"... semmi sincs lehetetlen előtted!"

 "Ah, ah, Uram Isten! Íme te teremtetted a mennyet és földet a te nagy hatalmaddal és a te kiterjesztett karoddal, és semmi sincs lehetetlen előtted!" Jeremiás 32:17

"Jézus pedig rájuk tekintvén, monda: Az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél; mert az Istennél minden lehetséges." Márk 10:27

Isten mindenek teremtője, alkotója, létrehozója! Az univerzum, a világegyetem, annak szép rendszerinti működése, törvények alapján összehangolt együttműködése mind Isten keze munkája. Mekkora akkor az a hatalom és erő, amellyel rendelkezik Isten? Végtelen! És számunkra felfoghatatlan, és elképzelhetetlen, és csodálatos. Milyen erős az a kéz, az a kar, amely mindezt létrehozta? 

Aki felfedezi Isten keze munkáját a teremtett világban, az rácsodálkozhat Isten nagyságára. Aki felfedezi Istent az Ő teremtésének koronájában, az emberben, annak megtervezett, aprólékosan kimunkált részleteiben, az rácsodálkozhat Isten bölcsességére. A rácsodálkozásunk következtetése csak ez lehet: "semmi sincs lehetetlen előtted!"

Nem az a nagyszerű dolog, hogy az ember járt a Holdon, hanem hogy Isten járt a Földön - mondta valaki. Igen, Isten járt a Föld bolygón, amit teremtett, egy csodálatos személyben: Jézusban, akit Krisztusnak nevez az Írás. És elmondta az embernek személyesen: az embereknél van olyan dolog, amit nem tudnak megtenni, megcsinálni, DE Istennél NINCS! Istennél MINDEN lehetséges! Ő megtehet bármit és mindent! Nekem HINNEM kell ezt! Hinnem kell Jézus szavaiban, Isten szavaiban! És ha elhiszem, akkor megkérem ŐT arra, hogy amit én nem tudok megtenni, tegye meg Ő! És rábízom! 

IMA és KÖNYÖRGÉS

Fotó: Marosi Botond

"Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." Filippi 4:6-7

Szépen hangzik ez a két igevers. Viszont ahhoz, hogy megtapasztaljuk azt, amit itt Isten igéje ígér, nevezetesen a minden értelmet felülhaladó békességet, ahhoz nekünk is tenni kell valamit. És ezt a valamit folyamatosan tennünk kell az itt leírtak szerint. És ez imádkozás és könyörgés. Minden alkalommal, amikor tesszük... az ige feltételezi, hogy TESSZÜK... és persze Isten előtt tesszük, és a hálaadás sem marad ki belőle... és utána jön a kívánság...

Na DE, ha Isten előtt tesszük, akkor eszünkbe juthat egy másik ige: "Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinni kell, hogy Ő létezik és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik." Zsidó 11:6

Tehát, ha imádkozni és könyörögni akarunk Istenhez és hálát akarunk adni Neki és még kérni is akarunk Tőle, akkor HINNI kell, hogy Ő létezik. Ezt hogyan lehetséges? 

"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, 

hogy valaki HISZen Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." János 3:16

"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: 

HIGGYETEK Istenben, és HIGGYETEK ÉN Bennem." János 14:1

"Monda néki Jézus: ÉN vagyok az ÚT, az IGAZSÁG és az ÉLET; 

senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam." János 14:6

Hinni Istenben, hinni Istennek úgy lehetséges, ha hiszünk az Ő Fiában, Jézus Krisztusban, akit Ő adott a világ bűneiért, a mi bűneinkért, mert annyira szeretett minket. És, ha hiszünk Jézus Krisztusban, akkor bűnbánattal a szívünkben kérjük az Ő megbocsátását és Ő általa odamegyünk Istenhez, Isten elé azzal a hittel, hogy Ő elfogad minket, mert elhittük Neki, hogy képes volt egy ilyen nagy áldozatra értünk.

És akkor a továbbiakban már nem kell aggódnunk semmi felől, ahogyan az első ige, amit idéztem mondja, hanem imáink és könyörgéseink hálaadással szállnak Isten felé, hiszen már HISZÜNK Neki, hisszük, hogy Ő van, Ő létezik és tudjuk, hogy most már kérhetünk Tőle és Ő pedig megjutalmaz minket. Mivel? Elsősorban olyan békességgel, ami az emberi értelmet, felfogóképességet meghaladja. Ezt megtapasztalni katalizátorként működik egy ember életében. 

Ezekben az időkben sokan beszélnek hitről és imáról... A Biblia is beszél... ebből olvashattatok egy kis ízelítőt... hogy Isten szerint ez hogyan is működik, és ennek milyen következménye lehet... most csak egyet említettem, de a jutalmazása Istennek bőséges azok iránt, akik úgy gyakorolják ezeket a dolgokat, ahogyan azt Ő elvárja tőlünk... Kívánom, hogy tapasztald meg Isten jutalmazását az életedben... bőségesen.

"... ÉN (Jézus Krisztus mondja) azért jöttem, 

hogy ÉLETÜK legyen és BŐVÖLKÖDJENEK." 

János 10:10b

Bizalom, hit

"Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Te benned bízik; bízzatok az Úrban örökké, mert az Úrban, Jahvéban, örök kőszálunk van." Ézsaiás 26:3-4

Bizonytalan világban élünk. Egyik napról a másikra dolgok változnak. Ma még van, holnap már nincs. Minden változik folyamatosan és egyre gyorsabb az iram. Az ember számára nincsenek ma biztos pontok. Nincsenek olyan dolgok, amiben reménykedhetne, amiben bízhatna, amiben hihetne. Az ember az életét nincs mire alapozza. 

A törvények változnak, a kormányok változnak, az életünket szabályozó körülmények folyamatosan változnak. Munkahely, kapcsolatok folyamatosan változnak. És ez a bizonytalanság az emberben nyugtalanságot, aggódást, békétlenséget, sőt háborúságot okoz. Ez pedig konfliktusokat okoz, veszekedéseket okoz, viszályt, háborút okoz.

Mégis van ebben a bizonytalan világban Valaki, akit az ember viharverte lelke sóvárogva keres... Mert az ember lelke békére vágyik, megnyugvásra vágyik, csendre vágyik... Egy BIZTOS pontra vágyik...

És ez a Valaki nem más, mint aki őt, az embert, teremtette és ismeri kívül, belül. Ő az Úr, az Örökkévaló Isten, Jahve, aki nem mondott le teremtményéről, annak ellenére, hogy az elbukott. És ez az Úr, ez az Isten lehajolt az emberhez és eljött Jézus Krisztusban, emberré lett, közel jött a megtört, megviselt emberhez, hogy adjon neki megnyugvást, békességet, vigasztalást a viharok közepette.

És Ő, Jézus Krisztus, jelentette ki, mutatta meg az Örökkévaló Istent, Atyát, aki szeretete jeléül feláldozta a Fiát, hogy aki hisz, aki bízik Benne megmeneküljön a reménytelenségtől, háborúságtól, elveszettségtől, bizonytalanságtól, ítélettől és teljes békére leljen. 

Ez a teljes béke Istennél van mindazok számára, akik elhiszik, hogy Isten egy biztos pont, biztos alap. Ő nem változik, Ő örökké biztos pont marad annak, aki rábízza magát. Ő egy olyan személy, akinek a szívünket bátran odaadhatjuk és megbízhatunk Benne.

A Biblia Isten beszéde évezredek óta. És ez a beszéd megbízható beszéd, amelyre alapozhatunk, amely reményt ad, békességet ad, vigasztalást nyújt egy megháborodott, bizonytalan, reménytelen, kilátástalan világban. Mindössze hitre van szükség, bizalomra van szükség. És ez a hit, bizalom az embernek drága kincse, amit a világ oly sokszor kihasznált és ronggyá vert. 

Mégis merjünk hinni Neki, merjünk bízni Abban, aki szeretett minket és a Fiát adta értünk, hogy nekünk legyen örökké biztos PONTUNK BENNE, Krisztusban, Aki nem változik meg, Aki "tegnap, ma és örökké ugyanaz". Zsidó 13:8

Kezdet és vég

"Kezdetben A Szó már létezett. A Szó Istennel volt, és A Szó Isten volt. A legelejétől A Szó Istennel volt. Isten általa készített mindent, a teremtésben semmi nincs, ami nem általa készült volna. A Szóból fakadt az élet és ez az élet világosságot hozott az emberiségnek." 

János 1:1-4 Good News Bible (Fordította: Marosi Botond)

Az ember korlátozott felfogásával nem tudja elképzelni, hogy Isten honnan lett, honnan ered, hogyan lett stb. Ez azért van, mert mi kezdetekben és végekben gondolkodunk. Mert a teremtett világ, amelyben élünk valamikor megszületett vagy elkezdődött, az idő is valamikor megszületett, vagyis elkezdődött és az életünkben is minden így működik, hogy ami elkezdődik az egyszer véget ér.

A mi létezésünk a kezdetekhez és a végekhez igazodik. 

Ebből kifolyólag a gondolkodásmódunk is a kezdetekhez és a végekhez igazodik. Nem tudjuk elképzelni, hogy mi volt A Kezdet előtt. A Biblia egy biztos dolgot kijelent: hogy az általunk ismert kezdetben Isten már létezett, az Ige, az isteni Szó, már létezett.

A Biblia is a kezdettel kezdi beszámolóját és a véggel fejezi be. És mégis beszél nekünk arról, hogy a kezdet előtt is volt létezés és a vég után is lesz. A Biblia leírja teremtett világunk kezdetét és végét is, DE leírja a mindezek fölött létező Isten örökkévalóságát is. Sőt, azt írja, hogy Isten a kezdet és Isten a vég. És ez igaz az emberre, meg a teremtett világra nézve. Mert minden Istennel kezdődött és minden Istennel fejeződik be. Mégis Istennek nincs kezdete és nincs vége, MERT Ő az ÖRÖKKÉ létező "VAGYOK", aki ÖRÖKKÉ ÉL!

Aki hisz az isteni szónak, A Szónak, az Igének, aki testté lett és eljött közénk, az meghívást kap arra, hogy felülemelkedjen hite által a kezdetek és végek uralta világon, gondolkodásmódon és meglássa AZT, aki mindezek fölött áll, hatalmas, jóságos, szeretettel teljes. Ez a csodálatos személy, aki Atya, és aki Fiú, és aki Szent Szellem, arra hív, hogy Vele együtt örökké létezzünk, miután kilépünk ebből a kezdetek és végek uralta világból.

Ezt már most megtehetjük, hogy hit által felülemelkedünk ezen az anyagi világon, amely a kezdete óta a vége felé halad. Isten arra hív az Ő Szaván keresztül, hogy ne múljunk el a világgal együtt, hanem örökké éljünk Vele. Ezt akarja Ő! Engedjünk az Ő akaratának és örökké élni fogunk egy kezdetek és végek nélküli valóságban.

"És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; 

de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké." 

1János 2:17

119. Zsoltár 47

"És gyönyörködöm a te parancsolataidban, amelyeket szeretek." 

Zsoltár 119; 47

Isten parancsolataiban gyönyörködöm. Isten parancsolatait szeretem. Lehetséges ez? Szerethetek parancsolatokat és gyönyörködhetek bennük, amikor azok tulajdonképpen nekem szólnak? És azt mondják meg, hogy mit szabad és mit nem szabad tegyek? És parancsolatok, parancsok ezek, nem kérések. És nekem azokat teljesítenem kell. Ha tetszik, ha nem. Mert valljuk be: nem mindig tetszik, hogy megmondják mit tehetünk és mit nem. Mégis kijelenthetjük, hogy szeretjük Isten parancsolatait és gyönyörködünk bennük? Abban az esetben jelenthetjük ki, ha a parancsolót szeretjük. Ha a parancsolóban gyönyörködünk. 

Korunk embere nem szereti, ha neki megmondják mit tehet és mit nem. Nem szereti ha neki parancsolnak. Ezért is élünk egy istentelen korszakot. Sajnos ebben a korszakban, napjainkban, sok hívő, aki magát Istenben hívőnek vallja sem szereti, ha megmondják neki mit tehet és mit nem. Márpedig Isten megmondja, hogy mit tehetünk és mit nem.

Ahogyan a szerető szülő megmondja szeretett gyermekének, hogy mit tehet és mit nem, ugyanúgy Isten is szeretetéből fakadóan megmondja, sőt parancsolja szeretett gyermekeinek, hogy mit tegyenek és mit ne tegyenek. A motiváció pedig a szeretet. Mert jót akar. Mint a szülő gyermekének. Csak a gyermek nem érti meg és nem akar engedelmeskedni, ahogy a hívő sem érti meg és nem akar engedelmeskedni. De a szülő tovább lát gyermekénél, ahogyan Isten is tovább lát a hívőnél.

Ma viszont utálják a parancsolót. Korunk embere annyira elszakadt a valóságtól, hogy hallani sem akar arról, hogy ezt nem szabad, azt nem szabad. A világ azt mondja mindent szabad. A világ korlátlan szabadságot kínál. A világ viszont már nem az, ami egykor volt. Mai világunk egy illuzió, egy nagy becsapás, egy nagy átverés, egy nagy csillogás mögé rejtett szemétdomb, amit mindazok szeretnek, akik ebben a világban, ezzel a világgal élnek. És ezek az emberek áltatják magukat a világ kínálta hazugságokkal. És ez a vesztüket fogja okozni.

Isten viszont ma is parancsol! Mit parancsol? - tesszük fel a kérdést.

"... az Isten mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek..." ApCsel 17; 30

A megtéréssel megváltozik egy ember élete, gondolkodásmódja, átéli az Istennel való közösséget, átéli a bűnbocsánatot és szeretet születik a szívében Isten iránt, ami azt eredményezi, hogy engedelmeskedni fog Isten további parancsolatainak, amelyeket már nem úgy lát, mint régen, hanem megtanulja, hogy javára vannak azok. A megtérés nagyon fontos úgy hívő, mint hitetlen ember számára. Visszafordulást jelent. A rossz irányból a jó irányba. És ezt a lépést az ember hitből teszi meg, rábízva magát Arra, aki az emberi sorsok fölött Úr.

Hinni Benne, rábízni magunkat, megkóstolni hitünk, bizalmunk gyümölcsét, ez mind szeretetet hoz az életünkbe az iránt, akire rábíztuk életünket. És az Ő szájából a parancs gyönyörűséges. Mert szeretjük Őt, mert valami történt velünk, amit ez a világ nem tudott velünk megtenni. MEGVÁLTOZTUNK! És ennek a változásnak az íze finom. Mint mikor a kedvenc gyümölcsünk zamatos húsa, levével telve kitölti szánkat és élvezettel csámcsogunk sokáig rajta. 

Első parancsa tehát Istennek ez: VÁLTOZZUNK MEG gondolkodásmódunkban! Ehhez Ő segítséget nyújt Jézus Krisztus által, az Ő egyszülött Fia által, akit szeretetéből halálra adott a mi bűneinkért és akit feltámasztott a mi megigazulásunkért, hogy MI MA meg tudjunk VÁLTOZNI. A változás, amiről beszélek azt fogja eredményezni, hogy szeretni fogjuk a NAGY parancsolót és szeretni fogjuk az Ő parancsolatait is, amelyekkel javunkra munkálkodik, hogy boldog életet éljünk már itt a földön.

Te, aki ezt olvasod, mit tudsz ehhez hozzászólni? Szereted Istent? Ha a válaszod igen, akkor azt jelenti, hogy a parancsolatait is szereted, akkor is ha nem mindig azt mondják, amit hallani szeretnél. De ha szereted Istent, akkor hajlandó vagy elfogadni azokat is Istentől, amik nem tetszenek az ÉNednek és hajlandó vagy változni. Ha azt mondod, hogy szereted Istent, de elutasítod az Ő beszédeit, akkor gondold újra és térj meg. 

Isten parancsolatai az életet jelentették mindig az ember számára és ma is azt jelentik. Aki megismerte igazán Istent Jézus Krisztus által, az tudja ezt és az nyugodtan elmondhatja, hogy igen, szereti az Ő parancsolatait és gyönyörködik bennük. 

"Gyönyörködöm a te beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált." Zsoltár 119; 162

119. Zsoltár 46

„És a királyok előtt szólok a te bizonyságaidról, és nem szégyenülök meg.” 

Zsoltár 119; 46

Gondolkodván ezen az igeversen és nézegetve az eredeti szavak jelentését valamit megláttam, ami felvillanyozott, felvillanyozta szellemem. Miközben azon gondolkoztam, hogy miképpen szólhatok én egyszerű emberként királyok előtt Isten bizonyságairól, a figyelmem egyik szóra terelődött, éspedig a „szégyenülök” szóra. 

Ugyanis ennek a szónak a másodlagos jelentése csalódást jelent, mégpedig a várakozásban, a reménységben elszenvedett csalódást jelenti, amikor valaki várakozik valamire, de nem sikerül és ezért csalódás éri, vagy reménykedik valamiben és az nem jön be és ezért csalódik. Azután pedig a „szólok” szóra terelte figyelmemet az Úr, aminek mögötte a héber „dábár” szó lapul, ami igét jelent és a tudósok a görög „logosz” és „rhéma” szóval párosítják. Mi jött le ebből nekem? 

Hogy az Isten beszédében, az Igében nem fogok csalódni soha. Hogy amit Isten mondott az igaz és megbízható és arra alapozhatok. Sőt az egész életemet ráépíthetem az Ő kijelentéseire, mert nem fogok csalódni, amíg várakozok, hogy beteljesedjenek. Hogy a reménységem, amit Isten Igéjébe vetek nem fog megszégyeníteni. Honnan tudhatom viszont ezt olyan biztosan? Mi volt az, amitől ennyire meggyőződtem? Honnan vagyok olyan biztos a dolgomban?

Nos, ahhoz, hogy ezekre válaszolni tudjak, az Újszövetséget kell, hogy segítségül hívjam, mert ott vannak leírva azok, amiktől meggyőződtem és hitre jutottam. A János evangéliuma így kezdődik: „Kezdetben volt az Ige.” János 1; 1 Ez a blogomnak is a címe, és ez mindent elmondott nekem és ma is elmond. Az az Ige, amelyre alapozhatom az életem, amelyben megbízhatok, amely nem fog csalódást okozni, amely reménységet adott és ad mindennap, amely szabályozza az életem folyását és igazgat, amely újjászült és bátorít nehéz helyzetben, MÁR a kezdetben LÉTEZETT. 

Továbbá azt olvasom RÓLA: „Mert Ő benne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; MINDENEK Ő általa és Ő reá nézve TEREMTTETTEK; és Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn.” Kolossé 1; 16-17

Tehát az Ige mindenek előtt létezett és minden általa lett, ami lett: „Minden Ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett” János 1; 3 – akkor most lehet ebben megbízni? Lehet erre az Igére alapozni egy egész életet? A válaszom az, hogy IGEN, LEHET. Sőt azt mondom, hogy kell is.

Picit továbbmennék: „És az Ige testté lett és lakozott mi közöttünk…” János 1; 14. Ha ez eddig nem volt elég meggyőző és nem hiszi el valaki, hogy az Ige, az isteni szó mindenek előtt létezett és, hogy minden erre a szóra állt elő, amit ma láthatunk, akkor ez az előbbi mondat a Bibliából azt mondja, hogy ez az isteni szó emberi testet öltött és eljött közénk, emberek közé a földre és közöttünk lakott, velünk töltött időt. Miért tette ezt? Hogy az Ő általa teremtett ember befogadja Őt, hogy újjá tudjon születni, hogy elhomályosult szellemi szemei kitisztuljanak és fel tudja ismerni Teremtőjét, aki szereti őt, és vissza akarja fordítani magához, hogy ezáltal az ember élete megváltozzon, rendbe jöjjön olyan isteni alapelvekre épülve, amelyek mind megtalálhatók Benne, vagyis az Igében.

És igen, voltak és vannak, akik befogadták, befogadják Őt. És ez a befogadás egy új kezdetet jelent minden ember életében, aki ezt a lépést megteszi. Egy újjászületést jelent fentről, Istentől. 

Erről tudok én is tanúskodni, ez Isten bizonysága számomra is. Ez az, amiről a zsoltáros a fenti igében beszél, és erre felépítettem az életemet, erre alapoztam hitemet, és ma is, ha kell, királyok, uralkodók előtt is elmerem mondani ezeket a bizonyságokat, mert tudom, hogy igazak. Mert, ahogy egyik fentebbi igében olvashatjuk, a királyokat, uralkodókat is ő teremtette, helyezte hatalomra, ők is az Ige által vannak és engem ez még jobban megerősít.

És tudom, hogy amit elvégzett az életemben az előre mutat, hogy amiket ígért, amikre alapoztam az életemet, azok be fognak teljesedni, és a reménységem, amit az Ige ad minden nap tudom, hogy SOHA, de SOHA nem fog MEGSZÉGYENÍTENI! 

Erről pedig maga Isten tett bennem bizonyságot és tesz ma is az Ő Szelleme által, akit adott az Ige mellé, hogy meggyőződésem, hitem teljes legyen: 

„A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Szellem által, aki adatott nékünk.” Róma 5; 5  

119. Zsoltár 39

„Fordítsd el tőlem a gyalázatot, amitől félek; hiszen jók a te ítéleteid.” Zsoltár 119; 39

Az ember, mikor belenéz az Ige tükrébe, megláthatja rútságát. Az Isten Igéje igazság, ami fájdalmasan érinti e hazug világban élő embert. Ha ránézünk cselekedeteinkre és összevetjük Isten Igazságával, akkor ráeszmélünk, hogy mi nem vagyunk méltók semmi jóra. Csak rosszat érdemlünk, csak gyalázatra vagyunk méltók. Arra a gyalázatra, amit Krisztusnak adtunk a szenvedése útján. Arra vagyunk érdemesek, méltók. Azt kellene, hogy kapjuk.

Amikor ritka őszinte pillanatunkban ezt felismerjük, akkor félelem járja át lényünket. Mitől félünk? Mitől rettegünk legjobban? A gyalázattól. Emberi méltóságunk sárba tiprásától. Félünk a megszégyenítéstől, a csúfolástól, a gyalázástól. Márpedig ezt érdemelnénk. Láthatjuk a Bibliában, hogy Isten mindig így büntette az ő népét a régi időkben azért, mert nem tartották meg parancsolatait. Meggyalázta őket más népek előtt, ellenség kezébe adta őket, hogy meggyalázzák őket. Csúfsággá tette őket, szánalom tárgyává tette őket más népek előtt. Bizony borzasztó állapot.

A gyalázattól való félelem minden ember szíve mélyén ott rejtőzködik és ott rejtőzködött mindig. Akár tudatosan, akár tudattalanul, de az ember fél a meggyalázástól. Életünk során márpedig érnek ilyen helyzetek, amikor meggyaláznak minket ilyen vagy olyan módon. És nem dicsőséges pillanatok ezek. Nem felemelő látvány egy sárba tiport, meggyötört, megvert, megszégyenített, meggyalázott ember. És ettől a helyzettől fél mindenki. És belül retteg.

A fenti Ige viszont elárul nekünk valamit Istenről. Hogy jók az ítéletei. Ebből következtetnék arra, hogy maga Isten is jó, de ezt nem kell tennem, mert sok ige leírja a Bibliában, hogy Isten jó. Sőt, maga Jézus, aki azért jött, hogy kijelentse Istent, azt mondta, hogy egyedük csak Isten jó. És ezt a jóságot Isten megmutatta minden embernek. Kétezer éve. Ma sokan kérdőre vonják Isten jóságát, látva a sok gonoszságot, szenvedést a világban, de nem néznek vissza arra az eseményre, amely változást hozott a történelem menetébe, amely megváltoztatta a világot.

Isten jósága megjelent ezen a földön kétezer évvel ezelőtt, amikor Jézus, Isten Fia magára vette a gyalázatot, amitől minden ember félt és fél. Jézus azt hirdette, hogy higgyenek benne az emberek és meg fognak szabadulni félelmeiktől és minden nyomorúságuktól. Jézus hitet hozott a földre, ami a félelem legnagyobb ellensége. És aki magáévá tette a hitet, aki elfogadta a hitet, az megszűnt félni. Megszűnt félni a haláltól, a gyalázattól, a szegénységtől, a nyomorúságtól és még sorolhatnám.

Isten Fia vállalta a sárba tiprást, a gyötrést, a verést, a megszégyenítést, a gyalázatot. Nem volt szép látvány. Nem volt felemelő, dicsőséges pillanat. De ez volt Isten jó ítélete. És ez a jó ítélet az, ami elfordította rólunk a gyalázatot. Elfordította rólunk és a Fiúra fordította. „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár…” – hasonlít ez a kiáltás a fenti igéhez? Igen, hasonlít.

Ez azt jelenti, hogy ma nem érhet minket gyalázat? Nem. Azt jelenti, hogy ma már nem félünk a gyalázattól. Mert volt Valaki, aki elhordozta bűneinket, gyalázatunkat és tisztára mosott minket a mi hitványságunkból. Hitet adott, amely a félelmet kiűzte, szeretetet adott, amely a félelmet kiűzte, reményt adott arra nézve, hogy e földi gyalázat egyszer véget ér az Ő oldalán és mindaddig Ő példaként jár előttünk és pásztorként mellettünk, segítve nekünk megérteni az Ő szavait és magunkévá tenni: „Mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te.”

119. Zsoltár 31

„Ragaszkodom a te bizonyságaidhoz; 

Uram, ne hagyj megszégyenülni!” 

Zsoltár 119; 31

„Ragaszkodom bizonyítékaidhoz, Örökkévaló! Ne engedd, hogy megszégyenüljek!” – mondja az egyszerű fordítás. Mint jól felkészült védőügyvéd, akinek elegendő bizonyíték áll a rendelkezésére, amelyek számára igenis meggyőzőek, kiált fel a zsoltáros Isten védelme, képviselete mellett, kérve az Ő támogatását abban a perben, ami átíveli életét egy hitetlen, ellenálló, istentelen világgal szemben.

Tudjuk azt, hogy Isten létezését nem kell bizonygatni, hiszen a körülöttünk lévő világ és minden egyes teremtmény bizonyítja a Teremtő létezését. Mégis Isten kinyilatkoztatta magát az Ő beszédében, kinyilatkoztatta magát az Ő népének, először Izraelnek, aztán elküldte Fiát a világ megváltására, hogy minden néphez eljussanak az Ő bizonyságai, tanúságtételei, bizonyítékai.

Akik Isten Fiában hitre jutottak és belemélyedtek Isten beszédének tanulmányozásába, azokat Isten bizonyságai meggyőzték Isten létezéséről, szeretetéről, jóságáról, tervéről és ezt akarják ezek az emberek képviselni ezután a világban. A világban ugyanis sok ember nincs meggyőződve Isten létezéséről, nem hisznek benne. Akik meg hisznek, szószólókként lépnek fel, hogy bizonygassák Isten létezését, Isten szeretetét, Isten bizonyítékaival alátámasztva beszédüket, amelyek a Bibliában találhatók.

Mi is ilyen szószólók kell legyünk, akik megtapasztaltuk Isten valóságát Jézus Krisztusban, mi, akiknek az élete megváltozott Isten beavatkozásának köszönhetően, mi, akik megismertük az igazságot és megszabadultunk e világ förtelmeitől, ragaszkodnunk kell Isten írott beszédéhez és képviselnünk kell Őt ebben a perben, amely a világgal folyik.

Néha az ember elbizonytalanodik küldetését illetően, meginog bizodalma önmagában, félelem uralkodik el rajta látván maga körül az istentelenséget, növekvő erőszakot, erkölcsi romlást, de mindig bele kell kapaszkodnunk Isten beszédébe, amely élő Isten Szelleme által és elhat a szívünkig és lelkünket felbátorítja.

„Uram, ne hagyj megszégyenülni!” – hangzik el a kiáltás. Néha a félelem, a megszégyenüléstől való félelem úrrá lesz rajtunk, lelkünk elgyengül, a test erőtlensége erőt vesz rajtunk, de nem szabad elfelednünk Urunk bátorító szavait: „Ne félj, csak higgy!” A félelem mindig a hit ellensége. Aki fél az nem tud hinni, viszont aki hisz és hitében erős, az nem fél.

A kiáltás mindig segít, amikor a félelem, a szégyenérzet, a gyávaság, az erőtlenség megjelenik és ostromgépként támadja meg személyiségünket. A kiáltás segítségkérés, a kiáltás gyengeségünk beismerése és Annak elismerése, aki hatalmas arra, hogy segítsen. A kiáltás életmentő lehet, lélekmentő lehet, a kiáltás megmenekülést jelenthet minden nehéz helyzetben.

„Mikor kiáltottam, meghallgattál engem,

felbátorítottál engem, lelkemben erő támadt.”

Zsoltár 138; 3

Akkor hallgat meg Isten, amikor kiáltunk, akkor bátorít fel bennünket, amikor elismerjük előtte, hogy megijedtünk, kétségbeestünk, akkor támaszt erőt a lelkünkben, amikor elerőtlenedtünk és úgy érezzük, hogy semmire nem vagyunk képesek.

Ő viszont képes mindenre. Ő képes talpraesett, ügyes, derék szószólókat faragni minden olyan emberből, akit meggyőztek bizonyítékai, tanúságtételei, bizonyságai, hogy méltó képviseletben legyen része a hitetlen világgal szemben, hogy ebből a kozmikus perből, ami folyik a gonosz és a jó erői között, az Ő képviselői győztesen kerüljenek ki.

Az Ő győztes képviselőinek titka pedig benne van mostani igénkben: „ragaszkodom…”. Ragasszuk Hozzá magunkat Istenhez, az Ő bizonyságaihoz, beszédeihez, hogy a kételkedés, kicsinyhitűség, félelem hullámai ne tudjanak elsodorni a hittől, amely nékünk adatott.

„… és aki hisz benne, nem szégyenül meg.” Róma 9; 33

Jézus és az Atya egysége?!

Csodálatos kijelentésnek tartom Isten Igéjéből azt, amit ma megértettem az Úr Jézus Krisztusról. Azt tudom és hiszem, hogy a Biblia egészben Jézusról tesz bizonyságot, az Atya maga Jézusról tesz bizonyságot, a Szent Szellem Őt dicsőíti és Ő Róla tesz bizonyságot velünk együtt. De szeretnék egy rövid cikket írni most arról, hogy Jézus Krisztus a testben megjelent Isten volt itt a földön, emberré lett, teremtményei közé jött, lehajolt hozzánk, hogy higgyünk Benne és örök életünk legyen. Ezt sokan ma nem hiszik és nem is vallják azok közül sem, akik keresztényeknek mondják magukat. Egy kis morzsát szeretnék most olvasóim elé szórni abból a kenyérből, amelyből nap, mint nap táplálkozom.

"Amint pedig Jeruzsálemben vala húsvétkor az ünnepen, sokan hívének az ő nevében, látván az ő jeleit, amelyeket cselekszik vala. Maga azonban Jézus nem bízza vala magát reájuk, a miatt, hogy ő ismerte mindnyájukat, és mivelhogy nem szorult rá, hogy valaki bizonyságot tegyen az emberről; mert magától is tudta, mi volt az emberben." János 2; 23-25

Habár azt írja az ige, hogy az emberek hittek Jézus csodáit és jeleit látván, mégsem bízta rájuk magát az Úr. Miért? Mert ismerte őket. Mert tudta, hogy a csodákon és jeleken alapuló hit nem eredményezett bennük igazi hitet, megtérést. És ez tanulság kell legyen mindannyiunk számára. Nem alapozhatjuk hitünket jelekre, csodákra, mert azok nem hoznak megtérést az életünkben, nem hoznak igazi hitet Isten Fiában, nem hoznak igazi változást, nem adnak új életet. Erre csak Ő maga képes, Jézus Krisztus, az IGE és a Szellem.

Tehát Jézus nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat. Azt olvassuk, hogy senki nem kellett neki megmondja mi van az emberekben, mert MAGÁTÓL IS TUDTA, mi van az emberben. Mitől tudta? Honnan tudta? Honnan volt ilyen ismerete? Itt jön be a képbe az Ő Istensége, Isteni mivolta. Mert Ő mindent tudott és mindent tud, mert Ő ismerte és ismeri az Ő teremtményeit, hiszen jelen volt az alkotásnál, a teremtésnél és most is jelen van minden egyes élet kiformálódásánál. 

"Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden utamat jól tudod.
Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.

Bizony Te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél.
Csodálatosak a Te cselekedeteid és jól tudja ezt az én lelkem." Zsoltár 139; 1-6. 13-14

A 139. zsoltár az Úrról beszél, aki Jehovaként jelentette ki magát az Ószövetségben, aki Örökké létező Isten és Úr mindenek felett, aki alkotója a világmindenségnek és teremtője, aki az ember Atyja, Teremtője és ismerője, aki a felfoghatatlan, magasságos tudás, bölcsesség birtokosa, akinek gondolatai, sokasága és nagysága miatt, felfoghatatlanok, megszámlálhatatlanok az ember számára. Ez az Isten, aki mindent tud, mindenütt jelen van és uralkodása mindenre kihat. 

A 139. zsoltár az Atyáról, a Mindenható Istenről, Jehováról beszél, a János evangéliuma pedig Jézus Krisztusról, aki azért jött, hogy kijelentse Őt. És ez a kettő egy személyben ugyanaz.

Ez a tudás, ahogyan Dávid fogalmaz a Szent Szellem által: "magasságos, nem érthetjük azt." 139. Zsoltár 6 . Ezt a tudást csak egyféleképpen fogadhatjuk el: hit által. Aki pedig megkérdőjelezi Jézus Isteni mivoltát, az Atyával való egységét, testben megjelent Istenségét, az lealacsonyítja a maga szintjére Őt és ezzel káromolja azt a hatalmasságot, aki már a világ megalapítása előtt elszánta magát szeretetből az ember megmentésére.

"Én és az Atya egy vagyunk." János 10; 30

 

119. Zsoltár 27

„Add értenem a te határozataidnak útját, 

hogy gondolkodjam a te csodálatos dolgaidról!”

Zsoltár 119; 27

Az előző versben elismerte az ember az Úr előtt, hogy az ő útjai nem helyesek, és ezt el is mondta Istennek, Isten meghallgatta beismerő vallomását, sőt válaszra méltatta azt. Aztán kérés hangzik el Isten fele, hogy tanítsa meg az embert az Ő rendeléseire. Ennek a folyamatnak a következő fázisához érkeztünk ennél az igeversnél, hiszen nem elég a tanítás Istentől, szükség, hogy azt meg is értse az ember, szükség, hogy azt forgassa magában, elmélkedjen róla, gondolkodjon el azokon a csodálatos dolgokon, amikre Isten tanítja.

De, ahhoz, hogy az ember megértse Isten Igéjét, újból csak Isten kegyelmére van szükség, hiszen az ember önmagában nem képes arra, hogy belelásson Isten titkaiba, amiket a Biblia tartalmaz. Magára Istenre van újból szükség, hogy „ADD ÉRTENEM…” módjára cselekedjen az emberi szívben, lélekben. Sajnos nagyon sok példa van arra, hogy Istent kihagyva magyarázzák az Ő Igéjét, gondolkodnak, elmélkednek rajta emberi erőfeszítések árán és olyan téves tanításokat és félrevezetéseket szülnek, hogy az igazi Istennel járó ember megborzong azoktól.

Sokan kihagyják, még hívő emberek is sokszor, az igevers első részét, amely azt mondja, hogy: „add értenem…”. A maguk erejéből, a maguk látása szerint, emberi ésszel próbálják összerakni beszédüket, mondanivalójukat Isten Igéjéből, csak sajnos az eredmény is ugyanolyan lesz: puszta üres próbálkozás, amely erőtlen, senkit meg nem győző, nem építő, páraként tovatűnő délibáb, amely pillanatnyi káprázatot idézve elő a végén csalódást okoz.   

Meg kell értenünk két dolgot:

1.  Isten az, Krisztus az, aki megnyithatja szívünket, értelmünket az Ő beszédének értésére, megértésére.

„Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket, hogy értsék az írásokat.” Lukács 24; 45

2. Isten Szent Szelleme az, aki vizsgálja Isten dolgait, ezért Ő általa jelenti ki Isten az Ő beszédét, igazságát, titkait és csodálatos dolgait, hogy mi elmélkedjünk, gondolkodjunk rajta, beszéljünk róla.

„Nékünk azonban az Isten kijelentette az Ő Szelleme által: mert a Szellem mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.” 1Kor. 2;10 (1 Kor. 2; 11-13)

Tehát ahhoz, hogy meg tudjuk érteni Isten tanítását, Isten beszédét, ahhoz szükségünk van Jézus Krisztusba vetett hitre, mint Istenbe vetett hitre, és szükségünk van a Szent Szellemre, mint tanítóra, magyarázóra, kijelentőre, kinyilatkoztatóra, vezetőre, segítőre. Hús testünknek nincs ínyére Isten Igéjének sem olvasása, sem tanulmányozása, sem megértése, sem az azon való gondolkodás, elmélkedés. Mégis, aki erőfeszítéseket tesz erre bűnös emberi mivoltából, annak jó vége nem lehet.

Miért szükség nekünk értenünk Isten beszédét, és az Ő útjait? Jézus maga adja meg nekünk a választ:

„Amely pedig jó földbe esett, ez az,aki hallja és érti az igét; aki GYÜMÖLCSÖT is terem, …”

Máté 13; 23

Isten célja azzal, hogy kibocsájtja beszédét, nem más, mint a gyümölcstermést előidézni emberek életében. Ezek a gyümölcsök Őt dicsőítik, a Mennyei Atyát, az Atya pedig megdicsőíti a Fiút (János 15; 8). Tehát ezért fontos megérteni Isten útmutató beszédeit. De mielőtt a gyümölcsökhöz érnénk, amik cselekedeteket jelképeznek, azelőtt még bejön egy fontos tényező: az igén való gondolkodás. Mert a gondolkodás határozza meg a cselekedetet, a cselekedet pedig egyenlő a gyümölccsel. A gondolatok pedig a szívből származnak, a szív pedig szellemünk felfogó képességének központja. Ide jön be az isteni szó, kibocsájtott ige (Ézsaiás 55; 10-11). És ha a szív vette az üzenetet, akkor továbbítja az értelemnek elmélkedésre, gondolkodásra, ez cselekedeteket eredményez és lám, Isten beszéde nem tér vissza üresen, hanem megcselekszi, amit az Úr akar. Isten Igéjében termő erő van, akár egy magban, ezért is hasonlítja a mi Urunk Jézus maghoz az Ő beszédét.

Ne hagyjuk ki tehát Őt, amikor Isten beszédének megértésére vágyunk, mert az Ő beszédével való igazi közösségben benne van a Mindenható Istennel, az Úr Jézussal és a Szent Szellemmel való közösség is.

119. Zsoltár 23

„Még ha fejedelmek összeülnek, ellenem beszélnek is; a te szolgád a te rendeléseidről gondolkodik.” Zsoltár 119; 23

Miért ülnének össze a fejedelmek, hogy ellenem beszéljenek? Mit ártottam én nekik? Milyen fejedelmekről van szó? Ilyen kérdéseket tehetünk fel ezzel a verssel kapcsolatosan elsőre.

Hogy ha én egy névtelenségbe burkolózó, semmittevő hívő vagyok, aki eljár közbe gyülekezetbe, meghallgat egy-két prédikációt, igehirdetést és ezzel kimerült a keresztény életem, akkor ez az ige rám nem érvényes. Akkor senki nem fog ellenem beszélni, senki nem fog rólam rosszat mondani a hitem miatt, mert senki nem tudja, miben hiszek. Inkább az az ige érvényes akkor rám, hogy:

„Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.” Jakab 2; 17

De, ha hiszek Jézus Krisztusban, ha hiszem, hogy Isten Őt feltámasztotta a halálból, ha számmal ezt ki is mondom, nem titkolom el az emberek előtt, akkor már más szelek fújnak. Miért? Mert a hit nem mindenkié, mondja Istennek beszéde, és amikor hitemet megvallom hitetlenek előtt, akkor két dolog történhet: akik hallják, elfogadják, amit mondok, vagy elutasítják. A tapasztalat azt mutatja, meg Isten Igéjéből is azt tudjuk meg, hogy az elutasítás nagyobb mértékű mindig, mint az elfogadás.

Az elutasítás pedig ütközéshez vezet. Világnézetek, teóriák, elméletek, hagyományok, szokások ütköznek azzal az élő hittel, amit megvallunk. Ráadásul a hitünk mögött ott van Isten igazsága, Isten Igéje, ami teljesen ellene mond az emberi földhözragadt gondolkodásmódnak, amely önmagában primitív. Gondolkodásmódunk korlátozott, elménk behatárolható, de: „… a te parancsolatodnak nincs határa.” (Zsoltár 119; 96)

Isten Igéje, korlátozott elménk számára, korlátlan lehetőségeket tud hit által megnyitni. Éppen ezért, akik hit által szert tesznek igeismeretre, azok tovább akarják adni, amit felfedeztek. De, akik megvetik ezt az ismeretet és e világhoz ragaszkodnak, és e világ kínálta rövid ideig tartó örömökhöz, azok ellene állnak és ellene tesznek ez ismeret terjedésének.

Számtalan példa van a Bibliában arra, hogy fejedelmek, vezető pozíciókban lévő emberek gyűltek össze és azok ellen beszéltek, akik Isten szócsövei voltak, akik Istenbe vetett hitüket nem rejtegették és cselekedetük ezt meg is mutatta. De mindezek közül számunkra a legnagyobb példa maga Jézus Krisztus, aki azért jött a földre, hogy az Atya akaratát megcselekedje. Cselekedeteivel és beszédével hamar felhívta magára a figyelmet, holott a cél nem ez volt, és hamar kivívta az akkori fejedelmek haragját, ellenszenvét, irigységét. A végső összegyülekezésen, Kajafás híres mondatával eldöntötték Jézus sorsát, azaz úgy gondolták, hogy eldöntötték, ugyanis az már rég el volt döntve a Mindenható által. így hangzott a mondandó: „Meg sem gondoljátok, hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen.” János 11; 50

Mindeközben Jézus nem azzal foglalkozott, hogy kimossa magát valahogy, vagy félelmében elbujdosson, hanem továbbra is Isten munkája, Isten akarata volt a fontos számára, hogy cselekedje azt, amiért Isten elküldte.

Mindez nagyon nagy tanulság kell legyen számunkra. Mi sem ijedhetünk meg, nem hátrálhatunk meg küldetésünk elől azért, mert „nagy emberek” ellenünk fordulnak, vagy beszélnek.

Akik elfogadták Isten kegyelmét Jézus Krisztusban és hitre jutottak, megvallották hitüket, és ez cselekedetekben megmutatkozott az életükben, azok Jézushoz hasonlóan fognak szembesülni a világ haragjával, ellenszenvével, irigységével. Azok ellen beszélni fognak, tanácskozni fognak, lehet, hogy az életükre törnek, ahogyan az Úrral tették. Hogy most fejedelmek ülnek össze ellened, vagy kisebb pozíciójú emberek, az rajtad múlik. Mennyire adod át az életedet Istennek? Milyen nagy dolgokra szánod el magad Krisztusért? Lásd az apostolok életét, lásd Pál életét és mindazokét, akik századokon át országokat, királyságokat, birodalmakat forgattak fel, mert hittek Istenben és ezt nem rejtették véka alá. Nem ijedtek meg a földi fejedelmektől, mert tudták, hogy Az, Aki őket elhívta sokkal nagyobb náluk, hogy az Ő Igéje az, ami maradandó, és ami megtartja a lelküket. Nekünk is ez kell legyen meggyőződésünk.

„… szelídséggel fogadjátok a beoltott igét, 

amely megtarthatja a ti lelkeiteket.” Jakab 1; 21

119. Zsoltár 21

„Megdorgálod a kevélyeket; átkozottak, akik elhajolnak parancsolataidtól.” Zsoltár 119; 21

Kevélység = büszkeség, önteltség, önhittség. Emberi tulajdonságok. Rossz emberi tulajdonságok. Ezekkel ellentétben Jézus arra tanít minket, hogy tanuljuk meg az alázatosságot, szelídséget Tőle. Ezek a tulajdonságok vannak Istentől. Ám itt az ige olyan emberekről beszél, akik megismerték Istent és az Ő parancsolatait, majd elhajoltak azoktól. Mitől lesz egy Istent ismerő ember büszke, kevély, önhitt, öntelt? Mert a kevélység és a büszkeség az, ami tévelygésre visz és elhajlít Isten beszédétől, letérít a helyes útról.

„Ezt a parancsolatot adom néked fiam, Timótheus, …, megtartván a hitet és a jó lelkiismeretet, melyet némelyek elvetvén, a hit dolgában hajótörést szenvedtek.” 1Tim. 1; 18-19

„Óh, Timótheus, őrizd meg, ami rád van bízva, elfordulván a szentségtelen üres beszédektől és a hamis nevű ismeretnek ellenvetéseitől; amellyel némelyek kevélykedvén a hit mellől eltévelyedtek. Kegyelem veled! Ámen.” 1Tim. 6; 20-21

Ezekkel az igékkel válaszolt kérdésemre az Úr. Szeretném levezetni a folyamatot.

Az Istent ismerő, azaz keresztény ember, aki valóban megtért és az élete megváltozott, a következőképpen válik kevéllyé és hajlik el Isten parancsolataitól, beszédétől: elveti a hitet és a jó lelkiismeretet, ezért a hit dolgában hajótörést szenved, és ez azért történik, mert odafordul szentségtelen, üres beszédekhez, ezekkel büszkélkedik, hamis ismereteket tesz magáévá és azokat hirdeti, ilyen módon pedig elhajlik Isten beszédétől és ezzel átkot von magára.

Sajnos napjainkban tapasztalható a sok hamis ismeret hirdetése vallásos köpenybe burkolva, Jézus nevét felhasználva, nagy újdonságként kikiáltva olyan emberek részéről, akiknek a jó lelkiismerete már csak emlék, a hit dolgában pedig el vannak tévelyedve. Ezek szentségtelen beszédek és nem Istennek igaz igéi, üres beszédek, amik hangzatosak ugyan, de tartalmuk nincsen. És az emberek vevők erre, mert nem az igazságot hallgatják, hanem azt, amit szeretnének hallani.

Isten igaz beszédei szentek, azaz Istenről szólnak, az Ő szentségéről szólnak, szentségre buzdítanak, tiszta életre igyekeznek ösztönözni, ez az élet pedig lemondásokkal jár, harcokkal jár, áldozatokkal jár és ezt a mai ember nem akarja hallani. Keresztényekről beszélek. (Maradék mindig van).

Akik pedig hirdetik a szentség nélküli beszédeket és ezt önhitt, öntelt állapotban teszik, azok elhajoltak az igazi evangéliumtól, elhajoltak a szent élettől, elhajoltak a tiszta erkölcstől és a hit dolgában, az igazi élő hit dolgában hajótörést szenvedtek. Ezekről mondja az ige, hogy átkozottak. Ma sokan áldott embereknek mondják ezeket és dicsérik őket, hogy milyen szépen beszélnek, meg milyen nagy áldások mások életére, meg stb. De Isten igéje azt mondja, hogy akinek nincs jó lelkiismerete, vagyis aki elvetette magától azt a jó lelkiismeretet, amit Jézus Krisztus vére valamikor megmosott, az átkozott ember. Nem áldott, átkozott. Márpedig az átkozott embertől nem jön áldás, ahogyan a tövisről sem szednek szőlőt és a bojtorjánról sem fügét. (Máté 7; 16). Csak hát a büszkeség nem engedi ezt beismerni, túl nagy már az önteltség, önhittség.

Miért kell nekünk, Krisztust követő embereknek, ragaszkodni az írott igéhez? Miért kell hagyjuk, hogy Isten formáljon bennünket az Ő beszédén keresztül, ha sokszor még fáj is? Miért kell szeressük az igazságot? Hogy ne tévelyegjünk, hogy ne térjünk le a helyes útról, hogy meg tudjunk maradni Krisztusban, hogy üdvösséget szerezzünk Ő általa, hogy jutalmat kapjunk, amikor Ő visszajön, hogy Isten igazi áldásait örökölhessük, hogy ne váljunk átkozottakká.

Szükségünk van Isten kegyelmére, ahhoz, hogy megmeneküljünk. Krisztus megtette, amit tennie kellett ennek érdekében. A mi dolgunk követni Őt, úgy élni, ahogyan Ő élt és tanulni az Ő tiszta, hamisítatlan beszédéből alázatosságot, mert:

„ …, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád.” 

1Péter 5; 5

119. Zsoltár 4

„Te parancsoltad Uram, hogy határozataidat jól megőrizzük.” Zsoltár 119; 4

Uram, hangzik a megszólítás. Aki így szólítja meg a Mindenható Istent, az elismeri alárendeltségét vele szemben. Elismeri, hogy Ő Úr, Ő uralkodik mindenek felett. Aki pedig elismeri ezeket az igazságokat és elfogadja, és ezek szerint akar élni, az elfogadja Isten fennhatóságát az élete fölött. Alárendeli magát neki és szolgálni akar neki. Engedelmeskedik az Ő parancsainak. Isten pedig nem parancsol olyan dolgokat, amiket az ember ne tudna teljesíteni, hiszen Ő teremtett minket, embereket. Ismer bennünket.

„És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk.” 1 János 2; 3

Aki megismerte Jézus Krisztust, az megismerte az Isten parancsolatait is. Isten parancsolata egyszerűen hangzik:

„Ez pedig az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nékünk.” 1 János 3; 23

Aki hisz Jézus Krisztusban annak Isten segít, hogy elinduljon az élet útján. Ez a segítség Istentől jön, ez egy csodálatos személy formájában jön be az ember életébe. Isten az Ő Szellemét adja, hogy segítse az embert a Krisztusban való növekedésben, az igazság megismerésében, a megtisztulásban, a megszentelődésben, a megerősödésben, a bűnnel szembeni harcban, és ami a legfontosabb: Isten parancsolatainak megtartásában, Isten határozatainak megőrzésében.

Tehát Isten azt parancsolta, hogy higgyünk az Ő Fiának nevében. Miért parancsolná ezt Isten, miért nem mondta azt, hogy Ő benne higgyünk? Mindezekre a kérdésekre szintén az ige adja meg a választ:

„Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.” János 5; 24

Isten azt akarta, hogy a világ Jézusban higgyen, Jézus pedig azt mondta, hogy aki benne hisz az Atyában hisz, mert tulajdonképpen Jézus megjelenítette az Atyát itt a földön. Jézus hordozta az Atyát, az Atya pedig bizonyságot tett róla, mint szerelmes Fiáról. Akik látták Jézust, azok Istent látták, aki végtelenül jó az emberhez, aki a bűnös megmenekülését kívánja, aki elutasítja az önigazultságot, a kevélységet, de aki segít a rászorulókon.

És mindennek a hitnek a célja az örök élet, hogy az ember örökké éljen, mint ahogyan az el lett tervezve Isten részéről. Csak most semmit nem kell ezért tenni, hanem hinni kell Isten Fiában, aki ma is él, és életünket át kell adnunk neki, hogy helyreállítsa az életünkben az édeni állapotot, és végül örök élet örökösei lehessünk abban az új királyságban, amit készített az őt szeretőknek.

„Az pedig annak akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon.” János 6; 40

Isten azért parancsolja nekünk, hogy megőrizzük határozatait, mert ez az egyetlen út az örök életre. A parancsolat pedig az, hogy higgyünk Jézus Krisztusban és úgy éljünk, ahogyan ő élt. Ezt határozta el Isten kezdetben, hogy ez legyen az ember helyreállításának útja, módja. Mindaz, aki megőrzi a parancsolatot, vagyis a hitet, Istennel fog lenni az örökkévalóságban és jutalmat fog kapni Jézus Krisztustól.

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését.” 2 Timótheus 4; 7-8

"Akarom, tisztulj meg."

Ebben a bejegyzésemben szeretnék írni Isten akaratáról, ami a gyógyulásunkat illeti. Ma szólt hozzám az Úr igéje, megelevenedett bennem és ezt le kell írjam. Sokszor úgy imádkozunk, amikor gyógyulásért imádkozunk Istenhez, hogy: "ha ez a Te akaratod, akkor gyógyíts meg engem..." Az az érzésem, hogy nem ismerjük Isten akaratát ezzel kapcsolatosan. Szeretnék három történetet olvasóim elé tárni a Bibliából, amelyekből egyértelműen kitűnik Isten akarata az ember számára a betegséggel kapcsolatosan.

Hű maradni az apostoli evangéliumhoz!

"Nekünk, ma élő keresztényeknek az okozhat nehézséget, hogy miként maradjunk hűek ehhez az apostoli evangéliumhoz úgy, hogy a modern kor embere számára is érthető és aktuális formában adjuk elő. Annyit mindjárt leszögezhetünk, hogy az apostolokéhoz hasonlóan a mi igehirdetésünknek is Jézus Krisztusról kell szólnia. (...) Lehetetlen úgy evangéliumot hirdetni, hogy ne hirdetnénk Krisztust is. De hogyan lássunk neki? Tapasztalatom szerint segíthet, ha a következő szerkezetbe foglaljuk az apostolok üzenetét:

Először beszéljünk az evangélium eseményeiről, azaz Jézus haláláról és feltámadásáról! (...) Az apostolok gyakran Jézus teljes megváltó művén végighaladtak, de a középpontba mindig a keresztet és a feltámadást állították (ApCsel 2,23-24), mivel mind történelmi szempontból, mind a megváltás szempontjából ezeket tartották a legjelentősebb eseményeknek.

Másodszor következhetnek az evangélium tanúi. Az apostolok igehirdetésében Jézus halála és feltámadása nemcsak úgy "lógott a levegőbe", hanem e két eseményt az Írások és a történelem kontextusába ágyazták. Két oldalról is bizonyították Jézus hitelességét, s ily módon két tanú szavával támasztották alá állításaik - az evangélium - igazát. Az egyik az ószövetségi Szentírás volt, amelyet Jézus betöltött. (...) A második az apostolok tanúságtétele volt. "Tanúi vagyunk" - ismételte Péter újra meg újra, mivel apostolok csak szemtanúk lehettek. (...) Nem prédikálhatunk egy olyan Krisztusról, aki a saját képzeletünk szüleménye, sőt a magunk tapasztalatairól sem, mi ugyanis nem voltunk szemtanúi a történelmi Jézusnak! Az Ó- és az Újszövetség egyedül hiteles Krisztusát  kell hirdetnünk, akinek a próféták és az apostolok az első számú tanúi, a mi meggyőződésünk csak utána következhet.

Harmadszor, beszéljünk az evangélium ígéreteiről! Az evangélium örömüzenete nem csupán arról szól, hogy mit tett Jézus (meghalt a bűneinkért, majd feltámadt az Írások szerint), hanem arról is, hogy ennek eredményeképpen mit kínál nekünk. Azoknak, akik felelnek hívására, egyrészt bűnbocsánatot ígér (a múlt eltörlését), valamint a Szent Szellem ajándékát (aki új emberré teszi őket). Ezek együtt jelentik a sokak által annyira óhajtott szabadságot: szabadságot a bűntudattól, a tisztátalanságtól, az ítélet alól, az önközpontúságtól, és szabadságot arra, hogy azzá legyünk, akikké Isten teremtett bennünket. Az üdvösség fogalmába a bűnbocsánat és a Szent Szellem elnyerése is beletartozik, és a keresztség nyilvános jele mindkettőnek - azaz a bűnök eltörlésének és a Szent Szellem kiáradásának.

Negyedszer, szót kell ejtenünk az evangélium feltételeiről is. (...) Az evangélium előírja számunkra, hogy radikálisan forduljunk el bűneinktől Krisztushoz, és ennek a fordulatnak szívbéli következménye a bűnbánat és a hit, külsődleges kifejezése pedig a keresztség. Ha ugyanis készek vagyunk megkeresztelkedni annak a Krisztusnak nevében, akit korábban elutasítottunk, azzal nyilvánvaló bizonyítékát adjuk, hogy megbántuk bűneinket, és hitre jutottunk. A bűnbánattal, a hittel és a keresztséggel egyben közösséget is váltunk, és tagjaivá válunk a Krisztus testének.

E négy elem alkotja tehát az evangélium üzenetét: két esemény: (Krisztus halála és feltámadása), melyet két tanú igazol (a próféták és az apostolok), minek alapján Isten két ígéretet tesz (bűnbocsánat és a Szellem ajándéka), s ezek elnyerését két feltételhez köti (megtérés és hit, keresztséggel párosulva). Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megcsonkítsuk az apostolok által hirdetett evangéliumot, nem hirdethetjük például a keresztet a feltámadás nélkül, nem támaszkodhatunk kizárólag az Újszövetségre, elfeledve az Ószövetséget, nem kínálhatunk bűnbocsánatot a Szellem ajándéka nélkül, és hitet sem követelhetünk megtérés nélkül. A bibliai evangélium megbonthatatlan egészet képez.

Nem elegendő pusztán "Jézust hirdetni", ma ugyanis nagyon sokféle Jézust mutatnak be az embereknek. Az Újszövetség evangéliuma szerint Jézus történelmi személy (valóban élt, meghalt, feltámadt és felment a mennybe), teológiai személy (élete, halála, feltámadása és mennybemenetele egyaránt fontos szerepet játszik a megváltásban), valamint kortárs személy is (azaz ma is él és uralkodik, és megváltásban részesíti mindazokat, akik válaszolnak hívására). Az apostolok három síkon mondták el Jézus történetét - egyrészt történelmi eseményként beszélték el (melynek szemtanúi lehettek), másrészt rávilágítottak teológiai jelentőségére (az ószövetségi próféciák segítségével), harmadszor pedig hangsúlyozták aktualitását (döntés elé állították hallgatóikat).

Ránk is az a feladat vár, hogy tényként, tantételként és evangéliumként adjuk tovább a Jézusról szóló történetet."

Részlet John Stott: Az apostolok cselekedeti című könyvéből.

Találkozások Jézussal: "Én Uram, és én Istenem!"

Mindenki ismeri Jézus tizenkét apostola közül azt az embert, aki "hitetlen Tamásként" vonult be a történelembe. Mégis, a hitetlenből hívő lett, és végül kész volt az életét adni azért a személyért, aki megváltoztatta őt örökre! A feltámadott Jézussal való találkozása olyan hatással volt rá, hogy földi élete végéig nem felejtette el.

"Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik."

Ebben a bejegyzésemben a vízkeresztségről szeretnék írni, vagy pontosabban mondva a Biblia szerint, a bemerítésről. Ezzel kapcsolatban is van személyes tapasztalatom, lett változás az életemben ezzel kapcsolatban is, és erről is szeretnék írni, mert még sok ember úgy gondolom, téves úton jár, ami ezt a témát illeti.