"Akarom, tisztulj meg."

Ebben a bejegyzésemben szeretnék írni Isten akaratáról, ami a gyógyulásunkat illeti. Ma szólt hozzám az Úr igéje, megelevenedett bennem és ezt le kell írjam. Sokszor úgy imádkozunk, amikor gyógyulásért imádkozunk Istenhez, hogy: "ha ez a Te akaratod, akkor gyógyíts meg engem..." Az az érzésem, hogy nem ismerjük Isten akaratát ezzel kapcsolatosan. Szeretnék három történetet olvasóim elé tárni a Bibliából, amelyekből egyértelműen kitűnik Isten akarata az ember számára a betegséggel kapcsolatosan.

Ki mehet be Isten országába, királyságába?

Úgy gondolom ez egy nagyon fontos kérdés minden ember életében, főleg keresztények életében, akik hívőkké lettek, új életet kaptak Istentől és elindultak azon az úton, amely az életre vezet. Nagyon fontos tudni azt egy keresztény hívő embernek, hogy mit válaszol a Biblia, azaz Isten írott igéje erre a kérdésre, mert ettől függ a létezésünk, örök üdvösségünk, örök életünk. Ma kijelentést kaptam az Úrtól erre nézve és szeretném megosztani minden kedves olvasómmal.

Nagy gyülekezet vs. kis gyülekezet!?

Mai nap folyamán kezembe vettem egy könyvet, amit néhány napja olvasok, és mielőtt nekifogtam volna olvasni, megfordítottam és olvasom a hátán, hogy a szerző az XY nevű tízezer fős gyülekezet pásztora. Folytattam volna az olvasást, de megütötte a fülemet a tízezer fő és elindult bennem egy gondolat. Hiszem, hogy Isten Szelleme indította el.

Hű maradni az apostoli evangéliumhoz!

"Nekünk, ma élő keresztényeknek az okozhat nehézséget, hogy miként maradjunk hűek ehhez az apostoli evangéliumhoz úgy, hogy a modern kor embere számára is érthető és aktuális formában adjuk elő. Annyit mindjárt leszögezhetünk, hogy az apostolokéhoz hasonlóan a mi igehirdetésünknek is Jézus Krisztusról kell szólnia. (...) Lehetetlen úgy evangéliumot hirdetni, hogy ne hirdetnénk Krisztust is. De hogyan lássunk neki? Tapasztalatom szerint segíthet, ha a következő szerkezetbe foglaljuk az apostolok üzenetét:

Először beszéljünk az evangélium eseményeiről, azaz Jézus haláláról és feltámadásáról! (...) Az apostolok gyakran Jézus teljes megváltó művén végighaladtak, de a középpontba mindig a keresztet és a feltámadást állították (ApCsel 2,23-24), mivel mind történelmi szempontból, mind a megváltás szempontjából ezeket tartották a legjelentősebb eseményeknek.

Másodszor következhetnek az evangélium tanúi. Az apostolok igehirdetésében Jézus halála és feltámadása nemcsak úgy "lógott a levegőbe", hanem e két eseményt az Írások és a történelem kontextusába ágyazták. Két oldalról is bizonyították Jézus hitelességét, s ily módon két tanú szavával támasztották alá állításaik - az evangélium - igazát. Az egyik az ószövetségi Szentírás volt, amelyet Jézus betöltött. (...) A második az apostolok tanúságtétele volt. "Tanúi vagyunk" - ismételte Péter újra meg újra, mivel apostolok csak szemtanúk lehettek. (...) Nem prédikálhatunk egy olyan Krisztusról, aki a saját képzeletünk szüleménye, sőt a magunk tapasztalatairól sem, mi ugyanis nem voltunk szemtanúi a történelmi Jézusnak! Az Ó- és az Újszövetség egyedül hiteles Krisztusát  kell hirdetnünk, akinek a próféták és az apostolok az első számú tanúi, a mi meggyőződésünk csak utána következhet.

Harmadszor, beszéljünk az evangélium ígéreteiről! Az evangélium örömüzenete nem csupán arról szól, hogy mit tett Jézus (meghalt a bűneinkért, majd feltámadt az Írások szerint), hanem arról is, hogy ennek eredményeképpen mit kínál nekünk. Azoknak, akik felelnek hívására, egyrészt bűnbocsánatot ígér (a múlt eltörlését), valamint a Szent Szellem ajándékát (aki új emberré teszi őket). Ezek együtt jelentik a sokak által annyira óhajtott szabadságot: szabadságot a bűntudattól, a tisztátalanságtól, az ítélet alól, az önközpontúságtól, és szabadságot arra, hogy azzá legyünk, akikké Isten teremtett bennünket. Az üdvösség fogalmába a bűnbocsánat és a Szent Szellem elnyerése is beletartozik, és a keresztség nyilvános jele mindkettőnek - azaz a bűnök eltörlésének és a Szent Szellem kiáradásának.

Negyedszer, szót kell ejtenünk az evangélium feltételeiről is. (...) Az evangélium előírja számunkra, hogy radikálisan forduljunk el bűneinktől Krisztushoz, és ennek a fordulatnak szívbéli következménye a bűnbánat és a hit, külsődleges kifejezése pedig a keresztség. Ha ugyanis készek vagyunk megkeresztelkedni annak a Krisztusnak nevében, akit korábban elutasítottunk, azzal nyilvánvaló bizonyítékát adjuk, hogy megbántuk bűneinket, és hitre jutottunk. A bűnbánattal, a hittel és a keresztséggel egyben közösséget is váltunk, és tagjaivá válunk a Krisztus testének.

E négy elem alkotja tehát az evangélium üzenetét: két esemény: (Krisztus halála és feltámadása), melyet két tanú igazol (a próféták és az apostolok), minek alapján Isten két ígéretet tesz (bűnbocsánat és a Szellem ajándéka), s ezek elnyerését két feltételhez köti (megtérés és hit, keresztséggel párosulva). Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megcsonkítsuk az apostolok által hirdetett evangéliumot, nem hirdethetjük például a keresztet a feltámadás nélkül, nem támaszkodhatunk kizárólag az Újszövetségre, elfeledve az Ószövetséget, nem kínálhatunk bűnbocsánatot a Szellem ajándéka nélkül, és hitet sem követelhetünk megtérés nélkül. A bibliai evangélium megbonthatatlan egészet képez.

Nem elegendő pusztán "Jézust hirdetni", ma ugyanis nagyon sokféle Jézust mutatnak be az embereknek. Az Újszövetség evangéliuma szerint Jézus történelmi személy (valóban élt, meghalt, feltámadt és felment a mennybe), teológiai személy (élete, halála, feltámadása és mennybemenetele egyaránt fontos szerepet játszik a megváltásban), valamint kortárs személy is (azaz ma is él és uralkodik, és megváltásban részesíti mindazokat, akik válaszolnak hívására). Az apostolok három síkon mondták el Jézus történetét - egyrészt történelmi eseményként beszélték el (melynek szemtanúi lehettek), másrészt rávilágítottak teológiai jelentőségére (az ószövetségi próféciák segítségével), harmadszor pedig hangsúlyozták aktualitását (döntés elé állították hallgatóikat).

Ránk is az a feladat vár, hogy tényként, tantételként és evangéliumként adjuk tovább a Jézusról szóló történetet."

Részlet John Stott: Az apostolok cselekedeti című könyvéből.