Köszönöm a nagypénteket!

Ó, Uram, köszönöm, hogy annyi mindent eltűrtél értem,

Köszönöm, hogy hagytad magad - habár én nem értem.

Lett volna hatalmad, megmutathattad volna, ki vagy,

És akkor a nyomorult, gonosz teremtmény békén hagy.

 

De hiszen ezért jöttél, hogy hagyjad magad megfeszíteni,

Hagyjad magad megcsúfolni, leköpni, megverni, eldobni.

 

Azért jöttél, mert láttad a sok gonoszság mögött a szenvedést,

A megtört lelket, a vergődést, a betegséget, a verést,

Mellyel a bűn megverte az embert, akit teremtettél,

S akit ilyen módon, magadat hagyva, megfeszíttetve, 

Szeretetből megmentettél!

 

Mindenki elárult, mindenki elfutott, egyedül maradtál...

Mindenki hátat fordított neked, (én is), de te vártál...

Tudtad, hogy a gonoszból, a torzból még lehet jó,

Az, aki leköpött, megcsúfolt, eldobott még megváltoztatható!

 

Ezért tűrtél, szenvedtél, hallgattál, 

Megalázkodtál, és rá hagyatkoztál,

Arra, aki veled maradt, átsegített,

Habár egy pillanatra Ő is félrenézett!

 

A kereszten beléd hasított a fájdalom, a felismerés,

Hogy az Atya nélkül az embernek a létezés

Nem is létezés, csak szenvedés, 

Csak fájdalom, csak kudarc, csak elveszés!

És felkiáltottál: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?

 

Elfordult tőled, hogy tőlem ne kelljen elfordulnia,

Hogy az én szenvedésemből fakadó kiáltásomat meghallgathassa!

És meghallgatta, ó, meghallgatta...

Hozzád jöhettem, mert küldött az Atya, 

Mert szívemet vonzotta...

 

És még hányan, ó, még hányan jöttek hozzád...

Akik kigúnyoltak, leköptek, eldobtak - tehozzád...

És te befogadtál, és te nem küldtél el.

Olyan sokan vagyunk, kiket megmentettél, kiket átöleltél,

Szereteteddel, megbocsájtásoddal körülvettél,

Mert te befogadtál, mert te nem küldtél el.

 

Ó, Uram, köszönöm a nagypénteket, értem...

Vagy csak érteni vélem?

 

Milyen szegény voltam, amíg eldobtalak,

Milyen gazdag lettem, mikor megragadtalak,

Vagy inkább te voltál, te ragadtál meg engem,

Hogy meglássam kereszted s meghajtsam a fejem,

Szívem, lelkem, életem!

"... semmi sincs lehetetlen előtted!"

 "Ah, ah, Uram Isten! Íme te teremtetted a mennyet és földet a te nagy hatalmaddal és a te kiterjesztett karoddal, és semmi sincs lehetetlen előtted!" Jeremiás 32:17

"Jézus pedig rájuk tekintvén, monda: Az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél; mert az Istennél minden lehetséges." Márk 10:27

Isten mindenek teremtője, alkotója, létrehozója! Az univerzum, a világegyetem, annak szép rendszerinti működése, törvények alapján összehangolt együttműködése mind Isten keze munkája. Mekkora akkor az a hatalom és erő, amellyel rendelkezik Isten? Végtelen! És számunkra felfoghatatlan, és elképzelhetetlen, és csodálatos. Milyen erős az a kéz, az a kar, amely mindezt létrehozta? 

Aki felfedezi Isten keze munkáját a teremtett világban, az rácsodálkozhat Isten nagyságára. Aki felfedezi Istent az Ő teremtésének koronájában, az emberben, annak megtervezett, aprólékosan kimunkált részleteiben, az rácsodálkozhat Isten bölcsességére. A rácsodálkozásunk következtetése csak ez lehet: "semmi sincs lehetetlen előtted!"

Nem az a nagyszerű dolog, hogy az ember járt a Holdon, hanem hogy Isten járt a Földön - mondta valaki. Igen, Isten járt a Föld bolygón, amit teremtett, egy csodálatos személyben: Jézusban, akit Krisztusnak nevez az Írás. És elmondta az embernek személyesen: az embereknél van olyan dolog, amit nem tudnak megtenni, megcsinálni, DE Istennél NINCS! Istennél MINDEN lehetséges! Ő megtehet bármit és mindent! Nekem HINNEM kell ezt! Hinnem kell Jézus szavaiban, Isten szavaiban! És ha elhiszem, akkor megkérem ŐT arra, hogy amit én nem tudok megtenni, tegye meg Ő! És rábízom! 

JÉZUS

A bűn, a gonoszság, mely emberé,

Megnyomorította,

A kegyelem, az igazság, mely Istené,

Felszabadította.

 

A kereszt, a kínfa, mely emberé,

Megölte,

Az erő, a hatalom, mely Istené,

Életre keltette.

 

A nyuszi, a csillogás, mely emberé,

Elfeledteti,

A feltámadás, mely Istené,

Felidézteti.

 

A húsvét ünnepe, mely emberé,

Szórakoztat,

A húsvét ünnepe, mely Istené,

Ő Rá mutat.

 

A pillanatnyi élet, mely emberé,

Nem akarja,

Az örök élet, mely Istené,

Ajándékba adja.

 

Az önzőség, mely emberé,

Elutasítja,

A szeretet, mely Istené,

Ide adta,

Ide adja!

Ott jártam...

Ott jártam a hegyen,

Ahol a kereszt áll,

A múlt a jelennel,

A jelen a jövővel,

Az idő az idővel

Egybeforr és vár.

 

Felnézek a keresztre,

Az idő alagutján át,

Visszanéz rám Jézus,

Az Egyetlen Krisztus,

Nincs semmilyen gesztus,

Nem látok glóriát.

 

Amit mégis látok,

Az hatalmas fájdalom,

Ahogyan gyötrődik,

Lelkében őrlődik,

Szeméből érződik

Terror és borzalom.

 

Fájdalma nem testi,

Habár az is megtört,

De a súly a lelken,

Az összetört lelken,

Onnan bentről serken,

Ahol minden eltört.

 

Mindezeket tudom,

Megtanultam, hiszem.

Most mégis ott voltam,

Most mégis Őt láttam,

Most mégis beláttam

Mindezt csak sejtettem.

 

Csak sejteni tudtam

Gonoszságom voltát,

A kereszt feltárta,

Szívemet átjárta,

Lelkemet tépázta:

Láttam Uram poklát.

 

A poklot, mely bűnömért

Engem illett volna,

Terror és borzalom,

Gyötrődés, fájdalom,

Büntetés, bántalom

Mind nekem járt volna.

 

És mégis, valahogy

Mind elkerült engem,

Helyettem szenvedett,

Helyettem veretett,

Mert engem szeretett,

Engem, engem, engem!

 

Ott állok, nincs kereszt,

Nincsen már fájdalom,

Csak az emlékezés,

Majd a felébredés

És a megérkezés.

Boldogan, szabadon.

 

119. Zsoltár 14

„Inkább gyönyörködöm a te bizonyságaidnak útjában, mint minden gazdagságban.” Zsoltár 119; 14

Mielőtt magyarázatot fűznék ehhez az igevershez, szeretnék három másik fordítást idézni, hogy jobban megértsük a mondanivalóját.

„Bizonyságaid útjának úgy örülök, mint bármely gazdagságnak.”

Kecskeméthy István fordítása

„Örvendezek a te szabályaid által előírt életstílusnak, mintha mindenféle gazdagságban lenne részem.”

NET Bible angol nyelvű fordítás

„Mikor tanításaidat követem olyan öröm tölt el, mintha minden kincsnek, gazdagságnak birtokában lennék.”

Dumitru Cornilescu román nyelvű fordítás

Károli féle revideált fordításunk szembeállítja a két dolgot: Isten bizonyságainak útját és a gazdagságot. A másik három fordítás hasonlítja a gazdagságot Isten beszédének útjához. Az eredeti szöveghez a három általam betett fordítás áll közelebb. Nem mindegy, hogy inkább egyiknek örülünk, mint a másiknak, vagy úgy örülünk egyiknek, mintha a másik birtokában lennénk.

Úgy látom, hogy Isten igéje szemléltetni akarja velünk e világ értékrendje szerint Isten bizonyságainak, Isten útjának nagyságát, csodálatos voltát, ugyanakkor a szembeállítás sem elvetendő, mert ebben jobban örvendezünk, mint a világi gazdagságban.

A lényege ennek a versnek, hogy aki megtalálta Istent és az Ő útjára lépett, annak minden kincset megér mindaz, amit átélt Istennel, mindaz, amit Istentől kapott és kap. A Krisztust követő embernek más értékrend uralkodik az életében, mint egy világi, hitetlen ember életében. Az egyiknek az anyagi gazdagság a kincs, az érték, míg a másiknak Isten útjai, beszédei jelentik a kincset, a gazdagságot.

Jézus példázata méltón illik ide:

„Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, a melyet megtalálván az ember, elrejté azt; és a felett való örömében elmegy és eladván mindenét a mije van, megveszi azt a szántóföldet.” Máté 13; 44

Az az ember, aki Isten bizonyságtételét elfogadta, hasonló ehhez az emberhez, aki megtalálta A KINCS–et. Isten bizonyságot tesz ma is a KINCS–ről, az egyetlen értékről, ami számára a legtöbbet jelentette és jelenti ma is. Ez a KINCS az Ő Fia, Jézus.

Mindenki, aki Őt megtalálja, kincset talál. Ebben a felfedezésben öröm van. Ebben a lehetőségben egy egész ország, királyság van elrejtve, egy új világ van benne elrejtve, ami átrendezi az ember életét. Aki megtalálja, egy új dimenziót talál, ami szíve, lelke, szelleme elé tárul, amiért megéri mindent feladni, amiért megéri élni, küszködni, szenvedni, tűrni, várni.

Egy egész birodalom vár felfedezésre az által, aki keresi azt és megtalálja. Jézus Krisztusban van elrejtve minden, ami szükség az embernek az örök élethez. A jelenvaló és jövendő élet titka Ő benne van, aki ezt megtalálja, az kész feladni e világ kínálta csillogást, gazdagságot, anyagi javakért való hajszát, csakhogy részese lehessen a KINCS–nek, csakhogy megnyerhesse azt.

„De a melyek nékem egykor nyereségek voltak, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. 

Sőt annak felette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem, és találtassam Ő benne…” 

Filippi 3; 7-8

119. Zsoltár 4

„Te parancsoltad Uram, hogy határozataidat jól megőrizzük.” Zsoltár 119; 4

Uram, hangzik a megszólítás. Aki így szólítja meg a Mindenható Istent, az elismeri alárendeltségét vele szemben. Elismeri, hogy Ő Úr, Ő uralkodik mindenek felett. Aki pedig elismeri ezeket az igazságokat és elfogadja, és ezek szerint akar élni, az elfogadja Isten fennhatóságát az élete fölött. Alárendeli magát neki és szolgálni akar neki. Engedelmeskedik az Ő parancsainak. Isten pedig nem parancsol olyan dolgokat, amiket az ember ne tudna teljesíteni, hiszen Ő teremtett minket, embereket. Ismer bennünket.

„És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk.” 1 János 2; 3

Aki megismerte Jézus Krisztust, az megismerte az Isten parancsolatait is. Isten parancsolata egyszerűen hangzik:

„Ez pedig az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nékünk.” 1 János 3; 23

Aki hisz Jézus Krisztusban annak Isten segít, hogy elinduljon az élet útján. Ez a segítség Istentől jön, ez egy csodálatos személy formájában jön be az ember életébe. Isten az Ő Szellemét adja, hogy segítse az embert a Krisztusban való növekedésben, az igazság megismerésében, a megtisztulásban, a megszentelődésben, a megerősödésben, a bűnnel szembeni harcban, és ami a legfontosabb: Isten parancsolatainak megtartásában, Isten határozatainak megőrzésében.

Tehát Isten azt parancsolta, hogy higgyünk az Ő Fiának nevében. Miért parancsolná ezt Isten, miért nem mondta azt, hogy Ő benne higgyünk? Mindezekre a kérdésekre szintén az ige adja meg a választ:

„Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.” János 5; 24

Isten azt akarta, hogy a világ Jézusban higgyen, Jézus pedig azt mondta, hogy aki benne hisz az Atyában hisz, mert tulajdonképpen Jézus megjelenítette az Atyát itt a földön. Jézus hordozta az Atyát, az Atya pedig bizonyságot tett róla, mint szerelmes Fiáról. Akik látták Jézust, azok Istent látták, aki végtelenül jó az emberhez, aki a bűnös megmenekülését kívánja, aki elutasítja az önigazultságot, a kevélységet, de aki segít a rászorulókon.

És mindennek a hitnek a célja az örök élet, hogy az ember örökké éljen, mint ahogyan az el lett tervezve Isten részéről. Csak most semmit nem kell ezért tenni, hanem hinni kell Isten Fiában, aki ma is él, és életünket át kell adnunk neki, hogy helyreállítsa az életünkben az édeni állapotot, és végül örök élet örökösei lehessünk abban az új királyságban, amit készített az őt szeretőknek.

„Az pedig annak akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon.” János 6; 40

Isten azért parancsolja nekünk, hogy megőrizzük határozatait, mert ez az egyetlen út az örök életre. A parancsolat pedig az, hogy higgyünk Jézus Krisztusban és úgy éljünk, ahogyan ő élt. Ezt határozta el Isten kezdetben, hogy ez legyen az ember helyreállításának útja, módja. Mindaz, aki megőrzi a parancsolatot, vagyis a hitet, Istennel fog lenni az örökkévalóságban és jutalmat fog kapni Jézus Krisztustól.

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését.” 2 Timótheus 4; 7-8

Ó, kegyelem, csodálatos kegyelem!

Hallgattam egy dalt a kegyelemről és nagyon megérintette a szívemet, a szellememet. A hála könnyeit csalta szemeimbe, felindította a lelkemet, hogy írjak arról a csodálatos dologról, amit Isten adott nekünk, embereknek, és ami oly csodálatos, hogy emberi ésszel fel nem fogható, és amit úgy hívunk, hogy kegyelem.