Isten szabadítása!

"Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam nevedet! 
Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem." 
                                                                                   Zsoltár 142; 8

Az emberi lélek börtönbe zárása és börtönben tartása a célja a gonosznak ezen a földön. És ezt sikeresen műveli, hiszen különbnél-különb bűnökkel, függőségekkel, megkötözöttségekkel, gondolatokkal, kívánságokkal tartja fogva a világi csillogás által az emberek lelkét. Az emberi lélek nem szabad, nem tud szabaddá válni ettől a világtól, ennek a világnak a kívánságától. Nem tud szabad lenni környezetétől, a körülményektől,  a félelmektől. Az emberi lélek vágyik mindig valami után és ezt az ördög kihasználva szemeink elé tár csábítóbbnál csábítóbb ajánlatokat, vagy gonoszabbnál gonoszabb félelmeket. És azokkal fogva tart.

Egy kiút mégis van. Isten Fia. Isten Őt azért adta, hogy utat nyisson a szabadságra. Hogy utat nyisson a börtönből az emberi lélek számára. Jézus Krisztus az a személy, aki képes kivezetni az ember lelkét a börtönből, amelyben a bűn, a gonosz, a halál, a halálfélelem tartja fogva. Ezért jött Ő, akit nem tudott bezárni a sötétség fejedelme, mert a világosság nagyobb volt, mint a sötétség. Legyőzte a gonoszt, a halált, a bűnt, azért, hogy az emberi lélek megszabaduljon. 

Ma sokan mondják, hogy hisznek Istenben, Jézusban. De ez az igevers azt mondja, hogy csak az tudja igazán magasztalni Istent és Jézus nevét, akit Ő kivezetett a börtönéből. Tudjuk az Újszövetség szerint, hogy Isten Jézust felmagasztalta és olyan nevet adott neki, amely minden név fölött való. És erre a névre, Jézus nevére, hajol meg minden térd mennyen is és földön is és föld alatt is. Tehát ha engem Jézus kivezetett a börtönből, akkor ezt a nevet magasztalom, mert e név által lettem szabaddá. És aki hisz ebben a névben és megszabadult, annak az életén meglátszik Jézus nevének felmagasztalása, mert ez életének célja és értelme.

A másik érdekes dolog, hogy amikor Isten végzi a szabadítást egy ember életében, akkor az ige szerint igazak kell körül vegyék. És itt a gyülekezetre értem. Igen, Isten az Ő Fia által az igazak körében akar megszabadítani, hogy az újonnan megszabadult lélek megtanulja felmagasztalni Őt. Aki hitre jut, az megszabadul, Isten megszabadítja, de Isten akarata az, hogy igazak vegyék körül a frissen megszabadultat, hogy jó úton induljon, vagy induljon el újra.

Fontos gondolatok ezek szerintem, hiszen azt látjuk egy baba megszületésénél is, hogy amikor "megszabadul" anyja méhéből, akkor szerető családja veszi körül, hogy táplálja, szeresse, átölelje és az élet útján támogassa, vezesse. És mindaddig, amíg érett korra jut, mellette van a családja, és legfőbb lelki támasza, vezetője, segítsége az apja. Ezért szükség az igazak társasága, a gyülekezet. Hogy ha az ember börtönbe kerül újból, akkor legyenek olyan emberek, akik vezetik őt, támogatják őt a szabadító fele, aki ki tudja vezetni a lelkét a börtönből. Fontos megérteni, hogy a szabadító Jézus és csakis egyedül Ő, és ha ezt megértettük, akkor nem gond odamenni Hozzá és kérni Őt, hogy vezessen ki a fogságból. De akkor az sem gond, hogy amikor az Úr jót tesz az emberrel, legyen körülvéve igazakkal, legyen körülvéve azokkal, akik már megszabadultak, akik már tudják mit jelent magasztalni az Ő nevét.

Legyen e pár gondolat áldás minden gyülekezetnek, minden olvasónak, aki Jézus nevét magasztalja az Ő szabadításáért. Mert az Ő munkája a szabadítás, az emberi lélek megszabadítása, felszabadítása a bűn alól, a félelmek alól, e gonosz világ bűbájos varázslata alól.

Most tedd fel a kérdést magadnak: az én lelkem szabad, vagy börtönben van? Fogva tart engem valami? Eltávolít valami Istentől? Tudom Őt magasztalni teljes szívemből?

Mindenki meg tudja mérni magát Isten igéjének fényében. Egy dolog biztos: ha ráébredünk, hogy szabadításra van szükségünk és kérjük Istentől, Ő Jézus által ezt meg fogja tenni. És vágyunk felébred a magasztalásra, amely az Ő neve felé fog irányulni, és mindez az igazak társaságában válik teljessé.

"Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek." János 8; 36 

119. Zsoltár 25

„Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint.” 

Zsoltár 119; 25

Milyen csodálatos tanítás van elrejtve ebben az igeversben. Isten Igéje olyan, mint a földben levő kincs, amit kibányásznak: „Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt: akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz.” Példabeszédek 2; 4-5

Szeretnék bátorítani és buzdítani minden kedves olvasót, hogy kutassa úgy Isten beszédét, mint kincset, ami el van rejtve, de ami megtalálásra vár, hiszen azért van ott, hogy megtalálják. A jutalom óriási, az öröm még nagyobb, és Isten személyének megismerése felülmúlhatatlan.

„Lelkem a porhoz tapad; …” – kiált fel az igevers első részében a zsoltáros, megfogalmazván egy tényszerű igazságot, amit a Biblia kinyilatkoztat nekünk már az elején. A teremtés könyve szerint Isten, élő lélekké alkotta az embert.

Ez a Lélek, aki kiált. Ha én kiáltok, akkor az én lelkemről van szó. A Lelkem pedig Én vagyok. Az Én-ről pedig nem kell, hogy előadást tartsak. A világ ma úgy van felépítve, hogy minden az Én körül forog. „Én megérdemlem, Én szép vagyok, Én okos vagyok, Én meg tudom csinálni, Én elvárom, Én követelem, Én kikérem magamnak”, és még lehetne sorolni. Ez az Én a hús-test ember, ami nem tud elszakadni a portól, amelyből teremtetett. Emlékszünk még az átokra? „Mert por vagy te s ismét porrá leszel.” 1Mózes 3; 19

Istennek való engedetlensége következtében az ember meg lett átkozva, a szellem meghalt, a test magára maradt a földdel, amelyből vétetett. Ettől kezdve a földdel való kapcsolata szorosabbá vált egyre inkább az éggel való kapcsolatánál. Az Isten országa eltávolodott, helyébe e világ fejedelme kezdte felépíteni hamis, hazug csillogásba öltöztetett birodalmát. Mindketten nagyot estek, mondhatni porba haraptak: „… hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban.” 1Mózes 3; 14

A sátán álma, miszerint Isten lehetne, porba hullott. Magával rántotta az Isten képmását viselő embert is. Gyűlölte őt, ma is gyűlöli, ha tehetné, eltaposná. De nem teheti, akkora hatalma nincs. Viszont a világ neki adatott egy időre és annak minden dicsősége és csillogása. Ezzel hat a hús-testre, a csillogással, a kívánsággal, a kérkedéssel, a hiúsággal, a fitogtatással. Ezzel szédíti a porhoz tapadt embert. Mert az Én, a hús-test, ehhez a világhoz tapad, ragaszkodik, mert nem tehet másként: „Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.” Róma 8;7

Ezt ismerte fel magában a zsoltáros, amikor Istenhez kiáltott. Hogy képtelen igazi életre, hogy képtelen igazi Istenimádatra, hogy képtelen engedelmességre Istennel szemben, hogy képtelen a jó cselekvésére. Csak azt látta magában, hogy vonzódik a rosszhoz, vonzódik mindahhoz, ami: „… földi, testi és ördögi.” Jakab 3; 15

Azt látta, hogy ha Isten nem lép közbe, akkor az örökkévaló halál, a homályba borulás, a végleges elmúlás veszélye fenyegeti. Ezzel a kiáltással az egész emberiség sóhaját, fohászát küldte az egekbe: „… eleveníts meg engem a te ígéreted szerint.”

A válasz nem maradt el: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki, hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3; 16

Isten elküldte az életet, hiszen az embernek megelevenítésre, azaz életre keltésre, feléledésre, feltámadásra volt szüksége, miután a halál foglalta el az élet helyét a kezdetben. Isten Fia, mint az élet fejedelme jelent meg ezen a világon, hogy feltámassza mindazokat, akik hallják beszédeit és hisznek Benne. És sokan hittek és a szellemük életre kelt, és testük is életre fog kelni, erre ígéretet adott.

De mi lesz a hús-testtel, ami a porhoz, ehhez a földhöz ragaszkodik? Az Én uralkodásának problémájával mi lesz? Isten Fia azt is megoldotta. Testében ítélte meg a bűnt, amit felvitt a golgotai keresztfára azért, hogy mi is vele együtt megfeszíttessünk, és feltámadott harmadnapon, hogy mi is vele együtt feltámadhassunk. Így hát, aki hisz Benne, az meghalt a bűnnek, meghalt ennek a világnak, meghal minden nap önmagának, azaz minden nap felveszi keresztjét, és él Istennek egy új életben, amit Jézus Krisztustól kapott hit által, kegyelemből. Hát nem csodálatos?

„Élek pedig többé NEM ÉN, hanem él bennem a KRISZTUS;” Galata 2; 20

„Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól. Hogy ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is ővele.” Róma 6; 6-8

119. Zsoltár 20

„Elfogyatkozik az én lelkem, 

a te ítéleteid után való szüntelen vágyódás miatt.” 

Zsoltár 119; 20

A lélek szó ebben a versben nem az ember szellemét jelenti, hanem magát az ember személyét, egyéniségét, amit Isten lehelete hozott létre, amikor belelehelte azt. Ezzel minden ember rendelkezik, ezzel a személyiséggel és mindenkinél egyedi. Mindannyian lélegző, élő lelkek, egyéniségek, személyiségek vagyunk, de mindenkinél különbözik ez az egyéniség. Mindenkit egyedileg formál Isten az anyja méhében és mindenkinek külön egyéniséget ad. Ez a személyiség három összetevőből áll: értelem, érzelem, akarat. Ezek mindenkinél egyediek. Ezért csodálatos az ember, mint teremtmény. Egy remekmű. Az alkotás az Alkotót dicsőíti. Legalábbis így kellene, hogy legyen.

Amikor a zsoltáros arról beszél, hogy elfogyatkozik a lelke a szüntelen vágyódás miatt, akkor törésről beszél igazából. Megtörik az akarata, az értelme és az érzelmei a vágy súlya alatt, ami Isten törvényei, ítéletei, döntései után hajtja. Ez abban az esetben történik egy embernél, ha felismerte, hogy Ő egy teremtmény és keresni kezdi Teremtőjét. A sátán, az Isten ellensége, kezet tett a teremtményre, amely az Úr képét hordozza és elhitette vele, hogy Ő nem is teremtmény, hanem Ő isten. Hogy azt tehet, amit akar, hogy azt érezhet, amit akar, hogy úgy gondolkozhat, ahogyan akar.

Ezt a hazugságot az egész világon elterjesztette és ezért az ember azt hiszi, hogy valóban úgy van. Ha Istenről hall és a Bibliáról, meg Isten törvényeiről, akkor abban rosszat lát, mert korlátokat lát, megszorításokat lát, tiltásokat lát. Abban az illúzióban ringassa őt az ördög, hogy szabad ember, de nem veszi észre, hogy akarata ellenére tesz rossz dolgokat, nem veszi észre, hogy érzelmei manipulálva vannak a világ által és a körülötte levő emberek által, nem veszi észre, hogy értelme, gondolkodásmódja csak gonoszra képes.

De, aki felismerte, hogy lelke, egyénisége, személyisége valami többre van teremtve, az keresni kezd. Aki felismeri akarata gyengeségét a gonosszal szemben, az elkezd vágyni az igazság után. Mert hát Isten a keze nyomát ott hagyta az ember személyiségén, ezért van egy vágy alapjában, az emberben, noha sokszor nem tudja, mire vágyik.

„Boldogok a lelki (szellemi) szegények: mert övék a mennyek országa.” 

„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.” 

Máté 5; 3.6

A lélek a szellem nélkül szegény. A szellemi szegények olyan személyek, akik felismerték, hogy híjával vannak Isten dicsőségének, hiányzik belőlük valami, ami után vágyik szívük. Amikor az embernek elege lesz ebből a látható világból, ami körülveszi, a sok igazságtalanságból, nyomorúságból és hallgatni kezd arra a belső hangra, ami azt súgja, hogy van valami több, akkor elkezdi felismerni szegénységét, meg e világ szegénységét, és egyre jobban ráhangolódik a vágyra, ami hajtani kezdi a keresésben Isten után. Az ilyeneknek adatik egy másik útirány, egy másik ország felé vezető út: „… övék a mennyek országa.”

Az ilyeneknek adatik Krisztus, aki maga az igazság, és Ő megelégíti a vágyakat, a szív vágyódását betölti, az embert szerelembe ejti és magához vonzza. Ez egy csodálatos változást hoz az ember életében, úgy is mondhatnám: egy törést. Megtörik a gonosz hatalma az emberi értelem, érzelem, akarat fölött, felszabadul az emberi lélek, személyiség Isten imádatára, rátalál élete értelmére, megtalálja vágyának célját: Jézus Krisztust.

A vágy beteljesül, és a lélek felszabadul, újraéled a Szellem által és meggazdagodik, többé már nem szegény, mert megnyeri Krisztus ismeretének gazdagságát, az örök élet, üdvösség tudatának bizonyosságát és igazán élni kezd. Az ember, életre kel, és ezt nem akarja, hogy elmúljon, hogy véget érjen. A folytonosságot Isten biztosítja az Ő döntései, beszédei, ítéletei által. A vágyat az Ő Szelleme táplálja bennünk. Nekünk pedig meg kell törjön a vágy súlya alatt az akaratunk, értelmünk, érzelmeink, hogy alá tudjuk rendelni azokat Neki.