119. Zsoltár 46

„És a királyok előtt szólok a te bizonyságaidról, és nem szégyenülök meg.” 

Zsoltár 119; 46

Gondolkodván ezen az igeversen és nézegetve az eredeti szavak jelentését valamit megláttam, ami felvillanyozott, felvillanyozta szellemem. Miközben azon gondolkoztam, hogy miképpen szólhatok én egyszerű emberként királyok előtt Isten bizonyságairól, a figyelmem egyik szóra terelődött, éspedig a „szégyenülök” szóra. 

Ugyanis ennek a szónak a másodlagos jelentése csalódást jelent, mégpedig a várakozásban, a reménységben elszenvedett csalódást jelenti, amikor valaki várakozik valamire, de nem sikerül és ezért csalódás éri, vagy reménykedik valamiben és az nem jön be és ezért csalódik. Azután pedig a „szólok” szóra terelte figyelmemet az Úr, aminek mögötte a héber „dábár” szó lapul, ami igét jelent és a tudósok a görög „logosz” és „rhéma” szóval párosítják. Mi jött le ebből nekem? 

Hogy az Isten beszédében, az Igében nem fogok csalódni soha. Hogy amit Isten mondott az igaz és megbízható és arra alapozhatok. Sőt az egész életemet ráépíthetem az Ő kijelentéseire, mert nem fogok csalódni, amíg várakozok, hogy beteljesedjenek. Hogy a reménységem, amit Isten Igéjébe vetek nem fog megszégyeníteni. Honnan tudhatom viszont ezt olyan biztosan? Mi volt az, amitől ennyire meggyőződtem? Honnan vagyok olyan biztos a dolgomban?

Nos, ahhoz, hogy ezekre válaszolni tudjak, az Újszövetséget kell, hogy segítségül hívjam, mert ott vannak leírva azok, amiktől meggyőződtem és hitre jutottam. A János evangéliuma így kezdődik: „Kezdetben volt az Ige.” János 1; 1 Ez a blogomnak is a címe, és ez mindent elmondott nekem és ma is elmond. Az az Ige, amelyre alapozhatom az életem, amelyben megbízhatok, amely nem fog csalódást okozni, amely reménységet adott és ad mindennap, amely szabályozza az életem folyását és igazgat, amely újjászült és bátorít nehéz helyzetben, MÁR a kezdetben LÉTEZETT. 

Továbbá azt olvasom RÓLA: „Mert Ő benne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; MINDENEK Ő általa és Ő reá nézve TEREMTTETTEK; és Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn.” Kolossé 1; 16-17

Tehát az Ige mindenek előtt létezett és minden általa lett, ami lett: „Minden Ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett” János 1; 3 – akkor most lehet ebben megbízni? Lehet erre az Igére alapozni egy egész életet? A válaszom az, hogy IGEN, LEHET. Sőt azt mondom, hogy kell is.

Picit továbbmennék: „És az Ige testté lett és lakozott mi közöttünk…” János 1; 14. Ha ez eddig nem volt elég meggyőző és nem hiszi el valaki, hogy az Ige, az isteni szó mindenek előtt létezett és, hogy minden erre a szóra állt elő, amit ma láthatunk, akkor ez az előbbi mondat a Bibliából azt mondja, hogy ez az isteni szó emberi testet öltött és eljött közénk, emberek közé a földre és közöttünk lakott, velünk töltött időt. Miért tette ezt? Hogy az Ő általa teremtett ember befogadja Őt, hogy újjá tudjon születni, hogy elhomályosult szellemi szemei kitisztuljanak és fel tudja ismerni Teremtőjét, aki szereti őt, és vissza akarja fordítani magához, hogy ezáltal az ember élete megváltozzon, rendbe jöjjön olyan isteni alapelvekre épülve, amelyek mind megtalálhatók Benne, vagyis az Igében.

És igen, voltak és vannak, akik befogadták, befogadják Őt. És ez a befogadás egy új kezdetet jelent minden ember életében, aki ezt a lépést megteszi. Egy újjászületést jelent fentről, Istentől. 

Erről tudok én is tanúskodni, ez Isten bizonysága számomra is. Ez az, amiről a zsoltáros a fenti igében beszél, és erre felépítettem az életemet, erre alapoztam hitemet, és ma is, ha kell, királyok, uralkodók előtt is elmerem mondani ezeket a bizonyságokat, mert tudom, hogy igazak. Mert, ahogy egyik fentebbi igében olvashatjuk, a királyokat, uralkodókat is ő teremtette, helyezte hatalomra, ők is az Ige által vannak és engem ez még jobban megerősít.

És tudom, hogy amit elvégzett az életemben az előre mutat, hogy amiket ígért, amikre alapoztam az életemet, azok be fognak teljesedni, és a reménységem, amit az Ige ad minden nap tudom, hogy SOHA, de SOHA nem fog MEGSZÉGYENÍTENI! 

Erről pedig maga Isten tett bennem bizonyságot és tesz ma is az Ő Szelleme által, akit adott az Ige mellé, hogy meggyőződésem, hitem teljes legyen: 

„A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Szellem által, aki adatott nékünk.” Róma 5; 5  

119. Zsoltár 39

„Fordítsd el tőlem a gyalázatot, amitől félek; hiszen jók a te ítéleteid.” Zsoltár 119; 39

Az ember, mikor belenéz az Ige tükrébe, megláthatja rútságát. Az Isten Igéje igazság, ami fájdalmasan érinti e hazug világban élő embert. Ha ránézünk cselekedeteinkre és összevetjük Isten Igazságával, akkor ráeszmélünk, hogy mi nem vagyunk méltók semmi jóra. Csak rosszat érdemlünk, csak gyalázatra vagyunk méltók. Arra a gyalázatra, amit Krisztusnak adtunk a szenvedése útján. Arra vagyunk érdemesek, méltók. Azt kellene, hogy kapjuk.

Amikor ritka őszinte pillanatunkban ezt felismerjük, akkor félelem járja át lényünket. Mitől félünk? Mitől rettegünk legjobban? A gyalázattól. Emberi méltóságunk sárba tiprásától. Félünk a megszégyenítéstől, a csúfolástól, a gyalázástól. Márpedig ezt érdemelnénk. Láthatjuk a Bibliában, hogy Isten mindig így büntette az ő népét a régi időkben azért, mert nem tartották meg parancsolatait. Meggyalázta őket más népek előtt, ellenség kezébe adta őket, hogy meggyalázzák őket. Csúfsággá tette őket, szánalom tárgyává tette őket más népek előtt. Bizony borzasztó állapot.

A gyalázattól való félelem minden ember szíve mélyén ott rejtőzködik és ott rejtőzködött mindig. Akár tudatosan, akár tudattalanul, de az ember fél a meggyalázástól. Életünk során márpedig érnek ilyen helyzetek, amikor meggyaláznak minket ilyen vagy olyan módon. És nem dicsőséges pillanatok ezek. Nem felemelő látvány egy sárba tiport, meggyötört, megvert, megszégyenített, meggyalázott ember. És ettől a helyzettől fél mindenki. És belül retteg.

A fenti Ige viszont elárul nekünk valamit Istenről. Hogy jók az ítéletei. Ebből következtetnék arra, hogy maga Isten is jó, de ezt nem kell tennem, mert sok ige leírja a Bibliában, hogy Isten jó. Sőt, maga Jézus, aki azért jött, hogy kijelentse Istent, azt mondta, hogy egyedük csak Isten jó. És ezt a jóságot Isten megmutatta minden embernek. Kétezer éve. Ma sokan kérdőre vonják Isten jóságát, látva a sok gonoszságot, szenvedést a világban, de nem néznek vissza arra az eseményre, amely változást hozott a történelem menetébe, amely megváltoztatta a világot.

Isten jósága megjelent ezen a földön kétezer évvel ezelőtt, amikor Jézus, Isten Fia magára vette a gyalázatot, amitől minden ember félt és fél. Jézus azt hirdette, hogy higgyenek benne az emberek és meg fognak szabadulni félelmeiktől és minden nyomorúságuktól. Jézus hitet hozott a földre, ami a félelem legnagyobb ellensége. És aki magáévá tette a hitet, aki elfogadta a hitet, az megszűnt félni. Megszűnt félni a haláltól, a gyalázattól, a szegénységtől, a nyomorúságtól és még sorolhatnám.

Isten Fia vállalta a sárba tiprást, a gyötrést, a verést, a megszégyenítést, a gyalázatot. Nem volt szép látvány. Nem volt felemelő, dicsőséges pillanat. De ez volt Isten jó ítélete. És ez a jó ítélet az, ami elfordította rólunk a gyalázatot. Elfordította rólunk és a Fiúra fordította. „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár…” – hasonlít ez a kiáltás a fenti igéhez? Igen, hasonlít.

Ez azt jelenti, hogy ma nem érhet minket gyalázat? Nem. Azt jelenti, hogy ma már nem félünk a gyalázattól. Mert volt Valaki, aki elhordozta bűneinket, gyalázatunkat és tisztára mosott minket a mi hitványságunkból. Hitet adott, amely a félelmet kiűzte, szeretetet adott, amely a félelmet kiűzte, reményt adott arra nézve, hogy e földi gyalázat egyszer véget ér az Ő oldalán és mindaddig Ő példaként jár előttünk és pásztorként mellettünk, segítve nekünk megérteni az Ő szavait és magunkévá tenni: „Mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te.”

119. Zsoltár 31

„Ragaszkodom a te bizonyságaidhoz; 

Uram, ne hagyj megszégyenülni!” 

Zsoltár 119; 31

„Ragaszkodom bizonyítékaidhoz, Örökkévaló! Ne engedd, hogy megszégyenüljek!” – mondja az egyszerű fordítás. Mint jól felkészült védőügyvéd, akinek elegendő bizonyíték áll a rendelkezésére, amelyek számára igenis meggyőzőek, kiált fel a zsoltáros Isten védelme, képviselete mellett, kérve az Ő támogatását abban a perben, ami átíveli életét egy hitetlen, ellenálló, istentelen világgal szemben.

Tudjuk azt, hogy Isten létezését nem kell bizonygatni, hiszen a körülöttünk lévő világ és minden egyes teremtmény bizonyítja a Teremtő létezését. Mégis Isten kinyilatkoztatta magát az Ő beszédében, kinyilatkoztatta magát az Ő népének, először Izraelnek, aztán elküldte Fiát a világ megváltására, hogy minden néphez eljussanak az Ő bizonyságai, tanúságtételei, bizonyítékai.

Akik Isten Fiában hitre jutottak és belemélyedtek Isten beszédének tanulmányozásába, azokat Isten bizonyságai meggyőzték Isten létezéséről, szeretetéről, jóságáról, tervéről és ezt akarják ezek az emberek képviselni ezután a világban. A világban ugyanis sok ember nincs meggyőződve Isten létezéséről, nem hisznek benne. Akik meg hisznek, szószólókként lépnek fel, hogy bizonygassák Isten létezését, Isten szeretetét, Isten bizonyítékaival alátámasztva beszédüket, amelyek a Bibliában találhatók.

Mi is ilyen szószólók kell legyünk, akik megtapasztaltuk Isten valóságát Jézus Krisztusban, mi, akiknek az élete megváltozott Isten beavatkozásának köszönhetően, mi, akik megismertük az igazságot és megszabadultunk e világ förtelmeitől, ragaszkodnunk kell Isten írott beszédéhez és képviselnünk kell Őt ebben a perben, amely a világgal folyik.

Néha az ember elbizonytalanodik küldetését illetően, meginog bizodalma önmagában, félelem uralkodik el rajta látván maga körül az istentelenséget, növekvő erőszakot, erkölcsi romlást, de mindig bele kell kapaszkodnunk Isten beszédébe, amely élő Isten Szelleme által és elhat a szívünkig és lelkünket felbátorítja.

„Uram, ne hagyj megszégyenülni!” – hangzik el a kiáltás. Néha a félelem, a megszégyenüléstől való félelem úrrá lesz rajtunk, lelkünk elgyengül, a test erőtlensége erőt vesz rajtunk, de nem szabad elfelednünk Urunk bátorító szavait: „Ne félj, csak higgy!” A félelem mindig a hit ellensége. Aki fél az nem tud hinni, viszont aki hisz és hitében erős, az nem fél.

A kiáltás mindig segít, amikor a félelem, a szégyenérzet, a gyávaság, az erőtlenség megjelenik és ostromgépként támadja meg személyiségünket. A kiáltás segítségkérés, a kiáltás gyengeségünk beismerése és Annak elismerése, aki hatalmas arra, hogy segítsen. A kiáltás életmentő lehet, lélekmentő lehet, a kiáltás megmenekülést jelenthet minden nehéz helyzetben.

„Mikor kiáltottam, meghallgattál engem,

felbátorítottál engem, lelkemben erő támadt.”

Zsoltár 138; 3

Akkor hallgat meg Isten, amikor kiáltunk, akkor bátorít fel bennünket, amikor elismerjük előtte, hogy megijedtünk, kétségbeestünk, akkor támaszt erőt a lelkünkben, amikor elerőtlenedtünk és úgy érezzük, hogy semmire nem vagyunk képesek.

Ő viszont képes mindenre. Ő képes talpraesett, ügyes, derék szószólókat faragni minden olyan emberből, akit meggyőztek bizonyítékai, tanúságtételei, bizonyságai, hogy méltó képviseletben legyen része a hitetlen világgal szemben, hogy ebből a kozmikus perből, ami folyik a gonosz és a jó erői között, az Ő képviselői győztesen kerüljenek ki.

Az Ő győztes képviselőinek titka pedig benne van mostani igénkben: „ragaszkodom…”. Ragasszuk Hozzá magunkat Istenhez, az Ő bizonyságaihoz, beszédeihez, hogy a kételkedés, kicsinyhitűség, félelem hullámai ne tudjanak elsodorni a hittől, amely nékünk adatott.

„… és aki hisz benne, nem szégyenül meg.” Róma 9; 33

119. Zsoltár 6

„Akkor nem szégyenülnék meg, ha figyelnék minden parancsolatodra!” Zsoltár 119; 6

Minden keresztény hívő ember életében van egy AKKOR. Egy pillanat, egy perc, egy óra, egy nap, egy év, vagy esetleg még hosszabb idő, amikor figyelmen kívül hagyja mindazt, amit Isten mondott neki, amit Isten általában mond az igén keresztül neki, a tanítóján keresztül, a lelkipásztorán keresztül, egy testvéren keresztül.

Ez egy veszélyes időszak, ugyanis az „akkor” szó egy határozatlan időhatározó szó. Nem mondja meg nekünk, hogy ez mikor fog bekövetkezni, nem tudjuk előre, hogy mikor lesz ez, de egyet tudunk: volt, van és lesz ilyen időszak az életünkben, amikor nem figyelünk Isten parancsolataira, beszédére, igéjére, amit mond nekünk, amit parancsol nekünk.

Ez emberi bűnös természetünkből fakad ez az engedetlenség, nem odafigyelés, hiszen ha elengedjük a fülünk mellett az Ő beszédét, parancsait, az az engedetlenség kategóriába tartozik. De hát így gondolkodik a test.

„Mert a testnek gondolata halál; a Lélek (Szellem) gondolata pedig élet és békesség. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.” Róma 8; 6-7

Az újjászületett ember folyamatos harcban áll az ó természetével. Aki Krisztus követőjévé válik, annak meg kell halnia önmagának és ezt általában örömmel teszi minden ember, aki felismeri, hogy szüksége van Istenre, Jézusra a bűnei bocsánata végett. Aki elfogadja Krisztust és újjászületik, annak bűnei terhét Isten elveszi, új természetet kap Istentől, új életet. De hamarosan meg fogja tapasztalni, hogy az ó, vagy régi természet, akiről azt hitte, hogy meghalt, nem is annyira halott. Ez a testies gondolkodásmód régi életformája, ami újjá akar éledni a világ, a környezet, a „jóindulatú” ismerősök, barátok, rokonok hatására, behatására.

Ez a régi szembeszáll az újjal. A testi szembeszáll a szellemivel. És ennek harc a következménye. A harc kimenetele pedig mindenkinél más. Van, aki győz, van, aki nem. Van, aki sokszor győz, van, aki nem. Ehhez a harchoz Isten adta az Ő Szellemét segítségül, hogy győztes keresztény életet tudjunk élni.

„Mert a test a lélek (szellem) ellen törekedik, a lélek (szellem) pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok.” Galata 5; 17

A testünknek engedelmeskedve kerülünk olyan AKKOR időszakokba, amikor nem figyelünk oda arra, amit Isten mond. Az Ő Szellemének engedelmeskedve kerülünk ki azokból az időszakokból, amikor engedetlenek voltunk. Az Ő Szelleme mindig arra ösztönöz, hogy meghallván, megismervén az Ő beszédét, parancsolatait, akaratát, megcselekedjük azt. Ha nem ezt tesszük, egy dologra számíthatunk: megszégyenülésre.

Istennek teljes beszédére szükségünk van ahhoz, hogy megszégyenüléstől mentes életet tudjunk élni. Az ember akkor szégyenül meg, ha veszít egy csatában. Ha vesztesként kerül ki. Ez lehajtott fejjel jár, kiszolgáltatottsággal jár a győztessel szemben, gúnyolódással jár az ellenfél, ellenség részéről, veszteséggel (akár anyagi, akár szellemi) jár. Rossz állapot mindenképpen. Minden parancsolatra oda kell figyelnünk, ami Istentől van. Ehhez a segítséget Ő már megadta. A győzelem rajtunk áll.

„Annak okáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel (szellemmel) megöldökölitek, éltek.” Róma 8; 12-13