119. Zsoltár 51

 “A kevélyek szerfelett gúnyoltak engem; nem hajlottam el a te törvényedtől.”  Zsoltárok 119:51

Kikről beszél nekünk a "zsoltáros" itt, amikor kevélyeket említ? Nézzünk pár igeverset, ahol ezek a "kevélyek" szerepelnek:

“Isten! Kevélyek támadtak fel ellenem,

és kegyetlenek serege keresi lelkemet,

[akik] meg sem gondolnak téged.”  Zsoltárok 86:14

“Megdorgálod a kevélyeket;

átkozottak, akik elhajolnak parancsolataidtól.”  Zsoltárok 119:21

“Vermet ástak nekem a kevélyek,

akik nem a te törvényed szerint [élnek].”  Zsoltárok 119:85

“És meglátogatom a földön a bűnt, és a gonoszokon vétküket,

és megszüntetem az istentelenek kevélységét,

és az erőszakoskodóknak gőgjét megalázom.”  Ézsaiás 13:11

 

Tehát, összefoglalva a fenti igék alapján, a kevélyek olyan emberek, akik kegyetlenek embertársaikkal szemben, akik nem törődnek Istennel és az Ő dolgaival, olyan emberek, akik elhajolnak Isten parancsolataitól, nem akarnak életükben isteni parancsokat, előírásokat követni, nem Isten törvénye (tórája – tanítása, irányítása, utasítása, útmutatása) szerint élik az életüket, istentelenek, arrogánsak, büszkék, gőgösek, önhittek, szemtelenek és még lehetne sorolni.

 

Az ilyen emberek nem tekintik értéknek azokat a dolgokat, amelyek Istennel kapcsolatosak. Számukra nem érték semmilyen istentől származó erény, mint a kegyelmesség, irgalmasság, szeretet, jóság, jószívűség, hűség, türelem, szelídség, alázat, hála. Ők nem ilyenek és nem is akarnak ilyenek lenni. És, aki ezekre törekszik, és ezeket akarja elsajátítani, azokat kigúnyolják. Őket látjuk az egyik oldalon ebben az igeversben.

 

És látjuk, ahogyan gúnyolódnak, kinevetnek, kicsúfolnak, cikiznek, szekálnak egy olyan embert, aki szereti Istent és szereti az Ő parancsolatait. Gúnyolják azt, aki szeret Isten útmutatása, utasítása, tanítása, irányítása szerint élni, mert megtapasztalta annak áldását. És ez az ember áll a másik oldalon – egyedül. A sokasággal szemben. Mert a kevélyek, az istentelenek többen vannak, többes számban beszél róluk az ige, míg az istenfélő "zsoltáros", aki ragaszkodik Isten beszédéhez, ott áll egyedül és elviseli a szidalmazást, a bántást, a csúfolkodást, a gúnyolódást, a cikizést, a szekálást. És mindezek ellenére ragaszkodik Istenhez és nem fordul el hitétől, meggyőződésétől: hogy jobb Istennel járni, ha ebben egyedül van is a sokasággal szemben.

 

Milyen képet juttat ez eszünkbe? Az Embernek Fiát, ahogyan ott áll a tömeg előtt, amely azt kiáltja, hogy: “Feszítsd meg!” Megverve, leköpve, megcsúfolva, kigúnyolva, véresen, összeverten szenvedi dühös, istentelen, kegyetlen, gyűlölettel teli kiáltásaikat, amelyekkel kifejezik gonoszságukat embertársukkal szemben, aki Istentől jött, aki Isten egyszülött Fia, aki Istent képviseli ott egyedül a sokasággal szemben, aki Isten megmentő szeretetét hozta el ebbe a világba, amely a pusztulásába rohan. 

 

Azért jött, hogy megmentse az embert az ítélettől, felajánlja a kegyelmet, a megbocsájtást, a megmenekülést minden embernek. Azért jött, hogy bemutassa Istent, az Atyát, aki szereti teremtményeit és meg akar békülni velük. Azért jött, hogy tanítsa az embereket Isten útjaira, Isten csodálatos országának dolgaira, és hirdesse az örömhírt: aki hisz Őbenne, a Fiúban, Jézus Krisztusban, az átmegy a halálból az örök életre és új életet kezdhet Vele, és élhet örök értékek szerint, isteni értékek szerint, amelyek áldást, boldogságot hoznak egy ember életébe: hitet, reménységet, szeretetet, békességet és örök életet!

 

És, igen, ma, oly sok eltelt év után, vannak, akik ezeket az örök értékeket hit által magukévá tették. És az életük megváltozott. És ragaszkodnak ezekhez az értékekhez, ezekhez az isteni értékekhez, ahogyan a "zsoltáros" ragaszkodott. Mert az, Aki hitet adott nekik erre, egy csodálatos személy, egy élő Isten, egy csodálatos Atya, és egy csodálatos Fiú, és egy csodálatos Szellem, akiért érdemes ma is bevállani a gúnyolódást, csúfolódást azok részéről, akiknek ez nem ér semmit, akik mindig is többen voltak és többen lesznek, mint a "zsoltárosok".  

A "zsoltárosok" pedig lehetnek kevesen, kisebbségben vagy akár egyedül, nem hajolnak el Attól, aki szerette őket, és önmagát adta értük! Ámen.

 

Aláírás: Egy “zsoltáros”.

JÉZUS

A bűn, a gonoszság, mely emberé,

Megnyomorította,

A kegyelem, az igazság, mely Istené,

Felszabadította.

 

A kereszt, a kínfa, mely emberé,

Megölte,

Az erő, a hatalom, mely Istené,

Életre keltette.

 

A nyuszi, a csillogás, mely emberé,

Elfeledteti,

A feltámadás, mely Istené,

Felidézteti.

 

A húsvét ünnepe, mely emberé,

Szórakoztat,

A húsvét ünnepe, mely Istené,

Ő Rá mutat.

 

A pillanatnyi élet, mely emberé,

Nem akarja,

Az örök élet, mely Istené,

Ajándékba adja.

 

Az önzőség, mely emberé,

Elutasítja,

A szeretet, mely Istené,

Ide adta,

Ide adja!

119. Zsoltár 4

„Te parancsoltad Uram, hogy határozataidat jól megőrizzük.” Zsoltár 119; 4

Uram, hangzik a megszólítás. Aki így szólítja meg a Mindenható Istent, az elismeri alárendeltségét vele szemben. Elismeri, hogy Ő Úr, Ő uralkodik mindenek felett. Aki pedig elismeri ezeket az igazságokat és elfogadja, és ezek szerint akar élni, az elfogadja Isten fennhatóságát az élete fölött. Alárendeli magát neki és szolgálni akar neki. Engedelmeskedik az Ő parancsainak. Isten pedig nem parancsol olyan dolgokat, amiket az ember ne tudna teljesíteni, hiszen Ő teremtett minket, embereket. Ismer bennünket.

„És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk.” 1 János 2; 3

Aki megismerte Jézus Krisztust, az megismerte az Isten parancsolatait is. Isten parancsolata egyszerűen hangzik:

„Ez pedig az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nékünk.” 1 János 3; 23

Aki hisz Jézus Krisztusban annak Isten segít, hogy elinduljon az élet útján. Ez a segítség Istentől jön, ez egy csodálatos személy formájában jön be az ember életébe. Isten az Ő Szellemét adja, hogy segítse az embert a Krisztusban való növekedésben, az igazság megismerésében, a megtisztulásban, a megszentelődésben, a megerősödésben, a bűnnel szembeni harcban, és ami a legfontosabb: Isten parancsolatainak megtartásában, Isten határozatainak megőrzésében.

Tehát Isten azt parancsolta, hogy higgyünk az Ő Fiának nevében. Miért parancsolná ezt Isten, miért nem mondta azt, hogy Ő benne higgyünk? Mindezekre a kérdésekre szintén az ige adja meg a választ:

„Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.” János 5; 24

Isten azt akarta, hogy a világ Jézusban higgyen, Jézus pedig azt mondta, hogy aki benne hisz az Atyában hisz, mert tulajdonképpen Jézus megjelenítette az Atyát itt a földön. Jézus hordozta az Atyát, az Atya pedig bizonyságot tett róla, mint szerelmes Fiáról. Akik látták Jézust, azok Istent látták, aki végtelenül jó az emberhez, aki a bűnös megmenekülését kívánja, aki elutasítja az önigazultságot, a kevélységet, de aki segít a rászorulókon.

És mindennek a hitnek a célja az örök élet, hogy az ember örökké éljen, mint ahogyan az el lett tervezve Isten részéről. Csak most semmit nem kell ezért tenni, hanem hinni kell Isten Fiában, aki ma is él, és életünket át kell adnunk neki, hogy helyreállítsa az életünkben az édeni állapotot, és végül örök élet örökösei lehessünk abban az új királyságban, amit készített az őt szeretőknek.

„Az pedig annak akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon.” János 6; 40

Isten azért parancsolja nekünk, hogy megőrizzük határozatait, mert ez az egyetlen út az örök életre. A parancsolat pedig az, hogy higgyünk Jézus Krisztusban és úgy éljünk, ahogyan ő élt. Ezt határozta el Isten kezdetben, hogy ez legyen az ember helyreállításának útja, módja. Mindaz, aki megőrzi a parancsolatot, vagyis a hitet, Istennel fog lenni az örökkévalóságban és jutalmat fog kapni Jézus Krisztustól.

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését.” 2 Timótheus 4; 7-8

Találkozások Jézussal: "Monda néki Jézus: Én vagyok az, ..."

Nagy izgalommal folytatom a sorozatot, amelyet egyre nagyobb meggyőződéssel úgy látok, mint az Úrtól való üzenetet a ma keresztény embere számára. Semmi nem véletlen, ahogyan az sem, hogy neki fogtam ennek a sorozatnak még a bizonyos "videó" megismerése előtt, és hogy "az" része lett ennek a sorozatnak. A mostani részben egy csodálatos találkozást szeretnék olvasóim elé tárni, ami biztos sokak számára ismerős, de úgy gondolom, hogy az elmúlt események fényében kicsit másképp lesz látható.

Egy asszonyról van szó, aki találkozik a názáreti Jézus Krisztussal, és ennek a találkozásnak köszönhetően az élete gyökeresen megváltozik. Mindezen események kb. kétezer évvel ezelőtt történtek, de annál aktuálisabbak, mint ahogy mi azt gondolnánk.

Isten emberszeretete és az újjászületés fürdője

"Mert valamikor mi (én) is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk (voltam), különféle kívánságok és élvezetek rabjai (hú, milyen sok volt, és milyen nagyon fogva tartottak), gonoszságban és irigységben élők (ezek közé tartoztam én is), egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők (aki haragszik felebarátjára az embergyilkos a Biblia szerint, tehát gondolatban gyilkolásszák egymást az emberek, amikor haragszanak embertársukra, és az ilyeneknek egyiknek sincs örök élete).

DE (mennyire tetszik nekem ez a szó, főleg ebben az igeszakaszban, mert azt mutatja meg, hogy van lehetősége mindenkinek másképpen élni) amikor MEGJELENT a mi üdvözítő Istenünk JÓSÁGA és EMBERSZERETETE (Isten ilyen, van neki emberszeretete, szereti az embert, mert a jóságából fakad a szeretete), nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért, (ilyen nem is volt nagyon az életemben, ahogyan szerintem sok ember életében nincs, hiszen a Biblia szerint bűnben születtünk, úgyhogy az igaz cselekedetek csak egy ábránd minden ember életében), hanem az ő IRGALMÁBÓL üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szent Szellem által, ( azaz Isten megmentett minket, már azokat, akik hisznek Jézus Krisztusban, és ezen hitük szerint élnek, azért mert Ő könyörülő Isten, akinek megesett a szíve rajtunk, bűnös embereken), akit kitöltött ránk gazdagon (na a ránk csak azokra érvényes, akik az előző életformát elhagyták és a DE mellett döntöttek) Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, ( A NÉV, amelyre minden térd meghajol a Biblia szerint: Jézus neve, minden név fölött való erős és hatalmas név, amely tud téged és engem üdvözíteni, azaz örök életet adni, azaz megmenteni Isten haragjától) hogy az ő kegyelméből megigazulva ( tehát meg van írva: hit által igazultunk meg, de ez a hit sem tőlünk van, Isten adta az ő kegyelméből, mert megszánt minket, milyen hálás vagyok ezért neki) reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek."

(Reménységet is kaptam Istentől arra nézve, hogy örökké fogok élni Isten örömében, igazságában és békességében, ezért nem kellett izzadjak, nem kellett zarándokoljak, nem kellett semmit tegyek, csak elhiggyem, hogy Ő meghalt értem és kifizette az árát a bűneimnek, megbocsájtotta azokat és el is felejtette. És még ehhez is segítséget nyújtott az Ő kedves Szelleme által. Milyen hálás a szívem ezekért az igékért. Dicsőség Istennek, az én Uram Jézus Krisztus Atyjának, a világmindenség teremtőjének.)

A fenti igerész (ami vastagított betűtípussal van írva) írva található a Tituszhoz írt levél 3. rész 3-7. versekben. Néhány gondolat azoknak, akik tudnak a sorok között olvasni. Legyen áldás mindazoknak az életében, akik hasonlóan éreznek és hisznek, ahogyan jómagam, meg azoknak is, akik keresik az utat Istenhez, akik vágynak a DE lehetőségre, az újjászületésre.

"Nem csak kenyérrel él az ember..."

"Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. 

Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: 

"Ha Isten Fia vagy, mondd, 

hogy ezek a kövek 

változzanak kenyérré. 

Ő így válaszolt: "Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik."

Máté 4,2-4

"Tanítványaihoz pedig így szólt: "Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok, mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál." 

Lukács 12,22-23