119. Zsoltár 51

 “A kevélyek szerfelett gúnyoltak engem; nem hajlottam el a te törvényedtől.”  Zsoltárok 119:51

Kikről beszél nekünk a "zsoltáros" itt, amikor kevélyeket említ? Nézzünk pár igeverset, ahol ezek a "kevélyek" szerepelnek:

“Isten! Kevélyek támadtak fel ellenem,

és kegyetlenek serege keresi lelkemet,

[akik] meg sem gondolnak téged.”  Zsoltárok 86:14

“Megdorgálod a kevélyeket;

átkozottak, akik elhajolnak parancsolataidtól.”  Zsoltárok 119:21

“Vermet ástak nekem a kevélyek,

akik nem a te törvényed szerint [élnek].”  Zsoltárok 119:85

“És meglátogatom a földön a bűnt, és a gonoszokon vétküket,

és megszüntetem az istentelenek kevélységét,

és az erőszakoskodóknak gőgjét megalázom.”  Ézsaiás 13:11

 

Tehát, összefoglalva a fenti igék alapján, a kevélyek olyan emberek, akik kegyetlenek embertársaikkal szemben, akik nem törődnek Istennel és az Ő dolgaival, olyan emberek, akik elhajolnak Isten parancsolataitól, nem akarnak életükben isteni parancsokat, előírásokat követni, nem Isten törvénye (tórája – tanítása, irányítása, utasítása, útmutatása) szerint élik az életüket, istentelenek, arrogánsak, büszkék, gőgösek, önhittek, szemtelenek és még lehetne sorolni.

 

Az ilyen emberek nem tekintik értéknek azokat a dolgokat, amelyek Istennel kapcsolatosak. Számukra nem érték semmilyen istentől származó erény, mint a kegyelmesség, irgalmasság, szeretet, jóság, jószívűség, hűség, türelem, szelídség, alázat, hála. Ők nem ilyenek és nem is akarnak ilyenek lenni. És, aki ezekre törekszik, és ezeket akarja elsajátítani, azokat kigúnyolják. Őket látjuk az egyik oldalon ebben az igeversben.

 

És látjuk, ahogyan gúnyolódnak, kinevetnek, kicsúfolnak, cikiznek, szekálnak egy olyan embert, aki szereti Istent és szereti az Ő parancsolatait. Gúnyolják azt, aki szeret Isten útmutatása, utasítása, tanítása, irányítása szerint élni, mert megtapasztalta annak áldását. És ez az ember áll a másik oldalon – egyedül. A sokasággal szemben. Mert a kevélyek, az istentelenek többen vannak, többes számban beszél róluk az ige, míg az istenfélő "zsoltáros", aki ragaszkodik Isten beszédéhez, ott áll egyedül és elviseli a szidalmazást, a bántást, a csúfolkodást, a gúnyolódást, a cikizést, a szekálást. És mindezek ellenére ragaszkodik Istenhez és nem fordul el hitétől, meggyőződésétől: hogy jobb Istennel járni, ha ebben egyedül van is a sokasággal szemben.

 

Milyen képet juttat ez eszünkbe? Az Embernek Fiát, ahogyan ott áll a tömeg előtt, amely azt kiáltja, hogy: “Feszítsd meg!” Megverve, leköpve, megcsúfolva, kigúnyolva, véresen, összeverten szenvedi dühös, istentelen, kegyetlen, gyűlölettel teli kiáltásaikat, amelyekkel kifejezik gonoszságukat embertársukkal szemben, aki Istentől jött, aki Isten egyszülött Fia, aki Istent képviseli ott egyedül a sokasággal szemben, aki Isten megmentő szeretetét hozta el ebbe a világba, amely a pusztulásába rohan. 

 

Azért jött, hogy megmentse az embert az ítélettől, felajánlja a kegyelmet, a megbocsájtást, a megmenekülést minden embernek. Azért jött, hogy bemutassa Istent, az Atyát, aki szereti teremtményeit és meg akar békülni velük. Azért jött, hogy tanítsa az embereket Isten útjaira, Isten csodálatos országának dolgaira, és hirdesse az örömhírt: aki hisz Őbenne, a Fiúban, Jézus Krisztusban, az átmegy a halálból az örök életre és új életet kezdhet Vele, és élhet örök értékek szerint, isteni értékek szerint, amelyek áldást, boldogságot hoznak egy ember életébe: hitet, reménységet, szeretetet, békességet és örök életet!

 

És, igen, ma, oly sok eltelt év után, vannak, akik ezeket az örök értékeket hit által magukévá tették. És az életük megváltozott. És ragaszkodnak ezekhez az értékekhez, ezekhez az isteni értékekhez, ahogyan a "zsoltáros" ragaszkodott. Mert az, Aki hitet adott nekik erre, egy csodálatos személy, egy élő Isten, egy csodálatos Atya, és egy csodálatos Fiú, és egy csodálatos Szellem, akiért érdemes ma is bevállani a gúnyolódást, csúfolódást azok részéről, akiknek ez nem ér semmit, akik mindig is többen voltak és többen lesznek, mint a "zsoltárosok".  

A "zsoltárosok" pedig lehetnek kevesen, kisebbségben vagy akár egyedül, nem hajolnak el Attól, aki szerette őket, és önmagát adta értük! Ámen.

 

Aláírás: Egy “zsoltáros”.

119. Zsoltár 35

„Vezérelj a te parancsolataidnak útján, mert gyönyörködöm abban.” 

Zsoltár 119; 35

Egy dolgot leszögez itt Isten Igéje: az Ő parancsolatainak útján járni nem lehet vezetés nélkül. Ha valaki ezt teszi azért, mert nem szereti, ha vezetik, el fog tévelyedni és célt fog téveszteni. A zsoltáros nagyon jól megfogalmazza, hogy szüksége van vezetésre azon az úton, amelyet Isten készített az ő számára, hiszen ez nem emberi dolog, ez nem olyan, amit ember magának barkácsolt össze, hanem ezt Isten készítette. Ez az ember számára jó, kitaposott, előkészített út, amelyben neki csak követnie kell Isten vezetését. Sajnos sokan elmennek ennek megértése mellett és nem akarják, hogy Isten vagy bárki, aki Istentől rendeltetett, vezesse őket. Pedig alátámasztja a Biblia ezt a tényt, hogy egyedül Isten vezetésével érhetünk célba.

Szeretnék idézni igéket a Nehémiás könyvéből ennek alátámasztására, amikor is ezt a tényt felismerték azok az emberek, akiket Isten kegyelme hazahozott fogságukból. Gyönyörű imát mondanak el a nép előtt ezek a szolgálók, amelyet ma is sok vezető, szolgáló átvehetne, megérthetne a néppel együtt.

„Te vagy egyedül az Úr!” Nehémiás 9; 6

Így szól az első kijelentés. És ezt nagyon fontos felismernie és elismernie minden hívő embernek, mert ha nem így hiszi, tudja, gondolja, akkor nem is fog az Ő vezetésére hagyatkozni. Sokan ugyanakkor mondják és kérik Isten vezetését, de amikor Isten rendel valakit vezetőnek, hogy igazgassa őket, akkor nem fogadják el, mondván, hogy őket Isten vezeti. De itt is láthatjuk, hogy Isten rendelte a lévitákat, Ezsdrást, a papokat, hogy járjanak a nép előtt.

De nézzük, hogyan vezette Isten az Ő népét, Izraelt a pusztában, és megláthatjuk, hogy csak az Ő vezetésével tudtak bemenni a megígért földre, és ez ma sincs másképpen.

„És felhőnek oszlopában vezetted őket nappal s tűznek oszlopában éjjel, hogy megvilágosítsd nékik az utat, melyen menjenek. És a Sinai hegyre leszálltál, s szóltál velük az égből, s adtál nékik helyes végzéseket, igaz törvényeket, jó rendeléseket és parancsolatokat.” Nehémiás 9; 12-13

„És te nagy irgalmasságodban nem hagytad el őket a pusztában; a felhőnek oszlopa nem távozott el felőlök nappal, hogy vezérlené őket az úton, és a tűznek oszlopa éjjel, hogy világítana nékik az úton, melyen menének. És a te jó lelkedet adtad nékik, hogy őket oktatná; és mannádat nem vontad meg szájuktól, s vizet adtál nékik szomjúságokban. És negyven esztendeig tápláltad őket a pusztában, fogyatkozásuk nem vala, ruháik el nem nyűttenek és lábaik meg nem dagadának. Adtál annakfelette nékik országokat és népeket, és elosztád ezeket határok szerint és ők elfoglalták Sihón földét, és Hesbon királyának földét, és Ógnak, Básán királyának földét.” Nehémiás 9; 19-22

Isten közvetlen módon vezette Izraelt a pusztában negyven éven át. Természetesen akkor is rendelt vezetőket a nép fölé. Ebből azt láthatjuk, hogy ma is vezethet Isten közvetlen módon embereket az Ő Igéje, beszéde, Szelleme által és ma is vannak vezetők, akiket Isten rendel az Ő népe vezetésére. Ma sokan hivatkoznak a Szellem vezetésére, csak elválasztják Őt az Igétől, márpedig Isten soha nem választja el. Amikor Isten közvetlenül vezet valakit, azt az Igén keresztül teszi a Szent Szellem által.

Néhány tanulságot levonva az Izrael népének életéből azt mondhatjuk, hogy: Isten vezetése nélkül nem mehetünk be Isten országába, mert egyedül Ő tudja az utat mutatni, és ezt az Ő Igéje által teszi. Másik dolog: aki nem szereti Isten parancsolatait, végzéseit, törvényeit, rendeléseit, az nem fogja szeretni Isten vezetését sem. 

Ahogy az Ige mondja a fent idézett részben, szükség nekünk felismernünk, hogy Isten csak jó és helyes utasításokat adott nekünk, mi vagyunk azok, akik sokszor okoskodunk, mellébeszélünk, félremagyarázunk, megmagyarázunk. Legyen Isten hozzánk irgalmas, ahogyan Izraelhez is az volt.

119. Zsoltár 28

„Sír a lelkem a keserűség miatt; vigasztalj meg a te igéd szerint!” 

Zsoltár 119; 28

 Ahogy gondolkodtam ezen az igeversen eszembe jutottak Jézus szavai, amit tanítványaihoz intézett az utolsó velük töltött éjszakán. Ezek a szavak egy szomorú tényt tárnak elénk, ugyanakkor egy hatalmas bátorítást, biztatást és buzdítást is:

„E világon nyomorúságotok lesz; de bízzatok: én legyőztem a világot.” János 16; 33b

Mindaddig, amíg ezen a világon élünk fognak érni csapások, bántalmazások, igazságtalanságok, szomorúságok, keserűségek és ezek nem mondhatók örömteli állapotoknak. Inkább nyomorúságos állapotokként éljük meg. Mivel minden múlandó ebben a világban, ezért sokszor tehetetlen szemtanúkként állunk és nézzük, hogy miként változnak meg számunkra kedves dolgok, megszokott dolgok, és hogyan lesznek semmivé felépített álmok, tervek. Látjuk magunkon, környezetünkön, szeretteinken az elmúlást, látjuk a pusztulás megállíthatatlan folyamatát akár életről, kapcsolatokról, társadalmi helyzetekről, pozíciókról legyen szó. Ez fájdalmas. Az ember valami jobbra vágyik. Szeretne jobbat. Szeretné sokszor, hogy bizonyos dolgok örökké tartsanak. És a remény táplálja ezt az érzelmet. Ámde a szomorúság, a bánat, a depresszió mindig visszatérnek, valahányszor e romlandó világ múlása és vele együtt a mi elmúlásunk újból és újból bekövetkezik.

„Sír a lelkem a keserűség miatt…” Az emberi érzelmek megnyilvánulását látjuk itt. Hogyan válaszol az ember a nyomorúságra? Hogyan reagál az ember a nehézségre, bajra, keserűségre, problémára? Sírással, zokogással, lelke fájdalmának könnyekbe foglalásával. Szokták mondani, hogy a sírástól megkönnyebbül az ember. Jó, ha kisírja magát. De itt nem ilyen megkönnyebbülő sírásról van szó, hanem egy bánatos zokogásról, amely nem vigasztalja meg a lelket, hanem emlékezteti újból és újból a nyomorúságra. Erre a sírásra mondja Jézus, hogy: „Boldogok, akik sírnak…” Máté 5; 4

Az ilyen síróknak egy dologra van szükségük: vigasztalásra. Olyan szavakra van szükségük, amelyek megnyugtatják őket, amelyek reményt keltenek szívükben, amelyek elhessegetik a depresszió szomorú felhőjét szívükről, amelyek fényt, világosságot hoznak az életükbe. Olyan szavak ezek, amelyek biztonságot nyújtanak, rejtekhelyet, menedéket biztosítanak egy bánatos, szomorú léleknek. Olyan szavak ezek, amelyek ígéreteket tartalmaznak, olyan ígéreteket, amik biztosan beteljesednek, amelyek nem hamisak, nem hamis reménnyel dédelgetnek. Olyan szavak ezek, amelyek erőt adnak a megfáradtaknak, amelyek megerősítik az erőtleneket: „… mert ők megvigasztaltatnak.” Máté 5; 4

Mégis ki az, aki képes ilyen vigasztalást nyújtani? Ki az, aki ilyen szavakkal tudja a bánkódót vigasztalni, a depresszióst helyreállítani, a síró könnyét letörölni? Ki birtokolja ezeket a beszédeket? Tudna ember így vigasztalni? Tudna az az ember, aki maga is ebben a világban él és szenved nyomorúságában ilyen módon nyugtatni, vigasztalni, biztatni?

„… vigasztalj meg a Te igéd szerint!” Aki ezt elmondta, az tudta a válaszokat a fenti kérdésekre. A Te megszólítás Istennek szól, az ember Alkotójának, Teremtőjének, aki kezdetben szólt és azt mondta: legyen világosság! És láss csodát: lett világosság. (1Móz. 1; 3) Ő az, aki birtokolja ezt a beszédet, amelyben teremtő erő van, amely által lett minden, ami lett. Erről van megírva: „Kezdetben volt az IGE!” János 1; 1

Ez a beszéd, ez az Ige tartalmazza mindazt, amiről beszéltem fentebb, hogy szüksége van az embernek rá ahhoz, hogy megvigasztalódjon. Ez az Ige, ami Isten szájából származik, amely írva van a Biblia 66 könyvében, és a Szellem, amely kitöltetett, hogy megelevenítse az Igét szükséges az embernek, hogy élni tudjon ezen a világon a nyomorúság közepette. Erre az Igére van szüksége a bánkódónak, a gyászolónak, a sírónak, a szomorkodónak, a depressziósnak, a csüggedőnek. Ez az Ige tud menedéket nyújtani, rejtekhelyet biztosítani, támaszt nyújtani, vigasztalást adni.

„… de bízzatok: Én legyőztem a világot.” János 16; 33 Jézus Krisztus a testté lett Ige. Ő az, aki Istentől jött, Ő az, akiben van az élet, Ő az, aki a sötét lélekben világosságot gyújt, Ő az, akit ha befogadunk, akkor megvigasztaltatunk. Hogyan működik mindez? Amikor utolsó estéjén a tanítványaival volt, ilyen ígéretet tett nekik: „És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ad néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Szellemét…” János 14; 16-17a

Ez az ígéret pedig a miénk és a mi gyermekeinké és mindazoké, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. (ApCsel 2; 38-39)

119. Zsoltár 6

„Akkor nem szégyenülnék meg, ha figyelnék minden parancsolatodra!” Zsoltár 119; 6

Minden keresztény hívő ember életében van egy AKKOR. Egy pillanat, egy perc, egy óra, egy nap, egy év, vagy esetleg még hosszabb idő, amikor figyelmen kívül hagyja mindazt, amit Isten mondott neki, amit Isten általában mond az igén keresztül neki, a tanítóján keresztül, a lelkipásztorán keresztül, egy testvéren keresztül.

Ez egy veszélyes időszak, ugyanis az „akkor” szó egy határozatlan időhatározó szó. Nem mondja meg nekünk, hogy ez mikor fog bekövetkezni, nem tudjuk előre, hogy mikor lesz ez, de egyet tudunk: volt, van és lesz ilyen időszak az életünkben, amikor nem figyelünk Isten parancsolataira, beszédére, igéjére, amit mond nekünk, amit parancsol nekünk.

Ez emberi bűnös természetünkből fakad ez az engedetlenség, nem odafigyelés, hiszen ha elengedjük a fülünk mellett az Ő beszédét, parancsait, az az engedetlenség kategóriába tartozik. De hát így gondolkodik a test.

„Mert a testnek gondolata halál; a Lélek (Szellem) gondolata pedig élet és békesség. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.” Róma 8; 6-7

Az újjászületett ember folyamatos harcban áll az ó természetével. Aki Krisztus követőjévé válik, annak meg kell halnia önmagának és ezt általában örömmel teszi minden ember, aki felismeri, hogy szüksége van Istenre, Jézusra a bűnei bocsánata végett. Aki elfogadja Krisztust és újjászületik, annak bűnei terhét Isten elveszi, új természetet kap Istentől, új életet. De hamarosan meg fogja tapasztalni, hogy az ó, vagy régi természet, akiről azt hitte, hogy meghalt, nem is annyira halott. Ez a testies gondolkodásmód régi életformája, ami újjá akar éledni a világ, a környezet, a „jóindulatú” ismerősök, barátok, rokonok hatására, behatására.

Ez a régi szembeszáll az újjal. A testi szembeszáll a szellemivel. És ennek harc a következménye. A harc kimenetele pedig mindenkinél más. Van, aki győz, van, aki nem. Van, aki sokszor győz, van, aki nem. Ehhez a harchoz Isten adta az Ő Szellemét segítségül, hogy győztes keresztény életet tudjunk élni.

„Mert a test a lélek (szellem) ellen törekedik, a lélek (szellem) pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok.” Galata 5; 17

A testünknek engedelmeskedve kerülünk olyan AKKOR időszakokba, amikor nem figyelünk oda arra, amit Isten mond. Az Ő Szellemének engedelmeskedve kerülünk ki azokból az időszakokból, amikor engedetlenek voltunk. Az Ő Szelleme mindig arra ösztönöz, hogy meghallván, megismervén az Ő beszédét, parancsolatait, akaratát, megcselekedjük azt. Ha nem ezt tesszük, egy dologra számíthatunk: megszégyenülésre.

Istennek teljes beszédére szükségünk van ahhoz, hogy megszégyenüléstől mentes életet tudjunk élni. Az ember akkor szégyenül meg, ha veszít egy csatában. Ha vesztesként kerül ki. Ez lehajtott fejjel jár, kiszolgáltatottsággal jár a győztessel szemben, gúnyolódással jár az ellenfél, ellenség részéről, veszteséggel (akár anyagi, akár szellemi) jár. Rossz állapot mindenképpen. Minden parancsolatra oda kell figyelnünk, ami Istentől van. Ehhez a segítséget Ő már megadta. A győzelem rajtunk áll.

„Annak okáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel (szellemmel) megöldökölitek, éltek.” Róma 8; 12-13

"Nem csak kenyérrel él az ember..."

"Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. 

Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: 

"Ha Isten Fia vagy, mondd, 

hogy ezek a kövek 

változzanak kenyérré. 

Ő így válaszolt: "Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik."

Máté 4,2-4

"Tanítványaihoz pedig így szólt: "Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok, mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál." 

Lukács 12,22-23