, csak ma szomorodjon meg a szívünk és lássuk meg ŐT, aki ott függ értünk és miattunk és higgyünk neki: a szomorúság nem tart örökké. A kereszt jóllehet szomorúságot okoz nekünk és ráébreszt arra, hogy bűnösök vagyunk és szükségünk van RÁ, aki helyettünk szenvedett, de nem tart örökké a megszomorodás.

"Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ..." Prédikátor 3; 4 a)

Az igazi ünneplést megelőzte a szomorúság. Ma is így van. Ma a sírásnak ideje van, holnap a csendnek és várakozásnak, holnapután pedig az örömnek. Az igazi örömnek és nevetésnek. A bűntől felszabadult szív örömének, a megnyugodott lélek örömének, a találkozás örömének, a feltámadás csodájának örömének. Ez az igazi öröm. Ez az igazi boldogság. Meglátni ŐT újra és találkozni VELE. Ez a mi örömünk, ez azoknak az öröme, akik ma szomorúak.

Mert jóllehet, hogy ma szomorúság tölti el a szívünket, mert a KERESZT rémítő látványa mered ránk, de a reménység lassan-lassan beburkolja a szomorúságot: este van, és a KERESZT már ÜRES. Elment a százados, aki meggyőződött, elment a tömeg, amely mellét verve megszomorodott, mindenki elment. ŐT is elvitték. De mi itt maradtunk és várunk. Várakozásunk közben pedig az Ő szavai táplálják reménységünket:

"... de ismét meglátlak majd titeket, 

és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem

 veszi tőletek a ti örömeteket." 

János 16; 22 b)