119. Zsoltár 41

„És szálljon reám, Uram, a te kegyelmed, a te szabadításod, amint megígérted.” Zsoltár 119; 41

A Biblia nem bizonyítgatja Isten létezését. A Biblia tényként könyveli el Isten létezését. Ahogyan ez az igevers elkönyveli Isten hatalmasságát, szuverén hatalmát az emberi élet felett. A Biblia Isten kinyilatkoztatott beszéde, amely örök érvényű, akárcsak Isten királyi fensége, uralkodói mivolta. Ebben a versben csodálatosan megmutatkozik Isten kiléte az emberrel szemben. Amíg sok vers a Bibliában arról beszél, hogy Isten teremtette a világmindenséget, az embert, addig itt azt láthatjuk, hogy Isten Úr és Király mindenek felett, a teremtett világ felett is, és a teremtésének koronája felett is, az ember fölött is.

Az ember, az Ő teremtménye, Hozzá kiált: kegyelem és szabadítás kell neki. Erre a kettőre van szüksége. És ezért ahhoz folyamodik, akinél ezt megtalálja. Ahhoz folyamodik, aki ezt neki megígérte. Ahhoz folyamodik, aki Úr és uralkodik mindenek felett. A hatalmas királyokat mindig kegyelmességük tette naggyá. Attól lettek nagyok, ha le tudtak hajolni alattvalóikhoz. Keringnek legendák régi királyokról, akik kegyelmesek voltak, és mindig meleg szívvel emlegetik őket, mint akik „nagy” királyok voltak.

Én is szeretnék egy ilyen régi Királyt felemlegetni. És nagyon meleg szívvel emlékezem meg Róla. Az igazság az, hogy már elég régen uralkodott itt a Földön. Az is igaz, hogy uralkodása egy kicsit eltért más királyok uralkodásától, és az is igaz, hogy királysága is kicsit eltért más királyságoktól. Az a  csodálatos, hogy akik látták Őt és követték, lejegyezték uralkodásának főbb mozzanatait, főbb beszédeit, cselekedeteit és innen ismerhettem meg ezt a különleges Királyt, aki meghódította a szívemet.

Ezt a Királyt ez a két szó jellemezte legfőképpen, amiről a fenti igevers beszél: kegyelem és szabadítás. Ő kegyelmes volt és szabadító. Igazából uralkodását is ezzel a két szóval lehetne leírni. Kegyelmet gyakorolt legtöbbször és szabadított. Követőit arra tanította, hogy szolgáljanak másoknak, uralkodását mások szolgálatával fejezte ki, nagyságát lealacsonyodásban mutatta meg. A betegeket meggyógyította, az éhezőknek enni adott, a bűnösöknek megkegyelmezett, a vétkezőknek megbocsájtott, a rabokat megszabadította.

Furcsa egy Király, mondanád. Nem seregek élén kellene, hogy kaszaboljon? Nem törvényeket kellene, hogy hozzon és azoknak betartását számon kérje? Nem ítéletről kellene, hogy szóljon az uralkodása? Nem harcolnia kellett volna háborúkban és területeket hódítania? Nagy királyok mind ezeket tették! Nagy földi királyok!

Hadd mondjak el egy titkot erről a Királyról, akiről én beszélek: nem volt földi. Furcsán hangzik? Pedig igaz. Ez a Király földönkívüli volt. Egy földönkívüli királyságból jött a földre, leszállt királyi székéről, levetette királyi ruháját és eljött a földre, hogy megmutassa az embernek milyen egy igazi NAGY KIRÁLY. Azért jött, hogy elárulja az embereknek az igazságot: csak EGY olyan királyság létezik, amelyre minden ember vágyik itt a földön és csak EGY olyan Király létezik, aki igazán kegyelmes és meg tudja az embert szabadítani e világ által diktált kegyetlen hazugságból: hogy nincs értelme az életnek. Az Ő eljövetele reménységet hozott sokaknak. Nem verte nagydobra cselekedeteit, de cselekedetei helyette beszéltek.

Az Ő eljövetele, az Ő megismerése értelmet adott sok ember életének, sok ember életét megváltoztatta, az egész világot megváltoztatta. És elárulok még egy titkot: habár sokaknak nem tetszett ez a Király és elvetették és megölték árulás folytán, NEM maradt halott. Mivel nem földi volt, ezért hatalma is túlszárnyalta a földi királyok hatalmát. FELTÁMADT a halálból és visszament abba a királyságba, ahonnan hozzánk érkezett. És a jó hír az, hogy oda várja mindazokat, akik vágynak az Ő kegyelmére és szabadítására. Aki elismeri Őt Urának, ahogyan írva van a fenti versben, és kéri kegyelmét és szabadítását az ma is megtapasztalhatja a NAGY KIRÁLY valóságát, igazságát, szeretetét. 

Isten szabadítása!

"Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam nevedet! 
Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem." 
                                                                                   Zsoltár 142; 8

Az emberi lélek börtönbe zárása és börtönben tartása a célja a gonosznak ezen a földön. És ezt sikeresen műveli, hiszen különbnél-különb bűnökkel, függőségekkel, megkötözöttségekkel, gondolatokkal, kívánságokkal tartja fogva a világi csillogás által az emberek lelkét. Az emberi lélek nem szabad, nem tud szabaddá válni ettől a világtól, ennek a világnak a kívánságától. Nem tud szabad lenni környezetétől, a körülményektől,  a félelmektől. Az emberi lélek vágyik mindig valami után és ezt az ördög kihasználva szemeink elé tár csábítóbbnál csábítóbb ajánlatokat, vagy gonoszabbnál gonoszabb félelmeket. És azokkal fogva tart.

Egy kiút mégis van. Isten Fia. Isten Őt azért adta, hogy utat nyisson a szabadságra. Hogy utat nyisson a börtönből az emberi lélek számára. Jézus Krisztus az a személy, aki képes kivezetni az ember lelkét a börtönből, amelyben a bűn, a gonosz, a halál, a halálfélelem tartja fogva. Ezért jött Ő, akit nem tudott bezárni a sötétség fejedelme, mert a világosság nagyobb volt, mint a sötétség. Legyőzte a gonoszt, a halált, a bűnt, azért, hogy az emberi lélek megszabaduljon. 

Ma sokan mondják, hogy hisznek Istenben, Jézusban. De ez az igevers azt mondja, hogy csak az tudja igazán magasztalni Istent és Jézus nevét, akit Ő kivezetett a börtönéből. Tudjuk az Újszövetség szerint, hogy Isten Jézust felmagasztalta és olyan nevet adott neki, amely minden név fölött való. És erre a névre, Jézus nevére, hajol meg minden térd mennyen is és földön is és föld alatt is. Tehát ha engem Jézus kivezetett a börtönből, akkor ezt a nevet magasztalom, mert e név által lettem szabaddá. És aki hisz ebben a névben és megszabadult, annak az életén meglátszik Jézus nevének felmagasztalása, mert ez életének célja és értelme.

A másik érdekes dolog, hogy amikor Isten végzi a szabadítást egy ember életében, akkor az ige szerint igazak kell körül vegyék. És itt a gyülekezetre értem. Igen, Isten az Ő Fia által az igazak körében akar megszabadítani, hogy az újonnan megszabadult lélek megtanulja felmagasztalni Őt. Aki hitre jut, az megszabadul, Isten megszabadítja, de Isten akarata az, hogy igazak vegyék körül a frissen megszabadultat, hogy jó úton induljon, vagy induljon el újra.

Fontos gondolatok ezek szerintem, hiszen azt látjuk egy baba megszületésénél is, hogy amikor "megszabadul" anyja méhéből, akkor szerető családja veszi körül, hogy táplálja, szeresse, átölelje és az élet útján támogassa, vezesse. És mindaddig, amíg érett korra jut, mellette van a családja, és legfőbb lelki támasza, vezetője, segítsége az apja. Ezért szükség az igazak társasága, a gyülekezet. Hogy ha az ember börtönbe kerül újból, akkor legyenek olyan emberek, akik vezetik őt, támogatják őt a szabadító fele, aki ki tudja vezetni a lelkét a börtönből. Fontos megérteni, hogy a szabadító Jézus és csakis egyedül Ő, és ha ezt megértettük, akkor nem gond odamenni Hozzá és kérni Őt, hogy vezessen ki a fogságból. De akkor az sem gond, hogy amikor az Úr jót tesz az emberrel, legyen körülvéve igazakkal, legyen körülvéve azokkal, akik már megszabadultak, akik már tudják mit jelent magasztalni az Ő nevét.

Legyen e pár gondolat áldás minden gyülekezetnek, minden olvasónak, aki Jézus nevét magasztalja az Ő szabadításáért. Mert az Ő munkája a szabadítás, az emberi lélek megszabadítása, felszabadítása a bűn alól, a félelmek alól, e gonosz világ bűbájos varázslata alól.

Most tedd fel a kérdést magadnak: az én lelkem szabad, vagy börtönben van? Fogva tart engem valami? Eltávolít valami Istentől? Tudom Őt magasztalni teljes szívemből?

Mindenki meg tudja mérni magát Isten igéjének fényében. Egy dolog biztos: ha ráébredünk, hogy szabadításra van szükségünk és kérjük Istentől, Ő Jézus által ezt meg fogja tenni. És vágyunk felébred a magasztalásra, amely az Ő neve felé fog irányulni, és mindez az igazak társaságában válik teljessé.

"Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek." János 8; 36