119 Zsoltár 19

„Jövevény vagyok e földön, ne rejtsd el tőlem a te parancsolataidat.” Zsoltár 119; 19

Gyermekkoromban sokszor bámultam a nagy fehér felhőtömegeket, ahogyan felhalmozódva hatalmas hegyekként tornyosultak a tiszta kék égen és egy belső vágy tört fel mindig bennem, hogy ott legyek a felhőkön, vagy azokon túl. Valamiféle vonzást éreztem egy láthatatlan országból, ami a felhők mögött rejtőzködött, szerettem volna repülni és megérinteni azt a láthatatlant, mert éreztem lelkemben, hogy az valami sokkal jobb, mint itt lenn. El kell mondjam, hogy ez a vágyam beteljesült, az űr, amit éreztem akkor lelkemben betelt. Hogyan? Megismerkedtem annak a láthatatlan országnak, birodalomnak a Királyával és Ő betöltötte a szívemet, megelégítette vágyamat és ígéretet adott, hogy testemben is ott lehetek majd. Most már tudom, hogy itt a földön csak átmenendőben vagyok, az igazi hazám máshol van.

„Mert a mi országunk mennyekben van, 

honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk;…”

Filippi 3; 20

Amikor gondolkodni kezdtem ezen az igén (119;19), nem értettem, hogyan kapcsolódik a két része a mondatnak. Hogy jövevény vagyok a földön, azt már tudom, akárcsak Ábrahám, Izsák és Jákób tudták. Sőt Dávid többször kijelenti magáról és népéről, hogy jövevények a földön. Ezek az emberek ismereték Istent, ismerték ígéreteit és hittek Benne, hitték, hogy földi életük vége tulajdonképpen a Vele való találkozást jelenti, az igazi otthonukba való jutást jelenti. Ezért nem is rendezkedtek be ezen a földön, nem földi városokat kerestek otthonuknak. Pál apostol ugyanezt az igazságot fogalmazza meg a Szent Szellem által. Én is tudom, hogy már nem ez a föld az én otthonom, hanem ahol az én Uram van, az az igazi hazám. Mindazok, akik átélik, Jézussal való találkozásukat rádöbbennek, hogy nem ide tartoznak, ahogyan az Úr mondta: „nem ebből a világból valók…”(János 17; 14)

De hogy jön ide az, hogy: „… ne rejtsd el tőlem a te parancsolataidat?” Egy másik igét idéznék:

„Azért mivelhogy mindenkor bízunk és tudjuk, 

hogy e testben lakván, távol vagyunk az Úrtól.”

2Korinthus 5; 6

Amikor az űrállomásról fellövik az űrhajót és az kirepül a világűrbe a legénységgel a fedélzeten, hirtelen maga van csak a nagy feketeség közepén megannyi villogó égitesttel körülvéve. Merre menjen, hova forduljon, milyen koordináták kellenek, hogy elérje célját és visszataláljon az űrállomásra? A segítség természetesen az űrállomásról jön, mégpedig parancsolatok, utasítások formájában. Mivel távol vannak egymástól, az űrállomás és az űrhajó a legénységgel, szükség van a küldetés sikere érdekében, hogy az űrállomás irányítsa az űrhajó legénységét. Az űrben való tartózkodás csak ideiglenes, egy bizonyos céllal történik, és mikor befejezte küldetését az űrhajó, visszatér az űrállomásra, ahonnan elindult. De visszatérni csak a parancsok által, utasítások által tud. Csak így találja meg az utat haza.

Mi is ugyanígy. Isten teremtett bennünket és küldött a földre céllal, küldetéssel. Akik elfogadtuk ezt a valóságot hittel, azok tudjuk, hogy szükségünk van az Ő parancsaira, utasításaira, hogy hazataláljunk, mert az igazi hazánk nem itt van. Itt csak ideiglenesen tartózkodunk, hogy küldetésünket véghezvigyük. Szükségünk van Isten igéjére, beszédére, igazgatására, vezetésére ahhoz, hogy ezt megtehessük és arra, hogy ne tévedjünk el a hazafelé vezető úton. Ezért hangzik el a kérés: „… ne rejts el tőlem a te parancsolataidat.” De ez csak annak a szájából hangozhat el, aki felismerte elveszettségét, mert nem találta a kiutat a nyomorúságból, és ráébredt igazi küldetésére Krisztusban, ráébredt, hogy a haza vezető úthoz eligazításra van szüksége, és ez az eligazítás csak Istentől van, az Ő parancsolatai által. A visszatérés Istenhez tehát csak az Ő Igéjén keresztül lehetséges, aki nem más, mint a testté lett Ige: Jézus Krisztus.

„Én vagyok az út, az igazság és az élet; 

senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”

János 14; 6

119. Zsoltár 16

„Gyönyörködöm a te rendeléseidben; a te beszédedről nem feledkezem el.” Zsoltár 119; 16

Minden szavát kielemezve és lebontva az eredeti szövegből ennek az igeversnek, megpróbálok egy szabad fordítást alkotni, hogy érthetővé tegyem még jobban a mondanivalót. Mély értelmet szánt Isten minden igéjének, ahogyan ennek is:

„Gyönyörködöm a te törvényedben, rendeleteidben, előírásaidban, szokásaidban, a számomra kijelölt részben, a számomra előírt feladataidban, munkádban, amit rám bíztál. Felvidít, hogy szabtál időt nekem, kijelöltél időt, amit nekem szántál és ezért nem hagyom figyelmen kívül és nem hagyom feledésbe merülni azokat a beszédeket, amiket nekem mondtál, amelyeket kinyilatkoztattál számomra, hogy teljesítsem azokat, hiszen ígéretek azok számomra, a te jó döntéseid azok az én életem fölött.”

Isten elrendelt dolgokat a világmindenség működésének rendjében, lefektetett törvényszerűségeket, amik által működik minden. Ugyanígy minden ember életére tervet szabott rá, időt adott mindenkinek arra, hogy felébredjen nemes feladatára, isteni küldetésére és felismerje kinyilatkoztatását Krisztusban. Akik ráeszmélnek, az Ő kegyelméből esendőségükre, és feléje fordulnak, azok számára számtalan ígéret vár Isten részéről. Akiknek Krisztus elveszi a leplet a szemükről azok meglátják Őt és akarnak Vele lenni, neki akarnak élni, nekik szabott idejüket oda akarják adni Neki.

 Isten szól minden emberhez. Hívja az embert, hogy el tudja küldeni. Érdekes, nem? Miért hívja, ha el akarja küldeni? Azért hívja, hogy Vele legyen. Azért küldi el, hogy megoszthassa önmagát minél több emberrel azokon keresztül, akik Vele voltak és vannak. Jézus ezt tette a tanítványokkal. Elhívta őket, hogy Vele legyenek, majd elküldte, hogy azt a közösséget megosszák másokkal. És a tanítványok mentek és megemlékeztek Uruk beszédéről és cselekedték azt.

Az ember természetéből fakadóan felejt. De mivel Isten teremtett bennünket, Ő ezt is tudja. Hát nem csodálatos Isten? Küldött Valakit, aki eszünkbe juttatja az Ő beszédeit. Ez a Valaki Isten kedves Szelleme, az Igazság Szelleme, az erőnek, szeretetnek, józanságnak Szelleme, a fiúságnak Szelleme, Isten Fiának Szelleme, aki által Atyánknak szólíthatjuk Istent és Úrnak Jézust. Ő segít nekünk, hogy ne feledkezzünk meg Isten kijelentéseiről, beszédeiről, ne felejtsük el, hogy milyen nemes feladatunk van.

Isten feladatai csak akkor fognak örömet szerezni számunkra, ha megcselekedjük azokat. Amikor az Úr Jézus tanítványai visszatértek küldetésükből, örömmel tértek vissza.

„Visszatért pedig a hetven tanítvány örömmel,…” Lukács 10; 17

Megcselekedték Isten beszédét, küldetésüket teljesítették, feladatukat végrehajtották és ez örömet szerzett nekik, mert Isten nem hagyta magukra, velük munkálkodott. Ezért nem csak ők voltak, akik örültek.

„Azon órában örvendezett Jézus lelkében,…” Lukács 10; 21

Gyönyörködni akarunk Isten rendeléseiben? Akkor ne feledkezzünk meg azokról a beszédekről, amiket nekünk mondott, hogy megcselekedjük azokat. Ezzel örömet szerzünk Neki is. És ha végezzük ránk bízott feladatait, megengedi, hogy meglássuk a gyümölcsöket és részesüljünk azokból.

„Boldog szemek, amelyek látják azokat, amelyeket ti láttok.” Lukács 10; 23